Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-24 / 25. szám
új ifjúság 31 Olvastam valahol egy súlyosan beteg özvegyasszonyról, akinek az arvosok tapintatosan tudomására hozták, hogy már csak néhány hete van hátra az életéből. Két kis árva maradt volna utána: egy fiú és egy lány. Az asszony makacsul hajtogatta ápolóinak: addig nem halhatok meg, míg gyermekeimet fel nem nevelem, fiamat ki nem házasítom, a lányomat férjhez nem adom. S csodák csodája lassan javulni kezdett az állapota. A betegségéből nem gyógyult ki teljesen, de annyira felépült, hogy könnyebb munkát is vállalhatott, gondoskodhatott gyermekeiről. Teltek az évek, a fiúcska és a kislány felnőttek,' mindkettő családot alapított. A fiú esküvője után az anya egészsége rohamosan leromlott. Annyira, hogy néhány hónap múlva meghalt. Ez olyan megható történet, hogy akár kitalált is lehetne. Magam sem hittem volna el, ha nem egy tudományos dolgozatban olvasom, amely azt próbálta bizonyí-. tani, milyen ereje van az emberi akaratnak: az elérendő cél érdekében képes mozgósítani a szervezet legrejtettebb élettartalékaít is. Ez az elérendő cél egyénenként nagyon különböző lehet: amit az egyik értelmesnek tart, az a másiknak teljesen nevetségesnek tűnhet. Például ha valaki éveken át csak azért kuporgat, hogy magának Hi-Fi-tornyot vehessen, az az ember más szemében esetleg egyenesen hülyének számít. A gyermek- és kamaszkor! világ- megváltó célok pedig egy idő után még azt is mosolyogtatják, aki megálmodta őket. De ez nem jelenti azt. hogy nincs szükség ilyen célokra is. Az országot járva az embereket figyelve gyakran jutott eszembe a kérdés: most éppen miért és hová sietnek, mit akarnak megvalósítani. Különösen érdekelt, hogy milyenek egy mai fiatal céljai, vágyai. A minap egy kelet-szlovákiai faluban, Somodiban (Drtefiovec) járván megkérdeztem néhányu- kat, hogyan élnek, mit szeretnének a közeli és a távolabbi jövőben elérni. Beszélgetőtársam volt: Bacsó István 22 éves technikus, Valkay Szilvia 18 éves, jelenleg állás nélküli, Turnansky Ildikó, az alsó- sajói (Nlzná Slaná] kereskedelmi szakmunkásképző másodikos diákja. 17 éves és Lukács László, aki mester Szepsiben (Moldava nad Bodvou), a „vizeseknél“, 22 éves. MINDENNAPI CÉLJAINK ISKOLA ÉS MUNKAHELY A fiatal emberpalánta életének talán egyik legnehezebb döntése előtt akkor áll, amikor pályát kell választania. Ritkán akad olyan is, aki már kisgyermek korától készül valamilyen hivatásra, van, aki teljesen esetlegesen dönt a lehető szakmák valamelyike mellett — sokszor szülői vagy tanári befolyás alatt, — Érdekel a munkám — mondja Lukács Laci. — Azt is el tudnám képzelni, hogy hosszabb ideig ott maradok. Sokat járunk kinn a szabadban, emberekkel dolgozom, és szerencsére jól kijövök velük. Bacsó István is Szepsiben dolgozik. Két évig műhelyben volt, utána lett technikus. Ó is azzal kezdi, hogy szereti a munkáját, de azért így folytatja: — Én inkább a szülők ösztönzésére választottam ezt a pályát. Most, technikusként többnyire számokkal dolgozom, s elég nagy felelősség nehezedik rám, ugyanis közben még raktáros is vagyok egy olyan raktárban, amelyben 12 millió korona érték van. Inkább valamilyen mesteri állásba szerettem volna kerülni... De nem bánom ezt sem. — És ha újra kezdhetnéd? — kérdezem. — Akkor tálán más szakmát választanék. Olyat, amellyel a munkaidő után jobban kiegészíthetném a fizetésemet. Ha már jár az ember valamilyen középiskolába, választott magának valamilyen szakmát, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy ebből elég, mást próbálok, még ha időközben rájön is, hogy nem ez az igazi, nem ezt akarta. Valkay Szilviának volt ereje a változtatáshoz. — Első után otthagytam az iskolát — meséli. — Én is Alsó- sajóra jártam, mint Ildikó. Bolti eladónak készültem. Nem is a szakma nem tetszett, az otfani környezet, a társaság. Rossz élet volti — És a szüleid mit szóltak ahhoz, hogy hazajöttél? — Megértették. Azóta