Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-05-27 / 21. szám

Gálya Gabriella

TANÍTÁS UTÁN

fa, én maid megvárlak a Kis füstös előtt — mondta Adám, miközben hátrált egy pár lépést, teret csinálva a nekifutásnak. — Várhatok majd rátok egy jó negyedórát — morfondírozott magában, s elrugaszkodott a talaftól. Csakhogy egy kis htba csúszott a számításába. Elkerülte a figyelmét egy ott felejtett kiálló vasrúd, amelybe, már majdnem átérve a túloldalra, beakadt a lába, és a tervezettnél jó tíz centivel előbb ért földet, vagyis bent találta magát a gödörben.

— Gina, nézd, a bácsi elbújt elölünk, menjünk, keressük meg! — ráncigálta a lányt kisöccse, akit kénytelen volt magával vinni, mivel csak este jutott eszébe Csillának tett ígérete, hogy még ma visszaviszi nekt a kölcsönkért nyelvkönyvet. Nem akarta, hogy osztálytársnője megbízhatatlannak tartsa, így kénytelen volt Bandikát felöltöztetni, s együtt mentek Csilláékhoz. Madta a könyvet, kézen fogta a mellette toporgó kisfiút, s indult hazafelé. Miután bezárta maga mögött az ajtót, Csilla mamája rosszallóan megjegyezte: „Ezektől is jó nevelést kaphat ez a kisgyerek. Ilyenkor már rég ágyban lenne a helye.“ Az még véletlenül se fordult meg a gyerekeit példásan nevelő anyuka fejében, hogy a kislánynak nem volt más választása, az üres lakásban mégsem hagyhatta a négyéves kisfiút.

így látta meg a fiúcska, visszafelé jövet, amint Adám hirtelen eltűnik a tátongó mélységben. Gina, hogy Bandika abbahagyja a kuncogást, elindult vele a gödör irányába, megértetvén a kicsivel, hogy nem megy túl közel, és ha mégsem találnának ott senkit-, azonnal visszafordulnak. így, miután Gina, fő erősen tartva kisöccse kezét, odaért, meghallotta Adám kiáltozását.

— Bandika, a bácsi nem bújócskázik, nem vigyázott, látod, és beleesett a gödörbe. KiI

csim, te most szépen lecsücsülsz arra a lócára, Gina pedig odamegy, és segít a bácsinak kijönni. Ha jó kisfiú leszel, otthon majd mesélek neked egy szép hosszú mesét.

\

H

elló, lányokI Mi a mai menü?

— öttől a Fekete kalóz a Csillagban, ünnepi vacsorával körítve, majd lerázva a Nagy tölgyfában.

— Jól vág az eszed, szivi, ámbár, elit- kénkhez nem érhetsz fel. De azért ne lógasd az orrod, így is sokra viheted még.

— Adám, Zsuzsa, hagyjátok már abba az élcelődést, mi bajotok Ginával? Inkább döntsétek el gyorsan, miben maradunk!

— Oké, megegyeztünk. Fél ötkor ti Csillag előtt.

Gina elindult az üzletsor felé. Mindjárt három óra, és ma még be is kell vásárolni. Ha nem készíti el a vacsorát, mielőtt Bandikát elhozná az óvodából, ez a művelet kétszer annyi időt vesz majd igénybe. A kicsi állandóan ott cselleng körülötte, játszania kell vele, felelnie megannyi kérdésére. Gina szívesen foglalkozik négyéves testvérkéjével. Akkor sem válna meg tőle, ha abba kellene hagynia az iskolát. De ez egyelőre nem fenyegeti. Könnyen tanul, sőt osztálytársait is nemegyszer kihúzza a csávából. Persze, ezért nagy közkedveltségnek örvend, és mt sem természetesebb, hogy ennek köszönheti irigyelt is. Azokat, akik előbb elfogadják a segítségét, s csak egy-egy szorult helyzetet átvészelve súgnak össze a háta mögött. Ha Gina néha elkap egy-egy Ilyen elejtett mondatot, elengedi a füle mellett. Egye- / dűl Adám viselkedése szomorítja el. Nem' képes megbarátkozni a gondolattal, hogy ő is ezekhez tartozik.

