Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-11-11 / 45. szám

új ifjúság 9 A lány még reszketett. A tisztás szélén egy fatörzshöz szorította a hátát, s a kéreg alól kibuggya­nó mézga lassan átitatta az Inget. A többi ruhadarab szanaszét hevert előtte a fűcsomók között. Lassan alkonyodott. Reggel joghurtot evett párizsival, dél­ben elszakította a kedvenc harisnyáját a vállalati öltözőben, s délután volt egy óra, amikor csak magával törődött: fel­húzott térdekkel buszozott végállomás­tól végállomásig, s az ablakon át haj­szálai közé fúrta magát a napfény. Aztán a rövidebb utat választotta, át az erdőn. Csakazértis! Ha van a tudásnak hímpora, ezek a ruhadarabok lehullt, színes lepkeszár­nyak. A testet hagyták el ők, vagy őket a test? Eldönthetetlen. Valami az erdőben, mögötte, meg- megreccsent. Kis híján el mosolyodott. Félnie kéne újra? Amikor a szive a tor­kába ugrott, akkor, az első pillanatok­ban, talán félt. De a megadás koreo­gráfiája, ahogy fokozatosan átengedte magát az idegen kezeknek, a feszesen ívelő mozdulatok rendezettsége rádöb­bentette, hogy ez az eshetőség bele volt kalkulálva ebbe a rövid útba. Valami korábban megtörtént, s ez itt csak egy volt a számtalan lehetséges változat közül. Kié ő, ha nem mindig azoké, akik ott éppen nála erősebbek? Megint megreccsent egy ág, s az avar is surrogni kezdett. A lány bátraszorí- totta a tarkóját, szinte fájt a rücskös kéreg taszítása, de nem mozdult. A reszketés már elmúlt, a kavargó undor ideje még nem érkezett el. Testét, akár egy zátonyt, lassan kör­bemosta a szürkület. A fiú messze volt még attól, hogy bárki is férfinak lássa. A helyzet gnőm- szerűvé tette, ahogy megállt a hozzá képest nő előtt, s kihúzta magát. De csak egy pillanat volt ez, az emlékezés pillanata, mert mintha egyetlen moz­dulat lezárása lenne, a gerinc össze­roppant, a vállak lehuppantak, s az áll lecsuklott. A fiú még megpróbálta ki­nyújtani a kezét a másik felé, de ami­kor az megszólalt, a végtag ijedten le­hullt. — Visszajöttél repetáznl? A lány ezt még mindig a fák koro­nája felé fordított arccal mondta, s az ing szétnyílt mellei felett, amint mély lélegzetet vett, aztán: — Tessék, szabad a gazda. A fiú csak állt, s ahogy megszivta az orrát, arra gondolt, hogy az öt közül ö volt az utolsó, pedig az ő ötlete volt az egész, ő tudta, hogy jön a lány, de aztán senki sem figyelt rá, s most ez a lány is elnéz a feje fölött, mint a többiek, és hogy a zsebében van egy kis üveg cseresznyepálinka, amit meg kel­lene húzni. Kavicsok koppantak szájá­ban, megrághatatlanul és kiköphetetle- nül. Egy madár szállt át a tisztáson, lát­hatatlanul. Csak szárnyának surranása hallatszott nagyon tisztán. Ekkor, vet­ték észre mindketten a körülöttük las­san bólogató csendet. Előbb a lány engedte le az állát, az orrát, a szeme közé lógó hajtincseket, majd a fiú emelte fel a tekintetét a lány arcáig. És nézni kezdték egymáson a derengéstől alig elváló vonásokat, a test kontúrjait, egymás ruháját és ru- hátlanságát, mert a kltapinthatóból súllyá és teherré nőtte magát a másik gondolata. — Te voltál az utolsó! — szisszent fel a lány. — Legalább jó volt? A szemközti arc megrándult, de csak a száj nyílott ki félig. A szavak valahol Gyűlölet fogta el az őrszoba, a fag­gatás, a várható szembesítések