Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-02-11 / 6. szám

[új ífjóság 61 Apa és fia. Va|on ki a boldogabb? A szerző felvétele BAJNOKJELÖLT AZ ALAGSORBÓL Horváth István, a CSTSZ Dunaszerdahelyl (Duna|ská streda) Járási bizottságának vezető titkára, a Járási asz­talitenisz szakosztály elnöke figyelmeztetett, ha egy te­hetséges fiúról akarok írni, akiből majdan akár világ­bajnok is lehet, keressem fel Csölle Szilárdot a Hvlez- doslav utcai Alapiskolában. Hozzátette: Szilárdhoz ha­sonló tehetség húsz évben csak egy születik, Dunaszer- dahelyen pedig még nem találkozott hasonlóvail Pedig a város a szlovák asztalitenisz egyik fellegvára, ahol nagyon sok a jó pingpongozó. Na, gondoltam, akiről ennyi sok jót mondanak, megér egy találkozást. Szilárd pályafutása úgy indult akár a mesében. Édes­apja testnevelést tanít ugyanabban az iskolában, ame­lyikbe jár. Apja sztvvel-lélekkel a hivatásának él. A szabad idejében Is. A Csölle család a Jilemnick^ utca 203. száma alatt lakik. A lelkes testnevelő annak idején néhány lakótársával az alagsorban egy szárító vagy raktárhelyiségre bukkant, amelyet semmire sem hasz­náltak, viszont nagyon is használható lenne. Utána jár­tak a dolognak, vajon Igénybe vehetik-e, aztán rendbe tették. Az iskolából egy pingpongasztalt szállítottak oda, és a bérházban lakó gyerekek azóta a szabad Idejükben késhegyre menő asztalitenisz csatákat vívnak az alagsori helyiségben. — Városunkban nagyon kevés a lehetőség, főleg tél­időben. hogy a gyerekek sportolhassanak — mondja a lelkes tanító. — A lakótársakkal elhatároztuk, megéri a fáradságot, hogy rendbe tegyük nektk a pincehelyi­séget. Egyébként haszontalanságokkal, csavargással töl­tenék az Idejüket. A fiúk hamar odaszoktak, az én fiam is szinte megállás nélkül játszana. Az asztalitenisz­ben pedig az a fontos, hogy minél többet gyakorolja­nak a versenyzők. Csakhát a tornatermekben, nem jut mindenki számára hely. Az, alagsorból kikerült bajnok jelölt — vagy nevezzük már akár bajnoknak is, hiszen lassan gyűjtögeti a tró­feákat — eddig csak hallgatta édesapját, de innen már maga mondta el, hogyan alakult pályafutása. — Egyszer eljött oda Horváth Pista bácsi Is. Amikor meglátott játszani, megkérdezte: nem lenne-e kedvem a DAC-ban edzeni. Hogyne lett volnál Bekerültem az Ifjúsági edzőközpontba, ahol naponta edzem. Hetente kétszer még individuálisan is készülök. Persze most is szívesen lemegyek a srácokkal a pincébe egy „parti­ra“. Édesapja szavaiból ítélve szenvedélyesen szereti az asztaliteniszt. Órák hosszat gyakorol, nem csoda, hogy a közelmúltban megnyerte korcsoportja egyéni kerületi bajnokságát. Vegyes párosban Koprdovával, párosban a nltral Urbannal diadalmaskodott. Tavaly a topofőanyl Kunovskjval szlovák bajnokságot is nyertek. Nemrégi­ben pedig Matejovcén győzött Szlovákia egyik pontozá­sos versenyén. Négy Ilyen versenyt rendeznek évente, és aki számit valamit, három versenyen köteles rajthoz állni. Márpedig Szilárd számit valakinek, elvégre a csehszlovák kadétválogatott tagja. Hatodikos, de időn­ként már a felnőtt versenyzőkkel edz. Emellett kiváló tanuló, eddig mindig tl.szta egyes volt a bizonyítványa. Hogy ki a példaképe? — A svéd Waldner — mondja a lehetséges utód. — Nyárasdbn (Topolnlky) láttam egyszer játszani. Szeret­nék olyan eredményeket elérni, mint 6. Ha továbbra is Ilyen szorgalmasan és lelkiismerete­sen készül, mint eddig, akkor erre is sor kerülhet, és én szívesen vállalom majd egy Európa- vagy világbaj­nok Csölle Szilárd meglnterjúvolását, akinek az egész felfelé ívelő karrierje néhány lelkes és leleményes szü­lőn múlott, akik nem sajnálták a fáradságot, hogy gyer­mekeikért tegyenek valamit. / Palágyi Lajoa Beszélgetés Mizsér Attila Sttusá-világbajnokkal ARANYÉREM „FÉL CIPŐBEN“ Nagyon hosszú idő, tizen­öt év eltelte után nyert is­mét magyar versenyző egyé­niben aranyérmet a felnőtt öttusa világbajnokságon. A hnszonnégyéves Mizsér Atti­lának sikerült ez a bravúr tavaly nyáron Melbourne- ben. Olyan vUágnagyságok, mint a szovjet Sztarosztyin és Svarc, az olasz Masala, a lengyel Peciak vagy csa­pa;- s egyben legnagyobb veiélylársa, Fábián László előtt sikerült a dobogó leg- marnsabb fokára állnia. Nem hiába válaszioiták MIZSÉR ATTILAT Magyarországon az 19G5-.'