Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-09-02 / 35. szám

I új ifjúság 5}

SZÁZ LÉPÉS ÓRÁNKÉNT

Jacek Palkiewicz San Zeno di Cassola olasz városkában, ngy különös iskolában az úgynevezett túlélést tanítja. Hat legjobb tanulójával végigjárta Kalimantan (Borneó) indonéz szigetet, egyik partjától a másikig, útjuk során két és fél ezer kilométert tettek meg a halálos veszedelmeket rejtő, kegyetlen dzsungelben. Élményeikről egy olasz magazinban számolt be.

>

Mindig egy kalimantani utazásról álmodoztam, szinte rögeszmém lett, amely hosszú évekig üldözött De végül Is eljutottam ide, a dajakok tanácskozó kunyhójába, amelyet az ellenséggel vívott harcban leterítettek koponyái díszítenek. Beszélgetés közben körbejár a rizsből készült erős itallal, a tuakkal telt edény. Eljutottunk a civilizáció peremére, a Mahakam folyó forrásvidékére, a Müller-hegység lejtőire. Mögöttünk a vad Borneó egyik végéből a másikba vezető veszedelmes út.

Nem akartunk semmit a véletlenre bízni, ezért hosszan és gondosan készültünk fel az útra. Pogygyászunkban van függőágy, pe- helyhálózsák, vízszűrő készülék, speciális kések és egy sor felszerelés, amely elengedhetetlenül szükséges az egyhónapos dzsungelélethez.

Kalimantan a dzsungelt jelenti, ahol a legváratlanabb és legkiszámíthatatlanabb veszélyek leselkednek az emberre. Machetével, bozótvágó késsel törünk utat magunknak és maximálisan kihasználjuk a folyókat. Azonban ezek sem biztonságosak, gyakran éles kövek állják utunkat.

Külön fejezetet érdemelnek a kígyók. Az óriás krajtáktól kevésbé félünk, mint az apró csúszómászóktól, amelyeknek halálos a csípésük.

Az állandóan ködbe burkolódzó őserdőben minden nyirkos, a terület mocsaras. Amikor sikerül egy-egy kidőlt fa mellett átevic- kélnünk a latyakban, ahol a piócák élnek, minden lépés győzelemnek számít. Csaknem százszázalékos a páratartalom és mindennapos kísérőnk az eső.

Utunk első részét motorcsónakon tettük meg. Aztán a mellékfolyókon az árral szemben haladtunk. Most vágunk neki a legnehezebb útszakasznak Kalimantan szívében. Az Übung folyó medrében lépegetünk. Néhol olyan mély a folyó, hogy kénytelenek vagyunk kimászni a partra, a zöld dzsungelbe, ahol óriáspókok szövik hálóikat.

Mindegyikünk csupa víz. De nemcsak a ruhánk, hanem az egész poggyászunk is vizes. Nehezen sikerül megmentenünk a nedvességtől a speciális zacskókba csomagolt filmeket. Arról, hogy szárazba öltözzünk, csak ábrándozhatunk.

A következőket írom a naplóba: — Százassal haladunk óránként. Természetesen száz lépéssel.

A növényzet szövevénye szinte áthatolhatatlan. Ha valamelyikünk csak egy pillanatra is lehúzza a kesztyűjét, a tövisektől nyomban véres lesz a keze. Legtöbbet a lábunk szenved, mivel egész nap vízben járunk. Reggelenként fogcsikorgatva húzzuk fel a magas szárú cipőt.

Dajak kísérőink sem érzik jól magukat a bőrükben. Nekik még kellemetlenebb az út, mivel mezítláb járnak a folyómederben. Sebeiket esténként petróleummal fertőtlenítik. Némelyiküknek hasmenése van, akárcsak nekünk. Vezetőjük a becsületükre apellál, hogy folytassák az utat.

