Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-06-03 / 22. szám

Ul IjifeagT Mindenki náfeképpen képzeli el e)i ezredtordnidt, de akkaa esi»» te minden ember véleménye megéhezik, hogy elsdzorban a mi* szaki tndoradnyolr fejlődése, lesz Jelentős. Nagyon sokan «londtak már véleményt arrőli hogy milyen lesz életünk, mqnkánk 2000-ban. Az alábbiakban hazánk egyik kisközségének, GOmőralmágynak (Ga- mersk^ Jablonec) a fiataljai adják közre elképzeléseiket. Jellegű munkát kétezerben, de már előbb is nyugodtan végezhe­tik robotgépek. Azok nem fognak derékfájásra, sem fáradtságra pa­naszkodni. Természetesen az em­berre a teljes automatizáltság kor­szakában is szükség lesz, mert egy robotot azért meg kell szer­keszteni, szerszámokat is kell gyártani valakinek, a gyerekeket Mindenképpen remélem, hogy kétezerben kevesebb lesz a bosr- szantó apró probléma, mint ma. A tömegközlekedés a gyárak mun­kaidejéhez fog alkalmazkodni. Azért kezdem ezzel a problémá­val, mert több kisgyerekes bejáró munkatársam is van, akiknek gond, hogy idejében az óvodába érjenek. Negyed ötig dolgozunk, és 16.10-kor már elmegy az autó­buszunk. Lehet, hogy a kívülállók­nak ez apróságnak tűnik a sok más, ezreket érintő probléma mel­lett, de számunkra ennek a meg­oldása lenne a legfontosabb. Cse- vice (Stavica), szülőfalum, 100— 110 ember közössége. Mindent itt. gozaton elvégezném valamelyik szakközépiskolát. Alabán Gyula, 27 éves, a gömör- almágyi szövetkezet gépjavító műhelyének vezetője, a szövetke­zet SZISZ-szervezetének elnöke: Szövetkezetünk Szlovákia har­madik legnagyobb dohánytermesz­tője, és ha a jövőnkkel foglalko­zunk, akkor elsősorban ebből a tényből kell kiindulnunk. A do­hánytermesztés ma még nagyon munkaigényes, kevés műveletet gépesítettek. Az idén például a nyolcvan százaléka dombos terü­leten van kiültetve, oda pedig nem vihetünk gépeket. A törést és a további feldolgozást is kézi ÉLETEM 2000-BEN Alabán Klári Szabó Gyula Agócs Erzsiké Alabán Gyula Agócs Gyula sem tanítják majd Irnl-olvasnl ro­botok és én egyelőre például a művészetet sem tudom elképzelni alkotó emberek nélkül. Almágyl vagyok és szeretnék is ittmaradni. De hogy a hozzám ha­sonló fiatalok ne szaladjanak a faluból, ahhoz valóban szükség lenne megteremteni a feltételeket. Az életmód nemcsak ideális lakás­körülményekből és jó munkából áll, hanem kultúrából is. Lakás­hoz hozzásegít bennünket a szö­vetkezet, hogy családi házat é- pítsünk, nagyon szép kölcsönt ka­punk, és ezt meg Is becsüljük. De akiknek nincs családjuk, mint például nekem, a faluban nincs nagyon hová menniük. Hiányzik például egy presszó. Kötődünk Al- mágyhoz, és szeretnénk, ha meg­őrizné falujellegét, de valahogy úgy, hogy ne irigyeljük a városi fiataloktól a szórakozási lehető­ségeket. Hajlandók vagyunk en­nek érdekében segíteni, mert ben­nünket, fiatalokat is büszkeséggel tölt el, hogy falunknak például olyan alapiskolája van, amely pár­ját ritkítja a környéken, öthektá­ros területen épült, tizennyolc tantermes. Azt hiszem, még két­ezerben is eléggé modern lesz. Agöcs Erzsiké, 19 éves, a cipő­gyári kisüzem varrónője: Alabán Klári, 19 éves, a helyi szövetkezet dolgozója: A füleki [Filakovo] gimnázi­umban érettségiztem. Néhány év­vel ezelőtt sokan még elképzelhe­tetlennek tartották, hogy egy é- rettségizett fiatal szövetkezetben dolgozzon. Ma már ez egyre ter­mészetesebb, sőt, azt hiszem, hogy a jól gazdálkodó szövetkezetekbe egyre nehezebb még gimnáziumi érettségivel is bejutni, hiszen van elegendő mezőgazdasági szakem­ber. Az év nagy részében a szö­vetkezet cipőgyári melléküzem- ágában dolgozom mint varróhő, csizmabéléseket varrók. Természe­tesen, ha a szövetkezetnek szük­sége van ránk, akkor abbahagy­juk a gyári munkát, és megyünk a földekre, jelenleg