Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-09-23 / 38. szám

PAjtti

KULCSÁR TIBOR ROVATA

A

z ezüstös pont, amely az imént bukkant elő a fehér, szaggatott felhőfoszlány mögül, nőni kezdett. Tompa moraj hallatszott a távolból, s a tünemény kis Idő múltán valósággá változott. Előbb szárnyakat, majd parányi ablakokat növesztett, amelyek ott sorakoztak teste két oldalán. A zúgás erősödött, s fél perc múlva minden más zaj elenyészett a fülsiketítő dübörgésben. Kinyílt a kifutómű, s előbukkantak a kerekek. A gép földet ért.

Egy férfi állt a váróteremben. Zsebre dugott kézzel, a falnak támaszkodva bámulta a szárnyas óriás manőverezését. Ma már ez volt a hatodik gép, amelynek landolását figyelemmel kísérte. Előre tudta, ml fog történni. Most majd odavontatják

haladta harmincadik életévét, de számára csak gyerek maradt. Mosolygós arcú, szőke, kékszemü fiúcska.

Nem tudta, mit tegyen. Félt ezektől az ezüstözött gépmadaraktól, amit tulajdonképpen magának sem mert bevallani. Csodálta és bámulta őket, de félt tőlük. Tudta, hogy a csillogó csodák a legmodernebb felszereléssel vannak ellátva. De a sors, mint azt hosszú élete során már annyiszor tapasztalta, kiszámíthatatlan. Sokszor a legváratlanabb esetekben szól közbe a véletlen, s mindent megváltoztat. Ezért nem bízott bennük. Meg azután már öregnek é- rezte magát egy Ilyen hosszú útra. Kanada nagyon messze van, s felette bizony már jócskán eljárt az Idő. Azt gondolta, ha mlnTóth Ferenc:

ATKOZOn VÉLETLEN

a lépcsőket. Az ajtók feltárulnak, s az utasok kilépnek a gép gyomrából. Minden bizonnyal így lesz. Most azonban nem a leszállás folyamatára volt kíváncsi. Az arcokat figyelte, amelyek szinte szabályos Időközökben bukkantak elő a. fekete üregből. Nem, senkit nem várt. Azért pásztázta tekintetével az Idegenek arcát, hogy érzelmeket keressen és fedezzen fel rajtuk. Ez persze nem volt könhyú. Már csak azért sem, mert a legtöbb arcról mosoly sugárzott. ö azonban tudta, hogy a nevetés csak látszat, amit azért erőltetnek az arcukra, hogy palástolják félelmüket. Viszont az is eszébe jutott, hogy ezek az emberek már túl vannak az életvszélyen, s lehet, hogy a megkönnyebbülés érzése varázsolt az arcukra mosolygást. Vagy lehet, hogy tényleg nem félnek?

Jöttek azután unott, közönyös és komor képű, szemüveges, aktatáskás férfiak. Megszokták, gondolta magában. Az azonban végképp elszomorította, hogy még a gyerekek sem télnek, sőt büszkén lépdelnek lefelé. Pedig az ő arcuk nem hazudik. Ebben biztos lehet. Vagy még nem fogják fel »alójában a veszélyt?

A repülőtér alkalmazottal már nem is találták furcsának, hogy ez az ősz hajú, hajlott hátú, ballonkabátos figura ott tartózkodik a teremben. Eleinte meg-megkérdez- ték, mit parancsol, ml a kívánsága, de ő mindig szerényen, és udvariasan utasította el őket. Három hét elteltével már teljesen természetesnek vették, hogy az öreg ott táblából a környéken.

Mindennap kijött. Amióta a fia megírta, hogy nem jön, nem jöhet haza, állandó vendége lett a légiglkötőnek.

— jöjjön el inkább hozzám édesapáml — Irta a gyermek, aki ugyan már jóval túlden nap kijön, majd csak megszokja a madarakat. Mert magában csak így hívta őket. Azonban nem ez történt. Inkább egyre jobban elidegénedett tőlük.

