Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-24 / 25. szám
Ä fürdőruhadivat idén nemcsak meghökkentő újdonságokat, hanem a különféle testalkatokra is előnyös, fiatalos modelleket kínál. A napozáshoz nélkülözhetetlen „alig“ bikinik mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a merész, egyrészes fürdőruhák. Rafinált szabásvonalaikkal és dekoratív mintáikkal ugyanis kitűnően korrigálhatok a test „apró“ szépséghibái. A rövid lábúaknak jól áll a magas combkivágás, mert optikailag meghosszabbítja a lábat (3. rajz). A kis mellűeknek célszerűek a mell alatt elvágott, változatosan ráncolt fazonok (1. rajz). A telt keblűek elütő színű, V-betétes fürdőruhával ellensúlyozhatják dús idomaikat (2. rajz). A széles csípőt és a széles felsőtestet osztott geometrikus vagy növényi ornamentikás mintázatokkal lehet kisebbíteni a fent említett helyeken. Az ék alakú vagy diagonál csíkozásé fürdőruhák pedig előnyösen karcsúsítják az „egyenes“ derekúakat! Az egyszínű úszódresszeket is lehet „formához“ alakítani különböző díszítésekkel, mint például csillogó strassz-, illetve gyöngymezőkkel, kockás vászonmasnival és zsebbel; selyemnyakkendővel és színes gombokkal; hatalmas textilrózsával és kitűzőkkel stb. (4. rajz). „Megismerkedtem egy fiúval, és hosszabb ideig jártunk együtt. Most, hogy összevesztünk, jöttem rá, menynyire szeretem. Illetve nem is tudom, mert ha velem van, szeretném ha elmenne, ha meg nincs, hiányzik. Mit jelent ez?“ Ez a kapcsolat semmiképp sem nagy szerelem. Ragaszkodtál a fiúhoz, de érzelmileg nem függtél tőle, ezért is sikerült könnyen összeveszned vele. A fiút sem aggasztották a történtek, hiszen nemsokára már más lánnyal járt. Te csupán a hiányérzetet éled át most mint nagy szerelmet. Ez ne tévesszen meg. Sajnálod, hogy összevesztetek, mert nincs másik fiú, nincs jobb kapcsolat. Egyedül vagy és magányos. Ha kibékülnétek, csak gondod származna belőle, hogyan szakítani majd vele. A szerelemnek használ néha egy kis harag, mert a távoliét alatt jobban tudjuk a másik értékeit becsülni, a szerelem fokát megítélni. Az igazi szerelemnél ez segít a kibékülésben és a végső döntésben. Nálatok a szakítás megmaradt szakításnak, és így jobb. „Szeretne velem járni egy öt évvel idősebb fiú. Komolyan gondolja az egyiittjárást. de én félek ettől, mert még csak tizenhét éves vagyok. Azt mondta, addig várna rám, amíg én akarom. Mit csináljak?“ Az öt év korkülönbség a szerelem- men nem sok, de a te esetedben mégis soknak tűnik. A fiú már megfontolt, kiforrott egyéniség, tudla, mit és kit akar. Te még éretlen vagy a párválasztásra, a komoly kapcsolatra, ezért vagy határozatlan. Szimpatikus számodra, hogy a fiú érdeklődik irántad, de egyben aggaszt is ez a tudat. Nem tudod, hogyan mondd meg a szüleidnek, akik még tiltják lányukat a komoly kapcsolat- tői. De az is probléma, hogyan mondd meg a fiúnak, hogy korainak találod fv a látogatását. Ha úgy érzed, a fiút meg tudod majd szeretni, barátkozzatok, járjatok együtt, de elkötelezettség nélkül, addig a szülőknek sem kell szólni az együttjárásról. Ha komolyra fordul az udvarlás, majd nem okoz problémát számodra, hogyan közölni ismeretségedet a szüléiddel. Ha a fiú nem képes a kötetlen barátságra, jobb nem elkezdeni az e- gyüttjárást. Ha úgy érzed, ebből nagy szerelem nem lesz, ne próbálgass. Te is találsz magadhoz való partnert, és a fiúd is majd vigasztalódik olyan lánnyal, akinek mindjárt megkérheti a kezét. Mert ilyenek is vannak. „Tizenhét éves lány vagyok. A fiúm, akivel megismerkedtem, tavasszal elment katonának. Megígérte, hogy ír, de azóta csak egy képeslap jött tőle. Megegyeztünk, hogy megvárom őt. Tudom a elmét, és szeretnék írni neki. Vagy inkább ne tegyem?