Amikor az első reggelen belépett az osztályba, tele szorongással, Adám, hogy feloldja a feszültséget, kézenállásba vágta magát, majd ebből a pózból lassan leereszkedve egy bukfenccel éppen a lány lába elé perdült, kissé bele is ütődve, mire Gina elvesztette -az egyensúlyát, s a többiek nagy derültségére ott találta magát a fiú mellett a földön. Adám hirtelen felpattant, s felállítva a lányt ts, csak eny- nyit mondott: Hát... egy kissé elszórni- tottam a féktávolságot. Egyébként Dunai Adám vagyok. S nem is sejtette, hogy éppen ezzel adta vissza a lánynak az önbizalmát. Ginának elmúlt a lámpaláza. Ogy érezte, 6 is egy közülük, ide tartozik, befogadták. Akkor kezdte azt hinnt, hogy igenis, 0 is számít. S röviddel később épp Adám volt az, aki ezt a hitét szétrombolta.

Az ötfős vidám kis társaság fél hétkor elindult a mozitól a vendéglő felé. No most merre, torpantak meg bosszankodva, amikor az útjukat elzárta egy gázcsöveknek kiásott óriási gödör,

— Erre nem mehetünk! ■— jelentette kt Karcsi, mire a többiek leintették, hogy erre maguktól is rájöttek.

t-í Ti körül mehettek, ha kedvetek tartKiss Katalin

Michelangelo: A guggoló fiú

Leguggolt. Elfáradt hosszú útján, s a végtelennek, céltalannak tűnő jövő előtt embertelennek érzi a kemény, szobor-szívet. De várj csak! Maradj még! RBvid a perc, míg nézlek így, s félek, ha felállsz, elmégy.

Még hadd csodáljam tovább szoborban megfogant tested s arcod szép vonásait. Mily csodás vagy te, s mestered; Csak egy pillanatra állt meg veled az élet, s te élsz: múlt, jelen, jövő veled egy helyben van, s bíznak benned, ne hidd el végtelennek tűnő utad égő kínjait!

Sorsod: e mozdulat, így szült a képzelet, de csodás erőd, mely megdobogtat hideg ember-szíveket.

Ha akarnám, felállnál, hiszem, de maradj így itt, te úgy élsz örök-végtelent, hatalmas-emberit.

Ezzel a gödör széléhez lépett, letérdelt, és odanyújtotta a kezét Adómnak, aki nagy sziszegések közepette, hasító fájdalmat érezvén a bal lábában, nagy nehezen kikec- mergett.

— Lábra tudsz állni? — kérdezte a fiút, aki közben lekuporodott a földre.

— Mindjárt megpróbálom, csak egy kicsit pihenek, de te ne csinálj több gondot magadnak. Kareszék úgyis mindjárt visszajönnek megnézni, hol maradtam el. De azért kösz, hogy segítettél. Legalább szerzel a Serifnél egy újabb jó pontot a jellemzésed- hez.

Gina torkát a sírás fojtogatta. Mit csinált ismét rosszul? Miért gyűlöli öt ennyire ez a fiú? Hát ennyire visszataszító? \

— Adám, az idő jócskán előrehaladt, már több mint egy órája vagyunk itt. Ha eddig nem jöttek, nem valószínű, hogy még érdemes várnod. Itt pedig mégsem maradhatsz egész éjszaka. Támaszkodj a váltamra, csak öt perc az út hozzánk. Persze, most valamivel többnek tűnik majd, de mindjárt odaérünk.

