Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-15 / 15. szám
új ifjúság 7] íróasztalomon egy szűkében kristályfényfl virágesö-kövecsek. Nem sok van belőlük, de Igen sokfélék — barátaim ai'ándékai. Mivel e kövecskedvelő barátok különféleképpen válogattak, a néhány tucatnyi vi- rágeső-kövecs mindenikük egyéniségét tükrözi. Van közöttük kristálytiszta, akár a vfz, a másikban tűzpiros árnyalat omlik szét, van, amelyikben élesen elválik a raj- zolat, másokban lágy minták tekeregnek, van kő, amelyikben sokszögletű alakzat látszik, másokat halványpiros, halványlila vagy zöldes fekete csíkok tarkítanak, van azután, amelyik áttetsző bár, de sokrétegű, sokszínű minták rajzolódnak ki benne. A virágeső-kövek közül az achát a legeslegszebb. A geológusok szerint tízmillió évvel ezelőtt keletkezett: a különböző színű szilícium-dioxid-oldatok fokozatosan leülepedtek, azután hosszú időn át a víz sodorta őket, s lassanként legömbölyödtek. A csl- szolóműhelyben láttam szétvágott achát- köveket. Ki gondolná: egyetlen kicsiny kavicsban sok-sok rőtegnyi színárnyalat, és mennyi különféle minta! Minden virágesőkövecs külön világ. A kövek, akár az emberek: van, akinek átlátszó a szive, nyomban belelátni, a másik meg rejtőzködő, — szépsége a szive mélyén búvik. A virágesőkövecsnek, ha finoman megcsiszolják, akkor tűnik elő az egyénisége. Ami a macskát, madarat, majmot formázó, cslllogó-vlllogó kövecseket illeti, amelyeket a virágeső-kő szakértői oly nagy becsben tartanak, azokból bizony nekem egy sincs, és nincs is kedvem alakot formázó, ritka, furcsa köveket gyűjteni. Egyáltalán nem vagyok a kövek bolondja. A virágeső-kövecset szépségén túl azért szeretem, mert a szép kövecsekről szép emlékek lutnak eszembe. Életemben először 1942 őszén láttam vt- rágeső-kövecseket. Akkoriban csapatunk, az Új Negyedik Hadsereg második hadosztálya a Nankinggal szemközti parton, a távoli, kéken derengő hegyvonulatok között tevékenykedett. Ügy szeptember-október táján Liuho járás délkeleti csúcskében, a Lln- jen-hegységben voltunk terepgyakorlaton. Visszaútban láttam, hogy az út mellett a völgyben folyó patak medre tele van gyönyörű, apró, tarka kövekkel, ezernyi színben játszanak, csillognak-villognak a sebesen rohanó vízben. Meghökkenve álltam meg a patak mellett, azután lekuporodtam, és kimertem néhány kövecset. Ahogy lobban megnéztem őket, észrevettem, hogy nemcsak a színesek, hanem az egyszínű kicsiny kavicsok is gyönyörűek: a fehérek Rafael Alberti: Aitanának Altana, kisleányom, a tavasz keze szőr rád tizenöt kis virágot, mely könnyen lejtve libben. Ogy jársz-kelsz, mint a szellő, s tündöklő közeledben minden kis dolgaid varázsodat ragyogják. Aitana, kisleányom, bárha lehetne hozzád örökké csak szerencsés, víg szellőket terelnem, mind több fénnyel hímezni, rózsával, egyre szebben kicsike szárnyaid, e két kis fürge postát. Aitana, kisleányom, olyan vagy, mint a szellő, szélig vagy és a szellőn szállsz kedvedre, szökellő boldogsággal, vakon, boldog és röpke szárnyon, s bár minden egeket vágynék kitárni néked, ne feledd tollafosztő vészét a röpülésnek, kicsike lány, Aitana, kisleányom. Somlyó György fordítása Octavio Paz: / Hullámzás Ha te borostvánszlnű kanca vagy én a vér útja vagyok ha te az első hő vagy én a hajnal oszkének szítója