“ Röviddel a bevonulása előtt ismerkedtetek meg. Józan gondolkodásra vall, hogy nagy érzelmekről nem biztosított, csak tömören közölte veled, ha megvárod, örülni fog. Ez volt a legtöbb, amit mondhatott neked az adott helyzetben. Nem kell azért keseregned, hogy csak képeslap jött tóle. Neked a napok lassabban telnek, mint a fiúnak. Meg keli szoknia az új környezetét, az új társakat, az időbeosztást is, és ne feledd, a katonának kötelességei is vannak. Ha érzékenyebb típus, az első napok, hetek nem könnyük számára. Erről nem akar írni, ezért egyelőre csak pár soros képeslapra tellett ereiéből. Nyugodtan írj neki, beszámolhatsz arról, hogyan telnek a napjaid. Tudatosan kerüld az érzelmi töltésű mondatokat, hogy ne bántson, ha esetleg nem kapsz választ. A baráti hangú levélért nem lesz miért szégyenkezned, legfeljebb többet nem írsz neki. Ha azonban választ kapsz, j tartalmához igazodva te is megváltoztathatod a következő levél hangnemét. Ha igazén ragaszkodsz a fiúhoz, nem lesz probléma megvárnod őt. „Húszéves múltam és aggaszt az egészségem. A mellemben csomót észleltem, a mellbimbók körül pedig szőrszálak nőnek. A mellem menstruáció alatt megduzzad. Orvoshoz félek elmenni. Komoly tünetek ezek?“ Olyan problémával fordultál hozzám, amelyre szakavatott választ csak orvos tud adni, és az is csak a kivizsgálásod után. Ezért győzd le magadban a félelmet, az előítéleteket, és fordulj nőgyógyászhoz. Ha egészségesnek talál, nem fog kinevetni aggodalmaidért. Szükséged van erre a nyugalmad érdekében is, hiszen már hosszabb ideje aggaszt az állapotod. A leírt tüneteknek nem kell, hogy súlyosabb baj kísérő jelei legyenek. A mell megduzzadása a havi vérzés alatt normális jelenség. Az észlelt csomók, lehet, csak a hormonmükö- déssel függnek össze. Az említett szőrszálak sem kell, hogy valamilyen baj jelel legyenek, csupán szépséghibának tekinthetők. De mindezt az orvosnak kell bizonyítania, nem nekem és nem levélben. Fordulj hozzá bizalommal és minél előbb! VERONIKA ÖVDIVAT HÁROM RUHATÍPUSHOZ Mindenféle anyagból készülhetnek »vek, elsősorban bőrből, műbőrből. Természetesen vannak textilővek U. Ingruhához gyakran viselik a ruha anyagából készültet, amely különösen erősebb termetüeknek előnyös, mert összefogja ugyan a ruha derekát, de nem feltűnő. Nyárra divatosak lesznek a redőnyhevederből készített, spárgából horgolt, kötélből, halászhélőből kötött rusztikus övék. Csinosak, fiatalosak, és még az Is előnyük, hogy aki ügyes, maga barkácsolhatja házilag, osak az anyagot kell megvenni hozzá. Vlgyázzunkl Az öv veszélyes viselet. Amennyit Javít, annyit ronthat isi Senki ne higgye például, hogy ha pattanásig szorosra húzza, ez karcsúsít. Ellenkezőleg. még a karcsú derekat is szélesebbnek mutatja, nam Is szőlva arrő! a szánalmas látványról, mikor az öv alatt és felett kibuggyan némi „felesleg“. 1.. 2., 3.: Farmernadrághoz, -szoknyához való ,,western“-stllnsí övék domborított bőrből, díszes lémcsattal. 