Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-10-28 / 43. szám

/.I :í!.< u] A z öregasszony a heverön ült. A délutáni napfény besurrant az ablakon és megvilágította gör­nyedő alakját. Az asszony csöndben forgatta könyvét. Lába mellett vénsé­ges vén kandúr dorombolt. Johanna a- nyó nem Is a könyvet forgatta. Egy borítékot tett a lapok közé, amelynek épp az Imént olvasta el a tartalmát. Az unokája írt, hogy meglátogatja. — Ugyan mit akarhat?! — dünnyög- te. — Az esküvőjére persze nem tudott meghívni. Csak valami vacakot küldtek. Biztosan az anyja nem engedte. Johanna gyűlölte a menyét. Míg a fia élt, sokat veszekedtek. Szerinte a me­KULCSÄR TIBOR ROVATA Kaszonyi Zsuzsanna: BŰTOROK nye léha volt és nem törődött semmi­vel. A fiatalasszony sohasem tudott be­letörődni abba, hogy az anyósa kormá­nyozza a házat. Johanna még azt sem engedte, hogy az ócska bútorok helyett újat vegyenek. — Ezek az én bútoraim. Senki sem nyúlhat hozzájuk, amíg én élek — mon­dogatta. A helyzet egyre nyomasztóbb lett. Anna néha úgy érezte, megfullad, ha nem történik valami. Aztán egy na­pon hirtelen meghalt a férje. A temetés után még többet veszekedtek, mint va­laha. Szó szót követett, és Anna végül gyerekével együtt hazaköltözött. Soha többé nem találkoztak, csak a kislány írt a nagyanyjának. — És most Jönnek! Azt írja — mon­dogatta a macskájának —, hogy ma jön­nek. Talán Illik, hogy valamivel meg­kínáljam őket. Hm. Minden percben Itt lehetnek. Előkotorta hát botját a sa­rokból, és lesántikált apró kertjébe. Néhány sor zöldség, egy-két bokor és rengeteg szamóca, ez volt az öregasz- szony egész gazdasága. A szamóca felé tartott. Eszébe jutott, hogy valamikor a kislány mennyire szerette a szamó­cát. Teleszedte a tálat, és a konyhában bőven meghintette porcukorral, ö Is így szerette, tehát másnak Is így kell szeretnie. így a jó. Amikor befejezte, sepregetnl kezdett a ház körül. A szomszédasszony valahogy furcsál­lotta ezt a nagy készülődést. Johanna anyóhoz nem nagyon jártak látogatók. — Ml az Johanna? Csak nem vendé­geket vársz? — De bizony. Jön az unokám. Most ment férjhez, és írt, hogy eljönnek. Ma érkeznek. — Hát persze — bólogatott a szom­szédasszony —, úgy Illik, hogy meglá­togassa a nagyanyját. — Látszik, hogy az én vérem — vá­laszolta büszkén Johanna, és bement a házba. A szomszédokkal különben hadilábon állt. Mindig morgott rájuk vagy ezért, vagy azért. A szobában Is mindent szépen el­rendezett. Alig ült le a Leverőre, a- mlkor kopogás hallatszott az ajtón. — Szabad! — kiáltotta, miközben fel- tápászkodott a heverörő! és az ajtóhoz csoszogott. Csinos fiatalasszony lépett a szobába. — Jó napot, nagymama! Ö a férjem — mutatott a mellette levő férfira. Johanna ellágyultan nézte az unoká­ját s a vele jött idegent. No. nem Ide­gent, csak Ismeretlent, ha a férje az unokájának, nem lehet Idegen. — Hát mégis csak eljöttetek. No, gyertek, üljetek le, — Nagymama, azért jöttünk, mert szeretnénk veled beszélni va ... — Majd később, kedvesem — vágott a szavába. — Mindjárt... — És már hozta Is a szamócát. — Neked szedtem. Ugye, boldog vagy, kislányom? De ml