ha te az éjszaka tornya vagy én Izzó szeg a homlokodon ha te a hajnali dagály vagy én az első madárfütty ha te kosár narancs én az obszldián-kés ha te a szikla-oltár én a szentségtörő kéz ha te a part szegélye én a kizöldelő nád ha te a felkelő szél én az eltemetett tűz ha te a vizek szája vagy én a moha szála vagyok ha te a felhők ligete én a balta melv belecsapódik ha te a meggyalázott város én az eső amely megszenteli ha te a sárga hegycsúcs én a zuzmó rőt karja ha tP a kelő nap az égen én a vér útja vagyok Somlyó György fordítása hófehérek, a pirosak tűzszlnűek, a feketék tusfeketék. Az ékes, színes, mintás köveket visszatettem a vízbe, hadd játsszák kedvükre színes játékaikat a patakban, de kimertem egy csomó hófehér és éjfekete, ovális kövecskét. Ezek az ovális, sima, fényes fekete és fehér kavicsok eszményi go-kövek. A go — a kövekkel játszott, bekerltős sakk — nálunk, a második hadosztálynál meglehetősen népszerű játék volt. A háborús években ugyancsak nehezen juthattunk hozzá rendes go-kövekhez. Amikor vegyes gabonatermő vidéken harcoltunk, leggyakrabban piros és fehér kukoricaszemek szolgáltak go-kő gyanánt. Letáboroztunk, kértünk a gazdasszonytól néhány maroknyi piAj Hszüan: ros és fehér kukoricaszemet, és máris kezdődött a heves go-csata. Mielőtt útra keltünk, a kukoricát az ajtódeszkával és a szalmával együtt visszaszolgáltattuk a gazd- asszonynak. Ez a partizán-go éppoly fürge és leleményes csata volt, mint maga a partizánháború. Amikor a rizstermő földekre ért a csapatunk, többé nem találtunk kukoricaszemeket. Olyankor hát agyagból gyúrtunk egy készletnyi go-követ. Elég volt, ha a napon száritgattuk őket egy darab ideig, máris mérkőzhettünk életre-halálra. Mivel az agyag fekete volt. a kövek is mind feketék lettek, s hogy mégis kétfélék legyenek, fehér-fekete helyett kerekre meg szögletesre gyúrtuk őket. Az ilyen agyag-kövekkel is megvívhattunk néhány csatát, de ez a fegyver bizony eléggé kezdetleges volt, hamar kiderült a gyengéje. Először is, mivel mind egyszlnflek voltak a kövek, a fekete és a fehér csapatot nem lehetett megkülönböztetni, össze-összezavartuk a frontvonalakat, nem láttuk világosan, hol az ellenség, s ki- ki magának ártott csata közben. Azután pedig, mivel a kövek alakja helyettesítette a színüket, nem volt könnyű rendet tartanunk a kerek és a szögletes kövek között, alig néhány játszma után lekoptak a sarkok, a szögletes kövek is lekerekedtek. Az estéli pihenő igen alkalmas volt a go-csatára, épp egy játszmára való idő, de amint besötétedett, bajba kerültünk: színük szerint nem váltak el, alakjuk szerint nehéz volt a köveket megkülönböztetnünk, s mintha vakon csatároztunk volna, a szemben álló felek gyakran összekeveredtek. Persze az ilyen összevissza csaták közben olykor kissé ideges hangulat támadt. A lekopott sarkú kövek sok torzsalkodásnak lettek okozói. Ez a kő kerek volt-e vagy szögletes, tiéd-e, enyém-e — végtelen vitákat folytattunk, össze is marakodtunk néha. A két játékos nagyon komolyan vette a dolgot, a kibicek meg, ki-ki a maga vérmérséklete szerint, kárörvendőn tüzelték a két felet. Sokszor előfordult, hogy jó néhány, sőt több tucat ember is összeverődött. Ádáz viták törtek ki, szitkok röpködtek, röhögés hallatszott. Sokat szórakoztunk ezeken az estéli