Sokat tépelödött a dolgon. Nem tudott dönteni. Tanácsot sem kért senkitől, hiszen egyedül élt. A fia már-több mint tíz éve itt hagyta, a felesége két évvel azután, örökre. Már megszokta az egyedüllétet, de most úgy érezte, jó lett volna valakivel megvitatni a dolgot. Napokig, hetekig gondolkodott, míg végül Is döntött. Elutazik. Legyőzi a félelmét, és elmegy. El kell mennie. Még egyszer látnia kell a flát. Mást már úgy sem vár az élettől. Meg aztán a legutóbbi levelében már megígérte a fiának, hogy elmegy. Most már nem léphet vissza.

Másnap megvette a repülőjegyet. Pontosan .tudta, mibe kerül, az útiköltség árát már régen félretette. Az utazás napjáig még volt egy hét ideje. Ezalatt összecsomagolt, elintézte halasztást nem tűrő ügyelt, s továbbra Is kijárt a repülőtérre.

Egy nappal az utazás előtt azonban megzavarta valami a készülődést. Már eldöntötte, mit visz magával, s bőröndje útra készen állt az előszobában. Fiának megírta érkezése Időpontját. Most azonban eszébe jutott egy olyan ügy, amit okvetlenül el kell intéznie. Beszélnie kell még az öccsével. Az öccse családjával együtt más vá rosban, az ország másik végén élt. Bár ré gebben megírta neki, hogy fiához készül úgy határozott, hogy felhívja őt telefonon s tájékoztatja az utazás pontos időpontjá ról. Kerékpárra ült, s elindult a posta felé. Az járt az eszében, hogy holnap Ilyenkor már a gépen ül. Gondolatban felballagott a lépcsőkön, s helyet foglalt az ablaknál. Elképzelte, hogyan emelkedik fel a gépmadár mind magasabbra, hogy zsugorodnak

össze és válnak törékennyé az épületek, terek, utak, hidak és emberek, minden, ami földi és megszokott. Akkor Is ezen gondolkozott, amikor egyszerre hirtelen ütést érzett a tarkóján, s éles fájdalmat a combjában. Többre nem emlékezett.

A kórházban tért magához. Az első, amit megpillantott, a fehér mennyezet volt. Bágyadtan, félig még eszméletlenül hordozta végig a tekintetét a fehérre meszelt falakon. Amikor a csillárhoz ért. fáradt és el- kínzott pillantása, belenyllalt a felismerés, hogy nem álmodik. Rádöbbent,, hogy Idegen helyen van. A fehérköpenyes férfi, aki most lépett be az ajtón, végleg meggyőzte őt arról, hogy nem lázas képzeletének a szüleménye ez az Idegen helyiség. Valóban itt van Idegen emberek és Idegen falak között. S bár még nem voltak tiszták a gondolatai, az már bizonyossá vált előtte, hogy ez nem révedezés, ez a valóság.

— Hol vagyok? — kérdezte rémülten, tekintetét a fehér köpenyes arcára tapasztva. Minden erejét összeszedte, s kísérletet tett arra, hogy felüljön. Ez nem sikerült, éles szúrást érzett a tarkójában, s fájdalmas arccal zuhant vissza a párnára.

— Nyugodjon meg — szólt a fehérköpe- nyes. — ön baleset áldbzata lett, tegnap este elütötte egy gépkocsi. Agyrázkódást és combtörést szenvedett. Az életveszélyen már szerencsére túlvan. Pihennie kell.

— Nekem ma utaznom kelll Repülőjegyem van máral — mondta erőlködve, el-elfúló hangon. — Nem maradhatok itt, hiszen várnaki Megírtam a fiamnak... Mindenképpen el kell menneml

— Szó sem lehet rólal Nyugodjon meg, kérem, ön egyáltalán nincs abban az állapotban, hogy felkelhessen az ágyból.

Az orvos udvarias, de határozott, ellentmondást nem tűrő hangon mondta mindezt, 8 intett a nővérnek. Igazítsa meg a párná- ját.

Az öreg most döbbent rá igazán, ml is történt vele. A szomszéd ágyon szemüveges, középKorú férfi olvasott, ez lesz hát a háló- társa. A harmadik ágy üres volt. Végiggondolta az eseményeket, de nem tudta hiánytalanul összerakni a láncszemeket. Szemei megteltek könnyel. A sorsra gondolt, amely olyan kegyetlen hozzá. Atkozott véletlen ... Egyszerűen nem tudott belenyugodni a történtekbe, A fia járt az eszében. Egy szőke, kékszemü fiúcska. Milyen régen volt márl Most már felnőtt férfi. Várni fogja a montreali repülőtéren. S ö nem érkezik, nem érkezhet meg! Borzasztói Kegyetlen hozzám a sorsi Nagyon kegyetlen! — dünnyögte magában. Elvette a fiamat, a feleségemet, s most az életemre tör. De miért éppen most? Miért nem várhatott volna pár hónapot? Atkozott véletlen!

Este elfogyasztotta a vacsoráját. A nővér szives szóval biztatta. Ml tagadás, jólesett az étel. Nem is csoda, hiszen azóta, hogy a szerencsétlenség megtörtént, jóformán nem evett. A vacsora után egymást kergették a gondolatai. Elképzelte, hogy a repülőgép most körülbelül hol jár, mikor száll le. A fiát is látta, ahogy nyugtalanul toporog a repülőtéren. Nem bírt napirendre térni a történtek fölött. Akárhogyan is törte a tejét, józan pillanataiban mindig csak oda jutott, hogy egyedül csak magát okolja.

Már közelgett az éjfél, de 6 még mindig ébren hánykolódott. Bekapcsolta a rádiót. Csendben, hogy hálótársát fel ne ébressze. Érdektelenül hallgatta az éjféli híreket, csak a következő hírre kapta fel a fejét:

— A Csehszlovák Távirati Iroda jelentése szerint az Air Canada légitársaság Montre- alba tartó utasszállító gépe nem sokkal a felszállás után huszonkét óra harmincnyolc perckor lezuhant. A szerencsétlenség okait vizsgálják.

Kajko Lea versei:

Közel voltam hozzád

Tűnődve állok a sínek mellett. Érzem, a mozdonnyal a régen várt csoda közeleg felém.

Eltűnik a külvilág.

Megbűvöl a száguldó vonat szent nyugtalansága.

Csak a Jelentést látom.

Hatalmába kerít a vasszörnyeteg, csak önmagát engedi érezni.

Különös vágyat ébreszt fel bennem: szeretném a sínekre szorítani fejem, hogy átjárja testemet a kerekek őrült zenéje.

Veszettül akarom a vas közelségét. És a másodperc töredékébe, mely elválasztja a tettet a gondolattól, beleüvölt egy hang;

Nagyon fáj!

Est

Szeretem a csillagos eget, ahogy ezernyi távoli világ kacsingat felém.

Megnyugtató e baráti üzenet, hisz oly egyedül vagyunk, ml négymilllárdnylan.

Vannak a Földön Is bolyongó fekete lyukak. Megtévesztés céljából embereknek hívják magukat.

Emlék

Akkor a részeg ember elmondta,

hogy az ő felesége volt a legszebb a világon.

Mon petit amié

Így hívják a számukra legkedvesebb másnemű • egyént a franciák, és így hívlak -téged én is magamban.

Nem mintha nemzetem megtagadására készülnék, vagy mert te nem tudsz nyelvemen. Egyszerűen csak azért, mert szemérmem tiltja nyíltan kimondani, hogy mi vagy énnekem.

HGsSg; Elbeszélése sikeres próbálkozás, alkalomadtán közöljük. Kérjük, írja meg pontos címét. Próbálkozzék tovább, s jelentkezzék úÍ

abb írásaival.

Izgida: Ojabb verseiből néhányat a közölhetők közé soroltunk. Egyes verset, pl. a Képeslap, a Ballada túlzottan leíró jellegűek, ezek kevésbé tetszettek. Az Emer című versében a vtrágsztrom semmtképpen sem lehet emberi alkotás. Négy rövid, epigramma! tömörségű verse sikerült a legjobban, ezeket közöljük. Gépipari tanuló: Próbálkozásai nagyon kezdetlegesek. Inkább megverselt témák, mint versek, nem érik el a közölhetöség szintjét.

B. I.: írásai ugyan még nem érettek a közlésre, de biztató próbálkozások. Kamaszkor című prózai írása jobban tetszett, bár kissé befejezetlennek hat. Verse formai szempontból jól sikerült, de nagyon érezhető az Ady-hatás [Szeretném, ha szeretnének]. Próbálkozzék tovább, s Idővel jelentkezzék.

