Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-12-02 / 48. szám
Uj Bio a szövetkezetben A légi (Lehnice) szövetkezet agrolahnra- tóriumában ebédelnek az emberek. Csak úgy, kinn a folyosón, a fal mellé húzva az asztalt, mert itt nincs Idő szertartásosan elfogyasztani az ennivalót. Csaszny Erzsébet mérnöknő vezet a részlegükre, és közben lelkesen magyaráz. Protein hatású anyagok gyártására szakosodnak. Az eljárásokat az egyetem és az akadémia munkatársai dolgozták ki, és a szövetkezet vezetőségének köszönhető, hogy az elméleti eredményeknek a mezőgazdasági termelés hasznát látja. — Ez egy vákuumdesztillálö berendezés — magyarázza a mérnöknő, és egy plafonig érő, űvegtégelyekből állő berendezésre mutat. — A desztilláló berendezéshez különböző mérőműszerek tartoznak. A berendezésen naponta hatszáz kilogramm hatóanyagot gyártanak. Enhek kilója kétezer korona. Különben a teremben laboratóriumhoz, vegyi konyhához Illően minden ragyogóan tiszta, csak az egyik asztal foltjai árulkodnak arról, hogy élő anyaggal Is kísérleteznek. A szomszédos teremben a szövetkezet mellékági üzemében készült berendezésen E-vltamint állítanak elő. — Ebből a nem sokat érő piszkos fagy. gyúböl nyerJUk az E-vitamint — mondja a mérnöknó és mutatja a tégelybe fagyott zsiradékot, minden mosópor- és szappangyár gondot okozó hulladéktermékét. A mérnökna lelkesen, szinte átszellemül- ten magyaráz, majd kinyitja egy vadonatúj hűtőszekrény ajtaját, és egy téglaszínű porral megtöltött üvegecskére mutat. — Ezt a port, amely tulajdonképpen enzim, az állatok hasnyálmirigyéből nyerjük — magyarázza —, azokból az állati belsö- ségekbői, ameiyek a vágóhidakon, de itt nálunk is a szemétre kerültek. Valamikor, mert most már más a helyzet. Még nyílik egy ajtó, de mögötte csak egy elhagyott műhely sok öreg, hasznavehetetlen kacalja éktelenkedik. Csaszny Erzsébet nem Is azért nyitja ki az ajtót, hogy megmutassa 8 rendetlenséget, hanem hogy érzékeltesse, a ragyogóan tiszta laboratóriumi helyiségeket Ilyen rendetlenségből varázsolták elő. Csaszny Erzsébet vegyészmérnök, szűkebb szakmai területe az élelmiszeripari vegyészet. A szomszédos Nagymagyarról (Zlaté Klasy) származik, s tulajdonképpen azért döntött az élelmiszeripari vegyészet mellett, mert a föld emberének érezte magát, és bízott benne, hogy ha egyszer befejezi tanulmányait, a föld adományaival fog foglalkozni. Ez sikerült is neki; a szövetkezet tagja lett, előbb az agrolaboratóriumban dolgozott, s ahogy az bővült, fejlődött, átjött a biotechnológiai részlegre, s ma különböző termékek tesztelésével, táptalajok vizsgálatával, új eljárások kidolgozásával foglalkozik. És persze nemcsak ő, hanem a nála fiatalabbak, Vujtek József és Frőlich Gusztáv mérnökök is. Frőlich mérnök friss diplomás, még nem tagja a szövetkezetnek, de ha módja nyílik arra, hogy itt maradjon és dolgozzon, szívesen belép a szövetkezetbe, mert Itt sok mindent megtanulhat, hiszen a laborban sok a korszerű, gyakran prototípusnak számító eszköz, olyanok, amilyeneket még az egyetemen sem láthat egy mai hallgató. Tehát a legjobb helyre került. Ezek a húsz valahány éves lányok és fiúk, férfiak, ugyanis mind Innen, a környékről valók, és ez azt Jelenti, hogy érdemes volt tanulniuk, nem kell, hogy mesz- sze a szülőföldjüktől Idegenben keressenek maguknak munkát. Németh István Kiegészítés Az Cj Ifjúság 46. számában közöltük a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának tájékoztatóját a közép- és főiskolai továbbtanulás lehetőségeiről. A tájékoztatóból kimaradt az Ogyallai (Hurbanovo) Építészeti Szakközépiskola. Az iskola évente két magyar tanítási nyelvű magasépítészeti osztályt indít. Olvasóink és az iskola igazgatóságának elnézését kérjük. ORSOLYA UTCA HÁROM Kerülgetem, mint macska ... Ogy is mondhatnám; kandúr, de nem mondom, mert nem egyéb céllal szeretnék bejutni ebbe a fővárosi leánykollégiumba, mint bogy riportot írjak róla. Többször vettem ostrom alá az épületet, de eddig még csak kívülről láthattam. Hol a portás tanácsolt el, hol az igazgatónő — hol mindketten, közűs erűvel. Legutoljára, mindenféle engedélyekkel felvértezve abban a hitben kopogtattam a portásfülke ablakán, hogy végre megnézhetem az „Orsolyákat“. Majdnem tévedtem. Az igazgatónőt nem találtam ott, szerencsére a helyettese nem gyanítván újságírói voltomat, beengedett a középiskolás lányok közé. Ódon, vastag falak, boltívek, csigalépcső — ez hát az épület, a korabeli apácakolostor. Orsolya utca három. Nehogy félreértsen az olvasói Nem áll szándékomban párhuzamot vonni egy apácazárda meg egy mai középiskolai leányinternátus között. Hisz az internátusért fizetni kelll Igaz, hogy. nem sokat. Orsolya utca három. Sokszáz leány lakik Itt, a szlovák főváros több középiskolájából. Többek között a Duna utcai gimnazisták Is. Szigorúan csak lányok. Ide férfiember be nem teheti a lábát. Állítólag egyszer ... No de erről egy szót se, mert ha kitudódna a módja ... A fiúk csak az épület előtt sétálgatnak vágyakozva. Ha föl- kláltják, hogy Kati, többen is kinéznek az ablakon, s a férfiú ekkor elbizonytalanodik. Kihez is Jött valójában? Hisz az a szőke sokkal csinosabb. Lehet, hogy éppen hozzá? Szóval végre beléphetek az épületbe. A lányok már várnak. Az olvasó talán azt gondolja; nem is tehetnek mást. hiszen nem hagyhatják el az épületet. Ez nem Igaz. Délután négy óra van, épp a kimenő Ideje. Este fél nyolcig azt tehetnek, amit csak akarnak. Majdnem. Már Jól Ismerjük egymást. Nemcsak azért, mert zöldfülű tanárgyakornokként az ő osztályukon próbálgattam tudásomat és nemtudásomat — nem is olyan régen —, de ez már a negyedik alkalom, hogy találkozót beszélünk meg. Közben pedig már any- nyi szó esett az Internátusről, hogy tulajdonképpen minden fontosat megtudtam róla. Beszélgetőtársaim másodikosok, négyen laknak egy szobában. Elég kevés a hely a kollégiumban, a diák meg sok. ezért a szoba bútorzata mindössze két emeletes ágy, két asztal meg a hozzájuk tartozó székek. A szekrények már csak a folyosókon fértek el. A szobák falain mindenféle sok piakát, újságklvágás. Tilos lenne kiragasztani őket, de hát akkor milyen az a diákszoba? Hogyan fest? — Megválaszthatjátok a lakótársakat? — Elsőben még nem, de azután Igen. — Jó itt lakni? — Otthon Jobb volna, de még örülhetünk, hogy kaptunk szobát. És a diákélet talán teljesebb így. Jobban összekovácsolödhat a társaság. — A kimenők? — Van elég. Ha nincs tanulnlvalő, este fél nyolcig a városban maradhatunk. De egy perccel se tovább. Szobánként ellenőrzik a létszámot, még a zuhanyozókba, a vécékbe is benéznek, jaj annak, akit nem találnak a helyéni — Nincsenek engedmények? Esetleg, ha nagyobb csoport akar tovább klnnmarad- nl...? — Elképzelhető, de elég ritkán fordul elő. A múltkor például el akartunk menni moziba, a hatórás előadásra. Kis Idővel fél nyolc után értünk volna vissza. Az Igazgatónőtől kértünk engedélyt, aki azt mondta: rendben van, de csak úgy, ha a szobátok Is rendben lesz. Természetesen. Háromnegyed hatkor Jött ellenőrizni, s úgy ren. delkezett, még le kell tisztítanunk a szekrényekre ragasztott cédulákat Is, amelyeket az elődeink hagytak ott. Nehezen ment, allg-allg értünk el a Ilimre. — Mi történne, ha egy Ilyen alkalommal nem érnétek vissza Idejében? — Az attől függ, milyen sokáig marad ki az ember. Ha másnao reggelig, akkor már Inkább vissza se jöjjön. Kisebb vétségek büntetése az, hogy két-három hétre megvonják a kimenőket. Nem mehetünk máshová, csak le a konyhába. Mosogatni. Beszélgetünk, beszélgetünk, s azon veszem észre magam, hogy én vagyok az egyetlen férfi az épületben. Ha a portást nem számítom, ö ugyanis félúton van az épület meg az utca között. Ennyi (csinos) lány társaságában —■ horriblle dictu — egy férfll Az ódon falak ritkán láthattak Ilyet életük során. Én Is ritkán érzem ilyen Jól magam munka közben. — A Duna utcás fiúk merre laknak? — Jő messzire innen. Szegény lányoki Sehol egy fiú osztálytárs, vagy talán ők nem is ezekről a fiúkról álmodoznak? — Van-e valamilyen közös rendezvénye a két kollégiumnak, ahol együtt szórakozhattok? — Nálunk félévente egyszer rendeznek díszkőt, de arra a ml fiúinkat nem engedik be. Csak a Vajansky utcai kollégistákat, ugyanis, ők a ml „baráti internátusunk“. Közben vacsoraidő lesz, a lányok éhesek, elbúcsúzunk. Hogy érdekesebb legyen a távozásom, megmutatják a hátsó kijáratot. Szűk, meredek csigalépcső. Mire leér az emhp- úgy elszédül, mintha ürhajőklkép- zésen vo. .a. De remélem, ebből a kollégiumból rajtam kívül nem fog repülni senki. KLINKO ROBERT A szerző, felvételei a kellégiumban készültek KERÉKPÁRON A BÉKÉÉRT Egy rozsnyői (Ro^ftava) lány, Zlatica Halková éppen az államvizsgára készült a bratlslaval Közgazdasági Főiskolán, amikor megtudta, hogy tagja lett annak a buszon- hatos keretnek, melyből tízen képviselhetik hazánkat a nemzetközi béketúrán. Ettől kezdve már nem Is tudott másra gondolni, csak arra, hogy kerékpárján bejárhatja a szúkebb világot: a Szovjetunió egy részét, hazánkat, Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat, egyben amerre Jár, kifejezheti békeakaratát. De ahhoz, hogy Idáig eljusson, hogy ott lehessen a Kljevbe utazó csoportban, sok mindenre választ kellett még adnia, meg kellett felelnie szigorú követelményeknek. Közben sikeresen befejezte az Iskolát, egészségi állapota, angol és orosz nyelvtudása, politikai és egyéb tárgyi Ismeretei Is kielégítöek voltak, kedvenc sportjában, a kerékpározásban pedig az ellenőrző versenyen magasan túlszárnyalta a mezőnyt. A csapat legfiatalabb tagjaként ülhetett arra a repülőgépre, amely Idén, Június 19-én Prágából Kljevbe szállította a csoportot. Kísérjük most el másfél hónapos útjára Katicát! „Kljevben részt vettünk egy békenagygyűlésen, a városban szinte otthon éreztük magunkat, lelkes fiatalok, barátok között mozogtunk. A Szovjetuniót ért fasiszta támadás évfordulóján. Június 22-én Öltünk kerékpárra. Esett az eső, de ez sem szegte kedvűnket, és sikerrel vettük túránk első szakaszát. További száz kerékpáros kísért f/ , . L . ^ ^ utunkon, de Itt Is, ott is további százak csatlakoztak hozzánk, és falujuk, városuk határáig kísértek minket. Az út mentén, ahol csak megálltunk,, ünnepeltek, megvendégeltek minket, minden megállóhelyen baráti találkozókra, beszélgetésekre került sor. Napi 130—140 kilométert tettünk meg, Így július 1-én már Preäovba értünk. Itt csatlakozott hozzánk tizenegy amerikai és két kanadai kerékpáros békeharcos. Velük Is hamar megbarátkoztunk, és emlékezetes napokat töltöttünk együtt. Néha tábortűz mellett szórakoztunk, énekeltünk, táncoltunk, Ismertettük egymás szokásait, kultúráját. Tetszett nekik hazánk, különösen Prága és persze a sörünk. Nem győzték eleget dicsérni. A békenagygyűlések sajátos hangulata Is magával ragadta őket és többször Is elmondták — annak ellenére, hogy a főszervezőnek számító „Team Worsk“ ezer dollár részvételi dijat követelt tőlük —, megérte eljönni. Az utat Prágából Montrealba repülőgépen tettük meg, persze személyi poggyászunkban ott volt a kerékpár Is. Július 19- én landoltunk a Mirabela repülőtéren és másnap már kerékpáron folytattuk utunkat az Egyesült Államokba. A fogadtatás Itt Is szívélyes volt. Július 27-én érkeztünk New Yorkba,‘ahol megkaptuk az ENSZ „Blke for peace“ feliratú oklevelét. Az Itt eltöltött öt nap alatt további feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk, lenyűgözött ez a világváros gigantikus méreteivel, felhőkarcolóival. Egy baseball mérkőzésen Is voltunk, ahol a rendezők már tudtak rólunk, és az eredményhirdető táblán üdvözöltek bennünket, a közönség pedig ovációval, tapssal fogadott minket. A tengerentúli utolsó nagy élményem a visszautazásunkat megelőző pillanatokhoz fűződik. Korábban egyik amerikai barátnőnket kérésére megtanítottuk a csehszlovák himnuszra. Amikor búcsúzáskor a repülőtéren ezt fennhangon elénekelte, mlndany- nyian könnyekig meghatódtunk. Négy hőnap telt el azóta. Az egész útra úgy emlékszem, mint életem eddigi legszebb, legfeledhetetlenebb eseményére. Ogy érzem, részvételemmel én is hozzájárultam a vllágbéke megőrzéséhez, a béke eszményének terjesztéséhez, számomra a mler, mir, peace most már egy nyelvben hangzik: a béke világnyelvén. Polgári László (A szerző felvétele)