pihenőkön. Igaz, hogy az agyagból készült go-kövek sok mulatságos torzsalkodásra adtak okot, de a go-mesterségben nemigen nyertünk általuk semmit. Okos go-1átékosok alkalmanként összeszedték az eltörött porceláncsészéket meg a szürke tört cserépeket, darabokra kalapálták őket, s máris készen volt a go-készlet. Színre a szürkét a fehértől jói meg lehetett különböztetni: A porcelán és a cserép tapintásra is más volt. így már jóval magasabb rendű kövekhez Jutottunk. Persze összevissza alakluk volt: háromszögletű, sokszögű, hosszúkás, félkör alakú, mindenféle akadt közöttük. Senki sem kérte számon, hogy egyformák legyeKUTYAÉREM A terepjáró keresztülkanyargott a táboron egészen a parancsnoki sátorig. Alighogy megállt, a sátorból egy fiatalember szaladt elő. Odament a kocsihoz, és megvárta, hogy kiszálljon a sofőr mellett ülő férfi. — Jó estét, professzor úr! Jó útla volt? — Borzalmas ez a vörös sivatag, doktor. No, hát, meséljen, mi újság? Hiszen tudla, milyen kíváncsi vagyok. — Az ásatások sikeresek. Herbst doktornő és én a déli árokban mintegy húsz gyíkot találtunk, s még tojások is vannak ott. — Kitűnő munka, doktor. És Stephens? — Dick..tudja, az utóbbi napokban valahogy furcsának tűnik. — Ez a szörnyű sivatag minden emberre másképpen hat. Ha nem maradtak volna meg nekünk, paleontológusoknak ilyen 16 állapotban ezek a másodkori hüllők, soha nem lutott volna eszembe, hogy ellöllek megnézni a Góbit. Mellesleg útközben megálltam azok mellett a megüvegesedett területek mellett, amelyekről azt állítják, hogy ott valamilyen ufók szálltak le, de nagy hatást nem tettek rám. — Látja, tegnap Dick is éppen ott volt. — Szolgálati kocsival. Ezt nem szeretem. Kovarz professzor az út után egy kicsit nek, még csak egyforma nagyságúaknak sem kellett lenniük, elég volt. ha a go-tábla kockáinál kisebbre vannak tördelve, s ml máris elégedettek voltunk velük. Az otromba kövek nem befolyásolták go-mesterségünk fokát, még kevésbé játékkedvünket. A kukorica-, agyag- és cserépköveket mindig otthagytuk, ha továbbmentünk, a menetelésbe sosem vittük őket magunkkal. De a fekete-fehér virágesökövekből álló gocsapatot — fényesek voltak és simák, kerekek és hűvös tapintásúak, igen kedvemre valók — sokáig magamnál hordoztam. Egyszer olyan támaszpontot ostromoltunk, ahová az ördögök már régen befészkelték magukat, mikor behatoltunk a támaszpontra, az ágyútoronyban egyszer csak fölfedeztem két zacskó japán gyöngyház go-kövecskét. Felmarkoltam, s azt gondoltam magamban, hogy ezek az én két zacs- kónyi virágeső go-kövem helyébe léphetnek. De aztán a lapán go néhány imádója a szövetséges parancsnokságról felfedezte és elkönyörögte őket tőlem. Azt a virágeső go-készletet Így hát magamnál hordtam még egy ideig, egyszer aztán, amikor ki akartak füstölni valahonnét bennünket, s nagyon feszült volt a helyzet, mégis „kiraciztam“. Sokan góztak a hadseregben, és volt, aki tévedésből úgy vélte, hogy a gózás segítségünkre lehet a hadmozdulatok irányításában. Pedig a go és a háború merőben más szellemi tevékenység. Igaz, hogy a go-mesterség stratégiájáról és taktikájáról szólván sokszor dobálóztunk katonai kifejezésekkel: bekerítés, kitörés a gyűrűből, megtévesztő hadmozdulat, főtámadás, szárnymozdulat, támaszpont-létesítés stb. stb. Am végül is csak