Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-08 / 27. szám

■

Vár a strand - fürdők és fürdőzők

Kötődnek-e valakihez?- gyermeksorsok

Kenyában kihajolni veszélyes- útleírás

Annácska - elbeszélés Kodály - napok - beszámoló 8*

Előtérben az ifjú nemzedék érdekei

Június 28-án együttes ülést tartott az SZSZK Kor-1 Hiányának Elnökség« és a SZISZ SZKB Titkársága. Az ülést Pa tar Colotka, az SZSZK Kormányának alnöke és Józsi Durlca, a SZISZ SZKB alnöke vezette.

Elemezték azt, hogyan sikerült végrehajtani az utolsó, 1985. február 11-én tartott ülésén elfogadott határozatokat. Megállapították, hogy az Intézkedések lehetővé tették a fiatalok számára részt venni a gazdasági és szociális haladás társadalmi feladatainak teljesítésében, ami végsé soron feltételeket teremt aktivitásuk erkölcsi-politikai és anyagi elismeréséhez. Az állami és SZISZ-szervek összehangolt hozzáállása aktivitásra serkentette a fiatalokat a tanulásban, a munkában, és hozzájárult alkotó kezdeményezésük és érdekkört munkájuk kiszélesítéséhez. Az Ifjú nemzedékkel való törődés elmélyítése némely vonatkozásban hosszú távú feladat, ezért továbbra Is napirenden marad, és tartósan figyelmet szentelnek neki a kormány és az ifjúsági szövetség szervei.

Az együttes ülésen megtárgyalták továbbá Szlovákia ifjú nemzedékének Időszerű problémáit. Többek között elhatározták, hogy kidolgozzák a tehetséges fiatalokkal végzendő munka tormáit, beleértve a gondos kiválasztást, a sokoldalú felkészítést és az érvényesülést. A fiatalok szabadidejének hasznos eltöltését segítendő. Intézkedéseket hoztak arról, hogy a tanítás után Is ki legyenek használva az oktatási intézmények épületei, mégpedig kulturális-nevelő, sport- és honvédelmi, valamint műszaki érdekköri célokra.

Az SZSZK Kormányának Elnöksége megismerkedett az „Ifjúsági kezdeményezés a kiváló minőségért" mozgalom tervével, továbbá a Szlovákiában levő műemlékek védelmére vett SZISZ-kezdeményezéssel, az „Ifjúság a falulának-városának“ verseny elveivel. A kormány elnöksége támogatja ezeket a SZISZ-megmoz- dulásokat. ezért az érdekelt ágazatoknak és szerveknek feladatul szabta, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket valóra váltásukhoz. Nagyrabecsüléssel nyugtázta a fiataloknak a hazánk szociális és gazdaságt felvirágoztatása és előrehaladása érdekében megnyilvánuló egészséges törekvését. Végezetül hangsúlyozta, egyre nagyobb jelentőséget kap a fiatalok részvétele a társadalmi folyamatok irányításában, ellenőrzésében, mint ahogy az is, hogy az átépítés jelenlegi szakaszában az Ifjúság bátrabban keresse helyét abban a harcban, amely az új gondolkodás, a tudomány és technika eredményeinek gyakorlatba való átültetéséért folyik.

Az ülés befejezéseként Jozef Durlca, a SZISZ SZKB elnöke tájékoztatta a résztvevőket a SZISZ 1987 szeptemberében tartandó kongresszusának tartalmi és szervezési előkészületeiről.