4.: Kötélből és műbőrből házilag készíthető öv. 5.. B„ 7.: Széles csavart öv fényes szaténból kimenőhöz; derékra simuló öv bő szoknyához, halászhálóból magkötött, sodrott, hosszá öv tunikához. < Á Szocialista tfjóságl Szövetség Szlováktal Központi Bizottságának lapja. Ktadja a Smena kiadóvállalat. S Szerkesztőság: Leákova 5, 812 84 Braflsl*-. Telefon: 435 79, 468 19 Főszerkesztő: CSIKMAK IMRE Nyomja a Západoslovenská tlaőlarne, 812 62 Bratislava, Odborárske nám. 3. Előfizetési díj: egy évre 52,— Kis, fél évre 26,— KCs. Terjeszti a Fosta Hlrlapszolgálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap külföldre a PNS, Ostredná expedicla a dovoz tlaöe, 813 61 Bratislava, Gottwaldovo nám. ő. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzflnk meg ás nem küldünk vissza. Index: 498 02 (Gj Ifjúság, 1987. 22. szám) Tizenhét éves lány vagyok. Körülbelül fél évig Jártára egy fiúval. Ez alatt a fél év alatt elég szokszor összevesztünk, de mindig kibékültünk. Mi mindent elnéztünk egymásnak, és lehet, hogy ez volt a hiba. Egy napon Idegen lánnyal láttam meg a fiúmat, de ő nem vett észre engem. Nekem nagyon rosszul esett, hogy más lánnyal beszélget. Később beszéltem vele és megkérdeztem tőle, hogy miért nem szólt, hogy már mindennek vége. Ő erre nem mondott semmit. És ez fájt leginkább, hogy semmit sem szólt. Pedig Igazán megmondhatta volna, hogy már nem akar járni velem! Szerintem a hűség nagyon fontos. És ha egy pár nem Is tud hű lenni egymáshoz vagy már nem akarnak együtt járni, akkor is megbeszélhetnék a problémákat és békességben elválhatnának. „1987. III. 19" B. Nekem az a legnagyobb bajom, hogy babonás vagyok. Huszonegy éves lány létemre még mindig hiszek a másoknak nevetséges dolgokban. Tudom, hogy ez hülyeség, de mégsem tudok szabadulni attól a hátsó gondolattól, hogy mi van akkor, ha mégis beteljesedik. Tizennyolc éves koromban ismerkedtem meg Gézával. Nagy fellángolás volt, egy évig sülve-főve együtt voltunk, és őrök hűséget is esküdtünk egymásnak. Én ezt magamban egy további fogadalommal tetéztem — vagy inkább átoknak nevezhetném. Azt fogadtam, ha valamikor megcsalnám a fiúmat, ott rögtön történjen velem valami: mondjuk kapjak agyvérzést vagy infarktust vagy ilyesmit. Elég hülye fogadalom volt. Annál is Inkább, mert azóta sok minden megváltozott közöttünk. Még mindig együtt járunk, de most már biztosan tudom, hogy inkább csak megszokásból, illetőleg én még szeretem Gézát, de rájöttem, hogy a időközben néhányszor már megcsalt engem. Mostanában én is gyakrabban megnézek más fiúkat, és sokszor már odáig jutok, Jiogy meg ls kívánom őket. De akkor eszembe jut a fogadalmam! Nem tudom mit tegyek. ügye, hogyha ő nem volt hűséges hozzám, akkor már nekem se kell állni a szavamat? Tudom, hogy szakítanom kellene vele, de ahhoz meg nincs erőm. „Egy szorongó lány“ Én eljutottam odáig, hogy — legalábbis egyelőre — nem tartom fontosnak a hűséget. Huszonkét éves fiú vagyok. Annyi csalódás ért már eddig az életben, hogy azt mondtam magamnak: akármi is lesz, soha nem fogok sírni a lányok után. Sőtl Szabadon élek inkább, ami azt jelenti, hogy nincsenek hosszú, állandó kapcsolataim. Azt hiszem, egy fiatalember életében ilyen korszakra is szükség van, hogy egy kicsit megismerhesse az életet, hogy kitombolhassa magát. Hűségesnek lenni ráér majd később is, amikor majd családot alapit, amikor már gyereket lesznek. Péter HÜSÉG=