Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-10-21 / 42. szám

Szép, napos őszi időben érkezünk meg a Karvai (Kravany nad Duna- jom) Magyar Tanítási Nyelvű Mező- gazdasági Szaktánintézetbe. Az iskolában azonban szinte egy lélek sincs.

A titkárnő Is az irodája ablaka alatt gyűjti a gesztenyét. A telefon- készüléket kitette az ablakba, ha cseng, fel tudja venni a kagylót. A diákok bizonyára kinn vannak a földeken, szüretelik az almát, szőlőt. De nem így van. Kivételesen nem a földeken, hanem a falu és az iskola sportpályáján találjuk őket, a honvédelmi napok értékelésére várnak. Tarr Zoltán testnevelő tanár tartja őket szóval, s közben foglalkoztatja is a fiatalokat.

— Ennyi tanuló eredményét értékelni és egyeztetni nem megy olyan gyorsan — mondja.

£n közben fényképezek itt is, ott is egy csoportot. Aztán a sor végén egy ismerős arcot pillantok meg: Lengyelfalusi Miklós tanár maga köré gyűjtött néhány harmadikos lányt egy kis megbeszélésre. Emlékeim között kutatok, s végül a Csehszlovák Tanítók Központi Énekkaránál állapodok meg. A tanár büszkén bólint:

— Igen, alapltótagja vagyok az é- nekkarnakl

Ennek megfelelően nem Is lehetett más a mostani megbeszélés tárgya, mint az iskola énekkara. Nem éppen könnyű a dolguk. A diákot^ egy része bejáró, ezek a tanítás után sietnek haza, sokan pedig a rendszerint szom- batra-vasárnapra eső fellépések miatt nem Jelentkeztek az énekkarba.

— Jó az Iskolába Járni? — kérdem a lányokat, és Ok bólogatnak. Igaz, akad közöttük, aki elhúzza a száját.

— Talán nem jó? — faggatózom hát.

— Miért? — de nem nagyon akarják megmondani.

Végül megkérdezem: — KI a legszigorúbb tanár vagy tanárnő? A lányok félve oldalra pillantanak, és bátortalanul mutatnak a szőke szlovák

— orosz szakos Benkacen Piroska tanárnőre. Az elsősök közül hét-nyolc lány kapott már az év elejétől egy- egy elégtelent.

— Tudja, amikor nyolc évvel ezelőtt eljöttem Banská Bystrlcából, a- hol addig tanítottam, nagyot fordult velem a világ — mondja Benkacen tanárnő. — Nem, dehogy akarom én itt a tanítványaimat felkészíteni a főiskolára, de ho|y legalább egy-egy kérvényt, levelet meg tudjanak írni, esetleg egy postai utalványt ki tudjanak tölteni, abból nem engedhetek, már csak a tanulók érdekében sem, hiszen ml lesz velük, ha befejezik az Iskolát? — mondja, szinte védekezve a tanárnő, aki nyilván nem e- lőször került ebbe a védekező helyzetbe.

Tarr Zoltán tanár közben befejezte az értékelést, vége a napnak, mehet mindenki haza . vagy a kollégiumba. A diákok el is rohannak, már csak egy-egy mondatfoszlány Jut el a fülemig:

— Gyüssz má.. .1? — kiáltja az egyik.

Ogy tűnik, itt nemcsak a szlovák,

Napfürdő — a sportpályán.

HELYZETKÉP

Délután: „Nem udvarolunk, csak beszélgetünk...“

Lengyelfalusi Miklós tanár maga köré gyűjtött néhány harmadikos lányt...

a magyar szakos tanárnak sem lehet könnyű a dolga.

— És hogy megy a matematika? — kérdem ezért Öllé Katalin matematika szakos tanárnőtől, hiszen tudom, hogy ez a tantárgy — bár itt nem panaszkodtak a tanulók — általában a diákok réme szokott lenni.

— Egyik-másik tanuló pédául nem boldogul az egyszereggyel.

— Ne mondjál

— Nyugodtan bejöhet az órára, és meggyőződhet rólal Tudja, a harmadik osztály, amely az új koncepció szerint tanulta már a matematikát, talán ezeknél már látok valami Javulást, de az első két osztálynál az- katasztrofális volt. Igaz, hogy ott a számítógép a kezük ügyében, vagy ott kellene lennie, de az alapműveletekhez nem használhatnak gépet. Még Jó, hogy időközben már maguk a pedagógusok is észrevették, hogy nem elég „csak“ az integrálszámításban otthonosan mozogni, és módot találtak az alapműveletek megtanítására. Lehet, a következő évfolyamoknál már ezzel nem lesz gond... — zárja a mondanivalóját a rokonszenves, Jóindulatú tanárnő, én pedig követem a tanulókat a diákotthonba, körülnézek az asztalosműhelyben, a felújított parkban.

