Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-12-30 / 52. szám
új ifjúság 2 Kommentárunk A távlatokról már nem döntünk A napilapok olvasói' előtt nem ismeretlen, hogy a Szövetségi Gyűlés lóváhagyta a 8. ötéves tervről szóló törvényt, a nemzeti tanácsok pedig megtárgyalták a köztársaságok gazdaságfejlesztési terveinek törvényjavaslatait. A 8. ötéves terv a CSKP XVII. kongresszusának irányelveiből indul ki. Ezek az irányelvek lefektetik társadalmi fejlődésünk fő útjai! egészen 2000-ig. Társadalmi fejlődésünk mai szakaszában személyes érdekünkké, sajátos fejlődési tényezővé vált a távlatok iránti fogékonyság a jövő tudatos alakítása, a társadalmi méretű jobbító, tervező szemlélet. A napi termelőmunkára ez éppúgy vonatkozik, mtnt a tudományos kutatásra. Fel kell készülnünk a soha nem látott változások befogadására és tudatos továbbvitelére A 8. ötéves tervről szóló törvény a fejlesztés legfontosabb céljait és arányait számokban is megadja. Kimondja, hogy szükséges a nemzeti jövedelem évenkénti három és fél százalékos növekedése. Ez a gyorsítás és a népjólét alapja is. Ugyanis csak a ha ékonyabb és a társadalmi szempontból szükséges forrásképzés teszi lehetővé mindannyíunk anyagi és kulturális színvonalának további emelését, szociális biztonságunk szilárdítását, életfeltételeink javítását. Ez a feltétele az ország gazdasági ereje megerő.sítésének, gazdasági alapja korszerűsítésének Az ötéves tervet és a 2000-ig szóló távlati gazdasági stratégiát kidolgozva a Szövetségi Kormány több koncepciós tervezetet és változatot vitatott meg, meghatározta a további gazdasági és szociális fejlődés legfontosabb irányvonalát. A legfelsőbb törvényhozó szerv elé az elfogadott opitmális javaslat került. A 8 ötéves tervről szóló törvény abból indul ki, hogy gazdaságunk erej<j, lehetőségei és fartalékai jelentősek. Minden fontos fel létei adva van, hogy népgazdaságunk egyensúlyának szilárdításával, nemzetközi versenyképe-sségünk fokozásával, a szocialista viszonyokkal jobban iisszhangban álló korszerű vállalati szervezéssel, nagyobb szaktudással és fegyelemmel számot tévőén meggyorsítsuk fejlődésünket, A 8. • ötéves terv teljesí’éséhez persze szükséges szakítani azzal, ami korszerűtlen, elavult, nemcsak a munkaszervezés, a termékszerkezet, hanem a szakmai ismeretek és szemlélet tekintetében is. Már a bevezetőben említettem, hogy a nemzeti jövedelem képzésének meggyorsításával szerzett források képezik az élet- színvonal emelésének alapját, A terv szerint a személyi fogyasztás gyorsabb ütemben növekszik, mint a 7. ötéves tervidőszakban. Az életszínvonal emelkedése alapját képezi a lakosság pénzbevétele, amely az öt év alatt mintegy 15 százalékkal növekszik Ennek legnagyobb részét a bérekből eredő bevétel adja. Ugyanakkor gondol a terv arra Is, hogy a gazdaságilag Indokolt béreknek és keresetnek megfeleljen a jól ellátott, bő választékot kínáló piac, és a jó minőségű szolgáltatások Az elkövetkező tervidőszakban a munkaeredményeket hangsúlyozó politikává! párhuzamosan tökéletesebbé válik a szociális intézkedések rendszere is. A terv 482 000 lakás építésével és 30 00 lakás korszerűsítésével számol, amely szintén i.gen lényeges momentum a fiatalok családalapítása szempontjából. Slrasser Györgv A ledokkal a világba A Cedok hazánk legrégibb és legnagyobb utazási irodája. Hogy csak egy kézzelfogható adattal támasszuk alá az állítást: az előző ötéves tervben 3 millió 349 ezer hazánkfia utazott közvetítésével külföldre. Az idén tovább fokozódott a forgalma, amiről és terveikről Jnzef Gáspár, az utazási iroda bratislavai igazgatója számolt be: „Október végéig 640 ezer személy utazott közvetítésünkkel kíllföldre. Jövőre 380 ezer csoportot indítunk, és 35 ezerrel többen vehetik igénybe szolgálatainkat, mint az idén. Nő mindenekelőtt a Szovjetunióba, Magyarországra és Jugoszláviába utazók száma. A Szovjetunióba több csoportot indítunk; többek között a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának ünnepségei idején. Európában úgyszólván minden országba szervezünk társasutazást, ügyfeleink válogathatnak á tengerparti üdülések között. Óriási az érdeklődés Kuba iránt, sajnos, képtelenek vagyunk kielégíteni az igényeket. Az érdekesebb ajánlatok közül említeném Norvégiát, Indiát, Nepált, Kínát, az Egyesült Államokat, Az Egyesült Államokba egy 16 napos repülőút 51 960 koronába került, ami Csak első pillantásra tűnik soknak. mert majdnem ennyibe kerül maga a repülőjegy. A 18 napos indiai-nepáli kombinált út 42 980, 17 nap Kínába pedig 54 660 koronába kerül. Külön a közönség figyelmébe ajánlanám a hajóutakat a Mihail Kalinyln szovjet luxushajóval. Balti-, fekete- és földközi-tengert, valamint atlanti-óceáni hajóutakat kínálunk. Hajóval eljuthatnak többek között Skóciába, Írországba, a Kanári-szigetekre, Marokkóba, Görögországba, Egyiptomba, stb.“ A kongresszusi év küszöbén * A kongresszusi év küszöbén Az évek fordulója a nagy számvetések és a még nagyabb tervezgetések és fogadkozások ideje. A Szocialista Ifjúsági Szövetségben annál inkább időszerű a kérdés, mert elkezdődtek az évzáró taggyűlések, amelyeken hivatalosan is inérle- gelik az évi munkát, s kitűzik a következő év feladatait. Mozgalmas esztendő előtt állunk — sor kerül szövetségünk IV. kongresszusára. Ebből az alkalomból két kérdéssel fordultunk a SZISZ néhány tisztségviselőjéhez: 1. Mit hozott az 1986-os mozgalmi év? 2. Milyen tervekkel, elképzelésekkel léptek a SZISZ IV. kongresszusának évébe? IÁN BENŐIK, a SZISZ Rozsnyói (Rozftava) Járási Bizottsága aielnö- ke: 1. Igényesebb volt, mint az előző. A választásokkal, a CSKP XVll. kongresszusára való készülődéssel sok-sok munka járt. Nem beszélve arról, hogy elkezdtük a tagkönyvcserét, a felkészülést az évzáró taggyűlésekre, a járási konferenciára. Pozitívumnak könyvelhetjük el, hogy sikerült megoldani a középiskolák és szakmunkás- képzők szervezettségét. Ma már mindenütt van SZiSZ-alapszervezetünk. Sikernek számít a nyári építötáborozásban elért kerületi második helyünk, de az is, hogy három ifjúsági műhelyt alakítottunk a járásban. Az ifjúsági kezdeményezés számláját egyelőre próbajelleggel a lubeníkl magnezltüzemben figyeltük, s az eredmények biztatóak. A legtöbb gondot az építőipari és szolgáltató- üzemek alapszervezetei okozzák. Itt nem sikerült egyetlen egy Ifjúsági munkakollektívát sem kialakítani. 2. Mindenekelőtt a járási konferencia színvonalas előkészítését és lebonyolítását kell elérnünk, aztán a SZISZ IV kongresszusa előtti munkamozgalom megszervezése lesz a fő feladatunk. Az évzáró taggyűlésektől is azt várjuk, hogy munkára serkentsék a tagságot, az ifjúsági kollektívákat, az Ifjúsági Fényszórók stábjait, a fiatal újító és ésszerűsítő csoportokat. Az alapszerveze- teklől azt is elvárjuk, hogy alkotóan viszonyuljanak a MÉTA 90 mozgalomhoz. Az ifjúsági kezdeményezés számláját tovább fogjuk gazdagítani az üzemek fiataljainak bevonásával, az építőipari és szolgáltatóüzemek problémáját pedig végleg megoldjuk. Több és igényesebb feladat teljesítése vár ránk az elkövetkező években, de tudjuk a megoldás a mi kezünkben van. Szeretnénk eredményes munkával üdvözölni a SZISZ IV. kongresszusát. MOLNÁR TIBOR mérnök, a SZISZ felsőpatonyi (Hor- ná Potóii) alapszervezetének elnöke: 1. Októberben szövetkezetünk, a Felsőpatonyi Efsz nagy létszámú pártalapszervezete három részlegszervezetre oszlott, s engem választottak meg a növénytermesztési részleg vezetőjének. Egyébként ezenkívül az állattenyésztés és a műszaki szolgáltatás alakított még pártrészleget, s az egész változásnak az volt a célja, hogy a pártmunkát közelebb vigyük a termelési feladatokhoz. Az egy részlegszervezetbe tartozó tagok ne foglalkozzanak mással, csakis a maguk munkájával. Ilyenformán lassan át kell adnom a stafétabotot, és új alapszervezeti elnök után kell nézni. 