Nem hagyhatom itt az úton, gondolta, hiszen ki tudja, mikor tudnak majd mentőt küldeni érte. Most rá kell hagynom minden sértést. Csak sikerüljön valahogy bevonszolnom. Utána akkor lássam, amikor a hátam közepét, de most rám van utalva, nem hagyhatom itt.

Ami Kareszékat illeti, Ginának igaza volt, Már rég a Nagy tölgyfában rázták le az ünnepi vacsorát. Nem lepte meg őket Adám elmaradása, nála az ilyesmit sose lehet tudni, ö ezt is megteheti, ha éppen kedve tartja.

Adámot, akinek a bal lába közben úgy feldagadt, hogy egyáltalán nem tudott rálépni, jobb lábán ugrálva, minden lépésnél fel-felszisszenve, sikerült Ginának nagy nehezen bevonszolnia a lakásba. Leültette, s elindult, hogy kihívja az orvost, miután még visszakiáltott:

— Vigyázz rá, kérlek, nem szeretném ilyen későn magammal cipelni.

Bandika magára értve nővére megbízását, biztosította:

— Ne félj, vigyázok rá!

Aztán odament Adómhoz:

— Bácsi, akarod, hogy odaadjam a Bru- mi macit? Tessék, játsszál vele! Ne félj, Gina mindjárt itt lesz. Tudod, amikor én beteg voltam, áthívta Erzsiké nénit, és olyan gyorsan visszajött a doktor bácsival, hogy no. De terád most én vigyázok, ne félj! Reggel majd hozzád is átjön Erzsiké néni, Mert tudod, Ginának reggel iskolába kell mennie. De majd siet haza, ne félj. Akarod, hogy itt hagyjam neked Brumi macit?

— Hát ... ha megtennéd. Es te hol leszel?

— Nekem oviba kell mennem.

— fis ha megkérnénk a mamádat, hogy holnap ne vigyen óvodába, nem maradnál itt velem? — kérlelte Adám, mivel nagyon megtetszett neki a kisfiú felnőttes biztatása.

— Azt nem lehet, bácsi.

— És miért nem? — folytatta Adám a rábeszélést, várva a leleményes gyermekész újabb kitárulkozását.

— Mert az én mamám alszik. A papám is. Nem szabad őket felkelteni, de mi Ginával azért minden héten meglátogatjuk őket. Tudod, bácsi, majd szombaton ismét elmegyünk a virágüzletbe, és ilyen nagy csokrot veszünk nekik. Te is eljössz, bácsi?

Adómnak könny szökött a szemébe. Most értett meg mindent. Még csak egy hét telt el a tanévből, amikor koncertre hívta Ginét, az osztály új tanulóját, ö, a sikeres sportoló, a lányok kedvence, nem sajnálva se pénzt, se fáradságot, beszerez két jegyet, és ez a lány csak úgy visszautasítja, Méghogy ne haragudj, de nem mehetek. Persze, hogy nem haragszik, le se fütyüli, próbálja magát meggyőzni, de eredménytelenül. Akaratlanul is mindig az járt az eszében, hogy lám, neki nem jó Dunai Adám! Es hogy valahogy el ne árulja sértett hiúságát, ezután ha csak alkalma akadt rá, megszólta, kigúnyolta.

Ezt soha nem bocsátja meg magának.

— Csak nem fogsz sírni, bácsi, ez katonadolog — riasztotta fel gondolataiból Bandika. — Betakarom a lábadat ezzel a jó meleg takaróval. Ugye, így már nem fáj annyira?

Nem, Bandikám, így már sokkal jobb, ' Akkor eljössz velünk szombaton?

— Hát persze, kicsim, feltéve, ha Gi- nácska ts megengedi — fordult a lányhoz, aki éppen akkor lépett be a doktor kíséretében az ajtón.

