Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-08 / 27. szám

új ifjúság 6 Aki életében szobrot kap Steve Ovett lesz az első brit atléta, akinek még életében emlékművet emel­nek. Ovett szülővárosának. Brlghtori- nak a városi tanácsa döntött így. Az egészben az a bökkenő, hogy a volt világcsúcstartő és olimpiát bajnok kö­zéptávfutó Időközben elköltözött East- bourne-be. Az ellenvetések után a vá­rosi tanács újra összeült és határozott: „Az emlékművet mégis felállítjuk, el­végre igazából Brightonban van való­ban otthon.“ A sípályákról Hollywoodba Maria Waliserről, aki a tavalyi Crans Montana-i alpesi sí VB-nek nemcsak a legsikeresebb, hanem a legcsinosabb- nak kikiáltott versenyzőnője is volt, köztudomású, hogy a filmszakmában sem szerepel kisebb sikerrel, mint a havas lejtőkön. Svájc egyik legnépsze­rűbb filmszínésznője. Most elhatároz­ta, hogy Hollywoodban, a filmvilág álomvárosában is szerencsét próbál. A csinos síző-színésznő annyira biz­tos a dolgában, hogy menedzser után sem nézett. Igaz, sosem bízta másra, hogy egyengesse az útját. Belmondo a Forma l en?, Nem, ezúttal nem egy újabb pálya- módosításról lesz szó, bár tény és igaz, hogy Jean-Paul Belmondo, a világhírű francia filmszínész látványos autós ül- dözéses jeleneteit mindig kaszkadőr nélkül forgatták. A Forma 1 autópá­lyára azonban már mindenképpen túl öreg lenne. Jean-Paul tehát lemaradt „a nagy rohanásról“, de a Belmondo név való­színűleg mégiscsak megjelenik a világ leggyorsabb körpályáin. Huszonnégy éves fia, Paul ugyanis örökölte tőle autós szenvedélyét 1973-ban Monacó­ban látott először Grand Prix-futamot, és nyomban elhatározta, hogy egyszer majd Stewart, Lauda és társaik helyé­re lép. Mint annak idején honfitársa, Alain Prost, ő is a gokartpályán arat­ta első sikereit. Következett az Elf- verseny, majd a Forma 3 [minimum 450 kilogrammos, maximum 2000 köb­centiméteres és négyhengeres verseny­autók futamai — a szerk. megj.j. Idén februárban Paul végre helyet kapott egy francia Forma 3000-es csapatban. A Forma 3000 (régebbi nevén Forma 2) 12 hengeres, 3000 köbcentiméteres, maximum 9000-es fordulatszámú autók versenye, a Forma 1 „előszobája“. Paul, aki eddig csak Stephanie-hoz,. a monacói herceg lányához fűződő kap­csolatáról volt ismert, most a francia autósport egyik fiatal reménysége lett. Esélyeiről így nyilatkozott: „Tudom, hogy nem vagyok olyan tehetség, mint Prost, vagy olyan csodagyerek, mint Senna, aki a Forma 3-ból egyenesen a Forma 1-be lépett, de be akarom bizo­nyítani, hogy amit eddig elértem, nem­csak a nevemnek köszönhettem. Négy év alatt szeretném feltornászni magam a Forma 1 szintre, de ehhez még so­kat kell tanulnom. A családom aggó­dik értem, de — szurkolnak is ne­kem.“ A sokoldalú Prost Ha már Alain Prostnál tartunk, hadd szóljunk róla néhány szót. Február 24- én töltötte be 32. évét, azóta pedig két újabb futamgyőzelmével társtulaj­donosa lett a Forma 1 világbajnoki fu­tamok győzelmi csúcsának, ö és Ste­wart Is egyaránt 27—27 győzelmet aratott. Prostról mellesleg kevesen tudják, hogy istenáldotta tehetség, Ifjúkorában sokoldalú sportoló, tizenéves korában ígéretes labdarúgó és vágtázó volt. A St. Chamaud csapatában jobbszélsőt játszott, és villámgyors elfutásait még ma is emlegetik a szurkolók. 