2. Amíg azonban nem találunk megfelelő embert, a SZISZ-munkát is vállalom, és éppen azt latolgatjuk, hogy a kongresszusi évben ml is benevezünk a MÉTA 90 mozgalomba. Ez eddig jobbára csak az iparban vagy a közlekedésbe honosodott meg. Meg akarjuk mutatni, hogy a mezőgazdasági termelésben is vannak tanult, kellőképpen képzett és ügyes fiatalok, akik képesek korunk követelményeinek megfelelően gondolkodni és cselekedni. ANTON POPRIK, a Kelet-szlovákiai Távösszeköttetési Igazgatóság SZISZ- alapszervezetének elnöke: 1. Nagyra tartom, hogy 57 tagú alapszervezetünk ak- cióképesebb lett, jóllehet alapjában véve majdnem mindannyian műszaki középkáderek vagyunk, és szinte állandóan járjuk Szlovákiát, így nehezen gyűlünk össze. Májusban nagy részt vállaltunk a távösszeköttetési reszort tudományos és műszaki fejlesztéséről tartott országos konferencia lebonyolításában. Az alkalomra kiállítást és kulturális programokat készítettünk, amelyeket mindannyian dicsértek. Társadalmi munkát vállaltunk az ifjúsági építkezéssé nyilvánított kassai (Koäicel állatkert építésén, és szükség esetén rohammunkát szerveztünk a védnökség! Caiíal Efsz megsegítésére. Sikerült elérni, hogy a SZISZ-tagck egyéni alkotó terv szerint dolgoznak munkahelyükön, sokan bekapcsolódnak az újitó- és ésszerűsítő mozgalomba. 2, Olyan vonzó munkát akarunk végezni, amely felkelti a szervezeten kívül álló fiatalok érdeklődését. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy soraink újabb tagokkal gyara- podjahak. Eddig nem volt egy helyiség, ahol időnként összegyűlhettünk volna, de most az igazgatóság székházának alagsorában találtunk egyet, amely szerintünk megfelelne nekünk. Megkaptuk a szóban forgó helyiséget, és mihamarabb rendbe akarjuk tenni, hogy Ifjúsági klubot nyissunk benne. Ebben szívesen látjuk a távösszeköttetés további kassai üzemeinek Ifjúságát is. A SZISZ IV. kongresszusa tiszteletére vállaltuk. hogy segítünk üzemünknek az öreg telefonvezetékek felszámolásában, az egész kerület területén, s az így szerzett nyersanyagot átadjuk a hulladékgyűjtő vállalatnak. AGÖCS EDIT, a gömöralmágyi fGe- mersky Jablonec) Május 9. Efsz SZISZ-alapszerve- zetének titkára: 1. Volt már jobb évünk is, mint például két évvel ezelőtt, araikor kiérdemeltük a SZISZ járási bizottsága vándorzászl'aját. Mindenesetre gyorsan elrepült, valahogy belefeledkeztünk a munkaköri problémákba, a szövetkezet idei, különösen igényes feladatainak a teljesítésébe, és mindez rányomta bélyegét tervünk teljesítésére. Egy-két új elemmel azért most is gazdagítottuk munkánkat. Mindameriett, hogy a helyi alapiskolában nyolc tagunk dolgozik rajvezetőként, növénytermesztési, állattenyésztési, gépesítési szakköröket alapítottunk a pionírcsapatban. Az Ifjúsági klubunk is munkába lendült, habár ú^y é- rezzük, itt még vannak tartalékaink. A sportban, a kultúrában is van egy kis pangás, jóllehet tíztagú éneklöcsoportunk és tánccsoportunk fellépései egyre színvonalasabbak. 