1962: Ok, ketten című elbeszélése Íráskészségéről tanúskodik, de közlésre nem érett. A történet önmagában Is hiányos: az Írás teljesen figyelmen kívül hagyja a szerelmi háromszög harmadik tagját, a feleséget, nem Is szólva arról, hogy esetleg a családot, a gyerekeket Is, viszont nélkülük, az ö létezésüket, sorsuk további alakulását mellőzve a cselekmény befejezetlen. Elbeszélésében helyes- írási szempontból Is sok a javítanivaló: a mond Ige felszólító módját következetesen egy d-vel írja, az Ige előtt álló Igekötőket külön stb. Próbálkozzék tovább, pótolja hiányosságait, 4 Idővel jelentkezzék.

O. T.: Örömmel olvastuk hosszabb hallgatás ntán küldött Írását, jól sikerült helyzetkép, bár a befejező rész kissé elnagyolt, kidolgozatlan. Alkalomadtán közöljük.

Rjesj: Mind az öt versének közös vonása az

Őszinte hangvétel, a merész kitárulkozás, de van mindegyikben egy kis érzelgősség, szen- nmentalizmus is. Próbálkozzék mielőbb sza- oadulnl az Idegen hatásoktól, utánérzésektől. Puszta: Első jelentkezése kellemes meglepetés. „Nem egy történetet mondok el. Megpróbáltam egyszerűen, reálisan, művészieskedés nélkül Írni“ — olvashattuk kísérőlevelében. Ogy véljük, szándéka szinte maradéktalanul sikerült, meglátásai, megfigyelései frissek, eredetiek. írása nemcsak jól sikerült helyzetkép, egyes részeiben jellemrajzot Is tartalmaz. Alkalomadtán közöljük.

O. F.: Próbálkozásai gyengék, kezdetlegesek, többségük Inkább rigmus. Egyes versel stílusukban, hangvételükben a századforduló líráját vagy Inkább „lírai kellékeit“ Idézik, pl. a „kegyed“. Kézírása nehezen olvasható, örülnénk, ha próbálkozásait legépelné.

M. A.: Versei közül az újabbak a Jobban sikerültek, de közlésre nem érettek. A korábbiak közül a Névnapi köszöntő inkább rigmus, a Szerelem című közhelyeket Ismétel {„A szerelem a legszebb érzés / mely vakká tesz, / láncra ver, / rabságba dönt..„A szerelem egy emberi érzés, / mely gazdaggá tesz, s megrabol“ stb.). Az Ifjúság című az előbbinél is több szólamot, frázist tartalmaz: „Az ifjúság nem tart örökké...“, „Meg kell látni s óvni a szépet, / dolgoznunk kell, hogy szebb legyen Jövőnk, / „össze kell fognunk hát, s együtt Indulni a harcba“ / stb. A Mondd, hogy szeretsz című viszont Inkább egyes táncdalok szövegére emlékeztet, hasonló című dalokkal gyakran találkozhatunk a slágerlistákon. Versei közt talán az egyedüli kivétel az Egy perc című próbálkozás.

P. M.: Két verse nem éri el a közölhetőség

szintjét. Az Elég című témája: a fegvverkezés elleni tiltakozás napjaink egyik legidőszerűbb problémája, a megfogalmazása viszont erőtlen, szokványos, egyszóval nem vers.

Május 87: Szerelmes versel az „örök témát“ Ismétlik, variálják, őszinte hangvétellel, fiatalos hévvel, de kevés eredetiséggel, művészi hitelességgel.

Sz. K.: Sajátos kézírása, amely vitathatatlanul egyéni, csak éppen olvashatatlan, szinte lehetetlenné teszi versel megfejtését. Írásainak egyik jellemző vonása a kitartó, következetes, de már-már szinte céltalanná váló szüntelen, vég nélküli önismétlés.

K. F.: Mind versei, mind prózai írásai gyengék, kezdetlegesek, tele helyesírási hibákkal. Nem sok értelmét látjuk további próbálkozásainak.