Csend, nyugalom mindenütt, a tanulók megszállták a kollégium büféjének a környékét, üldögélnek az épület előtti padokon, betonlapokon. Odaverődöm az egyik csoporthoz. Négy lány, két fiú. A lányok harmadikosok, a fiúk elsősök.

— Ki kinek udvarol? A lányok a fiúknak, vagy a fiúk a lányoknak?

— kérdem.

— Nem udvarolunk, ml csak beszélgetünk! — Jelentik ki határozottan.

Különben nem kellemes érzés Itt elsősnek lenni — mondják, s főleg az elsősök panaszolják. Nem a tanárok szigorúsága, követelményei, hanem az idősebb Iskolatársak miatt, akik nyíltan is bevallják, hogy a zöldfülű elsősöket meg kell nevelni, mert nem köszönnek nekik, nem tisztelik őket eléggé.

Ennek a „megnevelési“ műveletnek a fő színtere az ismerkedési est, ahol méz- és lekvárnyalás meg, különböző megalázó feladatok várnak az elsősökre, akik szégyenükben már most a föld alá bújnának. Az ismerkedési est időpontja veszedelmesen közeledik, s ha tehetnék, akár segítségért is folyamodnának, de „hova, kihez?!“

— kérdi az egyik elsős kislány.

— Miért kell átesniük az elsősöknek ilyesmin? — kérdem több harmadikos lánytól is.

— Csak! Ml is átestünk — mondják —, és így van ez más Iskolákban is.

így van ez másutt Is? — tűnődöm búcsúzáskor. — Egyáltalán Jó ez, méltó ez az idősebb diákokhoz, az Iskolákhoz? Nem lehetne az ismerkedést, az elsősök befogadását kul- turáltabbap, szebben, méltóbban megszervezni?

Németh István

Nővé Mesto nad Váhomban a ]avo- rina hegység alatt harcoló partizánokról elnevezett katonai középiskolában többszáz ifjú katonanövendék készül pályájára. Itt tanul a Bratisla- vából származó Koller Mária is, aki nemrég tette le a katonai esküjét.

— Szia, Marikai Egész jól festesz a katonaruhában. Hogyan jutott e- szedbe, hogy lány létedre ilyen pá‘ lyát válassz?

— Hetedikes voltam, amikor ellátogattunk egy katonaiskolába, ahol lányok is tanultak, ők beszéltek arról, hogy tanulmányaik befejezése után mivel foglalkoznak majd. Nekem megtetszett ez a pálya, és úgy döntöttem, hogy ebbe az iskolába Jelentkezem, Postaiskolában érettségiztem, de úgy döntöttem, hogy régi elképzelésemnek megfelelően a Növő Mesto nad Váhom-1 katonaiskolába Jelentkezek, ahol egyéves szakosító osztály is nyílik lányok részére.

— A középiskolában is aktiv SZISZ- tag voltál...

— Az attól függ, mihez viszonyítjuk. Az osztályunk alapszervezetében a politikai felelős funkcióját töltöttem be, figyelemmel kísértem a politikai évfordulókat, és ezekről kellőképpen meg is emlékeztünk.

Fél hatkor ébresztő

— Az iskola igazgatósága párttagjelöltnek javasolt.

— Ezt nagy megtiszteltetésnek vettem, úgy gondolom, hogy ez elsősorban a SZISZ-ben végzett munkám elismerése, de plonírvezetőként is dolgoztam a Pozsonypüspökl (Podu- najské Biskuplce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Jelenleg osztályunk SZISZ-elnöke vagyok. A csehszlovák néphadsereg napja alkalmából alapiskolások Jöttek hozzánk, és ml bemutattuk nekik az iskola néhány harci eszközét.

— Hogy megy a tanulás?

— Először túl soknak tűnt a tananyag, de mindennel meg lehet birkózni, Itt nincs más elfoglaltságunk, tehát van elég idő a tanulásra.

— Az új környezettel bizonyára az életstílusod is megváltozott...

— Reggel fél hatkor van az ébresztő, háromnegyed hatig mosdás, készülődés. Ezután félórás testedzés, reggeli torna az egész Iskolának. Fél héttől reggelizünk, hét negyvenkor

pedig kezdődik a tanítás. Egy tanítási óra Itf százhúsz perc, húszperces szüneteink vannak. Három-négy óráig tanulunk, mindössze hét tantárgyunk van. Sokat gyakoroljuk a morzeábécét, mivel híradósok leszünk.

— Sok lány tanulója van az isko Iának?

— Hatvanegyen Jöttünk ide, két csoportra vagyunk osztva.

— Szórakozásra is marad időtök?

— Van egy klubunk, ahol lemezeket hallgathatunk, tévét nézhetünk, olvashatunk. Időnként moziba is elmegyünk, s ha kimenőt kapunk, ma' gunk is gondoskodhatunk a szórakozásunkról.

— Szüleid mit szóltak, amikor megtudták, hogy katonaiskolába mész?