\« év legjobb sportoló­jának. # Milyen volt messze föl. dön, Ausztráliában a VB? — Bizonyos szempontból nagyon nehéz. Ausztrália messze van Európától, ko­moly gondot jelentett az akklimatizálódás, az Időjá­rás is más volt mint ott­hon. Ott akkor olyan már­ciusi, hűvös, esős idő volt. Engem mindez nem nagyon zavart. Eddigi legnagyobb sikeremet értem el. Felejt­hetetlen élmény volt a vi­lágbajnokság. 0 Minek köszönheted e- gyéni aranyérmedet? — Nagyon sok mindennek. Elsősorban a sok-sok edzést említeném. Ugyanakkor az edzők hosszúéves, verejté- kes igyekezete is hozzásegí­tett. De nem szabad meg­feledkezni a családi kör, a barátok, a Magyar öttusa Szövetség segítségéről sem. Na és nem utolsósorban egy ilyen versenyen, ilyen nehéz mezőnyben egy adag szeren­cse is szükséges a győze­lemhez. 0 Hallásból tudom, hogy a legszorgalmasabb verseny­zők közé tartozol. — Nehéz tömören elmon­dani, hogyan látom én mind­ezt. Egy biztos, mindent megtettem, és megteszek a siker érdekében. Manapság, ebben a sportágban, de vé­leményem szerint a többi­ben is, ez az egyetlen út az eredményességhez. Per­sze nem titok, hogy adód­nak pillanatok, helyzetek, amikor az ember feladja a harcot. Ez azonban csak egy villanás, a kilátástalan lelkiállapot rövid ideig tart, aztán újult erőkkel ismét beleveti magát az ember az edzésbe. Én a körüimények- től függően mindig a maxi­mumot igyekszem nyújtani az edzéseken s természete­sen a versenyeken is. Per­sze arra nincs garancia, hogy az ember világbajnok legyen. A mai mezőnyben nagyon sokan esélyesek a győzelemre. A szorgalom, a sok edzés mindenképpen ga­rancia a jó eredményre. 0 Milyen volt a melbour- ne-i verseny az első tusá­tól, egészen uz aranyérem átvételéig? — A verseny tele volt felemelő, de ugyanakkor kellemetlen pillanatokkal is. Elsősorban a csapatverseny­re gondolok. A lovaglás fe­lemásan sikerült, jobban is lovagolhattunk volna, de mi­vel a nagy rivális szovjet gárdát ebben a számban megelőztük, valójában elé­gedettek voltunk. A vívás­ban egyértelműen kijött a lépés, számomra mind a csa­patversenyben, mind az e- gyénlben. Az úszás még job­ban sikerült, mindhárman egyéni csúcsot úsztunk, s ez egyúttal az edzők- mun­káját is dicséri. Aztán jött az a bizonyos, kritikusnak nevezett lövészet. Igaz, hogy nekem sikerült megtartani minimális előnyömet, legna­gyobb ellenfeleim előtt az egyéniben, de csapattársaim, Fábián Laci és Demeter Jó­zsi mélyen tudásuk alatt szerepeltek a lőtéren. Ogy­hogy a csapatversenyben tel­jesen elszálltak reményeink a végső győzelemre, sőt a dobogó második foka is nagy veszélybe került. A mindent eldöntő futást „han- dlcapes“ módon bonyolítot­ták le, én vágtam neki el­sőként a négyezer méteres távnak, mögöttem indult a nagy ellenfél a szovjet Szta­rosztyin. Ez bennem kelle­metlen érzést váltott ki, az ember nem szereti ha üldö­zik. Ebben a helyzetben ez volt előnyösebb számomra, mintha nekem kellett volna üldözőbe vennem a szovjet olimpiai bajnokot. Csodála­tos érzés volt, hogy végig sikerült megtartani vele szemben előnyömet, s első­ként érkeztem a célba. Ide tartozik még, hogy Fábián és Demeter is kitettek ma­gukért, mindhárman egy emberként küzdöttünk, az ezüst a csapatban végül is ennek volt köszönhető. 