papíron háborúztunk, játékból, —_ az egész legfeljebb arra volt jó, hogv lelkileg hozzáeddze az embert a harci körülmények feszültségéhez. A harctéren láttam én egyszer egy elgondolkodtató esetet, amely a góval kapcsolatos. Akkor történt, amikor 48 nyarán a Tlencin—Fukou vasútvonal Hszücsou és Csinan közötti szakaszán füstöltük ki az ellenséget. A jencsou bevételéért vívott csatában, amikor a várost már bekerítettük, az egyik hadosztály-parancsnokságra mentem. A hadosztály parancsnoka és a vezérkari főnök éppen kiadta az általános támadás előkészítésére vonatkozó parancsot, s módjuk lett volna rá, hogy a rövid szünetben aludjanak egy kicsit, vagy legalább el- szenderedjenek, erőt gyűjtve az elkövetkező támadásra. De egyikük sem akart aludni, más módot választottak a pihenésre. A vezérkari főnök vászon go-táblát terített a vas iratláda tetejére, a hadosztályparancsnok fogott egy hátizsákot, és leült rá a társával szemben. Nem beszélgettek, egyikük sem kérte a másikat, hogy látsszék, csak egymás álmosságtól vöröslő szemébe néztek, elmosolyodtak, s már rakták is ki a go-köveket. Pontosan értették egymást, tökéletes egyetértésben cselekedtek. Az ellenséges repülők megállás nélkül bombáztak, szüntelenül hallani lehetett a parancsnokság mellett a becsapódó bombák és lövedékek hanglát. Ahogy egy-egy hatalmas bomba lezuhant, a parancsnoksági bunker tetejéről zizegve hullt alá a föld. A vezérkari főnök lehajtott fejjel, óvatosan söpörte le a go-táblára szóródott apró rögöket, a hadosztályparancsnok megigazgatta az elsodródott go-köveket, nem emlegette az ellenség anyja mlndenit, ugyanolyan figyelemmel, odaadással, nyugodtan játszott tovább. Néhány óra múlva az előőrs nyomában megmosakodott, majd benézett a prepará- torok sátrába, ahol ráakadt Stephensre. —Halló, Dick, ’hallom valamilyen problémái vannak. — Jő estét, professzor úr! Tudla, szükségem van arra, hogy megbeszéljek magával valamit. Előhúzott egy irattartót, és széthajtogatta a helyszlnrajzot. —■ Ennek a területnek a vizsgálatánál innen kezdtem ásni a kutatóárkot... Fel- tételezéseim szerint jó sok dinoszaurusz- tetem van ott. A lapok közűi fényképet húzott elő: Nézze meg ennek a naykáti — Mi ez? — Inkább ml volt. A feltárást még kibírta, de másnap, amikor le akartuk venni, porrá omlott. — Ogy fest... hm ..., mint egy nyakörv. — És tudla, mi volt hozzáerősítve? Ez. ni! — s a minták számára fenntartott dobozból egy kéthűvelyknyi átmérőjű érmet vett ki. Műanyagra emlékeztetett. Egyik oldala valamilyen jelekkel volt borítva. A másikon egv fülecske volt. — Professzor úr, könyörgöm, miért volt ennek a dinoszaurusznak a nyakán kutyaérem? Reichel Miklós fordítása én is bejutottam a városba. A várost '»védő ellenséges parancsnokság kicsiny mellék- épületében egy négyszögletes asztalon szintén félbehagyott go-játszma nyomaira leltem. A két fél már éppen terített, most kezdődött volna a középjáték. A játékosok ki tudja hol voltak, de a lerakott kövek ott álltak érintetlenül. Rápillantottam a táblára, az állás alapján a fehér köveket rakó ember mesteri látékos lehetett. Bár az ismeretlen go-mester ugyancsak értette a go-játék stratégiáját és taktikáját, az igazi háborúban bizony elvesztette a várost, el a csatát. Az a két ellenséges irányító tiszt abban a szobában