11,0 má­sodperces eredményével pedig francia Ifjúsági bajnokságot nyert a 100 mé­teres síkfutásban. Ki tudja, mire vitte volna, ha valamelyik említett sportág­nál marad. / M. J. A bajnokcsapat szűkebb kerete: Chovanec, Skuhravy, Cabala, Straka, Némééek. Laviöka. Alul: Drahokoupil, Stejskal. Bílek, Hasek, Bielik és Vrabec. = A SPARTA JÓ PARTI= Aki egész júniust Prágában töltötte, mint e sorok írója, az szem- és fül­tanúja volt annak a vég nélküli öröm­mámornak, amely a legpatinásabb cseh (szlovák) labdarúgó-együttes, a Sparta Praha újabb bajnoki címét kísérte. Köz­tudomású, hogy a „vörösöknek“ óriási, sajnos, néha mindenre képes szurko­lótábora van, de hogy ennyi ember éljen a pettyes bőrlabda bűvöletében, az minden képzeletet felülmúl. A kis­vendéglőkben egyébről sem folyt a szó, mint a Sparta megdicsőüléséről, amely már tizenötödik a csehszlovák labda­rúgás történetében. Az eldugott ház­falakon szóróflakonokkal rögtönzött jelszavak éltették a csapatot, JeZek edzőt, s kinek-kinek ízlése szerint a csapat egyes tagjait. A máskor oly elítélt „aeroszolos művészet“ eme ter­mékei a prágaiak megnyilvánulásai szerint most valahogy nem sértették annyira a szemet. A sok örömbe egy kis üröm is ve­gyült, amikor VÁCLAV JE2EK, a siker legfőbb kovácsa bejelentette, hogy az érvényes szerződés értelmében — az országra szóló siker ellenére — távo­zik a csapattól. Mindenki tudja róla, hogy a hatvanhárom éves mester szí­vét megviselte az évek során a nem éppen virágszirmokkal hintett hivatás. Az orvosok már így is csak nagy-nagy lelkiismeret-furdalás árán engedélyez­ték, hogy a kispadra üljön. Aztán a borúra dhrü következett. Győzött a népakarat, amely az utolsó fordulóban a Letnán „Venco, maradj!“ skandálásban jutott kifejezésre. Az ősz mester engedett, s még az őszi idény végéig vállalta a csapat irányítását, hogy aztán már valóban nyugodt szív­vel átadhassa a kormánypálcát hűsé­ges segítőtársának, JOZEF JARABINSKÍ­NAK. Milyen ember, milyen edző Václav Jezek? Mivel erre a kérdésre tőle, ma­gától aligha kaphatna választ bárki, kénytelen máshol keresni. S ki hiva- tottabb erre, mint a csapat kapitánya, az elmúlt év legjobb csehszlovák lab­darúgója, JOZEF CHOVANEC? „Ezt hir­telen nehéz megfogalmazni. Kiváló edző, nagyszeré ember. Ogy tekintet­tünk rá, mint az apánkra. Hogy miért gondolom? Például azért, mert óriási tudása és jártassága ellenére nem res- tellte megkérdezni a mérkőzés előtt a legfiatalabb, legtapasztalatlanabb játé­kost sem. bogy mit gondol, hogyan kellene játszani. Ilyesmire valóban csak a nagy emberek képesek. Felnéztünk rá, de szerettük. Hogy miért? Vajon ki tudja megmondani, bogy miért szereti az apját.