Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-08-26 / 34. szám
f • Uj Hldeghéten (Studené) a fiatalkorú lányok nevelőintézetének 1- gazgatónője, dr. Marta Habánová megmutatja az intézet Iskoláját, tornatermét, a kétemeletes kastély szobáit és végül bevezet az egyik kis épületbe. — Itt nyulakat nevelünk. Létrehoztuk ezt a kis farmot, hogy ne csak foglalatosságot adjunk ezeknek a lány'oknak, hanem megtanítsuk őket kötődni az állatokhoz. Elképzelésünk bevált. Hihetetlen, mennyire ragaszkodnak a lányok az állatokhoz, érdekli őket mindaz, ami az állatokkal történik, olykor túlságosan is ragaszkodnak hozzájuk. Az, aki esetleg a kollektívában engedetlen, hőskö- dik, megtagadja a fegyelmet, nem akar tanulni, dolgozni, képes akár az egész kijelölt idő alatt állni és dacoskodni a nevelővel, de ha kettesben maradunk vele itt a nyulak között, szinte nem tudja, hogy mihez fogjon előbb, hogyan járjon az ember kedvébe. Ezzel tulajdonképpen a gondok és a meglévő feladatok sűrűjébe is lépünk, mert az intézetben nevelkedő ötvenhat tizennégy-tizen- hat éves lány, akiket a törvény szigora és előrelátása ide parancsolt, nem éppen ideális, nevelhető teremtés. Akad közöttük Iskolakerülő, kábítószer-élvező, sőt olyan is, aki fiatal kora ellenére rendszeres szexuális életet élt, dohányzott és csavargón. A felsorolt félrelépések rendszerint azzal járnak, hogy a lányok kerülik az iskolát, csavarognak, rossz társaságba keverednek, ezért aztán az illetékes nemzeti bizottság kénytelen a bírósághoz fordulni, az pedig elrendeli az intézeti nevelést. Az intézeti nevelés ebben az esetben azt jelenti, hogy tizennyolcadik életévükig, tehát nagykorúságukig állami felügyelet alá helyezik őket. s ennek az első szakaszát, a tizenöt és fél éves korukig tartó időt ebben az intézetben töltik. Innen a kivetkező lépcsőfokot jelentő, idősebb korú lányokat befogadó nevelőintézetbe és egyben tanulóviszonyba kerülnek. A gondoskodás Itt szó szerint értendő és értendő, s a legtöbbnek természetesen, még ha ezt maguk nem tudatosítják, és fogadják is el, valóban megváltás. — Van itt olyan lány is, aki mielőtt hozzánk került volna — mondja az Igazgatónő —, az utcán hált, szemeteskukákból táplálkozott, nem ismerte a kanalat, csak kézzel tudott enni, nem tudott tisztálkodni; másokat meg szexuálisan kihasznált az apjuk, a mostohaapjuk vagy mások. Dr. Habánová négy éve vezeti az intézetet. Tapasztalt a szakmában, hiszen korábban a csákányi (Cakany) diagnosztikai gyermek- otthont vezette. Az itt eltelt négy év sok-sok gonddal, szüntelen hajszával, egy férfi erejét is meghaladó munkával járt. Az eredmény pedig csak lassan mutatkozik. Elkészültek a sportpályák, a kis szabadtéri színpad, befejezés előtt áll az intézetet övező kerítés építése; megszületett az egész nagy parkra kiterjedő, földbe bújtatott öntözőrendszer, tatarozzák az 0- vegházakat, a kastélyhoz tartozó épületeket, aszfaltozzák a járdákat. és mindez azt jelenti, hogy azok a lányok, akik itt vannak vagy ide kerülnek, szép környezetben nevelkedhetnek, hiszen a felsoroltakon kívül évszázados fák, patakkal egybekötött szökőkút, továbbá tornaterem, úszómedence áll a rendelkezésükre. Sajnos, mindez számukra nem mindig megváltás. Van közöttük