otthon vagyok, minden munkát elvégzek, anvunak könnyebb is így. De ne hidd, hogy azóta nem próbálkoztam mással: jelentkeztem tde, So- modiba. A kastély épületében van egy szakmunkásképző, de nem vettek fel. Üzletbe viszont így is felvesznek. Szepsibe akarok menni, most nyílt meg ott egy új áruház. Turftansky Ildikó „kijön a lányokkal“, ő már megszokta az in- ternátusi környezetet. Eredetileg a vasúthoz akart menni, de végül a kereskedelmiben kötött ki. — Majd szeretnék érettségizni is. Ott, a mi iskolánkban lehet — mopdja. A MAGÁNÉLETBEN Nagyon ritka az az ember, aki valamikor életében ne gondolna vagy gondolt volna a családalapításra. A nyugodt, boldog családi élet a legtöbb fiatalnak életcélja. — Ti még nem gondoltatok a nősülésre, férjhez menésre? — kérdeztem a négy fiataltól. — Még egy kicsit legényked- nék — mondja Pista —, azt majd úgyis hozza az idő. Lacinak is ez a véleménye. Ügy látszik, Somodiban a fiúk nem ha- markodják el a nősülést. — Ha házasodnék, azért lehetőleg nem laknék a szülőkkel — mondja még Laci. És a lányok? Szilvia az idősebb, azért előbb őt faggatom. — Férjhez mennél falubelihez is? — Igen — mondja ő. — De én is különköltöznék a szülőktől. Akármilyen jó is velük, azért jobb önállóan élni. — Tegyük fel, hogy a szüleidnek holnap reggel bejelentenéd: férjhez megyek. Mit szólnának hozzá? — Azt hiszem, nem szólnának bele. De ilyen bejelentéssel még nem próbálkoztam. Végül arra vagyok kíváncsi, hogy Szilvia szerint milyen korban a legjobb férjhez menni, és milyen férjet szeretne magának. — Legjobb húszéves korban. S milyen legyen a férjem? Aki nem iszik, nem cigizik... — itt elakad. — Csak ilyen? — kérdezem. — Igen. Csak ilyet szeretnék. Ildikó is majd csak húszéves korában akar férjhez menni. — Ne igyon a fiú ... de a legfontosabb, hogy szeressen... — mondja. A tűző nap sugarai itt is. ott is villogtatják a készülő hajó hosszan elnyúló sima felületét. Ahogy elnézem. hossza több mint száz méter lehet, és hogy mennyi tömérdek munka van vele, azt alkalmam volt a Duna-parti dokkba jövet megtekinteni. — Egy ilyen hajót megépíteni nekünk átlag kilenc hónapig tart, és nemcsak a munkát kell benne látni, e munka minőségét is, amelyre pedig itt kiváltképpen szigorú előírások vonatkoznak — mondja Lubomír Pre- kop mérnök, a komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár üzemi csúcs- bizottságának elnöke — Rengeteg apró cseprő munka akad itt is, olyan, amelvet nem lehet gépesíteni, és mivel munkaerőhiányban szenvedünk, sokszor fel van adva a feladat. Mi. fiatalok már többször Is segítettünk a vállalatnak, és védnökséget vállaltunk egv egv hajó gyártása fölött. Legutóbb tavaly szeptemberben a KB KAMA l es kanalas úszőbagger mint Iffúsági üszóíármfi hagvta el a kikötőnket Ez volt az első nagyobb hozzájárulásunk a MÉTA 90 lomhoz — tudom meg a SZISZ elnök tői Felmegvtink a tengeri hajóra, a- melvnek frissen festett orrán jól olvasható már a név: AMUR 19. Itt már többet látunk a hajóépítés fortélyaiból, de az elnök szavainak igazában megbizonyosodunk A gondosan összeforrasztott vaskos lemezek zugaiban itt Is, ott is a korrózió le lei mutatkoznak — Ezt mind kézzel kell lekaparni, hiszen másképp nem férnénk hozzá. Miután drótkefével alaposan letisztítottuk jöhet az alapfesték, majd a HA ELINDUL A HAJÓ végleges bevonat — magyarázza Illés Imre alelnök. — Idegtépő munka, de mi, fiatalok ezt is vállaltuk, mert a SZISZ IV. kongresszusának tiszteletére tett felajánlásainkba az Is bekerült, hogy védnökséget vállaltunk az AMUR felett. Mindent megteszünk azért, hogy a hajó a tervezett időben szedhesse fel a horgonyt, s indulhasson tengeri útjára. A védnökség, természetesen, nerhcsak a rozsdátlaní- tásra vonatkozik, hanem sok minden másra is. Segítünk a gyárnak a menet közben adódó problémák operatív megoldásában, fiatal szakembereink, ellenőreink révén ügyelünk a technológiai folyamatok betartására is, hiszen ettől függ a munka minősége. Nem engedünk tovább olyan részelemet, amely nem felel meg az előírásoknak. Fényszórósaink ügyeinek majd a nyersanyaggal és az energiahordozókkal való gazdálkodásra, sőt a tervezett mennyiséggel szemben megtakarítást szeretnénk elérni gázolajból, forrasztógázból, hegesztőanyagból és egyéb energiaforrásból. Már eddig is sok újítási javaslat, ésszerűsítő megoldás született, amelyek főleg az anyag-, munkaerő- és energiatakarékosságra irányultak, vagy éppen a munkaszervezés hibáit fedték fel, illetve egyszerűsítették a munkafolyamatokat. A két fiú arcáról Ierí az üzemi szervezet gördülékeny, összehangolt Lubomír Prekop mérnök és Illés Imre ax AMUR előtt HOGYHA HOLNAP 50 000 KORONÁT KAPNÁL A kezedbe nyomnák azzal, hogy egy héten belül el kell költened. Mit vennél érte? — faggatom sorban a négy fiatalt. — Azt hiszem, felpótolnám, és vennék egy autót — mondja Pista. Azután, körülbelül tíz perc múltával, beszélgetés közben így szól: — Javítsd ki azt az autót. Meggondoltam. Leghamarább egy telket vennék, és elkezdenék építkezni. Laci Is így beszél. De őt már ennél sokkal komolyabban foglalkoztatja az építkezés gondolata. — Legszívesebben Szepsiben é- pítkeznék. Ott az a domb nagyon tetszik nekem. Szívesen raknám oda a házamat. A lányok mire költenék a képzeletbeli ötvenezret? — Autót vennék rajta — mondja Szilvia rövid habozás után. — Én egy nagyobb magnót vennék — vallja be Ildikó. — És kirándulni is elmennék. Talán a többiek nem szeretnek kirándulni, hogy ők ezt a lehetőséget nem is említették? Igaz, az ötvenezer nem sok, abból már nem futná kirándulásra is. — De mi Is szeretünk kirándulni — állítják mindhárman. — Én idén a Balatonra készülök — mondja Laci. Pista és Szilvia Is szeretnek utazni. Emellett persze szeretik a falujukat is, Somodit és környékét. Most úgy gondolják, hogy mind a négyen Itt maradnak egész életükre. VÉGÜL: A3! A BIZONYOS HÁROM KÍVÁNSÁG De erről már csak a lányok beszélnek, mert közben hármunkra maradtunk: a fiúknak el kellett menniük. Szilvia hosszasan gondolkodik, de csak eddig jut: — Először: jól férjhez menni . .. Hogy ő ezt pontosan hogyan képzeli, arról korábban már sző volt. Másik kettőt már nem tudott kívánni, nem tudott választani a sok kívánság között. Ildikó pontosan megfogalmazta mind a három kívánságát. — Először: hogy az iskolát sikeresen elvégezzem. Másodszor: hogy mindig jő kedvem legyen. Harmadszor: hogy mindig jó társaságban legyek. — Ennyi! — tette még hozzá nyomatékül. Klinko Róbert Illusztrációs kép munkája fölött érzett büszkeség. Lemegyünk a kabinokba. Elmagyarázzák, hogy ezek a kabinok mind légkondicionáltak lesznek. Olvasószobát, könyvtárat, uszodát, szaunát, tornatermet és sok minden mást emlegetnek, ami mind elfér egy ilyen 2700 tonna teherbírású acélteknőben. Mindenütt szorgoskodnak, úgy tűnik, senki sem kapkod, mindenki tudja, hol mit kell végeznie. Közben az is kiderül, hogy eddig már nyolcszáz órát ledolgoztak az ifjúsági szervezet tagjai a hajón. Főleg a 9-es számú alapszervezeté az érdem, mivel ők a szerelési részlegen dolgoznak. — Azért nekem úgy tűnik, sok még itt a teendő, de az is igaz, hogy a kongresszusig is van még pár hónap idő — elmélkedem hangosan Mielőtt azonban további következtetéseket vonnék le, az alelnök enyhén elmosolyodik, s Igyekszik megmagyarázni: — Merem állítani, hogy ez a hajő legkésőbb júliusban kész lesz, utána már csak esetleges apróságok, az utolsó simítások maradnak. A mi feladatunk lesz még a Szovjetunióból érkező személyzetnek a kalauzolása, és ki akarjuk venni részünket az átadási feladatokból is. Ez egyébként szintén a védnökség részét képezi. Mindenesetre a balógyárl fiatalok nevében elmondhatjuk — teszi hozzá Imre —, hogy mi nem hangzatos szavakkal, hanem kézzelfogható eredményekkel. a munkánk eredményeivel akarjuk köszönten) a SZISZ IV. kongresszusát. Jelenleg ez a legidőszerűbb célunk, és a sikerért mindent megteszünk. Polgári László ÍA szerző felvétele)