“ Václav Je2ek már valóban sok sikert aratott szerte a világban mindenhol, ahol csak megfordult a zöld gyep tá­jékán. De hogy csak neki tulajdonít­sák a sikert, az ellen egész biztos minden erejével tiltakozna. Minek tu­lajdonítja a sikert a kapitány? „A kiváló csapatszellemnek, a „szpar- tás szívnek“. A Spartában most egy ki­váló parti van. S mindezek mögött ott áll Václav Jeiek. Be kell vallanom, hogy az idény elején nemigen bíztam a cím megnyerésében. Aztán ahogy múltak a fordulók, egyre Inkább meg­győződtem arról, hogy aligha veheti el tőlünk bárki is a koronát. Csak most ^sajnálom igazán, hogy Ján Zachar ide­jében elúszott a bajnoki cím. Zsinórban négyszer nyerhettünk volna bajnoksá­got, és ez eddig — tudomásom szerint — a csehszlovák labdarúgás történe­tében senkinek sem sikerült. Utólag azonban be kell vallanom, hogy három évvel ezelőtt korántsem volt ilyen a csapatszellem, mint most. Nem hall­gattunk Zachar edzőre, mindenki azt csinált, amit akart. Így nem lehet baj­nokságot nyerni. Első a fegyelem.“ Hogy a Sparta fegyelmezett csapat, arról a labdarúgás hívei az egész or­szágban meggyőződhettek. A játékosok kitartóan, egy emberként mentek a céljuk után. Bár már a 28. forduló után zsebükben érezhették a bajnoki címet, nem lazsáltak a bajnokság záró mérkőzésén sem, amely után a Sparta öltözőjében e rövid beszélgetés készül}, öt gólt lőttek a majdhogynem tehetet­len Plastlka Nitra hálójába, jóllehet az ellenfél sem játszott rosszul. Mit kí­vánhat még ezek után egy győztes és bajnok csapat kapitánya? „Duplázást — vágta rá egyértelmű­en. — Szeretnénk megnyerni a Cseh­szlovák Knpát is a DAC elleni döntő­ben.“ A duplázás — utólag már tudjuk — nem sikerült. A Csehszlovák Kupa tu­lajdonosa gigászi küzdelemben, 120 perc után és tizenegyes rúgásokkal a DAC lett. Ettől azonban csöppet sem lett kisebb a Sparta sikerének jelen­tősége. Ma egyértelműen a legjobb csehszlovák klubcsapat. Palágyi Lajos KULTURISZTIKA - PÁROSÁN rendszer ma már korántsem csak az erő­sebb nem kiváltsága — mondja Becz Jenő, a Szlovákiai Kulturistaszövetség elnöke. — Számos szakosztályunkban nők százai is gyakorolnak rendszeresen. Az ő c61)uk természetesen nem elsősorban az erős, mu­tatós tzomzat kialakítása, hanem a kar­csú, sportos, ám egyúttal a nőies ielle- get hangsúlyozó alak. A kulturisztlka tu­dományosan megalapozott módszertana se­gítségéve! ez Is lehetséges. A külföldi példák nyomán a férfiak ver­senyei mellett így egy-két éve már női kulturisztikai versenyeket Is rendeznek nálunk. S ha már ez megtörtént, csak egy ú|abb lépés kellett a legújabb divat, a Dá ros versenyek keletkezéséig. Világ- és Eu- rópa-bajnokságot is rendeznek már ebben a versenyfaltában Csehszlovákiában egye­lőre még nem került sor hivatalos viada­lokra, annál több a bemutató iellegü fel­lépés. A környező országokban viszont már bajnoki versenyek Is folynak. A műkorcsolvázáshoz hasonlóan zené­re. ötletes koreográfia szerint mozognak, gyakorolnak a párok, és e kedvező, eszté­tikus összhatásról, valamint a nézők kö­rében aratott sikerről néhányszor saját szemünkkel ts meggyőződhettünk. Ízelítőként hadd Illusztráljuk mindezt két külföldi képpel. Mindkettő e súlyemelő­bajnokságok alkalmából tartott bemutató­kon készült — az egyik a kari marx-stadtl EB-n, a másik pedig a szófiai világbajnok­ságon. Kép és szöveg: Major Lajos Valja Porosévá és Kirill Todorov (Bulgária) A kulturisztlka napjaink egyik legnépsze­rűbb testedzési módszerévé vált. Világszer­te fiatalok és idősebbek milliói hódolnak az erősítő gyakorlatokkal való alak- és testformálásnak. — A testépítésnek Is nevezett torna­A Butze házaspár (NDK)

Next

/
Thumbnails
Contents