"I

PERIFÉRIÁN

Kora délután. Meglepően kevesen voltak a villamosban, amikor beszálltam; talán tizenöt ember. Csaknem mindenki ült: szétszórt képlet, távol egymástól, mint valami laza szerkezetű anyag atomjai. Olvastam valahol, hogy ez általában jellemző az európai emberekre, ha belépnek valahová, ahol már többen ülnek, kiválasztják azt a helyet, amelyet elfoglalva senki mellé nem kell ülniük. No persze, amíg van olyan hely. Nem így például az arabok. Ök szeretnek egy kupacba húzódni, egymáshoz közel hajolva beszélni. Nos, ez a villamos most olyan, mint a kísérlet kontrollcsoportja — gondoltam. Ja, Igen, hisz nem Is mondtam: kísérlettel, mit sem sejtő alanyokkal Igazolták a fenti állítást, ezt a távol- ülősdit... Nem, igazán nem állítom, hogy végiggondoltam, hogy elhatároztam: szakítok ezzel a furcsa európaisággal, de mindenesetre tény, hogy le se ültem, hanem megálltam az ajtóval szemben, az ülés mellett, egy szürke kabát és egy nagy karimájú, fekete kalap mellett.

A nagy kalap, mintha csak erre várt volna, lassan felemelkedett, és a kalap alól, oldalt hajtott fejjel, mint az Ikonok szentjei, felnézett rám egy harminc év körüli, szakállas férfi. Különös, szép arcú csavargó, egy szutykos jézus Krisztus. Hosszú ujjú, gyönyörű keze összekulcsolva az ölében. Minden körme alatt fekete sáv. A nagykalapos ember mintha csak arra várt volna, hogy valaki odaálljon mellé, megszólalt. Először hozzám beszélt, de néhány pillanat múltán már valamennyi utashoz. Nyugtalan tekintete sorra rátapadt az ámu- 16 arcokra és mondta, mondta ... A hangjában panasz és szégyen.

... De hát miért kellett neki azt mondani, hogy én voltam, miért...?! Azért, mert én Ilyen vagyok? Azért, mert Ilyen a kezem? (Előrenyújtotta mindkét kezét, mint valami próféta.) És engem bevittek. Bevitték engem. De nem Is kellett volna ottmaradni! A rend őre is mondta, hogy ne izgassam fel magam, és ki fog derülni, hogy nem én voltam, ő is úgy gondolja, hogy én nem lehettem. De miért akarták rám fogni? Én egy szelet papírt se vinnék el! Nekem nem kell. Miért mondták, hogy én voltam? Mondják meg, miért...?“

A kérdés ott maradt a levegő-' ben. Senki sem válaszolt, s talán jobb is volt így. Nem Illett volna a helyzethez az odavetett szóalamízsna, valami farizeus „nyugodjon meg, jő ember...“

S ha nem akadt — nem akadhatott — közöttünk, aki elvigye magával, hogy megcsutakolja vagy kifaggassa, hogyan él, miből él, merre jár, vagy megsimogassa az árva fejét, akkor hát jobb volt hallgatnunk.

Néztem a furcsa embert. Ha azt mondta volna valaki, hogy egy nagy tölgyfán lakik, vastag ágakból összerótt fészekben,. hát azt is elhiszem. Vagy hogy a földből bújt elő, csak azért, hogy lenyűgözzön bennünket a földsza- gú kabát, az ócska, nagy szélű kalap, a piszkos kéz és a tiszta szavak különös kontrasztjával.

A következő állomáson új utasok szálltak fel, s megérezve, hogy itt valami történik, ugyanúgy, mint mi addig, némán hallgatták a beszélőt.

Miért maradt meg bennem az egész, mint el nem felejthető élmény? Azért, mert senki sem nevetett. Senki sem kacsintott a társára vagy útítársára, odasúgva: „Ez őrült“. Csak ültünk a nekünk hangzó szavak, a látvány bűvöletében, egy kis szomorúsággal, egy kis szorongással, egy kis szeretettel. Mi történt? Csak any- nyi történt, hogy néhány percre együtt voltunk egy emberrel, aki „másik bolygóról“ (?) érkezett. Ennek az embernek beszélnie kellett, s mi megtettük neki azt a semmiséget, amit néhány megál- í lót együtt utazva megtehettünk: hallgattuk, meghallgattuk őt. S ha belegondolunk, ez már csaknem annyi, mintha egy kicsit közelebb ültünk volna egymáshoz abban a száguldó villamosban.

ü. I.

/