igen jó minőségű, jünnani kövekkel játszott. A tábla meg cédrusfenyőből készül. Sehogy sem értettem, hogy ezek a Kuomintang tisztek folytonos menetelés és harcok közepette miért visznek magukkal egy Ilyen díszes, nehézkes go-táblát. A mi csapatunknál nem fordult elő olyan köny- nyelmüség, hogy a katona a fegyveren, a lőszeren és a szalmacipőn kívül valami más, nehéz tárgyat hurcolt volna magával. A kukoricát, a tört cserepet akármikor otthagyhattuk, s ahogy a harci helyzet fordult, újra szerezhettünk belőlük. Ma persze senkinek sem kell kukoricával, agyagdarabkákkal, tört cseréppel vagy virágeső-kövecsekkel gót játszania. Manapság az emberek egyszerűen a szépségükért szeretik a vlrágeső-köveket, nem pedig mert go-kövekként, szórakozásuk eszköze gyanánt használják őket. A virágeső-kő és a go között nincs semmiféle törvényszerű kapcsolat, de olykor, ha valamelyik barátommal go-tábla mellé ülök, akaratlanul is fölidéződik bennem az a harminc év előtti terepgyakorlat. Színesek,' tarkák a virágesö-kövecsek, ezért hát sokakban keltenek színes emlékeket. Mindenki mást élt át, más-más színes emlékek ötlenek fel benne. Az idősebbekben talán a Mejjüan-hszincunbéli kastély, a fíatalabbakban egy kirándulás az Ifjúsági napon a Virágesö-tetöre, biztosan van olyan, akinek az jut eszébe, hogy külföldi vendégekkel látogatott el a hegyre, másban meg valamely festményt, írást idéznek fel a kövek. Nekem meg néha eszembe jut az a Llnjen-hegyi terepgyakorlat —, meg az ahogy a patakból virágeső-kövecset mertem go-kőnek. Kalmár Éva fordítása A) Hszüan, a Kínai írószövetség Csiang- szn tartományi tagozatának elnöke 1922- ben született. 1949 óta jelennek meg Írásai: háborús témájú regényeket tett közzé, s a kínai irodalom nagy hagyományú műfaja, az esszé művelőiéként szerzett nevet magának. Az ötvenes évek végétől a hetvenes évek végéig — mint annyi írótársa — hallgatásra volt ítélve. 1979 óta publikál. Léopold Sédar-Senghor: Néger lány Te néger lány, te meztelen lány. az élet színét, a szépség formáit öltötted magadra. te sötéthúsú éjszakai Árnyékodban serdültem én, a kezed édessége megállítja a szememet. Íme rádtaláltaro a Nyár és a Dél mélyében. fölfedeztelek. ígéret Földje. Irdatlan magasságú napégett fennsík. / Szépséged a szívembe vágott, mint a sas villámcsapása. Te néger lány, te éjsötét lány, tömör húsú beérett körte, fekete bőr sötét extázisa. a szád énekké olvasztja a számat. Tiszta horizontok szavannája, te, a keleti szél tüzes tépázásától reszkető szavanna, faragott tamtam, feszesre ajzott tamtam. a győztes ujjai alatt dübörögsz te, súlyos alt hangod szerelmes spirituálé. Te meztelen lány, te éjsötét lány. te mézédes olaj, rezdíthetetlen. ráncolhatatlan, nyugodt kenet, az atléta ágyékán. Mali hercegeinek * . „ ágyékán. Égi pórázra kikötött gazella, csillagképek a gyöngyök a bőröd éjszakáján. Az elme játékos gyönyörűsége minden vörös arany szikra tajtékos bőrödön. Hajzatod árnyékában merülök és szorongásom megvilágosul. mert szemed közeli napsütése tűz rára. Te néger lány, te meztelen lány. veszendő szépségedet dicsérem, formáidat az örökkévalóságba ékelem be, még mielőtt a féltékeny idő hamuvá roskaszt és szétterít, hogy termőföldje légy az élet gyökérzetének. Tóth Judit fordítása VIRÄGESÖ-.TATÉK Dominik Dvofákt