olyan, aki nem képes tisztaságot tartani, kímélni a bútorokat. Gyakran megszegik a házirendet, nem akarnak tanulni, dolgozni, s olykor pedig dohányoznak, de az is megtörtént, hogy megszöktek az intézetből. — Honnan veszik a cigarettát? — kérdem Teréziától, az egyik finden emberben nagy a csábítás a jóra nevelttől, aki éppen a konyhában segít. — Hoznak a szüleik, vagy ösz- szeszedik a csikkeket, ellopják a munkások cigarettáját... Terézia az intézet fegyelmezettebb neveltjei közé tartozik, a szakácsnő, ha csak teheti, őt kéri a konyhába. Szilva Otília, az Intézet korábbi Igazgatónője egészségi állapota miatt mondott le tisztségéről. Augusztus elsejétől azonban ő az intézet vezető nevelőnője. — Én mindig azt vallottam — mondja —, hogy mindehhez a munkához nagy türelem és megértés kell. Hosszú pályám során találkoztam nem egy olyan esettel, amely majdhogynem kiforgatott az énemből, de ilyenkor is mindig arra törekedtem, hogy nyugodt, megfontolt és körültekintő legyek. Ezért is vállaltam el a vezető nevelőnő szerepét. Egészségileg jobban érzem magam, talán tudok segíteni nemcsak a gyerekeknek, a nevelőknek is, az intézetnek és általa az egész társadalomnak is. Rekkenő a hőség, de itt a vastag falak mögött és az óriási fák alatt idillikus képnek vagyok a tanúja. A szolgálatban levő három nevelő közül kettő benn tartózkodik a lányokkal az épületben, a harmadik, Peter Sojka, kinn az épület előterében. Benn a lányok kézimunkáznak, vagy ké.szítik a táborozáshoz szükséges eszközöket, javítják a felszerelést. Kinn az udvaron meg folyik a terefere. Alena rövid története a következő: Nem Járt Iskolába, megfordult azok között, akik kábítószereztek (bevallása szerint ő csak beleszippantott, de tüstént eldobta a ragasztót), majd elvesztette a szüzességét, s mivel félt hazamenni, a barátnője nagyanyjánál rejtőzködött. — Hogy érzed magad az intézetben? — kérdezem. — Már megszoktam — válaszolja —, de kezdetben nagyon rossz volt. — A szüleid látogatnak? — Igen, minden alkalommal. Mindig azt mondják, hogy már kérvényezték, engedjenek haza. — És hazaengednek? — Nem tudom, de jó lenne. Nagyon jó lenne. — Miről szoktatok még beszélgetni, ha eljönnek utánad? — Mindenféléről, de főleg arról, hogy ezentúl jobban fognak rám vigyázni. Különösen a bátyám ígéri, hogy vigyáz rám. A kishú- gom, akinek nagyon hiányzók, mert állandóan velem volt, a legszívesebben itt maradna velem. De ő még nem tudja, hogy milyen itt az élet, hogy itt nem ügy van, mint otthon. Az ember állandóan csak arra gondol, hogy milyen jó lenne már otthon. Alig várom, hogy az aranyosmaróti (Zlaté Mo- ravce) intézetbe kerüljek és tanulhassak. Varrónő szeretnék lenni. Ott már jobb lesz, kijárhatunk egyedül is a városba — mondja, és hosszan hallgat, de nem csoda, hiszen ami vele történt, az mindenkit elgondolkoztatna. Az anyja kétszáz koronát fizet a lánya intézeti neveléséért, de már többször kérvényezte, hogy mérsékeljék, esetleg engedjék el neki a kötelezettséget. Alena nagyon sokat volt szülői felügyelet nélkül. Sőt, 6 vigyázott a kishű- gára Is. Nem hibáztatja az anyját. pedig nagyon is hibás, mint ahogy hibás az iskola is. Az igazgatónő felüti Alena iratait, s azokból megtudom, hogy nemcsak a lány szülei, hanem az iskola sem teljesítette vele szembeni feladatait. A pedagógiai napló felületes, szakszerűtlen vezetése mintha csak terhére lett volna az Iskolának, holott talán éppen a pedagógusok figyelhettek volna fel elsőként A- lena sorsára, várható kisiklására. Elég sokat beszélgetünk a szülők magatartásáról, az elmondottakból kitűnik, hogy Alena szülei még a rendesebbek közé tartoznak. Mások nem látogatják gyermeküket, sőt, olykor azt sem tudják, hogy hol is található. Akik pedig el-eljönnek, azok gyakran nemcsak cigarettával vagy itallal „vendégelik“ meg őket, de még lovat is adnak gyerekeik alá. Akad például közöttük olyan, akinek az a véleménye, hogy nem mindenki termett munkára. Hogyan lehet hát az ilyen szülőnek a gyermekéből rendes, kötelességtudó, dolgos állampolgár? —Nem mondom, a lányok sem angyalok, de meggyőződésem, hogy minden emberben nagy a csábítás a jóra — mondja Peter Sojka fiatal pedagógus. — Vallom, hogy lányaink többsége a nevelés hiányának az áldozata. Mellette két lány ül; Jana és t-i ......... Adrianna. Jana intézetben nevelkedett, Znojmótól kezdve sok helyen megfordult, nem tudja, hol, merre vannak a fivérei. Megpróbálta őket megkeresni, csavargó« és idekerült. Idekerült, de valójában nincs is hová mennie. Adrian- nának meg az anyja csapódott az egyik férfitól a másikhoz. Most egy vasutassal él, a látogatási napon általában ö is eljön Adrianna anyjávai. A lányok közben ebédre mennek. Mi Peter Sojkávai beszélgetünk. — Nem csak az új, a még tapasztalatlan nevelő álláspontja-e az, amit az eiőbb mondott? — kérdem tőié. — Nem hiszem — mondja —, a lányok a megmondhatói, hogy nem vagyok érzelgős. Szigorúan megkövetelem tőlük a rendet és az őszinteséget. Minden egyes lány sorsában érezhető, hogy talán ők tehetnek a legkevésbé arról, ami velük történt. Tanulniuk kell, és főleg dolgozni. Meg kell tanulniuk dolgozni, mert különben minden hiába, s akkor ki tudja, hogy hol végzik... Szüleim pszichológusok, elég nagy a tapasztalatuk, sok mindenről hallottam már o- dahaza is, így aztán van mire támaszkodnom, amikor véleményt alkotok ... És az az igazság, hogy itt tényleg minden egyes lányt csak sajnálni lehet. A legtöbbjének hihetetlen siralmas az eddigi élete, megalázó a sorsa, ük persze olykor lázadoznak, nehéz velük megértetni az érdeküket, de meg kell. És én, akárcsak a többiek itt a» intézetben, erre törekszem ... Miközben Peter Sojkát hallgatom, kijön az ebédlőből Anton Sl- taröík nevelő. Vakítóan fehér, keményített inget, élesre vasalt nadrágot visel. — Nagyon haragudott azokra, akik a szolgálata alatt megszöktek az intézetből? — kérdem tőle, miközben kulcsra zárja az ebédlőt. — Az az igazság, hogy lélekben, bár ezt nem szabadna mondanom, nem is. Természetesen nem bocsátottam meg nekik, de hogy úgy mondjam, kicsit velük éreztem. Volt köztük két testvér is, azok tényleg mindig szót fogadtak. Újra és újra összegyűjtötték a szükséges jó pontokat, mi javasoltuk is a szabadságukat, csak a nemzeti bizottság nem Igazolta vissza döntésünket, mert a szüleik olyan körülmények között éltek, hogy egy jó érzésű ember nem engedhette hozzájuk ezeket a gyerekeket. De hogyan magyarázzuk meg ezt az . ilyen teremtéseknek? Azóta viszont jól kijöttem velük, többé nem volt velük semmi gond. Igaz, szerencsém is van. Hol a sógornőmmel, hol pedig a feleségemmel vezetem a csoportot, így aztán úgy vagyunk, mint apa és anya a gyermekeivel. Tavaly, tavalyelőtt már elvittük a lányokat sátorozni is. Kinn éltünk a szabadban. Ha valaki akkor megpróbál megszökni, nehéz lett volna utolérni, megtalálni, de nem tették, mert maguk is értékelték, hogy táborozhatnak, meg aztán egymásra is vigyáztak. Volt közöttük például olyan lány, akit szinte nem lehétett elűzni a tábortűz mellől, nem lehetett beparancsolni a sátorba, csak azért, mert ö mindenáron meg akarta vigyázni a többieket. A pszichológusnő a táborozás után csak igazolta döntésünket, mert óriási változást észlelt a lányoknál... — meséli a nevelő, és én szívesen hallgatom szavait, de a többiek elbeszélését Is, hiszen magam is aggódom a lányok sorsáért, s szeretném, ha mind az ötvenhatah, a- kikre az állam három és fél millió koronát költ évente, révbe jutnának, ha valamennyiüknek jobbra fordulna a sorsa, s amikor betöltik a tizennyolcadik életévüket, úgy lépnének ki az életbe, hogy soha többé ne kelljen velük szemben érvényesíteni a törvény szigorát. Németh István Illusztrációs kép ló a mábn élni Ez az Irénke már megint rohan — mondja beletörődéssel, mint inkább rosszallóan a barátnője. Zsidöné Balogh Irén a Ta- kovské Luzany-i (Nagysal- ló) Helyi Nemzeti Bizottság fiatal képviselőja Jól Ismeri őt a nagy község apraja- nagyja, ami nem is csoda, hiszen Irénke aktív tagja a Nöszövetség helyi szervezetének és a Vöröskeresztnek, a hnb mellett működő iskolai bizottságnak és a Cse- madoknak is. Még felsorolni is sok a tisztségeket, hát még ellátni! Hogyan ér rá minderre egy fiatal nő, aki ráadásul kétgyermekes anya is? — Mindig nyugtalan típus voltam, imádtam intézkedni, ként a Zselízi (Zeliezovce) szervezni. Nem volt ez más- Gimnáziumban sem, ahol 1973-ban érettségiztem. Tanulmányaim befejeztével a MilQx lévai (Levice) üzemében dolgoztam. Közben férjhez mentem. Férjem a helyi szövetkezet gépjavító műhelyében dolgozik. Szültem két fiút. A nagyobbik, Péter most lesz harmadik osztályos, Palika még óvodás. Három évvel ezelőtt munkahelyet változtattam, a trnava sörgyár helyi kirendeltségére mentem dolgozni, a szál- lítölevelek kiállítása a feladatom. Azelőtt sok időm ráment az utazásra, most több időm jut a társadalmi munkára. Hozzám bármikor jöhet bárki, mindig meghallgatom; s ahol csak tudok, segítek. Az 1-es körzet képviselője vagyok, s körzetem egyik utcáját egy rút szemétdomb csúfítja el. Szeretném ezt mihamarább eltüntetni, sajnos, a szemét elszállításával az egész községben bajok vannak. Az Itt élő emberek különben segítőkészek, nem kell sok rábeszélés a társadalmi munkára, mindenki szívesen jön, ha faluszépítésröl vagy más, hasznos megmozdulásról van szó. Szabadidő? Ennyi tisztségviselés mellett a minimális. Ha mégis akad egykét szabad órám, nagy kedvvel olvasok. Szeretem a csehszlovákiai magyar írók, főleg Duba Gyula művelt. Mai élettempönk mellett talán kevesebb időnk jut egymásra, mint kellene, mégis jő a mai korban élni, amikor egy fiatalnak Is van szava, és sok Jót tehet azért a közösségért, amelyből való, a- melyben tartósan benne él. B. Kiss Mária
