Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-02-18 / 7. szám

/ I új ifjúság 6 Könyv mindenkinek, aki ad magára Nem szoktunk a sportrovatban känyvrecenzlöt trnl. Hogy most mégis ezt tesszük, annak több oka is van. Az egyik, hogy sportkönyvről van sző. A másik; a könyv szerzője. Major Lajos, a Sport című napllag újságírója, lapunk régi munkatársa. S végül: olyan könyvről van sző, amely nemcsak a sportolókhoz, sportkedvelőkhöz szól, hanem mindenkihez, aki egy kicsit is ad magára, akinek nem mindegy, hogy milyen a testalkata, fizikai képessége, erőnléte, végső soron tehát az egészségi ál­lapota. A könyv a Sport kiadónak abban a sorozatában je­lent meg, amely egy érdekes és hasznos vállalkozás. A Hogyan kezdjük sorozat azoknak szól, akik — korra, esetleg nemre való tekintet nélkül — csak úgy szóra­kozásból kezdenek el foglalkozni valamelyik sportág­gal. Ezeknek nyújtanak hasznos tanácsokat a sorozat kiadványai arra vonatkozólag; hogyan Kezdjék elsajá­títani a sportág alapelveit, hogyan gyakoroljanak, hol, mivel és esetleg hogyan folytassák bizonyos szint el­érése után. Úgy is mondhatnánk, hogy minden könyv a megfelelő sportág ábécéskö'nyve. Major Lajos könyve az erőnléti testépitéssel, ha úgy tetszik, kulturisztlkával foglalkozik. Azzal a sportággal, amely főleg a hatvanas években terjedt el nálunk roha­mosan, elsősorban a szép, arányos test ápoláséra tö­rekvő fiatalok körében. Azóta számtalan helyen, falu­helyen is születtek szakosztályok és csoportok, amelyek csak úgy kedvtelésből az alagsorban kezdték el űzni a sportágat. Nekik és azoknak szól ez a könyv, akik otthon, akarnak tenni róla, hogy ne jelentkezzen a has- tájéki nem kívánatos hájtömeg, és szép, arányos ma­radjon a testük. A szerző másodosztályú edző és elsőosztályú bíró eb­ben a sportágban, és egy időben, még versenyzőként a csehszlovák ranglistát is vezette. Valamikor azonban ő is az alagsorban kezdte. Érti tehát a módját, hogyan kell elkezdeni, esetleg egy életen át folytatni a gyakor­lást nem a bajnoki címért, hanem mindenki saját jól megfontolt érdekében. Bemutatja a sportág történetét, foglalkozik az Izomzat felépítésével olyan értelemben, hogy mikor mit tehetünk egyik-másik Izomcsoport fej­lesztéséért az ember alkatának megfelelően. Végül tel­jes leckéket kínál az izmok fejlesztésére. A könyvet a szerző — ahogy az alcímben is utal rá ^ egyelőre csak a férfiaknak szánta. Tájékoztatása sze­rint azonban még az idén megjelenik az Erőnléti kul- turisztika nőknek. Megtalálhatjuk még a könyvben a sportág összes szakosztályának Jegyzékét Szlovákiában, feltünteti a hozzáférhető hazai és külföldi szakfolyóiratokat. Bár a könyv szlovák nyelven jelent meg, mégis úgy yéljük, hogy szíyesen lapozzák majd olyasóink is annál is in­kább, mert magyar nyelven eddig hasonló munka egyál­talán nem látott napvilágot, mivel a sportág Magyar- országon most vajúdik. Aki esetleg a könyvesboltokban hiába keresi, megrendelheti egyenesen^ a kiadóban; Sport, Slovenské telovjichovné vydavatelstvo. 