Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-07 / 1. szám

/ „Tizennyolc éves lány vagyok. Megismerkedtem egy huszonhat éves iérfival, megszerettük egy­mást, és én csak utólag tudtam meg, hogy nős és családos. El akar válni, de én nem akarok vá­lóok lenni. Mit csináljak?“ Fiatal lányok gyakran találkoz­nak kalandot remélő nős fiatal­emberekkel, akiknek egyedüli cél­ja az Ismerkedés, flörtölés, és nem a komoly kapcsolat, mert abból már van egy. Kivételt képeznek azok, akiknek igazán zátonyra fu­tott már a házasságuk. Ezt azon­ban csak akkor lehet elhinni, ha már jogilag függetlenítették ma­gukat, rendezték kötelezettségei­ket (gyermekeikkel szemben). A te esetedben az lenne helyes, ha szakítanál a férfival, míg nem rendezi az előző házasságát. Ez alatt az idő alatt számodra sem lesz könnyű. Rendezned kell ér­zelmeidet, szereted-e annyira, hogy élni tudj vele, képes vagy-e elfogadni, hogy gondoskodnia kell (erkölcsileg, érzelmileg, anyagi­lag is) gyermekeiről? Ha erősek és tartósak az érzel­meid, képes vagy ezeket a körül- thényeket hosszú távon is elnéz­ni. Ha azonban csak múló szere­lem számodra, szakíts vele. „Jártam egy fiúval, de szakítot­tam vele egy másik miatt. Most szeretnék visszatérni hozzá, de nem tudom, hogyan szakítsak a mostani fiúmmal, aki nagyon sze­ret. Mit tanácsolsz?“ Mostani szerelmed nem sike­rült. Talán ha jobb lett volna, aki az előző fiúd után jött, most nincs baj. így viszont utólag tudatosí­tottad, hogy az előző fiúhoz több kellemes emlék köt, mint a mos­tanihoz. Legjobb megoldás talán az lenne, ha mindkettőről lemon­danál, és egyelőre egyedül ma­radnál. A te korodban néha erre is szükség van. „Tizenhat éves, nagyon magas lány vagyok. Eddig még nem jár­tam senkivel. Most megtetszett egy velem egyidős fiú, de nem merek kezdeményezni a csúnya­ságom miatt. Miért csak a szépe­ket lehet szeretni? Igazságtalan vagy a sikeresebb lányokkal szemben. A szerelem­Veronika válaszol hez nem elég a Jó külső, sok min­den más is kell hozzá. Ha iga­zán úgy érzed, hogy csúnya vagy, ne kockáztass. Várd meg, hogy téged szólítsanak meg. A magas­ság még nem csúnyaság. Nem vagy túlzottan kritikus önmagád­hoz? „Járok egy huszonnégy éves fiúval, én tizenhat éves vagyok. A fiú édesanyja nagyon tiltja ezt a kapcsolatot. Partnemer eddig mindig rendszeresen jött, most egy ideje elmaradt. Mire gondol­jak?“ Túl fiatal vagy a fiúhoz, és le­het, ez volt a tiltás oka is. A fiú egy ideig tűrte, de aztán ő is rá­jött, hogy nincs értelme komoly kapcsolatot kötni veled. Barát­ságnak megfelelt, de ő tartósabb kapcsolatot keres. Ha a fiú újból Jelentkezne, szóban is tisztázhat­játok a helyzetet. „Huszonhárom éves lány vagyok — és nagyon boldogtalan. Még nem jártam senkivel, nincsenek se barátaim, se barátnőim. A szü­leim mindentől és mindenkitől el­tiltanak. Miért?“ Nemcsak barátaid nincsenek, magánéleted sem. Elég későn kez­desz lázadozni, de legfőbb ideje. Szüleid gyámkodnak fölötted. Az okát neked kell tudnod, miért. Le­het, túlzott aggódás, félelem az oka. Ha nincs senki, akihez se­gítségért fordulhatnál, hogy be­széljen szüléiddel próbáld meg te. Jelentkezz be valamilyen tanfo­lyamra (nyelv-, varró-, gépírótan­folyamra) vagy énekkarba. Az a fontos, hogy emberek, olyanok kö­zött légy, akiket te választasz ki magadnak. A munkahelyen is se­gíthetnének neked (kirándulás, szakszervezeti üdülés). Az, hogy nincs barátnőd sem, arra enged következtetni, túlsá­gosan függsz a szüléidtől, zárkó­zott, félénk vagy. Neked kell kez­deményezőnek lenni egy-egy ba­rátság kialakulásában. Próbálj a legközelebb állókhoz (rokonok, volt osztálytársak, munkatársak) nagyobb bizalommal lenni; bizto­san akad közöttük olyan, akiben barátra lelsz. Ha képes vagy tel­jesen megváltoztatni az életed magad körül, vállalj olyan mun­kát, ahol munkásszállón lakhatsz. Gondolj arra, kapcsolatod a szü­léiddel csak megváltoztatni kell, nem megszakítani. „Nagyon szeretek egyszerre két fiút. A fiúk is szeretnek engem. Választanom kell, de nem tudom, melyiküket?“ Ritkán szokott olyan helyzet ki­alakulni, hogy egy lány egyfor­mán szeret egyszerre két fiút, ezért alaposan mérlegelned kell érzelmeidet. Az egyik fiú biztosan különbözik a másiktól, az egyik­ben azt szereted, a másikban azt. Rangsorold, melyik tulajdonság ér számodra többet, melyik fiúra van nagyobb szükséget. Azt a fiút vá­laszd, amelyiknél több jó tulaj­donságot találsz. Ha a választást elodázhatod, idővel a mérleg egyik vagy másik fiú javára bil­len. A katonaság Is „besegít“ a választásnál. VERONIKA karbantartási munkák A FÜRDŐSZOBÁBAN Gyakran előfordul, hogy a mos­dóból a víz egyre lassabban fo­lyik le, egy idő után pedig a le­folyócső teljesen eldugul. A víz- vezetékszerelő mesterek tapaszta­lata azt mutatja, a lefolyócső el­dugulásának legtöbb esetben a csövek belső falán lerakódó zsí­ros szennyeződés az oka. Hogyan indíthatnánk meg ismét a víz áramlását? Először próbál­juk vízzel — anélkül, hogy bármi­lyen alkatrészt szétszerelnénk — kinyomni a szennyeződést. Tölt­sük meg a mosdót vízzel, lehető­leg minél melegebbel, és várjunk egy rövid ideig. Sokszor a mosdó­ban levő víz súlya Is elegendő ahhoz, hogy leszakítsa a cső fa­lára rakódott szennyeződést. Ha kísérletünk nem Járt eredmény­nyel, nincs más hátra, elő kell vennünk a szennyvízpumpát, Ä szennyvtzpümpa fanyélre feí- szoritott gumiharangból áll (1. ábra). A mosdót megtöltjük forró vízzel, ezt követően pedig erélyes mozdulatokkal nyomkodjuk l8-fel a nyelet. A lefolyónyllásra szorí­tott gumiharangot egészen addig rángatjuk, amíg a nagy nyomás ki nem tépi a csőből a szenny­dugót. Nem árt tudni, Hogy soEszor jobb, ha a gumiharangot lassan, óvatosan „hozzászívjuk“ a nyílás­hoz, majd hirtelen felrántjuk. Ilyenkor a gumiharang alatt levő víz szívóhatása nagyobb, mint az előbbi módszer alkalmazásakor fellépő szívó-nyomó hatás. Ha megindul a vízfolyás, a mű­veletet még néhányszor ismétel­jük meg. Jó, ha a mosdóban levő forró vízbe zslroldó mosogatószert öntünk (2. ábra), Á szennyvíz nem folyik közvet­lenül a csatornacsőbe, hanem ezt megelőzően át kell folynia a mos­dó alatt levő büzelzárón (1. áb­ra). Nos, ha á szennyvtzpümpa sem indítja meg a víz útját, szin­te holtbiztos, hogy a bűzelzáróba jutott