Két éve épp ezen a területen bomlott fel az indonéz tengerészek egyik jól szervezett expedíciója, amelyet egy dajak tiszt vezetett. Most értettük csak meg, mit élhetett át Raymond Maufrais francia kutató, akinek holttestét 1950-ben találták meg két kilométerre egy dajak falutól. Hónapokig bolyongott az őserdőben ... Aki a saját bőrén próbálta ki az egyenlítői dzsungeleket, el tudja képzelni, milyen lehet a pokol. Ehhez képest a pokol tüze jelentéktelen semmiség.

jó két órával sötétedés előtt éjszakai szállás után kell nézni. A nap gyorsan lenyugszik és koromfekete éjszaka borul ránk.

Minden este probléma a tűzrakás, mivel nyirkos minden fadarabka. Egész kimerítő utunkon csupán egyetlenegyszer volt jó vacsoránk, amikor sikerült elejtenünk egy vaddisznót. Máskor meg kellett elégednünk konzer- vekkel, ha nem sikerült halat fognunk.

Mielőtt lefekszünk, alaposan ki kell tisztítanunk a környezetet, nehogy skorpiók és kígyók társaságában térjünk nyugovóra. Az ételt mindig gyorsan bekapjuk. Az étkezés szükséges dolog, de még fontosabb az alvás, amelyhez többnyire hamakit, vagyis függőágyat használunk. Kellemetlen élményeinknek se szeri, se száma. Mindjárt utunk kezdetén egy kobra megcsípte az operatőr lábát, aki egy pillanatig sem tétovázott: hidegvérrel beleszúrta a kést lábszárába, amelyből szinte kifröcs- csent a vér. És ez megmentette. A sebet közönséges tűvel és cérnával varrtuk be. Mindegyikünket többször is megcsíptek különböző rovarok, ami negyvenfokos lázat és néha delíriumot jelentett. Valamennyien tömtük magunkba a maláriaellenes porokat, de így is számoltunk vele, hogy elkapja a kórt valamelyikünk.

Elképzelhetetlen megpróbáltatások után végre célba értünk a Müller-hegységben. Ezután már minden egyeszerűbb volt. Itt már dajak barátaink piroga csónakjaikkal vártak bennünket, és ezeken jutottunk tovább a Kapuas folyón egész Putusibauig. Két nap múltán már a Sekadauban levő misszionárius településen voltunk, amely a civilizáció előhírnökét jelentette a sziget másik végén.

A Borneó ’86 expedíció véget ért. Sikerült utat törnünk Kalimantan legáthatolhatatlanabb vidékén.

Rabszolgasorsra ítélve az apartheid országában

Tudatlan diákok

Amerikai liceumokban végzett felmérések nyomán kiderült, hogy a diákok általános műveltségében nagy hiányosságok észlelhetők. Az International Herald Tribune című lap szerint egy kaliforniai kollégium diákjainak csak fele tudta megmutatni a térképen japánt. A líceumok tele vannak olyan tanulókkal, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy létezett az első világháború. Egy diák Torontót Olaszországban kereste — írja az említett napilap és felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszéllyel járhat ez a tudatlanság az ország társadalmi és kulturális életére nézve.

Helyére került

Ismét helyére került a leningrádi Er- mitázsban Rembrand híres festménye, a Danae, amelyet — mint ismeretes —, két évvel ezelőtt egy elmebeteg kénsavval leöntött. A felbecsülhetetlen értékű művet a múzeum restaurátorainak sikerült helyreállítaniuk, amely most egykori szépségében pompázik. Restaurálás közben a szakemberek érdekes felfedezéseket is tettek: a művész festményét, két, egymással összevarrt vászonra festette.

Tengeralattjáró-temető

A brit hatóságok több, a forgalomból kivont atommeghajtású tengeralattjárót el akarnak „temetni“ az Északitenger egyik kiszemelt, 3000 m mélységű gödrébe. A terv ellen a norvég környezetvédelmi miniszter máris tiltakozott, s felhívta a figyelmet az elképzelés veszélyességére.