832 58 Bra­tislava, Vajnorská 100/A. (Eudovít Major, KondiCná kul- turlstlka. Sport 1 ' (palágyi) 1^ Levelekből A CSKP XVirricongfesszusl líszféletére Fegyver- neken (Zbrojníky) a Dru2stevník Testnevelési E- gyesület a Szocialista Ifjúsági Szövetség helyi szervezetével közösen asztalitenisz-tornát rende­zett. Az egyéni verseny győztese Kovácsik István lett, a második helyen Molnár Gyula, harmadikon pe­dig Kovács Gyula végzett. A párosok küzdelméből a Kovácsik István •— Molnár Gyula kettős került ki-győztesen, második a Furman János — Zsova Zoltán kettős lett, a harmadik helyen pedig a Kovács Gyula — Tőke Sándor kettős végzett. Veress Vilmos SPORTNAP A SZISZ kisgéresl (Mal^ Hore§) szervezete a februári győzelem tiszteletére sportnapot szerve­zett a helyi alapiskola tornatermében. A rendez­vényen szervezetünk politikai felelőse, Mlslai Ist­ván méltatta az évforduló jelentőségét. Meghívtuk rá a nagyráskai (Veiké Raskovce), a perbenyíkl (Príbenlkj,- az örösl (StráZné) és a nagygéresi (Velk^ Horeá) Ifjúsági szervezetek tagjait Is. A résztvevők röplabdában és teremfociban mérték össze erejüket, és az eredmények azt bizonyítot­ták, hogy a perbenyíklek csapata szerepelt a leg­sikeresebben. Kovács Mónika A négyfordulatos „ősbemiitatója“ Amikor Jozef Sabovfiík tavaly aranyérmet nyert a műkorcsolyázó Euröpa-bajnokságon, a rosszmójúak nem átallották megjegyezni, hogy a mezőny nem volt teljes. Hiányzott a nagy rivális, a szovjet Fagyejev, a későbbi világbajnok. Nos, kiváló műkorcsolyázónk idei győzel­me minden kétséget kizárt; a címvédő mind a kőtelező gyakorlatokban, mind a rövid programban, mind a kör­ben a legjobbnak bizonyult, pedig ott volt Fagyejev is. Ráadásul neve úgy került be a sportág történetébe, hogy az első, aki versenyprogramjában négyfordulatos ugrást mutatott be. Erről a négyfordulatos rittbergerről érdemes elbeszélgetni Jozef Sabovéikkal. #A körülmények Ismeretében, elég váratlan volt, hogy elszánta magát a négyfordulatos ugrásra ... — Valóban, ez vetélytársaimat Is meglepte. Minthogy Fagyejev kűrje nem a legjobban sikerült, tulajdonkép­pen semmi szükség nem volt arra, hogy kockáztassak. Ráadásul nyilván tudomásukra jutott, hogy a versenyt megelőző délelőtti edzésen ez az ugrás nem sikerült. Sőt, nem próbáltam ki a bemelegítéskor sem, így nyíl­ván azt hitték, kihagyom a műsoromból. Én azonban szilárdan elhatároztam, hogy megpróbálom, bár jó előre óvtam magamat attól, hogy ha sikerül az ugrás, ne legyen rajtam úrrá a túláradó öröm. Más azonban va­lamit megtervezni, és más a valóság... Annyira elfo­gott az öröm, hogy egy csapásra elfelejtettem, hogyan is kell körömet folytatnom, csak a lassú résznél ta­láltam meg újra a ritmust. 0 De úgy emlékszem, más problémák is foglalkoz­tatták a kűr közben... — Igen, lecsúszott a térdemről a kötés, amelyet már két éve minden edzésen és versenyen hordok. Ez éppen a négyfordulíitos ugrás után történt, ezért is hibáztam el a tripla lutzot. A kötés a lábszáramon lengett ide- oda, ez elbizonytalanított, már-már arra gondoltam, hogy odamegyek Terták Elemérhez, a verseny főbírájá- hoz, és kűröm félbeszakítását kérem, de aztán inkább a kűr kockázatmentes befejezése mellett döntöttem. 0 Mikor kezdte gyakorolni a négyfordulatos ugrást? — 1981-ben, amikor Carlo Fasslval edzettem Colorado Springs-ben, Ott tanultam meg az utolsó háromfordu­latos ugrást, amelyet még nem tudtam, a tripla rltt- bergert. örültem, hogy már nem kell további ugrást elsajátítanom, de Fasst egyszerre kijelentette, próbál­kozzunk a négyfordulatos ugrással. Magamban először bolondnak tartottam, de aztán a gondolat ott motosz­kált a fejemben, és mégis elkezdtem próbálkozni vele. A nyilvánosság előtt először 1984-ben sikerült végre­hajtanom a budapesti EB hivatalos edzésén... 0 Ki következhet négyfordulatos ugrással maga után? — Fagyejevnek már 1983-ban, az edzéseken Is Jól ment ez az ugrás, de versenyen elhibázta. Az utóbbi Időben Boitano Is próbálkozik vele, és itt az EB-n Ko­tyln azt mondta nekem, hogy nemsokára ö is megkl sérll. 0A verseny után kétségek merültek fel, vajon telje­sen hibátlanul sikerült-e? — Ezt megítélni már a szakemberek dolga. Én mln-< denesetre beiktatom körömbe a genfi világbajnokságon is. Tegyük hozzá, hogy a világbajnokság pontosan egy hónap múlva, március 17-én kezdődik. Ezzel összefüg­gésben hadd mondjuk még el, hogy a műkorcsolyázó világbajnokságnak idén kisebb jubileuma van. Kilenc­ven évvel ezelőtt, 1896. februárjában, az akkori Péter- várott tartották meg a sportág első világversenyét. Ak­kor még csak a férfiak versenyeztek, a nők futását csak tíz évvel később iktatták be a műsorba. A párosok versenyét 1906-tól rendezik meg, s legfiatalabb a jég­tánc, amely csak 1952-től szerepel a világbajnokságok műsorán. Palágyi Lajos felvétele Az újonc jól bemutatkozott, de... TÖBBRE IS KÉPES A Nyugat-szlováklat kerü­let legmagasabb szintű lab­darúgó-bajnokságának újon­ca, a Slövan Zeliezovce, az ősz folyamán igencsak ki­tett magáért, ugyanis 17 pontjával és 22:12-es gólará­nyával a negyedik helyet szerezte meg. Valamennyi mérkőzésen egyenrangú el­lenfele volt a legtapasztal­tabb csapatoknak is. A zse- lízi labdarúgók az odaatW és lelkiismeretes edzésnek köszönhetően a hetedik for­duló után az élre kerültek. Ezután némi visszaesés kö­vetkezett, mivel a csapat két erőssége, Solmogl és Stuller bevonult katonának, Sevéík, Csikós és Koclán pe­dig súlyosan megsérült. A gárda hazai mérkőzései so­rán magabiztosan játszott, az ellenfelek pályáin azon­ban nemegyszer hiányzott a nyugalom és az eredményes­ség. Rastislav Vincúr edző vé­leménye szerint a legki­egyensúlyozottabb teljesít­ményt jobko. Súlyán, Balogh, Brezík és Gulyás nyújtották. Amikor a csapat a bajnoki táblázat élére került, sajnos több kulcsjátékosnak a fe­jébe szállt a dicsőség, és ez megbosszulta magát. Töb-' ben nem látogatták rendsze­resen az edzéseket és soka. sodtak a munkahelyi prob­lémák is. A vezetőség min­dent megtett a sikeres sze­replésért, s ez így lesz a jövőben is. Az üzemek, in­tézmények és a szurkolók segítsége a biztosítéka an­nak, hogy a csapat a tava­szi Idényben folytassa sike­res szereplését. Jelentős tartalékok rejle­nek a fegyelem, az életmód és az erkölcsi-akarati ténye­zők terén. A labdarúgók az érdeklődés középpontjában állnak, így a munkahelyü­kön és a nyilvánosság előtt példaképként kell hogy áll­janak. Meg kell érteniük, hogy csak a sportoláshoz való megfelelő hozzáállással segíthetik elő a magasabb célok elérését. A labdarúgók mögött rend­kívül erős és kemény edző­táborozás áll, melyet sza­badságuk rovására Sklené Teplicében tartottak. Heten­te kétszer játszanak előké­születi mérkőzéseket odaha­za és idegen pályákon, nagy játékerőt képviselő csapa­tokkal. Remélhetőleg, ez 8 felkészülés megmutatkozik majd a tavaszi teljesítmé­nyen is. A tervezett erősítések, saj-' nos, „nem jöttek be“, így a sikeres szereplés az aláb-i bí játékosokon múlik; Zá-< horsk?, Gubík, Gulyás I., Balogh, JanSík, Jobko, Suj lyan, Krencsan, Koclán, Brezík, Tokaréík, Éaőka, Mé­száros, Gulyás R., Csikós, Sevőík, Kokoäka, Szalma, Szalai, Peszeki és Balázs. Abel Gábor Benyák József felvétele KSBmsSiS < V y

Next

/
Thumbnails
Contents