Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-11-25 / 47. szám
új ifjúság 8 Ä város felett láthatatlan üresség, lebegett. Langyos szél csiklandozta az egymásnak támaszkodé házak ablakait, s a körülöttük levő fák lombjait. Csendes nyári délután volt. A lány leszegett fejjel állt az ajtóban. Szökésbarna, hosszú haján néha megcsillant a bérliáz harmadik emeletére alig beszűrődő napfény egy-egy sugara. Szomorúbarna szeme a küszöbre révedt, mintha valamit kémlelne. — Visszajöttem — mondta a fiúnak. — Visszajöttem, hogy mindent megbeszéljünk. — Miről tudnánk még beszélni? — kérdezte a fiú. — Ami megtörtént, megtörtént. Nincs már ezen semmi beszélntvaló. — De igenis van. És azért jöttem, hogy mindent megmagyarázzak. —Ugyan. Semmi szükség a magyarázkodásodra. Azt hiszem, elég világosan megmondtam, vége köztünk mindennek. — A miatt az átkozott este miatt? Péter, gondolkozhatnál egy kicsit.. .1 — Épp eleget gondolkodtam. Volt időm végiggondolni az egész kapcsolatunkat. És a szombat estét is. Nincs értelme, hogy folytassuk. Én egész mást reméltem. — Bemehetek? — kérdezte szomorkás hangon a lány. — Vagy most rögtön el akarsz küldeni? Albán józsef: A GÁTLÁSOS KUTYA A házunktól nem messze új lakótelep épült. Itt találkoztam vele először, amikor egy rokonomhoz indultam az egyik ú] toronyházba. A bejárathoz közeledve vettem észre. Szorosan az ajtó előtt ült. Gondoltam, Idevalósi kutya, a gazdája engedte ki egy kis sétára. Közelebb léptem hozzá, halkan morogva hátrált. Belépve a lép- csöházba, szélesre tártam az ajtót, majd hátrapillantottam: az állat visszaült a helyére. Nem értettem, miért nem jött be utánam, hisz több, mint valószínű, itt lakik. Amikor hazafelé mentem, u- gyanott ült, újra elmenekült előlem, és amikor eltávolodtam, megint az ajtó,elé telepedett. Ezután napokig nem láttam. Körülbelül egy hét múlva a következő esetnek lehettem tanúja: A házunk előtt állva a szemben lévő házra tévedt a tekintetem. A minap látott fekete kutyust pillantottam meg. Óvatosan felballagott a lépcsőn, és leült a bejárat elé. Ez nem ugyanaz a ház volt, mint a múltkori. Izgatottan vártam, ml fog történni. Először egy középkorú férfi igyekezett befelé, Szinte ugyanaz a jelenet játszódott le, mint előzőleg velem: a kutya hátrált, utat engedett, de alig csapódott be az ajtó, máris visszatért a posztjára, Aztán még sokszor megismétlődött az eset, mindannyiszor különböző helyeken Gondolkodóba estem, sokáig töprengtem. Vegyes érzelmekkel gondoltam az állatra. Sokoldalú kutya, színész, hazug. Odaül az ajtó elé, elhiteti az emberekkel, hogy ö nem gazdátlan, ö csak a tulajdonosára vár, neki lakóhelye van. Nem közeledik senkihez, nem engedi, hogy megsimogassák, hisz ő művelt, betanított eb! S közben mindezt elhiteti magával is, és boldog, ha beleélheti mag.át a vágyott szerepbe. Ha azonban nyitva hagynak előtte egy ajtót, beléfagy a létek, gyáva cselekedni, pedig ott van előtte az áhított cél, de nem mer mozdulni. Vajon hányszor határozta el, hogy holnap belép az ajtón? Vajon hányszor süllyedt vissza, csalódva önmagában, a melankóUábal Egész lényéből sugárzik a segélykiáltás De mégsem kiált. Csak suttog. A suttogást pedig senki sem hallja meg. Az ilyen lények szoktak elpusztulni anélkül, hogy valaki is ismerte volna őket. Mindennap eljátssza a maga kis színjátékát. De ez a darab tulajdonképpen a saját élete. KULCSÁR TIBOR ROVATA Szabó László: A MÚLT FOLTJAI — Nem, gyere csak. Legalább elmondok mindent, s pontot tehetünk az ügy végére. Majdnem elfelejtettem: kérsz valamit? — váltott hirtelen más témára a fiú. — Igen, ha lehet, egy pohár bort — felelte a lány. — De miért nem akarod folytatni? — terelte vissza a beszélgetést az eredeti mederbe, s közben rágyújtott. — Tudod, megismerkedésünk után nem sokkal észrevettem, hogy az életemet már nem én irányítom, hanem valami külső erő. De későn eszméltem rá. A hatalmadba kerítettél, te vezérelted minden mozdulatomat. Olyan voltam, mint egy robot, amely, ha úgy akartad. Jobbra lépett, ha máskéno. akkor balra. És egy idő után kezdtem unni azt a helyzetet. — Te vállaltad ezt a szerepet — vetette közbe a lány — Ezt a szerepet nem lehetett nem vállalni. Mintha az églek egyenesen kiszemeltek volna, úgy került rám, szinte erőszakkal az „irányítani kell“ bélyegző. És ettől kezdve bármivel próbálkoztam, mindig a te akaratod érvényesült, mindig a te próbálkozásaid sikerültek. Függni kezdtem tőled, s ahogy észrevettem, te nagyon is élvezted azt a helyzetet. — Tévedsz. Én csak azt szerettem volna, ha mellettem maradsz — kezdte magyarázni a lány, s közben belehuppant egy kényelmes karosszékbe. — Én azt akartam, hogy boldog légy. Még most is az a célom. Veled akarok lenni — mondta, hangjában finom remegéssel, — De ahogy a szombati házibulin kiderült, nem csak engem akartál boldoggá tenni. Sőt, azon az estén egyáltalán nem úgy festett, hogy te mellettem akarsz maradni. Csend lett, józanító csend. Csak az utca zaja hatolt át az ablakon. A fiú a lány válaszára várt, a lány maga elé bámult. Csak megmerevedett körvonalai tanúskodtak mozdulatlan Jelenlétéről. Egyszer csak aztán felállt, odasétált az ablakhoz, majd lassan, megszokott mozdulatokkal vetkőzni kezdett. — Éva, ne csináld eztl Semmi értelme — szólt rá a lányra kissé felháborodottan a fiú. — Miért nem tudsz megbocsátani? — kérdezte a lány, miközben kortyolgatni kezdte a pohár bort. — Mert komolytalan vagy és könnyelmű. És ahogy ismerlek, nem kellene sokáig várni, hogy a szombat esti eset megismétlődjék. Nekem elveim vannak; s amit az ember egyszer vállalt, viselje mindvégig. — Egy kicsit talán többet Ittam. Játék volt az egész. Ez nem kell, hogy a véget jelentse. — De igen, számomra ez azt Jelenti, Én nem tudom egyszerűen zsebre vágni a történteket. Nem tudom elfelejteni. A múlt foltjai kitörülhetetlenek. Talán hazudni volna Jó, hogy minden másképp lesz. De nem akarom becsapni önmagunkat, mert szilánkokra forgácsolödna az Is, ami szép volt. És különben abból is elegem van már, hogy nem dönthetek a saját dolgaimban. Hiszen az anyáskodásod odáig fajult, hogy ezt is magadra vállaltad. ■— Csak szeretetbői — szólalt meg a lány, s ekkor már ruhátlanul állt a szoba közepén. — Egész Idő alatt biztos voltéi a dolgodban. Azt hitted, előre tudod minden lépésemet. Mint egy sakkozó nagymester. És tényleg mesterien csináltál mindent. Most azonban tévedtél, te léptél rosszul. A játszma a végéhez ért. Majd az idő eldönti, kinek milyen eredménnyel. — Ez az utolsó szavad? — Igen. A legjobb lesz, ha felöltözöl, és elmész. A lány lassan szedegetni kezdte szétdobált ruhadarabjait. Közben néma, kétségbeesett pillantást vetett az ablaknál álló fiúra, majd felegyenesedett. — Péter, tudom, hogy hibát követtem el — tört ki belőle. — De megvan bennem a Jó szándék. Meglátod, másképp lesz minden. Miért nem lehetsz elnéző? Csak most az egyszer. A fiú nem válaszolt. Megbénították öt az agyán átsuhanó emlékek. Éva szaval ólomsúllyal nehezedtek rá. Fogalma se volt, hogy mit tegyen. Kezét végighúzta a függönyön, várta, hogy történjék valami. Csendes nyári délután volt. Langyos szél csiklandozta az egymásnak támaszkodó házak ablakait s a körülöttük levő fák lombjait. A város felett láthatatlan üresség lebegett. N CA O (D X (U N O Zalaba Zsuzsa versei: Mielőtt elalszom Este, ha álmodozom, képzelőerőm a vágány kanyargós teste. Elszalad rajta egy-két ráncos emlék, homályos, vakító élmény, s ők vezetnek kézen fogva a gyöngyházfényű álomvllágba, hogy megálmodjam a lehetetlent Szivárvány Karcsú, szivárvány téved az ég falára, ívelő, gyönyörű testére felnéznek a földi szemek. Hunyorgatunk. A féltékeny nap tiltja a szépséges tündért előlünk, mely beleolvad a kék végtelenbe. Tarka színei határtalanok, simogatják a tiszta kéket. Lám, mily csodás az élet (fel-felbukkanó szivárvánnyal ]. Kozsár Zsuzsa versei: Ébredés a mozdulatlanság atomjai közt valami élet világít most született lassan nyújtózik körülnéz hajnalodik a fák közt meglebben a szél aztán nyüzsögni kezd minden az áhítat véget ért Egyedül levéltánc sodrása a mélybe ránt feneketlen kútmélység fenyeget nincs menekvés bezárt zsilipek fogadnak segítséget ne vár] egyedül kell utad végigjárnod Tenger ködbevész a szárazföld eltűnt az utolsó menedék is csak víz mindenütt mondjátok hol találok enyhítő falevelet földi tudatom sebeire K. 2».: Ojabb elbeszélfise tetszett, nemcsak a párbeszédek sikerültek, a Jellemzés is árnyalt, kidolgozott. Szűkszavú bemutatkozásának úgyszintén örültünk. Holtvágány; Ojabb írásai tetszettek, lehetett volna belőlük több Is. Az új műfajban valú Jelentkezése sikeres. Reméljük, próbálkozása laptársunknál Is sikeres lesz. B. Zs.: Két írása közül a Két Igazság című lényegesen Jobban sikerült, a párbeszédes tormával Is Jól Jellemezte a két szereplőt. A másik írás kevésbé tetszett, nemcsak a keret fölösleges, de tartalmi szempontból Is erőltetett- nek, mesterkéltnek hat. Az elsőt Idővel közöljük. P. A.: Verspróbálkozásal ígéretesek, de közlésre még nem érettek. Leginkább az első, a Po- morle 86 című tetszett. L. P.: Versein nagyon érezhető az anyanyelv aktív használatának hiánya. Nyilván ez magyarázza a sok helyesírási hibát is. Négy verse közül az első a legsikerültebb, de közlésre nem érett. Valamennyi próbálkozása kissé szentimentális. Ha írni akar, előbb birkózzék meg a helyesírással. Sz. K.; Nehezen olvasható kézírással Irt verselt olvasva néhány kiragadott, de mindenképpen Jellemző sorát Idézzük, minden különösebb kommentár nélkül: „Megnyomorodott bánat részese vagy, / S hogy bár gyalázat, büszkén tűröd“. — Létem egy törött cserép. / Szivem egy ostoba csupor.“ — ,,Üvölt a Józan észi“ (I) N. M.: Sóvárgás a békéért és A szülőföld című verse kezdetleges próbálkozás, mind a kettő más, hasonló témájú költemények utánérzése. Egy BnJelHIt Irá: Ojabb írásai közül az Intermezzo Jobb az eddigieknél, bár szerkezete ennek sem kifogástalan. Mlnl-detektlvtörténete eléggé szokványos. Versel, bármilyen döbbenetes tényekről számolnak be, gyengék, kezdetlegesek. T. A.: Verseiben általában akad egy-egy Jó sor, de összességükben félkészek, kidolgozatlanok. Ilyen pl. a Pillantás című verse Is. Nem biztos, hogy minden élmény, meglátás, érzés versnek való téma, lehet, hogy más műfajban könnyebb vagy célravezetőbb megírni. Mindezt a Gondolatok című versét elolvasva ajánljuk. K. F.: Kánaán című versének legfőbb erénye az őszinteség, de közlésre nem érett. B. A.: Onvallomásos levelét érdeklődéssel olvastuk. Beküldött versel kezdetleges próbálkozások. Ojabb versel bizonyára nem szólnak majd a kiúttalanságról, ha környezetének problémái Is megoldódtak. Mizsn: Búcsú után című verse gyengébb ama múltkori kettőnél, így csak ahhoz a héthez kerülhettek, amelyek nem érik el a közölhetőség szintjét. Reméljük, az újabbak majd Jobban sikerülnek. I. J.: Első Jelentkezése sikeres próbálkozás: öt beküldött verséből kettőt választottunk kt kö-;- lésre Várjuk újabb Írásait Is. Hűség: Alom című rövid prózai írása sikeres „ujjgyakorlat“. Próbálkozzék elmélyültebb. Igényesebb írásokkal, s Idővel Jelentkezzék. Ricsi: Egy édes éjszaka című írása, mint azt már a címe ts elárulja, túlságosan Is édes, kissé szirupos történet. Íráskészsége van. Idővel Jelentkezzék.