az a fontos? — Arról lenne szó, hogy nincsen la­kásunk. Ha megengednéd, szeretnénk hozzád költözni egy kis Időre. Termé­szetesen gondoznánk téged, és... úgy gondoltuk, elég nagy a házad. — Igen, a házam ... ja persze ... — — Az anyád tanácsolta, ml? — De nagyi, nincs hova mennünk, ezért gondoltunk rád. — Aha. — A bútorainkat talán addig el Is helyezhetnénk valamelyik szobában ... A fiatalasszony hangja könyörgöre fordult. — Nagyi, a tieid már úgyis olyan ré­giek. Johanna kidülledt szemmel bámult unokájára. Aztán hirtelen elvesztette minden önuralmát: — Mit? A bútoraimat kitenni? Tu­dom, hogy Ilyet csakis az anyád talál­hatott ki. Igaz? — De nagyi! Csak egy Időre. Míg Itt lennénk. — Nem adom a bútoraimat! — kia bálta szinte magánkívül. — Az enyé mek! A ház is az enyém! Mehetsz visz sza az anyádhoz. Meg is mondhatod ne ki. Épp olyan vagy, mint ö! — Anya nemrég férjhez ment — fe­lelte csöndesen. — Aha. Szóval férjhez ment. Hát így tartja tiszteletben boldogult apád em­lékét. Pfuj. Mind egyformák vagytok. A fiatalasszony remegő ajakkal állt fel a székről. Látszott rajta, hogy na­gyon szeretne valamit mondani, de a férje, aki eddig szinte nem Is volt je­len, karon fogta, és köszönés nélkül kivezette a szobából. A kerítésnél ott állt a szomszédasszony, aki valószínű­leg teljesen véletlenül hallotta a bent! beszélgetést. — Látom, nem nagyon sikerült, amit szerettetek volna. Ne haragudjanak rá. Ű már ilyen. — Nem is tudom, mi lesz velünk... Hogy mondom el az egészet az anyám­nak ... — kesergett a fiatalasszony. — Ne sírj, kedves — vigasztalgatta a férje, aki eddig egy szót sem szólt. Van egy nagynéném, talán majd ő va­lahogy segít rajtunk ... — Micsoda?! — dugta ki a fejét az ajtón Johanna asszony, mintha csak hallgatózott volna. — Az én egyetlen unokám Idegeneknél? Hát ezt már azért se hagyom! Még csak az kellene, hogy rossz híremet keltsék. A nagyszoba meg a konyha a tiétek, nem bánom, de az üveges verandához ragaszkodom... Az az enyém, értitek?! mm ékony, vértelen szája megreme­W gett, talán a dühtől vagy az Izga­* lomtól, de a fiatalasszonynak úgy tűnt, mintha egy pillanatra egy csöpp­nyi enyhe mosoly futott volna rajta vé­gig­— Most aztán gyerünk befelé! — szólt ellentmondást nem tűrő hangon Johanna, és szélesre tárta az ajtót. Az asztalon ott állt, csak úgy, mint Jutka gyermekkorában, a friss szamóca és a porcukor. Pusko Gábor: A TÖLGY E z már a vég, gondolta, majd keser­veset jajdulva végigzuhant a süppedfi talajon, amelyet mélyen benyomott. Hatalmas testét, mint a méhek a közéjük vetett cukrot, motorfürészes és fejszés em­berek lepték el. Pillanatok alatt l«neztele- nltették. \ Pedig azt hitte, hogy őrá már nem kerül sor. Ilyen hatalmas és erős testtel nem vé­gezheti Ily cudarul. Amikor megjelölték, nagyon megrémült, de ahogy múltak a na­pok, és nem történt semmi, megnyugodott. Bizonyára tévedés történt, vagy csak va­laki meg akarta tréfálni, biztatgatta önma­gát, holott nagyon jól tudta, mit jelent az a piros kereszt a törzsén. Látott ő már sok Ilyet, és azt Is látta, hogyan dőlnek ki fia­talabb társai körülötte. Sajnálta őket, de