Javaslat

A brit orvostársaság számítása szerint a cigaretta árának felemelése é- vente több mint 7000 személy életét mentené meg Nagy-Britanniában. A társaság felkérte a kormányt, hogy csatlakozzék a dohányzás elleni kampányhoz, úgy értékelve, hogy javaslatának elfogadásával az államkincstár évente 750 millió font sterlinget takaríthat meg, tekintve, hogy 9 százalékkal csökken a dohányfogyasztás és az országos

egészségügyi hivatalnak 70 millió font sterlinggel kevesebbre lesz szüksége. 1960-ban Nagy-Britannia lakosságának 60 százaléka dohányzott. Tavalyig ez 30 százalékra esett vissza.

Könyvbarát

Az alma-atai A. Danyilov szenvedélyes és hozzáértő könyvbarát. Az évek folyamán óriási könyvgyűjteményre tett szert, amely a legkülönbözőbb területeken tevékenységet kifejtő, minden idők több mint 170 ezer személyiségének életrajzi adatait tartalmazza. Értékes és egyedülálló gyűjteményének neve: „Emberek a kék bolygóról“. Könyveit műbírálók, írók vagy történészek tanulmányozzák, akik több adatot szeretnének megtudni a híres emberekről.

Tanulmány a pletykálásról

Jörg Bergman nyugatnémet szociológus doktori értekezésében egy megvetett, mégis igen elterjedt témával foglalkozik: a pletykálással. Miért van eny- nyire elterjedve mindenhol, ha mindenhol megvetették és megvetik? A szerző következtetése: két pletykáló személy „bensőséges társadalmi viszonyt“ alakít ki és újraalakít. A pletyka tehát azért létezik, mert bizonyos társadalmi értéke, kommunikációs funkciója van. S mert csak olyan emberek terjesztik, akik ismerik egymást, csökkenti az agresszivitást a társadalmi csoportok keretében, valamilyen módon megelőzi a konfliktusok kirobbanását az emberi kapcsolatokban, általános társadalmi téren pedig ártalmatlan — fejti ki nézetét a szerző. Bergman szerint a plety- kálás kizárólag csak akkor őrzi meg ezt a szerepét, ha továbbra is megvetett szokásnak minősül.

Divatbemutató Kínában

Szeptember 6—12-én Beijingben megrendezik az első kínai divatbemutatót, amelynek keretében az ország 30 készruhagyára mutatja be termékeit. A rendezők több mint 200 ezer látogatóra számítanak. A bemutatásra kerülő árucikkeket a modern európai stílus és a hagyományos kínai öltözék jellegzetességei egybeötvözésével készítik.

Az utóbbi 10 évben jelentős mértékben rosszabbodtak azok a körülmények, amelyek között a fehérek farmjain az afrikai mezőgazdasági munkások dolgozni kényszerülnek — írja a dél-afrikai New Nation című napilap egy tanulmányt ismertetve. A Witwatersrand Egyetem két tanára, Je- remmy Kinan és Mike Sarakinski, akik részt vettek a transvaali falusi települések segélyezésére és fejlesztésére vonatkozó program kidolgozásában, úgy vélekednek, hogy ezek a körülmények alábbvalók a rabszolgasági körülményeknél. „A rabszolga-tulajdonosoknak érdeke legalább a minimumot biztosítani rabszolgáik fizikai fenntartására. De a dél-afrikai farmereket még ez sem érdekli, mert a halottakat és betegeket bármikor helyettesíthetik“ — mutatnak rá a tanulmány szerzői.

Hogy is tarthatók még fenn napjainkban ezek a körülmények?

A két kutató úgy vélekedik, hogy a dél- afrikai mezőgazdaság fő jellemzője az ágazat jövedelmezőségének csökkenése és a megtorló rasszista törvények fennállása. „Hangsúlyozni kell, hogy bár a kormány elfogadott néhány reformot (az apartheid „enyhítésére“ irányuló reformokról van szó), a fehér farmerek jelentős száma megtagadta azok alkalmazását.