— Nem voltak ellene, hiszen tudták, hogy mindig is vonzott ez a pálya. Nekik is sok mindent köszönhetek, elsősorban az erkölcsi és anyagi támogatásra gondolok. Habár itt sem miben sem szenvedünk hiányt, azért Jólesik egy kis „hazai“ íz, mert akkor tudom, hogy gondolnak rám, hogy a lányuk így, katonanövendékként is a lányuk maradt.

— Hogy fogadták döntésedet a ha rátnők, barátok?

— Sok Ismerősömmel, régi osztálytársammal levelezek. Az osztályfőnököm is Irt, és gratulált az eskütétel alkalmából. Életem célja valóban megvalósult, igyekezni fogok Jól ta nulnl és hkytállni minden téren,

K. S.

MIVEL

SZOLGÁLHATOK?

Fiatalos jókedv, derús mosoly, maga- biztosság jellemzi Balázs Erzsébet könyvesbolti eladót. Mindenkihez ndvarlas, barátságos; itt tanácsot ad, amott segít a választásban. Erzsébet szerint a vérbeli könyvelárusitó nemcsak szereti munkáját, hanem annak is elad valamit, aki csak úgy bejött szétnézni egy kicsit. Először puhatolódzik, megtndja, melyik vásárlónak milyen az érdeklűdé- si köre, milyen műfaj áll legközelebb hozzá, van-e kedvenc írója, míg végül összeáll a kép, és Erzsiké a vevőnek több művet Is ajánl. A könyvesbolt nyolctagú kollektívájának közkedvelt Bettije annak idején nem elárnsltúnak, hanem könyvtárosnak készült, ami rokon szakma ugyan, de mégsem egy és ugyanaz.

— Ha pontos akarok lenni, akkor az Is vagyok, meg ez is, de valóban nem úgy indultam, hogy a könyvek világában élek majd. A Rozsnyói (Roáflavaj Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium eN végzése után bányászati főiskolán folytattam tanulmányaimat. Egészségi okok miatt otthagytam a főiskolát, és Bra-. tlslavába kerültem az egyéves könyvtárosi továbbképzőbe. Görgőről (Hrnov) lm gázok naponta Rozsnyóra, és már har^ madlk éve dolgozok Itt. A könyvtárosi teendőket pedig otthon. Görgőn gyakorlom, én vezetem a falusi népi könyvtárat.

Erzsébet már eljutott arra a pontra, amikor a munka életszükségletévé válik az embernek. Ezt egyébként az is bizonyltja, hogy a szerény fizetés ellenére Itt, a könyvek társaságában érzi, hogy megtalálta számítását. Főnöke, Smajda Albert Is elismeréssel beszél róla. Nem csak az elárusításból, az üzlet levelezéséből és a többi teendőből is veszi ki részét.

— Sportolni amúgy Is szeretek, így nem ellenkeztem, amikor kértek, induljak az üzemi honvédelmi versenyben. Engem is meglepett, hogy sikerült megnyernem, és eljutottam a könyvesboltok szlovákiai versenyére is. Az Idén újból megnyertem a preSovi versenyt, az országos egyéniben ötödik, párosban egy preáovl kolléganővel első helyen végeztem. Frissen választott szakszei;vez9tl bizalmi is vagyok, és havonta Járok az üzemi bizottság üléseire, ahol a Rozsnyói Járás elárusítóit képviselem. Otthon a falumban sem unatkozom, hiszen mint említettem, a falusi könyvtárat vezetem, ezen felül pedig Csemadok'-elnök is vagyok. Több mint kétszáz tagunk van.

£s akkor persze marad az önművelés. Azt vallja, hogy tájékoztatni csak az tud, aki maga is tájékozott, ezért ismernie kell az üzletben található legfrissebb műveket is. A legújabb publikációkat igyekszik maga is elolvasni, ezenkívül pedig rendszeresen tanulmányozza a Könyvvilágot, a Madách kiadói tervét, a Pravda, az Obzor, a Smena és más kiadók könyvismertetőit. Szabadidejébe még a nyelvek tanulása is belefér — saját bőrén tapasztalta, hogy erre is szükség van. Gyakran vásárolnak nála szovjet turisták, de már több ízben német vásárlókat Is kiszolgált. Vannak kedvenc vevői, megemlíti például azt a vásárlót, aki kitartóan érdeklődik a Panoráma útikönyvek iránt. Rendszeresen bejár, és szinte repes az örömtől, ha újabb példánnyal gazdagíthatja ezt a sorozatot. Egy fiatal fiú pedig a fantasztikus regénytár lelkes gyűjtője és olvasója. Ot már csak egyszerűen ,,fan- tlnak“ becézik, ugyanis minden alkalommal így érdeklődik' kedvencei iránt: ,,Fantl van?“

A boltban közben zajlik az élet. Egyszerre több vásárló Is érkezik, Erzsébet újból átveszi szerepkörét: — Tessék parancsolni! Mival szolgálhatok?

Polgári László A szerző felvétele