0 Állítólag „fél cipőben“ értél célba ... — Hát ez külön sztori. A táv felében elvesztettem a jobb futóclpőmet. Olyan mély volt a sár, hogy egy­szerűen leszippantotta a lá­bamról. Hogy miért? Töb­ben megkérdezték, megkö­töttem-e rendesen a cipőt? Ügy kötöttem meg mint az­előtt, a jövőben is Így fo­gom megkötni. Eddig még soha sem esett le... Pont Melbourne-ben adódott egy ilyen kritikus, váratlan hely­zet. Féltávtól tehát zokniban futottam a cél felé, nem volt könnyű helyzet az biztos, de szerencsére helyén volt a szivem és az eszem. Ez hoz­ta meg a sikert. 0 Ennyit tehát a világ­bajnokságról. De térjünk vissza sportpályafutásod kez­detére, hogyan kerültél az öttusához? — Valójában én nem úgy kezdtem sportolni, hogy egy­szer öttusázó lesz belőlem. Apám elvitt az Újpesti Dó­zsa öttusaszakosztályába az egyik edzőhöz, aki velem egyidős gyerekekkel, 10—12 évesekkel, foglalkozott és megkérte, hogy tanítson meg úszni. Hát elkezdtem úszni, mert az apám így akarta. Aztán valahogy ott ragad­tam, kezdtem járni a futó­edzésekre is, megszerettem az ottani társaságot és egy év múlva már pisztolyt is nyomtak a kezembe, fgy las­sacskán „megfertőztek“. Igaz, ez nem ment nehezen, tudni kell, apám egy régi szakember ebben a szakmá­ban, ha szabad fgy fogal­maznom, és már kiskorom­ban is sokat látogattam ve­le az öttusaedzéseket. 0 Milyen sikereket értél el az 1935-ös VB előtt? — Nagy sikernek tartom az 1979-ben az IVB-n elért harmadik helyet egyéniben. Ugyanebben az évben ne- gy’sdik lettem a junior vi­lágbajnokságon, egy évvel később ezt az eredményt megismételtem. Két balul si­került junior VB követke­zett a sorban, 1981-ben csak a kilencedik, 1982-ben pedig a hetedik helyen végeztem. Ezek az eredmények a fe­kete lapra tartoznak. 1982- ben már Indultam a felnőtt VB-n is, kilencedik lettem egyéniben, ami sikeres be­mutatkozásnak számított, igaz, hogy nagyon rosszul vívtam. Csapatban ezüstér­met nyertünk, ami komoly fegyvertény volt, hiszen tar­talékos csapattal. Császári­val és Pajorral együtt küz­döttünk, ugyanis a VB előtt a válogatott legjobbjai. Do­bi ,és Szombathelyi, megsé­rültek. Itthon nyertem if­júsági, junior, utánpótlás országos bajnokságot, majd a meIbourne-1 VB-t követő­en első felnőtt bajnoki cí­memet ünnepelhettem. Ter­mészetesen a tavalyi év volt a legeredményesebb, hiszen a VB-t megelőzően egy A- -kategőriás nemzetközi ver­senyen első, kettőn pedig harmadik lettem. 0 Mit vársz a jövőtől, mik a terveid? — Szeretnék megmaradni a világ élmezőnyében. Ez ta­lán nehezebb mint világbaj­nokságot nyerni. Ot-hat éven keresztül a legjobbak között lenni, az sokkal nehezebb. Tudom, tőlem most minden­ki újabb sikereket vár, de hát ez nagyon nehéz lesz. Különben a Testnevelési Fő­iskolán az edzői szakra já­rok. Azt még nem tudom, hogy edző leszek-e? Nem is ezzel a céllal kezdtem el a tanulást. A Testnevelési Főiskolán sok érdekes és hasznos dolgot tanulok, amit mint versenyző is alkalmaz^ hatok. Szeretnék még nyel­veket tanulni, de remélem, hogy sportpályafutásom vé­ge messze van. Ogy 6—8 évig versenyezhetek még, és ezért nem nagyon gondolko­dom azon, mit fogok utána csinálni. 0 Kiket tartasz a legna­gyobb ellenfeleidnek, és ml a véleményed a legjobb csehszlovák öttusázóról, Mi­lan Kadiccről, aki Melbonr- ne-ben a nagyon előkelő ö- tödik helyen végzett? — Rengeteg jó ellenfél van a világon, sokan képe­sek meglepetésekre a világ­versenyeken. Elsősorban a szovjet öttusázókra gondo­lok, a magyarok közül pil­lanatnyilag Fábián és önma. gam számítunk az esélyesek közé, a franciák is veszé­lyesek, az olaszok közül el­sősorban Masalát és Massul- lót említeném. Na és itt van Milan Kadlec. Nagyon ren­des, sportszerű embernek is­merem, sokat edzötáboro- zunk együtt az utóbbi évek. ben. Nagyon szorgalmas, so. kát edz és komolyan veszi az öttusát. Különben ezt tűk. rözik eredményei is. Komo­lyan kell vele számolni a versenyeken. Kollár GáboF }

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents