Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-09-23 / 38. szám

Ú|

MMÜM

Első fejezet,

melyből megtudjuk, miért jó ez a munka, és miért nem

. Lőbálom a lábam, verem a port az állomás földjén. Sanyi azt ígérte, három órára jön, ö mégis jobban ismeri az itteni embereket, majdnem két évig dolgozott itt tolalóként. .

Kisélélok az épület elé. Négy mun- karubás férfi ül az egyik pádon — beszélgetnek. Ügy nézem, éppen őket keresem De nem zavarom meg ciga- rettázásukat. megvárom inkább Sanyit.

Kezdjük talán az állomással, az é- pülettel, amely jobb és rosszabb na- f pokat ts láthatott már sokat, hiszen rég elérte a nyugdíjkorhatárt. Pel.söc (Plesivec) régi vasúti gócpont. Több irányból futó sínpárok vonatai találkoztak már a Monarchia Idején Is pályaudvarán, hogy kicseréljék rakományukat, utasaikat. Kelet felé a Sajó völgye és Kassa (Koäice) a vágányok iránya, nyugat felé Murány (Murán) és Zvolen.

Nézegetem a vasúti lérképet, közben megjön Sanyi. Egyenesen a négy beszélgető férfi felé tart, kezet nyújt nekik. Sorban bemutatja őket; tubo- mír Gerbery. Kóré Sándor, Lovas István, Lűrincz Olivér. Valamennyien to- latőmunkások. Késő délután van, a műszak már vége felé jár, ritkább a munka is, így jut idő egy kis ,beszélgetésre.

— Kiemelt munkahelyen dolgoztok. Ez annyit jelent, hogy fontos a munkátok, de kevesen jelentkeznek tola- tóknak. Ti hogy kerültetek Ide?

Hosszú csend követi a kérdést, végül Eubo Gerbery kezd beszélni;

— Pelsöcön születtem. Nemrég megnősültem, és Rozsnyóra (Roz'űava) költöztem. Vasúti szakközépiskolában tanultam Kassán. A szakmám távközlési és biztonsági berendezések szerelője. Kassán kezdtem el dolgozni, majd lehetőség adódott arra, hogy a pelsőci állomásra kerüljek tolatómunkásnak, ahol ha ledolgozok tizenkilenc hónapot, csak öt hónapra visznek katonának. Nyolcvanháromban jöttem ide, azóta már az öthónapos katonai szolgálatomat is letöltöttem, s újra itt vagyok.

— Miért tértél vissza?

— Itt elég jól fizetnek, én meg nemrég alapítottam családot. Nem a- karok életem végéig tolató lenni, de a vasútnál azért maradnék, csak valamilyen más munkakörben. Mondjuk forgalmistaként.

Kóré Sanyi, e tolalócsoport vezetője 1979-ben állt Ide dolgozni, azelőtt 8 kassal Mezőgazdasági Építő- vállalat munkása volt,

— Szilicén (Silica) laktam, csak nemrég költöztem Pelsőcre, mert Itt kaptam lakást. Annak Idején azért jöttem a vasúthoz, mert közel volt ez a munkahely, és a kereset se rossz,

— Mennyi?

— Nekem mint csoportvezetőnek 13 korona 60 fillér az órabérem, a többieknek 12,10 A váltókezelőknek tíz korona húsz fillér. Ezt azért tudom mert én Is ott kezdtem, csak két és fél év után lettem tolató. Igaz, a mi órabérünk csak most emelkedett, mióta az új bérezési rendszert bevezették.

KÓz.sár Sanyi már három hónapja nem dolgozik Itt, de közbeszól;

— Azelőtt alacsonyabb volt az órabér, de elég magas a prémium. Most magasabb az órabér, de általában a- lacstinyabb a nyereségrészesedés. Így a végeredmény lényegében ugyanaz, ha nem rosszabb.

Negyedik beszélgetőtársam, Lörincz Olivér veszi át a szót;.

— Én Hosszúszóról (Dlhá Vés) származom két éve nős vagyok. Pel- sőcön lakom szövetkezeti lakásban. Lakatosnak tanultam Lubeníkhan. A katonaság előtt, és rövid ideig utána ts ott dolgoztam, de eljöttem, mert rossz volt a közlekedés. Ezután Gombaszögre (Gombasek) jártam a mész- gvárba 1964 ben, házasságkötésem é- vében eljöttem tolatónak Szépen ke- resk de nem akarok Innen nyugdíjba menni.