2. Munkatervünk, amely már készülőb etn van, reális, de igényes feladatokat állít,, a tagság elé. Amire konkrétan gondolunlp a faluszépitési mozgalom kiszélesítése, ex ifjúsági klub munkájának vonzóbbá hfetele, újból megrendezzük a járás fiataljairiak találkozóját, a Csemadok járási bizott'ságával karöltve pedig a járási művelődési 'tábort. Hogy ne kelljen mindig a kultúráiig műsor tartalmán gondolkodni, egy állantlft összeállítást szeretnénk begyakorolni, , a sportban pedig női kézilabdacsapat naiagalakítá- sát tervezzük. Egyben bízok, b.tjgy az elkövetkező év jobb lesz, mint az, elmúlt esztendő. MAKCZELLNÉ RÁBÁI ERIKA, a Du iraszerdahelyi jrmnajská Streda) A.grostav SZISZ- I ilapszervezetének elnöke: 1. Nekünk sikeres volt ez az év. Amit terveztünk az alapszervezetben, teljesítettük. Sőt, ami a rohammunkát illeti, túl is teljesítettük. Vállaltjuk, hogy az igazgatóság szociális épüleljén ledolgozunk 200 órát. S mivel erre nem kerülhetett sor, a bakai farmon dolgoztunk, és nekünk is részünk volt abban, hogy^- vállalatunk egy hónappal a határidő előt^f befejezhette ezt a nagy építkezést. Vál’calatunk egyébként az egész évi tervét he,táridö előtt teljesítette, és ezért mi, fiatgiok Is sokat tettünk. Az életemben is nagy változás állt be: a közelmúltban féjjtjhez mentem. Ezt csak azért mondom, roert általában úgy van, hogy ha férjhez naegy valaki, kiválik a mozgalmi munkábó,!. Nos, én egyenlőre nem vonulok vissza, ,/r V 2. A’iinak ellenére, hogy munkánkban még sok a^j javítanivaló, éppen az utóbbi Időben nagy ? változás történt nálunk. A SZISZ-ta- goky aktívabbak, s ez elsősorban az új ta- Sokíól mondható el. Ezt az egészséges szellemet akarjuk tovább ápolni. S még vala- -■ mit. Annak ellenére, hogy építőipari vállalat vagyunk, a közelmúltig egyetlen ínun- •kásfiatal sem volt a szervezetünkben, jobbára középkáderek alkották. Az év elején sikerült öt, nemrég pedig további három ifjúmunkást beszervezni. A kongresszus évében tovább szeretnénk gyarapítani alapszervezetünkben a munkásfiatalok számát. HOL LESZ A XIII. VIT? MOLNÁR ÉVA kassai (KoSice) olvasőnk azzal a kérdéssel fordult lyizzánk, hogy írjuk meg, hol és mikor lesz a XIII. Világifjúsági és Diáktalálkozó’ mivel — bár figyelmesen olvasta a prágai diákvilágfórumról és a D^VSZ XII. budapesti közgyűléséről szóló jelentéseket — sehol sem került szóba a fesztivál helye és időpontja. Aki figyelmesebben követte a két ifjúsági világfórum tanácskozását, az magától is rájött, hogy a prágai Diákvilág- fórumon, mind pedig a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség XII., budapesti közgyűlésén szó esett a XIII. Vllágifjú- sági és Diáktalálkozóról. Hogy mégsem született döntés a VIT színhelyéről és időpontjáról, annak az a magyarázata, hogy egyik nemzetközi tanácskozás sem volt kompetens dönteni a kérdésben. A XIII. Világifjúsági és Diáktalálkozóról egy nemzetközi előkészítő bizottság dönt, amely a hagyományok szerint mindig az előző VIT -színhelyén ül össze. Erre pedig a jövő. év elején kerül sor Moszkvában. Teljesen bizonyosra vehető azonban hogy a következő VIT-et Phenjanban, a -Kóreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában rendezik. Ezt a kérést a DÍVSZ székházában a közgyűlés előtt tartott sajtótájékoztatón Kim a.wang Hut, a Kóreai Szocialista Dolgozd Ifjúsági Szövetség alelnöke jelentette be. A bejelentés kedvelő visszhangra talált. A mai napig mintegy 160 politikailag és ideológiailag eltérő ifjúsági szervezet — köztük a Szocialista Ifjúsági Szövetség — jelezte, hogy helyesli és támogatja a javaslatot, így valószínű, hogy a VIT-ek történetében először az ázsiai kontinensen találkoznak majd a világ békeszerető fiataljai. Azon a földrészen, ahol ma is igen erős az antl- imperialiste harc, ahol ez az esemény is alkalom arra, hogy a vendégül látott fiatalok megismerve az ázsiai népek harcát, országépítő munkáját, szolidaritásukról bztosítják a békéjükért és függetlenségükért küzdő országok ifjúsági szervezeteit és népeit. Phenjanban már meg is alakult a VIT nemzeti előkészítő bizottsága. Kóreai testvérszervezetünk tagjai tehát nem hagynak semmit sem a véletlenre, és 1989-ben méltó házigazdái akarnak lenni a világ ifjúsági fesztiváljának. P. I.