B. L.: Próbálkozásai nem versek, csupán megverselt témák, nem eléggé sikerült rigmusok. Másik levelében küldött, katonabarátjáról Irt versel sem jobbak. Mellesleg, ha valaki versírásra szánja el magát, nem árt, ha előbb a helyesírást Is megtanulja.

Leó: Két rövid prózai írása egy-egy lehetséges elbeszélés cselekményvázlata. Az írások Így semmi mást nem tartalmaznak, csupán az eseményt, a történetet. Hiányzik a jellemzés, a környezetrajz, a nyelvl-stlllsztlkal megformálás, egyszóval mindaz, ami szükséges lenne ahhoz, hogy az Írásból elbeszélés legyen.

Z. Zs.: Legújabb írásai kevésbé kidolgozottak. Már a korábbiakból Is megállapfthattuk, hogy könnyen, gátlások nélkül ír, sorait olvasva úgy tűnik, szinte parttalanul áradnak az őszinte érzésekkel teli gondolatok. De ebben a parttalan áradásban néha bizony elkelne egy kissé nagyobb fegyelmező önkontroll. Egyébként bizonyéra nem kerülne be egyik írásába Ilyen suta télsor; . Irigye lettem az egyszerű. Ingyenes tulajdonságú embernek.“ Milyen lehet vajon az az Ingyenes tulajdonságú ember? — Egyik versét alkalomadtán közöljük.

Sz. L.; Az ÚJ műfajban való jelentkezése sikeres próbálkozás. Elbeszélése életszerű, nyelvl-stlllsztlkal megformálása Is tetszett. Alkalomadtán — a befejező rész kisebb átdolgozásával — közöljük.

Romantica; „Az Új Hajtások rovatnak állandó olvasója vagyok és általában tetszenek Is a prózai alkotások — írja érdekes és figyelemreméltó gondolatokat tartalmazó levelében. — Ugyanezt a versekről nem mondhatom el. Pedig én nagyon szeretem a verseket. Sokat szavalok. Óvodás koromban Is esténként nekem nem mesét olvasott az édesanyám, hanem szavalt. Petőfl-verseket. Később, iskoláskoromban csatlakozott hozzá Arany János, Ady Endre, 16- zsef Attila, Radnóti Miklós. Talán nekik köszönhetem, hogy túlságosan hatással vannak ráiji a »rímes, érthető« verseik. Éppen ezért egyszerűen nem értem a mai verseket. Ez mitől van? Talán nehéz a felfogásom. Vagy 18 évesen nem fejlődök a mai Irodalommal . .. Fogadni mernék, hogy akik olyan »modern« verseket írnak, a felét maguk sem értik, de hát ez a divat. A megértéssel nem csak én vagyok bajban. Többször volt'vita tárgya osztályunkban és mindig közös nevezőre jutottunk. A nem megértés nevezőjére.“ A modern

versről, a költészet ..érthetetlenségéről“ nemcsak az avantgárd Irányzatok megjelenése óta. de voltaképpen már Baudelaire, Verlaine és Rimbaud színre lépése időszakától vitatkoznak írók, olvasók és kritikusok. Üzeneteinkben már több alkalommal Is véleményt nyilvánítottunk erről a kérdésről. Most is csak ismételni tudjuk: a verset nem az teszi ..jóvá“, hogy kötött formában vagy rlmtelen sorokban, szabadversként írta meg a költő. Klasszikus költészetünk értékelnek továbbélése mellett az utóbbi néhány évtizedben mind a magyar költészetben, mind a világirodalomban számtalan „modern“ (és kötött versformában írott) vers született, a költészet fejlődése nem állt meg. Annak Idején Gyulai Pál, a múlt század legtekintélyesebb irodalomkrltikusa is azt a nézetet vallotta, hogy a magyar költészet Petőfi és Arany müveiben elérte a csúcspontját, s ma már talán senki sem vitatja, hogy tévedett, jó- zsef Attila halálától csaknem fél évszázad, Radnótiétól több mint negyven év telt el... Ügy hisszük, levelében felvetett kérdéseire saját maga adta meg a választ: „18 évesen nem fejlődök a mai irodalommal“.