Végüt Lovas Pista mondja el történetét'

— Azelőtt Berzetén (Brzotin) laktam, most már Pelsöcön. A lakást innen az üzemtől kaptuk Elég sokáig vártunk rá. Kassán tanultam, a Magasépítő Vállalat szaktanlntézBtében.

Négy beszélgetőtársam; Lőrincz Olivér, Kóré Sanyi, Lovas Pista, Lubo Gerbery

TOLATÓK

Katonaság után, 1982-ben rögtön Idejöttem az állomásra, azóta tolató vagyok. A jó kereset vonzott Ide. Abban az időben valóban jó volt, de most, a munkánkat nézve, jobb is lehetne.

Valóban — gondolom —, elsősorban a jó kereset húzza ide az embereket, no meg a kedvezmény, az öthónapos katonaság. Jönnek, de nem sokáig maradnak. Ml az, ami miatt elmennek? Először is; milyen a munka?

— Nyáron nagy volt a hajtás, szabadnapok nélkül dolgoztunk — mondja Kóré Sanyi. — Tizenkét órás műszakokra járunk, s rendesen úgy kellett volna beosztani a munkát, hogy egy nappali, reggeli hattól este hatig tartó műszakot másnap egy éjszakai követ, ezután két szabadnap következne. és csak harmadnap reggel kellene -jönnünk újra Nyáron ellenben úgy dolgozunk, hogy befejezzük a nappali műszakot este hatkor, másnap este kezdtük az éjjelit, s egy nap szabad után reggel újra munkába álltunk.

— Két csoport dolgozik égy műszakban — folytatja Eubo Gerbery. — Van még egy mozdonyklsérő ember, aki a mozdonyokat akasztja le.

— S mi a tolatók munkája?

— Az állomásra beérkezett tehervonat kocsijainak úticélja legtöbbször nem azonos. A célállomás a kocsi oldalán egy cédulán kódszámmal van feltüntetve. A tolatóknak úgy kell szétosztani a vagonokat, hogy minden más űttrányú csoport más sínre kerüljön. Néha állomások szerint kell összerakni egy szerelvényt, ami any- nyit jelent, hogy egy bizonyos útirány egymás után következő állomásain egy-egy kocsit le kell akasztani. Ezeket Ilyen sorrendbe kell összetolni.

— Milyen a munka menete?

— Először megnézzük az úticélokat — magyarázza Lovas Pista —, azután a szükség szerint szétkapcsoljuk a kocsikat. A csoportvezető megmondja, honnan a legelőnyösebb eltolni a vagonokat, s milyen sorrendben. Ezután a tolatómozdonnyal elkezdjük kihúzatni a kocsikat. Ezt a mozdonyt úgy hívjuk; tartalék. Műszaki állapota általában olyan, hogy hosszabb útra már nem lenne alkalmas. A mozdonyvezetőknek először itt nálunk kell dolgozniuk, csak azután mehetnek rendesen vezetni.

— Nehéz a kocsikat szétakasztani?

— Nem — mondja Lörincz Olivér —, de összeakasztani annál nehezebb. Akkor a legkönnyebb mégis, amikor a meglökött kocsi lendülettel nekl- gurul a másiknak, s összetolja annak ütközőit. Ha Ilyenkor nem sikerül összeakasztani, utána már kevésbé, mert a vagonok nagyon súlyosak, utólag nehéz összetolni őket. így viszont a mozgó kocsik közé kell ugranunk, s ez elég veszélyes, meg nem is szabályos ...

— Ha az előírások szerint dolgoznánk — veti közbe Kozsár Sanyi —, akkor csak atig-alig teljesíthetnénk a napi normát, az egy váltásra jutó 350—400 vagon szét- és összerakását.

— Kaptok valamilyes veszélyességi pótlékot?

— Nem — mondja Kóré Sanyi —, holott nagy a balesetveszély. Például minden kocsin van légfék, amely kézzel ts mOködteihetö. A tolatáskor mindig kipróbáljuk,- de megtörtént már, hogy odafelé működött, visszafelé, le a lejtőn már nem. Ilyenkor megrongálódhat a rakomány, s amellett, hogy az épségünket veszélyeztetjük, még felelősségre is vonhatnak bennünket. Télen, amikor minden ösz- szelagy, elég gyakran a vonat alá kell feküdnünk. Ilyenkor bizony nem tudunk annyira figyelni a munkabiztonsági előírásokra.

— Igaz, hogy mínusz húsz Celsius- fok alatt kapunk teát — szól közbe Lörincz Olivér —, de ez elég ritkán van. A vacsora viszont mindig ingyenes, hétvégeken az ebéd is, e- gyébként öt korona.