például a sző­lőben dolgozunk, ezt a munkát pedig majd a dohánypalánták ki- ültetése követi. Néhány hónapja férjnél vagyok, a férjem szintén a szövetkezetben dolgozik, mezőgazdasági gépjaví­tó. Az ő szüleinél lakunk, hálásak vagyunk, hogy legalább kezdetben segítenek bennünket. Kétezerre, remélem, lesz már saját házunk vagy lakásunk, hiszen mint min­den fiatal házas, mi is szeretnénk gyerekeket. Változhat minden kö­rülöttünk — a technika, lehetnek robotok, fogom is támogatni, mert szeretem a modern dolgokat — viszont amit mór most ellenzek, és szeretném, ha sértetlen marad­na: az anya-gyermek viszony, az anya szerepe a gyermeknevelés­ben. Jó lenne, ha mi, nők a tech­nika előrehaladásával egyre na­gyobb szerepet tudnánk vállalni gyermekeink neveléséből. Ügy gondolom, hogy a két dolog ösz- szefügg, hiszen a műszaki fejlő­dés számos háztartási munka gondját leveszi a vállunkról, ezért remélem, hogy 2000-ben több jdö Jut majd a családra. Természetesen magam sem aka­rok lemaradni a fejlődésben. Sze­retném magamat képezni, első­sorban azon a szakterületen, a- melyen dolgozom, szeretném táv- úton elvégezni a Rimaszombati (Rím. Sobota) Mezőgazdasági Szakközépiskolát. Egyelőre ennyi a tervem kétezerre, de szinte e- gészen bizonyos, hogy hét-nyolc év múlva, még az ezredforduló előtt már sokkal igényesebb lesz. Szabó Gyula, 22 éves elektro­műszerész: A szövetkezet cipőgyár! mellék­üzemágában dolgozom karbantar­tóként, .gépjavítóként. Az üzemben nem gyakori a gépek meghibáso­dása, mert új a berendezés, vi­szont az ott dolgozó hatvannégy nő munkája nagyon egyhangú. Ép­pen ezért gondolom, hogy az ilyen Almágyon kell bevásárolnunk, las­san már megszoktuk azt a gondo­latot, hogy Alraágy „elővárosa“ vagyunk, hiszen a falu is abba az irányba terjeszkedik. A vidék, a faluk fejlődése mindig lemaradt az iparvidékek, a városok fejlő­dése mögött. Ügy érzem, hogy 2000-ig ebben lesz nagy előreha­ladás, mégpedig akkor, ha a fa­lukban is igénybe vehetjük azo­kat a szolgáltatásokat, amelyek egyelőre csak a városokban és néliány nagyobb községben talál­hatók. Gondolok itt például a fod­rászatra, a borbélyműhelyre, tisz­títóra, mosodára, vagy ahol a ház­tartási gépeket javítják. Nem kö- vetelődzünk, tudjuk, hogy sok szolgáltatás létrehozása folyamat­ban van — csak reméljük, hogy még 2000 előtt valamennyi meg­valósul. Várható a mi kis telepü­lésünk, Csevice fejlődése is, mert szakemberek a közelmúltban meg­állapították, hogy vastartalmú vi­ze gyógyhatású. Az én mikrovilágom Is nagyot fog változni, hiszen a családala­pítás minden fiatal életében na­gyon jelentős esemény. Szeretnék mielőbb leérettségizni is. Ennek szükségét nagyon érzem, és vő­legényem Is szeretné, ha esti ta­erőveí végezzük. Ezt nem hagy­hatjuk annyiban. Ha valaki nem előz meg bennünket, akkor ml fogjuk törni a fejünket valamilyen újításon, hogy könnyítsünk asz- szonyaink munkáján. Tavaly en­nek már volt konkrét eredménye, készítettünk egy magházföldrostá- lót. Míg nem volt, kézzel kellett készíteni a dohánypalánták alá a finom földréteget. Másfél hóna­pig készült a szerkezet, de na­gyon sokat segít. A mezőgazda­ságban sok a lehetőség az újítás­ra. A szövetkezetnek jelenleg 520 dolgozója van, köztük hál'isten-« nek nagyon sok az ügyes flataL A vezetőség támogatja kezdemé­nyezéseinket, és tudunk is felmu­tatni eredményeket. Két évvel ez­előtt mint a járás legjobb Ifjúsági szervezete megkaptuk a SZÍSZ já­rási bizottsága vándorzászlaját. Nem kétezerig, hanem még a* Idén felépül a szövetkezet új gép­javítóműhelye. Nagyon szükségét érezzük, de ha kész lesz, akkor korszerű felszerelésével megfele­lő munkakörülmények között dol­gozhatnak majd az ezredforduló gépjavítói. Agócs Gyula, 22 éves, a szö­vetkezet sofőrje: Az Idősebbek a megmondhatói, mennyit gyarapodott Almágy. Van új Iskolánk, aránylag új a szö­vetkezet épülete is, a számos csa­ládi házról nem is beszélve. Az a szakterület, amelyen jelen­leg dolgozom, a közlekedés, a for­radalmik közé tartozik, nagyon gyorsan változik. A szövetkezet­nek két autóbusza van, ezekkel szállítom a dolgozókat reggel a munkahelyekre, délben ebédre. Ez is csak az utóbbi évek kivált­sága, a szövetkezet gondoskodá­sának egyik megnyilvánulása. Négy falut tömörít .magába a szö­vetkezet: Almágyot, Péterfalvát (Petovce), Dobfenéket (Dubno) és Csevlcét. Idővel egészen biztosan közelebb kerülnek egymáshoz ezek a települések, lehet hogy nem is lesz szükség a munkám­ra, de most mindenki él vele és dicséri. A falunak nincs vasútál­lomása — lehet, hogy 2000-ben már ez is lesz, viszont senki sem szeretné, ha a falu gyönyörű csendjét megzavarná a vonatza­katolás. A közlekedésben valóban félelmetes változások várhatók, hiszen már nem számít szenzáció­nak, hogy például Franciaország­ban és Japánban a gyorsvonatok 200—250 kilométeres óránkénti sebességgel száguldoznak. Mi, fa­lusi emberek, nem vagyunk a nagy sebesség hívei, számunkra inkább a biztonság a fontos. Van saját gépkocsink, az autó már a jelen­korban sem számít elérhetetlen cikknek, de azért a kerékpárt sem dobjuk a szemétdombra.., Elképzelések, amelyek tükrözik a ma gondjait, de a reményt Is, hogy mielőbb megoldódnak. Érintik a közösséget, amelyben a meg­kérdezettek élnek, dolgoznak, de saját kis világukat is. Törekvő, dolgos fiatalokat ismertem meg Gömöralmágyon, a Gortva-patak völgyében, az Alabánok és Agócsok falujában, olyanokat, akikre a falu, de a szövetkezet Is egyaránt büszke lehet. Nem .mérnökök, tudósok mondtak vélém'ényt a közeljövörőt, hanem egyszerű embe­rek, akik tudják, hogy a fejlődés hosszadalmas folyamat. Ez a fa­lu tele van kerékpárral, de korszerű tágas családi házakkal la. Ottjártamkor «'téren tanyáztak a komédiások az elmaradhatatlan körhintával, de ők ugyanúgy hozzátartoznak a falu képéhez, mint azok a fiatalok, akik modern termlnolőgléban gondolkoznak, ro­botokat emlegetnek és qzzal. foglalkoznak, hogyan lehetne köny- nyftenl a földeken dolgozó asszonyok munkáján, és annak ellené­re, hogy a faluban nincs presszó, sok a szerelmet fiatal, a házalt előtti „hidakon“, esténként folyik az udvarlás és a terefere. : ; N. Zácsek Erzsébet Folgárl László felvételei Jöhet a nagybetűs élet Amíg az osztályt elmerengv'e nézem, Eszembe jutnak a szép : diákévek. Diákábrándok, diákremények, diá'kszerelmek Búcsú tőletek. — visszhangzik az'osztály, a fo­lyosók, a tanári, az igazgatói szo­ba, de még az udvaron is cseng, száll 42 diáklány ballagási éneke. A Losonci (Lueenec) Pedagógiai Szakközépiskola IV. M osztálya számára is elérkezett a nemrég még oly távolinak tűnő pillanat, amikor utoljára érezhették az osz­tály fészkének melegét, az ódon épület vaskos falainak hűvös le­heletét, az osztálytársak. Iskola­társak meghitt közelségét. A bú­csú pillanatai könnyeket fakasz­tottak diákok, szülők, de még az osztályfönöknö, Kamensky Kata­lin szeméből Is. Hátravan még az érettségi, számot kell adni a négy év alatt szerzett ismeretek­ről, a legfiatalabb generáció ne­veléséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudásukról. És ha majd felkerül a pont az 1-re, jöhet a nagybetűs élet, ahol mindenkinek önállóan kell helytállnia, bizonyí­tania. „Egy kicsit még gyerekek va­gyunk, egy kicsit már felnőttek is. Pontosan még nem tudjuk, ml vár ránk, de becsülettel végezzük majd a ránk bízott feladatokat“ — hangzott a tanári karhoz inté­zett köszönőbeszédben, majd újra megindult a menet, s több szó­lamban is felcsendült a dal. Kép és szöveg: Polgári László-.L. » .úiU. J

Next

/
Thumbnails
Contents