gondo­latára. A megbüntetés neki csak bosszú lenne, végtelenül szánalmas bosszú, s annak a bevallása, hogy végérvényesen alulmaradt. — Nem jelentelek föl, de akarom tudni, hogy ki vagy. És nem a nevedre vagyok kíváncsi, hanem rád. — Miért? A lány combjai libabőrösen megbor­zongtak: — Azt hiszem, jogom van tudni. — Nem értem. És a lánynak éreznie kellett, hogy a Járai István EROSZAKNOVELLA megrekedtek, s toporzékolásuk képte­len volt utat találni kifelé. A lány meg lassan elövakarta az egy­másra hullt,' kavargó képsorok közül ezt a ványadt kis arcot, rajta a kétség- beesett erőlködés rémületével, s a fél­szeg mosolyt, amivel a végén körbete­kintett, de a többiek akkor már az erdő felé iszkoltak valamennyien, és ez itt kétségbeesetten iramodott utánuk. — Mire gondoltál közben? — kér­dezte a lány, s gondolatban hozzátette még: „te rongycsomó“, mert az alakról egy koszos, telefújt zsebkendő jutott eszébe, olyan, amilyent mosás előtt ráz ki a ruhazsebből az ember. A fiú hallgatott. — Mondjam meg, hogy mire gondol­tál? Arra, hogy mi lesz, ha nem sike­rül, és mindenki rajtad nevet majd! A lány ismét hátraszegte a fejét, s csak megfeszülő nyakizmait figyelte, a- mikor a fiú megszólalt: — Látszott rajtam? Hangjában felszálló, puha pára volt az alázat. Alaktalan, de összefüggő, át­tetsző, de nagyon is érzékelhető másfé­le bizonyosság, melyre a lány nevetsé­ges diadalában is kénytelen volt felfi­gyelni. És nem tudta már odavágni azt, mi a nyelvén volt, hogy „igen, látszott, te rongycsomó“. Torkában érezte újra a dobogást, és először zavarta az, hogy szinte teljesen meztelen. — Ki vagy te tulajdonképpen? — és karját összefonta maga előtt. — Én? És a hangban megcsikordult a féle­lem: — Fel akarsz jelenteni? A lány megrázta a fejét: — Azt anélkül is megtehetem, hogy tudnám... — és hallva a fiú fölgyor­suló lélegzetét, érezte, hogy ez most el fog szaladni. Hideg lett és parancsoló. — Itt maradsz! Akkor nem jelentelek föl. rongycsomó tényleg nem érti. Éreznie kellett épp úgy, mint azt, hogy ha erre a kérdésre nem kap választ, akár fut­hatna a rendőrségre is. Körmeit bele­vájta a fakéreg érdes felszínébe. Ismét fedetlenül hagyva magát. Ekkor már sötét volt, egészen sötét. „Vajon csak a nő kellett neki? De akkor miért Jött vissza, így egyedül?“ — Van barátnőd? A kérdés, mint egy náluk magasabb­ra nőtt ág elszáradt levele, torz zörre- néssel esett a két arc közé. — Nincs. — De nőd volt már? — Kétszer. — És mit csináltál velük előtte? — Piát vettem — felelte a fiú, és eszébe jutott az üveg cseresznye, de nem merte megkérdezni a lányt. — Akkor részegek voltak... — s a lány most érzett először fájdalmat. Ap­ró nyilallás volt a hasfal s a comb kö­zött. — Az iúgy jó. Mert akkor .nem törőd­nek semmivel. — De én törődtem — csattant fel a lány. — Milyen voltam ott a földön? Legalább szép voltam? A fiú elhallgatott, s a lány újra a torkában érezte a dobogást. A sötétben egyszerre szipogást hal­lott. A fiú sírt. — Mi a bajod? — Félek ... Félek tőled ... Félek... — szél söpört a lombokba, s az erdő mélyén megzördült az avar. — Félek... A hang motyogássá halkult. — Te félsz tőlem? Éppen te?-1... igen. — De akkor, amikor elkaptatok, nem féltél — vágott vissza élesen, mielőtt rádöbbent volna, hogy Rongycsomó ak­kor is félt. És féltek valamennyien, mert ha nem féltek volna, talán beérik azzal is, hogy megkergetik, de félelmükben muszáj volt megtenniük. Ez kellett ahhoz, hogy ők, ők maradjanak egy­más előtt és őelőtte, a zsákmány előtt. Rongycsomó pedig annyira félt, hogy később nem tudott nem visszatérni. Meg kellett néznie még egyszer egyedül azt, amit előtte többedmagával lebírt. „Úristen — villant meg a lányban. — Csak nem mentséget keresek arra, amire nem lehet mentség?“ — Kinek az ötlete voltam? A fű megzlzzent a fiú lába alatt. — Ne merj elszaladni! — kiáltott rá a lány. — Kinek az ötlete volt az egész? — Én ... én ismerlek téged. Már na­gyon rég ismerlek. Ma délután is egy csomót buszoztál oda vissza. — Te? A fűszálakon meggyűlt hideg harmat eláztatta bokáit, s átszivárogva a póru­sokon, elindult fölfele, egyre feljebb, elárasztva a csontok üregeit. És a lány vacogni kezdett. „Valaki nap nap után ott jár, ahol én, valaki mellettem s be­lőlem él, az arcomban fürdik meg min­den reggel, s az én csípőmmel tér ágy­ba minden este, valaki figyel, és nem tudhatom, sohasem tudhatom...“ — De hát ki vagy te? — suttogta. Motozást hallott, de nem volt ereje rákiáltani a másikra. Egyszerre eltom­pult minden, csak a csípőjében lükte­tett egyre harsányabban a fájdalom. Mindaz, ami megtörténik, végül is el­bírható, de hordhatatlan, ami bármikor megtörténhet. És ő is csak addig van, amíg alkalmas arra, hogy alávesse ma­gát ennek a törvénynek. Öntudatlanul. Ha van a tudásnak hímpora, akkor az, ami itt ma vele történt, még nem a re­pülés vége, hanem csak álca, báb, amit módjában állott volna nem felhasítani. Ha elzavarja a rongycsomót, ha azonnal felöltözik, ha rohan a rendőrségre, mint bármelyik rendes emberi De így most már lenni kell, sötétben, arcot, mozdu­latot nem látva, nem keresve, valahogy, valamiért. — A ruháid, összeszedtem. Itt van­nak, kell? — hangzott fel a sötétből bi­zonytalanul. A lány összerezzent: — Rongycsomó? — Nem rongycsomó. Ezek a te ru­háid. Nem szakadtak el nagyon. Vedd fel. Én meg elmegyek. — Hova? — Hát oda. Feladom magam. — És ha letagadom? — Mit tagadsz le? — Hát azt, amit csináltatok. — A többiek bevallják .. ’ — De én nem akarom, hogy bevall­ják. Érted? Nem akarok semmit. A fiú hangja remegett a sötétben: — Te is? Igen, én is, csak egészen másként és valami egészen mástól. De ugyanúgy. — Nem értem. — Tudom. De megpróbálom elma­gyarázni. — Tényleg? — és Rongycsomó vett egy mély lélegzetet: — Van egy kis pálinkám, hogyha kérsz.,, 1 LISTA 45 HAZAI ÉS MAGYARORSZAGI LISTA 1. Peter Nagy: Láska je tu s naml 2. Dalibor Janda: Oheft, voda, vítr 3. Miroslav Zbirka: Dr. Jekyll a Mr. Hyde 4. Midi: Mám trlsto mesiacov 5> Olympic: Koukám dál 6. Elán: Klasika 7. Ján Greguá: Kto je lepsí 8. Lehotsky — Hammel — Modus: Kapely starnú 9. Marika Gombitová: Chlapcl v pascl 10. Pavol Hammel: Clerna ovca. biela vrana 1. Dolly Roll: Mexiko 2. Első Emelet: Idegenek a városban 3. Bikini: Mielőtt elmegyek 4. Demjén Ferenc: Szerelem első vérig 5. Lord: Csakis a lényeg 6. KFT: Utcai zenekar 7. V’Moto-Rock: Fekszem az ágyon 8. Komár László: Lola 9. Omega: A Föld árnyékos oldalán 10. Pataki — D. Nagy: Gyere, örült VILAGLISTA 1. A-Ha: Vadászat lent és fent 2. Alphaville: Táncol] velem 3. C. C. Catch: Összetört szívek szállo­dája 4. Rod