— Nagyobb állomásokon szerintem jobbak a munkakörülmények — mondja Eubo Gerbery. — A váltókezelőnek például tudnia kell, hogy melyik sínre engedje a kocsit. Ezt általában a tolató kiáltja neki; máshol erre a célra rövidhullámú adó vevő készüléket használnak. Van, ahol szakosodnak a tolatők, csak bizonyos munkát végeznek, s általában mindig ugyanazt.

Elsétálunk az öltözőjükbe Is. Elég sivár épület, még slvárabb zuhanyozóval. Talán csak az ítt-ott futkosó patkányok érzik jól magukat benne. Ezután megnézzük a munkahelyet. Müszakváltás készül, csak gyéren mozognak a vonatok.

így kell elhelyezni az Utközővasakat

Második fejezet Az állomásfőnök

Pajta! lános állomásfönök az irodá jában fogad. Elmondom, mit tudtam meg a tolatóktól. Érdeklődéssel hallgatja.

— Tudja, nálunk sok a kiemelt szakma; tolatók, váltókezelők, forgalmisták, takarítónők. A tolatók tizenkét csoportban dolgoznak, a váltó kezelők tizenegyben. Nyugodt.en mondhatom, hogy ez kevés Főként nyá ron érezhető a munkaerőhiány, amikor a munkások nagy része szabadságra meg. A forgalom nem állhat meg. Az ,is etöfordul. hogy a szoká sósnál több kocsi érkezik. Akkor az éppen szolgálatban lévő váltásnak kell szétkapcsolnia és összeraknia az új szerelvényeket.

— A tolatók panaszkodnak, hogy mióta az új bérrendszert bevezették, gyakran kevesebb a fizetésük, mint azelőtt.

— Ezt azért nem mondanám. Mindenképpen pozitívumnak tartom, hogy emelkedett az órabér, hiszen a fizetésnek ez állandó alapját képezi.

— Mit SZÓI ahhoz, hogy ha a munkások a biztonsági előírások szerint dolgoznának, nemigen, tudnák teljesíteni a normát?

— Ezt csak a kényelmesség mondhatja velük. A norma úgy van megszabva, hogy folyamatos munkával nyugodtan teljesíthető legyen. Ök viszont tudják, hogy bizonyos munkát gyorsabban is elvégezhetnek, ha kockáztatnak egy kicsit, mert ezáltal hosszabb lesz a pihenési idő.

Közben megérkezik Vass Dezider, az állomás pártalapszervezetének elnöke, aki 1963 óta dolgozik a vasútnál.

— Azt kellene elérni, hogy az emberek meggyőződésből dolgozzanak, a fizetés csak másodlagos legyen. Mi annak idején még tudatosítottuk, hogy a társadalomnak dolgozunk. Most 1- lyen hozzáállást már nein nagyon találni, Persze, mível kevesen jelentkeznek tolatónak, váltókezelőnek, el kell fogadnunk azokat, akik jönnek,

— Nagy a fluktuáció — mondja Pajtal állomásfőnök. — Ehhez, el kell Ismerjük, talán az ts hozzájárul, hogy dolgozóink munkakörülményei nem a legjobbak. Az állomás épülete és e- gész berendezése felújítást igényelne. Elmondhatom, hogy a tervek elkészültek, a munkálatokat valószínűleg már a közeljövőben elkezdjük. A kedvezőtlen munkakörülményekért igyekszünk dolgozóinkat kárpótolni például az ingyenes étkeztetéssel, szakszervezeti kirándulásokkal, üdüléssel. Munkaversenyt Is hirdettünk a tolatóknak, 30 000 kocsi baleset nélküli szét- és összekapcsolása után célprémiumot kapnak, csoportonként 2000 koronát.

— Milyen a lakáshelyzet?

— Nem valami Ideális. A kiemelt szakmákban dolgozók kapnak lakást, de a többi munkásaink elég nehezen. Viszont igyekszünk kedvezményes kölcsönöket nyújtani alkalmazottainknak.

Vass Dezider veszi át a szót:

— Az. hogy a munkakörülmények rosszak, egy kicsit a munkások hibája Is. Az előbb már említettem a hozzáállást. Ha egy kicsit szívükön viselnék a környezetüket... Emellett Jó eredményekkel Is büszkélkedhetünk. A tolatók szlovákiai ZENIT-ver- senyét állomásunk rendezi. A mieink is jöl szerepeltek, bekerültek ,hz országos fordulóba is.

