Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-17 / 24. szám
2 m- aS 5» « . I (fi 1 "3* a 5 > . ** X N _ * a? *■> * £ < M Add a fezedet A hétszázötven éves ifjú 5 Milliomosok az olimpián 6 Bratislavai Líra '87 8 A gyermekek sem felejtették el 9 Olvasóink a hűségről 12 Végre itt a nyár CSTK felvétele HEVÉN KELIi NEVEZNI= HALKABBAN Az utcán éktelen dudálás. Kinézek. Ml történhetett? Hirtelen forgalmi akadály keletkezett? Valaki váratlanul lelépett a járdáról? Kisgyermek fut labda után? Egyéb balesetveszély? Szinte valamennyi ablak nyitva, aki csak itthon van, mind azt nézi, amit én: elegáns autóban ifjú hölgy, a kis mellékutca kellős közepén, veszettül nyomja a dudát, tudtára kívánja adni valakinek, hogy megérkezett, hogy jelen van, hogy VAN. Végre előkászálódik az is, akinek a kürtjei szólt. Váltanak két mondatot, azután a hölgy el, az ablakok becsukódnak, mindenki megnyugszik, ezúttal nem történt semmi. Tényleg nem? Valami mindenképpen történt. Ha más nem, hát az, hogy a gépkocsivezető megszegte a szabályzatot. Büntetést érdemelt volna. Ám az ilyen kis utcákban nem nagyon fordul meg a hatóság. Ezekben az utcákban csak ml vagyunk, mi, akik békésen, szép csendben is élhetnénk. Ha tudnánk. Ha nincs dudaszó, akkor üvölt a rádió, az egész háztömb azt hallgatja, amit ök ott a másik oldalon bekapcsoltak. Hány ilyen háztömb van? Megszámlálhatatlanul sok. Hány ember hétköznapját vasárnapját teszi kibírhatatlanná a zaj? És h8 szólunk ellene, visszakérdeznek: mi az, történt valami? Igen: egy ember, tíz vagy száz ember fölriadt pihenőiéből. Ki éjszakás volt, nappali álmából. Ki egész nap dolgozott, késő délutáni sziesztájából. Iskolás a tankönyve- mellől, csecsemő a kiságyából, a - beteg gyógyszerekkel nehezen szerzett nyugalmából Zaklatott életünkben pedig olyan ritka a pillanat, amikor megpihenhetünk. Akik környezetvédelemmel foglalkoznak, 161 tudják, hogy egyéb ártalmak mellett kiváltképp rossz hatással vannak ránk a zajok. Nekünk semmibe se kerülne egy kicsit halkabban élni, jobban vigyázni egymás nyugalmára. r iiiumm ii min i stsaKs^~fnmi"h Hérosztratosz úgy akarta Híressé tenni magát, hogy felgyújtotta az ókor hét csodájának egyikét, Artemisz istennő templomát. Bírái halálra ítélték és megtiltották, hogy bárki is szájára vegye nevét. Ha az ember a mai világ alkotásainak rombolásáról olvas, az az érzése, hogy még mindig érvényes az ókori ítélet: ma is gyakran elhallgatják a bűnösök nevét. Leég egy gyár, leomlik egy új épület, hibás az új felüljáró, beszakad az aluljáró, de bűnösök nincsenek. Illetve vannak, hiszen ma is emberek csinálják a rosszat — ugyanúgy, mint a jót —, de a nevüket homály fedi. Talán azért, hogy nőjön nagyra a hírük? Nem! Inkább azért, hogy ne kelljen szégyellniük magukat. Ugyanis ők nem dicsekszenek a tetteikkel, mint Hérosztratosz, hanem elbújnak valahol a bürokrácia sűrűjében, hogy ne találják meg őket. Talán még jóindulatú bújta- tóik is akadnak, valamilyen furcsa lovagiasságból, azon az alapon, hogy „mindenki követhet el hibát“. Ez így igaz: mindenki követhet el hibát, hiszen emberek vagyunk és nem vagyunk tévedhetetlenek. De a felelőtlenség nem azonos a tévedéssel. Aki hibát követ el, azt figyelmeztetni kell és segíteni kell, hogy a hibát kijavítsa. Aki viszont felelőtlenségből kárt okoz a népgazdaságnak, azt meg kell büntetni. Artemisz istennő templomát — tudatlanságból — esetleg össze lehet téveszteni a haliharnasszoszi mauzóleummal, de felgyújtani csak tudatosan vagy felelőtlenségből lehet. Aki ma szocializmust épít, az az új világ legnagyobb csodáját építi! És sajnos ma is vannak Hérosztratoszok — nagy rombolók —, akik nem nézik Jó szemmel az új csoda születését. Egyesek esetleg biztatást, jutalmat is kapnak a rombolásért. Mások felelőtlenségből, közömbösségből rontanak, pusztítanak. De bárki legyen is a „gyújtogató“, nem érdekünk, hogy leplezzük, rejtegessük. Nem érdekünk, hogy elhallgassuk a bűnösök nevét. A felelőtlenséget csak akkor lehet megszüntetni, ha nem hagyjuk megbújni a bűnösöket a bürokrácia takarója alatt. Különösen akkor kell fokozottabban alkalmazni a felelősségre vonást, a bűnösök nevének nyilvánosságra hozását, amikor a felelőtlenség szaporodik. Napjainkban, sajnos, sokan számítanak az ellenőrzés, a felelősségrevonás hiányára. Sokan követnek el kisebb-nagyobb hanyagságot — esetleg tudatos rombolást — abban a hitben, hogy úgysem veszik észre, úgysem szólnak érte, úgysem vonnak felelősségre. Ideje, hogy felszámoljuk e téves hiedelmeket, és végre nevükön nevezzük a bűnösöket. Nem azért, hogy híressé tegyük őket, hanem azért, hogy ismerjék és elítéljék őket a tisztességes, becsületes emberek. Egészséges követelményünk soha sem állt a bűnösök mellé. Nem követelt törvénytelen ítéleteket sem. De joggal várja, hogy a felelőtlenül vagy tudatosan kárt okozók — az elkövetett tetteik súlyának megfelelőn — felelősségre vonassanak és megérdemelt büntetésben részesüljenek. Egy-egy vállalat néha sok mindenért tartja a hátát. Pedig a vállalat, mint intézmény nem lehet felelős dolgozójának felelőtlen tetteiért. Ha valakinek a hibájából megtörténik a baj, a bűnöst mindig nevén kell nevezni. Ű. I. Csontos Vilmos NYÄR Kitárta az ég minden ablakát. S elömlik rajtam bő sugáröz'ön. Csillantja arcom gyöngyök csillagát, S a fény selymében megtörülközöm. Pipál a hegy Börzsönynél: esővel Mosdatta szépre kedvese, az éj. Most a napfénynél kandi szemével Lesi a hatást egy felhőtaréj.' Fürge kis ürge oson a mezsgyén, Vetésrengeteg a rejtekhelye. Egy konyult kalászt — épp arra menvén — Kutatott buzgón: van-e már szeme? Ö, nyár, szépítsen sugáráradás, S fürge kis ürge ahogy szalad, Tudjuk meg tőle, hogy telt e kalász, S csenheti: nekünk is bőven marad. Tárd ki hát, égbolt, minden ablakod, S zuhatagként zúdulj, sugárözön! Csillogtasd, arcom, sok gyöngycsillagod: A fény selymében megtörülközöm!