A fehérek farmjain foglalkoztatott afrikai munkásnak nincs joga szakszervezeteket létrehozni. Következésképpen nem vonatkoznak rájuk a munkaerő-javadalmazási feltételekkel kapcsolatos rendelet előírásai. Ez azt jelenti, hogy nem fordulhatnak az igazságszolgáltatáshoz, ami gazdáiknak végtelen hatalmat biztosít munkásaik felett.

A mezőgazdasági munkások havi átlagbére 25—35 rand, de a jelenlegi adatok szerint egyesek csak 2—6 randot kapnak havonta.

Azokon a farmokon, amelyeket gyakorlatilag nem ellenőriznek a hatóságok, számos munkást igen alacsony órabérért alkalmaznak.

Cape tartomány nyugati részén a „toth“ rendszer van érvényben, amely szerint a bér egyik részét rossz minőségű borban fizetik ki. Az említett tanulmány adatai szerint a szőlőültetvényeken minden hetedik munkás elkerülhetetlenül alkoholista, mert italért kényszerül dolgozni. Natal tartományban a cukorrépa-ültetvényeken a közös hálótermekben embertelen a zsúfoltság- Egy greytownt farmon egy 2,5 négyzetméteres helyiségben hat személy aludt összeszorulva. Ugyanazon tanulmány szerint egy

10 éves gyermek, aki kilenc órát dolgozott naponta havi egy randért, kétszer próbált megszökni, de minden alkalommal elfogták és visszavitték. Nem egy afrikai gyermekkel történik meg, hogy ellopják családjuktól és a fehérek farmjain dolgoztatják.

Számos hírt, beszámolót olvashattunk arról, hogy milyen embertelen körülmények között, valósággal éhbérért dolgoznak a színes bőrűek a dél-afrikai bányákban. A kegyetlen kizsákmányolás ellen sztrájkokkal és más revindikatív akciókkal tiltakoznak, az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre határozottabban.

Hírügynökségi jelentések szerint a munkáltatók kérésére a kormány jelentős katonai és rendőri erőket mozgósított a bányaövezetekben, megkísérelve a bányászok megfélemlítését, a sztrájk letörését. A sztrájkolók és karhatalmi erők között több ízben heves összetűzésekre került sor. A legsúlyosabb incidens színhelye a Johannesburg közelében levő Carletonvile és az Orange tartományi Loraine bányavidék volt. Sajtójelentések arról számoltak be, hogy eddig 16 szakszervezeti vezetőt tartóztattak le a sztrájkok szervezésének vádjával. A kivezényelt karhatalmi erők többször a sztrájkoló bányászokra lőttek, 14 színes bőrűt súlyosan megsebesítve.

Egy másik lap, a Weekly Mail a Dél-afrikai Köztársaságban megnyilvánuló tiltakozó akciók újabb formájáról számol be. Erre az akcióra a fehér lakosság körében került sor, mintegy jelezve, hogy az appartheld-po- litika elleni tiltakozás nemcsak a színes bőrűek millióinak soraiban fokozódik, hanem a fehér kisebbség körében is. Mint a lap írja, több mint 20 fiatalember tagadta meg a szolgálatteljesítést az apartheid országának hadseregében, az úgynevezett Védelmi Erőben. Közös álláspontjukat kifejtve, a fiatalok egy nyilatkozatban rámutattak, hogy síkraszállnak egy olyan társadalomért, amelynek minden tagja békében, egyetértésben és egyenlőségben él, s ezt a célt nem szolgálja a jelenlegi dél- afrikai hadsereg. Ellenkezőleg, az a kisebbség érdekeit védelmezi, olyan akciókban vesz részt, amelyek ellentétben állnak a nemzetközi joggal, mint például Namíbia megszállása, a szomszédos országok elleni agresszív akciók. Az apartheid-politika elleni tiltakozó akciókkal kapcsolatban a katonai szolgálatot megtagadó fiatalok kijelentették: „ök nem ellenségeink. Dél-afrikaiak, akárcsak mi, és sohasem fogunk fegyvert emelni ellenük.“