Harmadik fejezet egyben epilógus

Mérgelődöm: a gyorsvonat már tíz perce vesztegel az állomáson, pedig késünk. Végül egy jó hosszú tehervonat robog el a másik vágányon. Van vagy hatszáz méter, legalább százötven kocsi. No, ezen egy tolatócsoport egész nap dolgozott — gondolom magamban —, hiszen épp ennyi egy négyes napi normája Pelsöcön. Jó lenne, ha ezt a normát egy-két év múlva már játszva, mindenfajta sietség és veszélyhelyzetek nélkül tudnák teljesíteni. Ogy, hogy közben jusson Idejük azért egy kis pihenésre is. Ehhez persze nem elég csak a munkások öntudata.

Klinko Róbert

MIDI

ÉS CSUTKA A SZÍNPADON

A minap a főváros hétvégi kirándulóhelyén, a kies köniyezeinen tek- vő Partizán réten egy békejlnnepé- lyen vettem részt A kellemes időben a szabadtéri színpad nézőtere az utolsó helyig megtelt, sőt Jócskán akadlak olyanok Is, akik állni kényszerültek. A kamaszkorű fiatalok az első sorokban foglaltak helyet, izgatottan várva a délutáni rockkoncertet.

Először a Paroháöi countryzenéjét élveztük, majd a prágai Balét együttes hangolta a közönséget a rock hullámhosszára. Mindenki élvezte a zenét, a szép Időt, a kellemes ünnepnapot.

Merőben változott a kép, amikor a fővárosi fiatalok közkedvelt együttese, a Midi lépett a színpadra. Már az első akkordok után az első sorokban ülők felálltak és igyekeztek félkörben a színpad köré tömörülni. A hangulat egyre emelkedett, egymás után jelentek meg a „lovacskák“, lányok, fiúk egymás nyakában ülve magasodtak a tömeg fölé, és dinamikus mozdulatokkal bíztatták a zenekart, de egyben társaikat Is. Egyeseknek kevésnek bizonyult az egy helyben topogás, vagy a színpad szélén az ütemverés, s táncos kedvüket a színpadon bontakoztatták ki. Az egyenruhás rendőr többször Is visszaterelte őket helyükre. De egy hatalmas német juhászkutyát ts felfedeztem az ívelt pódium peremén, mely szájkosara mögül vigyázó szemekkel követte az eseményeket.

A szólóénekes közben magával ragadta produkciójával a közönséget, a decibelek nyomán egyre forrósodott a hangulat. Szinte száguldozott a színpadon a mikrotonállvánnyal, mindig ü] és új mozgásfigurákat bemutatva. Dalai előadásában a közönség is aktívan részt vett, sokszor visszhangozva az előadót, aki egy Ízben a mikrofont is odanyújtotta két éneklő lánynak.

Az önfeledt szórakozásba azonban egy két vegyes gondolatokat ébresztő elem Is vegyült. Szinte egyszerre hullott a ' világot jelentő deszkákra a közönség üdvöskéjének köpenye és a nézőtér valamelyik sorából egy üres sörösüveg, A tetszésnek vagy talán a felkorbácsolt Idegállapotnak voltak más megnyilvánulásai is. Egy Ízben hatalmas Ívben szállt például egy lerágott kukoricacső, majd egy cserépből kitépett, földcsomóval együtt bedobott virág, aztán sok-sok apró művirág „repült“ a színpadra. Az együttes végül is a közönség ovációja közepette fejezte be a koncertet.

Többen fellélegeztek, mások kifújták magukat, lazítottak. Sokan, főleg az Idősebbek, fejcsóválás közepette elemezték az eseményeket.

Sem korban, sem nézeteimben nem tartozom a tizenévesek generációjához, de a partizán-réti rockkoncert számomra ts több tanulsággal szolgált. Szórakozni, zenét élvezni, kikapcsolódni lehet és kell is. de nem így. A társadalmi normákkal, a szocialista kultúra és erkölcs elveivel, sőt a közízléssel sem fért össze a randalírozók, a sokszor testi épségüket is kockáztatók viselkedése. Egy rock- koncerten szerintem semmi keresnivalója nincs a szájkosaras rendörku- tyának, de a sörösüvegnek és a rendetlenkedő közönségnek sem.

Nagyon örülnék, ha tollat ragadnátok és megírnátok, hogyan értékelitek ti egy-egy rockkoncerl eseményeit, szerintetek milyen legyen egy jó közönség, hogyan viszonyuljon a zenéhez, a hangulathoz, a helyszínhez és az eseményhez, alkalomhoz. Várjuk hozzászólásaitokat.

Polgári László