cérna, haj, kávé, fogkrém- kupak vagy más szilárd tárgy okozta a mosdó eldugulását Első teendőnk, Hogy lecsavar­juk a bűzei záró alján levő záró- sapkát. Alulról acéldrótot dugunk be, és megkíséreljük kihúzni a sűrű szennyeződést (2. ábra). A tisztítás műveletét a mosdóba ön­tött mosószeres meleg vízzel gyor­síthatjuk. Mielőtt visszacsavar­nánk a zárósapkát, nézzük meg, ép-e a tömítőgyűrű. Ha a sapka lecsavarás közben megsérült, új­jal kell kicserélnünk. Figyelem: műanyag bflzelzárók szétszedésekor nem szabad fém- szerszámot használni! A műanyag csavarokat kézzel távolítsuk eL Négygombos kardigán fonásmintával HOZZÄVALÖK: kb. 80 dkg vastag szálú fonal, 5-ös és g-os kötőtű, segédtü, 4 gomb. Kötéspröba: rizskötéssel 12 szem és 19 sor = 10X10 cm. Minták: patentkütés: 2 si­ma, 2 fordított szem válto­zik; rizskötés: 1 sima, 1 for­dított szem, a kővetkező sorban megcseréljük a sor­rendet; csavart minta: 6 si­ma szemet úgy kötünk le, hogy 3 szemet segédtűre te­szünk a minta mögé, 3 sze­met lekötünk, majd a se­gédtűn lévő szemeket Is le­kötjük. 6 soronként Ismétel­jük. 76 szemmel. 5-ös tűvel 7 cm patentot kötünk, majd 6-os tűvel a következő el­osztásban kötünk: 3 szem rizskötés, 10 szem patent, 6 szem sima fonáshoz, 38 szem patent, 6 sima szem fonáshoz, 10 szem patentkö­tés, 3 szem rizskötés. 25 cm magasság után két- soronként 3 szemet szaporí­tunk mindkét oldalon, míg oldalanként 51 szemmel lesz több (összesen 178 szem). A rizsszemes esik kiegészül 5 szemre. Az Ismétlődő mln- taelem a következő: 6 síma szem fonásnak, 10 szem pa­tent, 5 szem rizs, 2 fordított majd a x-től ismételjük. Egyenesen kötünk tovább. 62 cm magasságánál közé­pen 26 szemet eldolgozunk, majd a két oldalt külön köt­jük, 80 cm magasságnál a korábbi szaporítással meg­egyező ütemben visszafo­gyasztjuk az 51 szem dibb- letet. 100 cm-től 118-ig e- gyenesen kötünk, majd 7 cm patenttal befejezzük az ele­je aljánál. Gallér, illetve gombolás­pánt: Az eleje belső oldala mentén felveszünk 92 sze­met, hozzáveszünk a hátá­ról 26 szemet, majd a má­sik elején Is 92 szemet (ösz- szesen 210 szem). 20 cm magas patentot kötünk. A jobb oldalon gomblyukakat készítünk, az első párat 4 cm után, a második párat 16 cm-nél. A 7. és 8., Illet­ve a 27. és 28. szemnél 2 szemet eldolgozunk, majd vlsszaszaporltunk. Csukló: Az ujja végén 28 •zemet felveszünk, és 10 cm hosszú patentot kötünk. Végül a kardigánt össze­varrjuk és felvarrjuk a gom­bokat. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Kiadja a Stnena kiadóvállalat Szerkesztőség: Leákova S. 812 8á Bratislava Telelőn: 433 79, 468 IS Főszerkesztő: Főszerkesztő halyettes: CSIKMAK IMRE N. ZACSfcg ERZSÉBET Nyomja • Západoslovanské Hadarna, 812 62 Bratislava, Odborárske aám. 3. Előfizetési dl]: agy évre 52,- Kft, tél évre 28.- KCs Terjeszt! a Fosta Hlrlapszolgálata. Előfizethető minden posta- ' hivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap kolloidra a PNS, Ostredné aipedtcla a dovoz ttafie, 813 81 Bratislava, Qottwaldovo nám. 8. 6 útján rendelhető meg. ESztrstokat nem őrsünk mag la asm kaidOnk vissza. Indem 496 02 1 \ , /

Next

/
Thumbnails
Contents