hamar túltette magát egy-egy társa elvesz­tése felett. Talán önző volt. Később titokban még örült Is a körülötte kialakult tisztás­nak, mely csak Jobban kiemelte hatalmas termetét. Már a magánytól sem félt. Min­dig Jött valaki, hogy valamilyen célból megmássza, de akadt olyan Is, főleg a gye­rekek között, akik ezt csak virtuskodásből tették. Leginkább őket kedvelte. Szerette hallgatni önfeledt kacagásukat, vidám han­goskodásukat. Még azt Is megbocsátotta ne­kik, ha néha-néha valamelyikük a törzsébe szúrta a bicskáját. Ezeket az apró fájdal­makat feledtették vele azok a pillanatok, amikor valamelyik, erős karjain oly gyak­ran cslmpászkodö gyerek Immár felnőtt­ként meglátogatta. Volt, amikor csak egye­dül jött egy-egy régi ismerős, de volt olyan is, hogy egész társaság érkezett, sőt olyan Is akadt, aki akkor lopakodott hozzá, ami­kor még aludt az egész környék. Ezek tud­ták leginkább meghatni. Előbb csak körbe­járták, ölelgették, majd egyszerre csak ka­bátjukat, pulóverüket ledobva megindultak rendíthetetlen testén fölfelé, amíg csak nem érzik már semmitől nem árnyékolt ar­cukon a kelő nap melengető sugarait. Azon a ködös, késő nyári reggelen is azt a férfit várta, aki az utóbbi időben oly gyakran meglátogatta. Már nem emlékezett, hogy miért olyan kedves nekL A kora reg­geli erdő templomi csendjét erőlködő mo­tor köhögése zúzta szét. Néhány perc el­teltével egy teherautó jelent mag a tisztás felé vezető úton. Közelében állt meg, em­berek ugráltak le róla, kezükben gyilkos szerszámaikkal. Rémületében megdermedt, leveleire apró izzadságcseppek ültek kL Hűvös szellő bujkált ágai között, végig- simított levelein, a harmatcseppeket a fa­vágók arcába sodorva. Amikor a motorfűrész lánca mély sebet ejtve belemart a törzsébe, akkor pillantotta meg a férfit a tisztás szélén. Kabátja gal­lérját feltörte, kezét mélyen a zsebébe süllyesztette. H alála gyorsabb volt, mint ahogy gon­dolta. Amikor erejét vesztve mér ép­pen hogy csak állt, szerette volna, ha a férfi nem látja rövid haláltusáját, de már nem maradt ideje jelezni, neki. Zu­hanás közben még látni vélte a férfi ned. vés szemében megcsillanni a rongyos köd­foszlányok közül kibúvó nap első sugarait. Balázs Zsuzsa versei: Mélység Amikor a gondolat legmélyebb lépcsőfokáig eljutottam gyomrom kősziklává dermedt félelmem sündlsznóvá gömbölyödött tüskéim szívembe fúródtak. Magyarázat Még nem tudom ki vagyok addig önmagam leszek ha majd tudni fogom a nevem megváltoztatom hogy verseimben ne szerepeljen annyiszor az önmagam szó , Bodnár Pál versei: Hazatérek Poros utcácskán vár majd a clpólllatú nyár, ha újra visszatérek. Lassan lépek, mert félek, hogy elszáll a hangulat, mely régvolt nyarakat Idéz, mely a faluvégről a kapuig kísér. A kapuig, melyen át, kézenfogva a gyermekkort, belépek az udvarunkba. Adóm Nyomomban lángpallosú angyal száll a kiűzetés óta szüntelen, s lobogva állja utamat, ha egy darabka új Édenre lelek. A kígyót eltiportam, de Éva elhagyott, pedig akkor még nem kívántam felebarátom asszonyát. Hulala Otília versei: Tehetetlenül Hibáid ordítanak füledbe, arcul csapnak tévedéseid, kegyetlenségeid őrt állnak feletted, lázadásaid hegynek ütköznek. szerelmeid elsuhannak melletted, vágyaid elenyésznek, lángod a semmibe lobban el, szárnyaid kiszakadnak lelkedből, erőtlenül a földre huppansz, s szürke szemekkel meredsz a semmibe. Közöny Öraketyegés riaszt a néma csendben. Fáj a gondolat, utálod kimondani a szót. Érzed, hogy már nem érzel semmit, S borzaszt, hogy már nem Is fáj Higgadtan, kínzó közönnyel meredsz a múltba s a jövőbe. Zi. Zs.: Az ember. s < című verse valóban ak­tuális gondolatokat vet fel, a nemcsak a béke éve kapcsán; a költői megformálásuk, viszont gyengén slkerOIt. Üzeneteinkben már többször is hangsúlyoztuk: örülnénk, he kezdő vers- Irőlnk nemcsak egy verssel jelentkeznének. B. L-: Mindkét verse nagyon kezdetleges, egy­két sikerült ríme ellenére is inkább rigmus, de sok helyen még annak Is gyenge. Nem biz­tatjuk. La tonrisa; Verset közlésekor eleget teszünk kérésének, örülünk annak, hogy versel meg­ítélésekor másoknak Is ugyanaz a véleménye. C| versel közül alkalomadtán valószínűleg ket­tőt közlünk. Az utóiratban felvetett kérdése kissé meglepő, jobban tájékozódjék. Sz. K.: Szenvedély című versében sok a szen­vedély és az ösztönösség, a költészet jóval kevesebb. Meglehetősen sok a képzavar Is (pl. „felhőiddel focit Játszom“, „belédharap egy élettOredékem“, „az ösztönt belém sugalltad“ stb.). Ezek mellett értéktelenné válnak az o- lyan jól sikerült sorok Is, mint pl. az „össze­tépett levél vagyok“. Többi versében Is egy-egy jól sikerült sor, eredeti meglátás keveredik képzavarokkal nagyotmondásba fúló banalitá­sokkal, esetleg más stilusrétegbe kívánkozó szövegekkel. B. Zs.: Újabb verseiben örömmel tapasztaltuk az elmélyülést, a tokozott műgondot. írásai kö­zül az első, leghosszabb verse tetszett legin­kább. Választott stilisztikai eszközei, a rlmte­len, szinte költőt eszközök nélküli, tömör, lé­nyegre törő fogalmazása jól Illeszkedik a köl­temény hangvételéhez, a vers alaphangulatá- boz. Többi versével együtt a közölhetők közé soroltuk. K, I. 71; Örömmel olvastuk újabb verselt, hosz- szabb hallgatása alkotó, termékeny csendnek bizonyult. Bár mindegyik verse kidolgozott, jól megmunkált írás, a rövldebbek jobban tetszet­tek. Egy részüket rövidesen közöljük. Zs. I.: Nehéz anyának lenni című prózai írása sikeres próbálkozás, bár a közölhetőség szint­jét még nem éri el. Története kedves, hangu­latos trés. Törekedjék arra, hogy a jövőben-. története szereplőinek jelleméből, cselekede­teik Indltóokalból Is megmutasson valamit. Pró­bálkozzék tovább, s idővel jelentkezzék. AndrI: Elbeszélése tetszett, ktsebb javítások után a közlésre kiválasztott írások közé so­roltuk. Várjuk újabb írásait. Szivárvány: Érdeklődéssel olvastuk levelét, a- melyben a gimnáziumi Irodalomórák meghatá­rozó élményéről Irt. örülnénk, ha sok olyan levelet kapnánk, amelyekben egy-egy Irodalom­óra maradandó élményéről, egy-egy magyar­tanár jellemet formáló egyéniségéről számol­hatnánk be olvasóinknak. — Versel tetszetlek, leginkább az említett műalkotás hatására Irt költeménye, ezt rövidesen, közöl jűk.

Next

/
Thumbnails
Contents