Stewart: A szívem minden dob­banása 5. Bronski Beat; Gyerünk, gyerünk 6. Bananarama; Vénusz 7. Depeche Mode: Az idő kérdése 8. Madonna: Papa, ne prédikálj 9. Lionel Richie: Tánc a plafonon 10. Samantha Fox: ölelj engem zsAkbamacska Színes posztert nyert: Juhász Ildikó revúcai, Lerek Éva nyárasdi (Topolní- ky). Füzes Tihor udvardi (Dvory nad Éltayou), Oátrok László kassal (KoSl- ce) és Teleki Mónika vágsellyel (Sala) olvasónk. POPCSEREBERE Erdélyi Mária (076 36 Velky Kamenec 94): Adok Iron Maiden-, Scorpions-, Van Halen-, Queen-, AC/DC-, Led Zeppelin-, Edda-, Pokolgép-, Accept-, Status Quo-, P. Box-, HBB-, Révész Sándor-képeket; és megvan a címük 1?. Kérek Alphavil- le-. Marian Gold-képeket, -posztereket, -jelvényeket. MAtyus Alena (946 51 Nesvady, Zá- hradná 8): Ki tud nekem Modern Tal­king-, C. C. Catch-, A-Ha-plakátokat, -posztereket küldeni? Szeretném a cí­müket is megszerezni. AZ OLVASO KÉRDEZ Miért nem hallani nálunk a Spotnicks svéd együttesről? — kérdezi Feliek Márta fülekl (Filakovo) olvasónk. Ezen­kívül szeretné, ha bemutatnánk ezt az együttest. A The Spotnicks együttes pályafutása 1960-ban kezdődött. Bár muzsikájukat kedveli a közönség, átütő nemzetközi sikerre nem tettek szert, bár igen nép­szerűek Japánban. A hattagú együttest gitárzenekarnak is nevezik, mivel négy gitárosa van. Elsőként használtak drót nélküli gitárt. Első nagylemezüket Lon­donban készítették. A hetvenes években több tagcserére került sor a zenekar­ban, ennek ellenére elnyerték a Luxem­burgi Rádió Aranyoroszlán díját. A het­venes évek végén már nem a gitár, ha­nem az ének jut főszerephez: egyre több műsorukban az énekelt szám. Stílust is váltanak, sorra Jelennek meg country- felvételelk. Ez a változás nem hoz si­kert. A nyolcvanas évek elején vissza­térnek eredeti stílusukhoz. 1983-ban az NSZK-ban aranyleme-tulajdonosok let­tek (Happy Guitar), Az együttes veze­tője Bo Winberg 1985-beri, megalakulá­suk 25. évfordulója alkalmából az ere­deti tagokkal készített egy nagylemezt (Highway boogie), amely olyan sikert aratott, hogy a régi tagok elhatározták, hogy Ismét együtt maradnak. A rock­együttes ezekben a napokban készíti legújabb nagylemezét. Olympic Jeligére: A „Co Je vfibec v nás“ c. dal a tavalyi Bratislava! Lí­rán hangzott el először, ekkor kisleme­zen is megjelent (a Líra dalai minden évben megjelennek kislemezen], úgy­szintén hallható a több mint két évti­zedes múlttal rendelkező együttes leg­újabb, Kanagom című albumán. Bár a lemez technikailag nem tartozik a leg- szlnvonalasabbak közé (a stúdiótechnika és a zenei keverés már sokkal maga­sabb szinten megoldható), az együttes rajongói mégis szívesen vásárolják. Már csak azért is, mivel ez az album az együttes pályafutásában egy szakaszt zár le. Petr Hejduk ugyanis kivált a ze­nekarból. A tagcsere minden bizonnyal meghatározza a további fejlődés útját is. Oh-Lala Jeligére: Inkább ne értékel­jük ezt a lemezt. Erről nem sok jót mondhatnánk el. Anélkül, hogy részle­tekbe bocsátkoznék, véleményem szerint ez a Dolly Roll legrosszabb lemeze. Szé­gyen, hogy erről a lemezről került ki a listavezető Mexikó című dal is. Sajnos, az igaz, hogy ez kell a közönségnek. De ennyire talán nem kéne szolgálni a kö­zönséget. Papp Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents