Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-05-20 / 20. szám

új ifjúság 7

H

ilába, az tdS megteszi a ma- ' gáét" — mondta az uzsonna vége felé Pannika, s Klárinak úgy tűnt e pillanatban, mintha megérkezésük óta, Immáron negyednapja várt volna vala- 'mit, illetőleg mintha pontosan ennek a mondatnak a fölhasználását várta volna mindeddig hiába, s ettől az egész megérkezés hiába következett be, valójában mégsem történt meg. Csak most, e pillanatban, a- mikor nagynénje kimondta: „Hiába, az idő megteszi a magáét'

'Általában kétévenként szoktak hazalátogatni. Tizennyolc éve, hogy Németországba költöztek. Férje szülét, az idősb Pressbur- ger házaspár tervezte annak idején a kiköltözködést, s aztán valahogy egy csapásra az is eldöntetett, hogy az ifj. Pressbur- ger házaspár is csatlakozzék hozzájuk, az idősb Pressburger házaspár egyetlen fia: Pressburger Péter és ő, Pressburger Péterné szül. Hámori Klári. Klári máig is pontosan emlékszik a saját akkori magatartására. Nagyon meghökkent, sőt meg is ijedt, amikor végre igazából fölfogta, hogy ez az elköltözés nem kétheti nyaralás, nem tanulmányi kirándulás az Iskolával, hanem o- lyan durván végérvényesnek látszó környezetváltoztatást jelent, amire ő képtelen volt mindeddig komolyan gondolni. Klári szülei, ismerve Pressburgerék kiköltözési szándékát, nem erőszakos formában, de mindent elkövettek, hogy lányukat eltérítsék ettől a házasságtól. Klári máig sem érti, hogy az ö gyerekessége hogy tudott oly mindenható lenni, hogy még huszonkét éves fejjel se legyen képes elképzelni, mit jelent idegen országba költözni, s nem muszájból, nem elvágyódásból, s mint utóbb egykettőre ktderült, még csak nem ts szerelemből, hanem pusztán meggondolatlanságból, pontosabban gondatlanságból. De ez még meg- magyarázhatatlanabb, hogy ő mindennek ellenére zokszó nélkül követte férjét Németországba, s hogy sem akkor, sem később nem volt képes egy pillanatra sem kézbe venni saját sorsának irányítását, holott néhány rövid és önfeledt Időszakot kivéve folytonosan csak elégedetlenkedetti Keserűen állapította meg életének minden, számadást végző pillanatában, hogy becsapottnak, félrevezetettnek érzi magát, egész életét pedig félresiklottnak. Csak amikor a kétségbeesésbe, úgymond, belefáradt, akkor töprengett el azon, hogy valójában nem is ragaszkodott 6 soha annyira a szülőföldjéhez, hogy a tőle való megválás a kisik- lottság érzését ébreszthette volna. Amikor Otthon tartózkodását alkalmával meglátogatja egykori barátnőit,- s meghallja, hogy a maguk módján azok is pontosan olyan elégedetlenek, mint ő, s éppúgy félresiklottnak érztk az életüket, akárcsak ő. még jobban megerősödik abbéli meggyőződésében, hogy ha otthon maradt volna, akkor sem érezhetőé magát másként, ugyarCaz az elrontottságélmény fojtogatná időről időre, mint így. Gyakran megesik azonban vele az is, hogy egyszeriben rádöbben: az 6 kétségbeesése egészében hamis. Tulajdonképpen nagyon is elviselhetönek és elfogadhatónak érzi 6 az életét, minden megbízhatóan tisztes távolságra van tőle. s így ő valójában minden nehézségtől, meg van kímélve. Kétségbeesése nem több, mint langyos utánérzés, ami nem követel különösebb erőfeszítéseket. Nem érez őszinte, mély fájdalmat, mint ahogy igazi, mély boldogságot sem, viszont helyette mindig akadnak apró-cseprő örömök és könnyű lefutású szomorkodások és bosszúságok. Olyan az 0 élete, mint azé az emberé, aki bent ül a meleg szobában, és töhhé-kevésbé el- viselhetöen unatkozik, ha kimenne, nem unatkozna többé, de nem megy, mert kint esik az eső.

Három évvel kiköltözésük után megbetegedett az édesanyja, s kéthónapi szenvedés után meg is halt, néhány hónappal később, de még ugyanabban az évben édesapját ts elvesztette. Amíg szülei éltek, tgazt boldogság volt' hazalátogatnia, s ugyanakkor mélyen megrendítő minden visszajövetel, A hazalátogatások Pannikának, anyja legfiatalabb húgának köszönhetően szülei halála után sem szűntek meg, de egészen más 'jelleget öltöttek, mint addig. Kellemesek voltak, s olykor unalmasak. Persze tagadhatatlan, hogy nagyon fontosak voltak ezek a hazalátogatások az 0 számára így is, és hálás volt Pannikának, hogy annyira ragaszkodott ahhoz, hogy ha minden évben nem ts, de legalább minden másodikban hazalátogassanak. Pannika nem ment férjhez, mégsem volt soha egyedül, valaki vagy valakik mindig nála vendégeskedtek, akár családi akár baráti köréből, őszinte, mély családi érzés élt benne mindig Is, úgy tűnt, csak azért nem ment férjhez, hogy minél teljesebben alárendelhesse magát ennek az érzésnek.

Klári nagy szeretettel szokott Pannikára gondolni, és már réges-rég megmagyarázhatatlanul, de egyszer s mindenkorra hozzákapcsolta alakjához az otthont uzsonnákat, s méqinkább a mondatot, melyet nagynénje mint döntő érvet, bizonyítékot, végkövetkeztetést vagy cáfolatot — mikor mire van szükség — oly előszeretettel szokott kimondani: Hiába, az idő megteszi a magáét.

; Egy-egy hazalátogatás idején rengeteg j mindent meg kell beszélniük, erre valók a hosszan elnyúló uzsonnázások. Ilyenkor az- ! tán alaposan meghányják-vetik mindazt, I ami egy vagy két év leforgása alatt a saját, de főleg az ismerőseik életében történt. A legmurisabb ebben az, hogy nemcsak rokonaikról és közös ismerőseikről esik szó ilyenkor, hanem évek hosszú során át rendszeresen olyanokról is, akiket csak egyikük ismer, a másikuk pedig soha nem is látott. 0 például évek óta rendszeresen beszámol Pannikának müncheni barátnőjének, Karin Blattnak az életéről, noha nagynénje sohasem látta e nőt, s föltehetően nem is fogja soha méglátni. S neki évekre visszamenőleg tudamása van többek között Pannika Andor nevű kollégájának és feleségének, Ilonkának az életéről, s ebben az a legérdekesebb, hogy noha számtalan alkalom lett volna rá, 6 soha eddig nem találkozott velük, s ez mindig valami véletlen és váratlan apróságon múlott. Klárinak minden hazalátogatása alkalmával j jobban és jobban feltűnt, hogy a véletlen j megint csak úgy hozta, hogy ne sikerüljön I találkoznia e két emberrel, holott egy akko- '. ra helyen, mint amekkora az ő szülővárosa, ez szinte lehetetlenség. Egyik évben éop azon a napon utaztak el a tengerre, amikor ők megérkeztek a környező falvakban, minthogy e vendének néprajzi gyűjtéssel foglalkoztak, egyszóval valami mindig közbejött. Pannika történetei évről évre jobban

amely „ismeretségük' egyoldalúságából táplálkozott. Andor nem sejtheti, milyen részletesen ismeri Klári az ő élete folyását, ez a jólértesültség pedig elönyókkel jár. Ebbéli meggyőződésén sokat töprengett utóbb, minthogy egykettőre be kellett látnia, nem előnyére volt e férfi előzetes ismerése, hanem egyértelműen hátrányára. Ügy adta át magát neki, óvatosság és védekezés nélkül, azonnal és feltétlenül, mintha régtől fogva ismerték volna egymást, holoH csak ö tudott bizonyos dolgokat Andorról.

Minden alkalommal föl kell idéznie azt is. hogy amikor Andor váratlanul betoppant, ő még látta a kertet. (Olyan széket választott magának mindig, hogy beszélgetés közben is el-elgyönyörködhessen a kerti füvek, virágok, bokrok és fák látványában.! A férfi megjelenésétől kezdődően azonban nem tudta többé észrevenni a kertet, hiába ült vele szemközt ezután is. Ettől kezdődően ő valójában csak Andor tekintetének sugárkOréhen létezett. Minden gondolata, minden mozdulata, e tekintet által volt meghatározva. Többszáz kilométer távolságból is úgy tűnik, most is ez a tekintet irányítja őt, s látni benne, mint tükörben, a- hogy tesz-vesz, megáll, szórakozottan, álmatagon. Az 6 tekintetében pedig eay kamera gépies állandóságához hasonló makacssággal szüntelenül benne van ez a férfi, amint most, e pillanatban is váltor zatlanul ott ül Pannika uzsonnához terített

fölkeltették Klári érdeklődéséi e házaspár iránt. Ha őszinte akart lenni, Klárinak he kellett ismernie, hogy mindenekelőtt Andorra volt ő kíváncsi, s ez nem csupán Andor férfi voltával volt magyarázható, hanem azzal is, hogy két ellentétes élet felfogású és vérmérsékletű ember esetében az egyik óhatatlanul kíváncsibbá tesz bennünket, mint a másik. Klárinak.az élet dolgai-, ban higgadt, de a családi tűzhelyt, ha kell, zsarnokian őrző Ilonka ellenében eleve Andor tetszett jobban, aki nehezen tudta elviselni ennek a tűzhelynek az egyenletes ' melegét. Időről időre jollázadt e rend ellen, rendszerint úgy, hogy néhány napra, de előfordult, hogy több hétre is búcsút mondott neki. Andor rendszerint nem más nők miatt fordított hátat családjának olykor, hanem, mint Pannika elbeszéléseiből kiviláglott, a családi életet mint életformát érezte időről időre elviselhetetlennek. Andor sokszor képezte szóbeszéd tárgyát a városban, gyakran ítélkeztek felette kárörömükben kéjelegve, s többnyire azok és olyanok, akik nála hitványabbak voltak emberség és becsület tekintetében, viszont sohasem kerültek összeütközésbe a mindennapi élet rendjének írott és íratlan törvényeivel. Pannika mindkettőjüket, Ilonkát is és Andort is tiszta szívből szerette, megértette és elfogadta. Nem csoda, hogy a szeretet kölcsönös volt mindhármuk részéről. Kevesen értették, hogyan tanúsíthat őszinte megértést házastársi bonyodalmak ügyében olyasvalaki, akinek nincsenek a házasságot illetően személyes tapasztalatai. Azt viszont végképp nem tudta senki hogyan elkönyvelni, hogy Pannika nemcsak az egyik felet, de a másikat szintúgy megérti. A megélénkülő szóbeszédben mindig világosan el lehetett különíteni azokat, akik Ilonkát pártfogolták, azoktól, akik Andort. Vagy- vagy — így vélekedtek valamennyien. Pan- ; nlka volt az egyetlen, aki is-lst mondott.

'■ Hetekkel, hónapokkal Münchenbe való visszatérése után is gyakran kapta magát Klári azon, hogy órákon át bíbelődik gondolatban azzal, hogy vajon valóban ked- veric mondatát mondta-e éppen Pannika, amikor Andor végre valóságosan is felbukkant. Klári szeretett volna biztos lenni benne, hogy épp e mondat’ elhangzásakor toppant be, maga sem tudja, miért. Rendszeresen olyan részletek fOlidézésével foglalatoskodik, hogy mit gondolt ő a férfi megérkezését megelőzően, s mit akkor, amikor az leült, épp vele szemben, Pannika mellett az uzsonnára terített asztalhoz. 0 maga sem értette, miért bajlódik újra meg újra e részletek fölelevenít ésével, amikor a hangsúly igazán nem ezen, hanem a továbbiakon van. De úgy látszik, e bevezetés nélkül nem lett volna teljes az emlékben való megmártózás. Föl kellett hát idéznie minden alkalommal, hogy Andor első pillanattól fogva rendkívüli hatással volt rá. Mire védekezhetett volna, már ki volt neki mindenestül szolgáltatva. E bevezetéshez az is hozzátartozik, hogy a találkozást megelőzően nemcsak a kíváncsiság nőtt benne e férfi iránt fokról fokra jobban, hanem látatlanban is egyfajta fölény vele szemben.

asztalánál, éppen vele szemközt, ahogy gyöngéden s mégis kihívóan és dacosan nézik egymást, s ahogyan végigsétálnak a kert ösvényein, s amint fák és bokrok közt bujdosva csókolóznak lélegzet-visszafojtva és remegve.

Klári nagyon megdöbbent azon, hogy mennyire félrevezette őt a hit, hogy Án- dgrral. icapcsólatös ''előzetes ismeretéi' elő-' nyére válnak. Mindaz, anvt tudott e férfiról, elképesztően semminek bizonyult az első pillanattól kezdve, ahogy meglátta. Pannika valóban sok mindent elmondott neki róla, arról a döntőnek bizonyuló körülményről viszont, hogy Andor milyen vonzó jelenség, sőt kimondottan szép, nagynénje, rá jellemző módon, egy árva szót sem ejtett. Mire neki ideje lett volna föleszmélni és visszakozni, addigra már mindenestül a férfi hatása alá került. Rossz érzés tölti el máig is arra a gondolatra, hogy mennyire védtelen e szépséggel szemben. Hiszen bármennyire is szégyenli, be kell ismernie, hogy mindenekelőtt ez a szépség alakot öltött vonzás, kisugárzás kerítette öt hatalmába. A szépségről azt hiszi az ember, hogy ártatlan, puszta küllem és kellem csupán, s hogy nincs se mély, se tartós hatása. Pedig a szépség a legelbírhatatlanabb kísértés. Kielégíthetetlen vágyat ébreszt, mert meghaladhatatlan. A vágyott lény szépsége még fájdalmasabbá teszt a fölismerést, hogy az igazi szerelem beteljesülhetetlen, s a folytonosan újratermelődő hiányt éppen ez a bódító-részegítő szépség hevíti szenvedélyes megbabonázottsággá. Halálos sebet ejtő fullánk a szépség, csak a szem gyönyöre kíván lenni, de alattomban mindenestül elveszíti áldozatát.

Pannika kedvenc mondásában, hogy az idő megteszi a magáét, Klárinak az volt a legmurisabb, hogy sohase érezte így. Az idő magáé az ő szemében nem volt más, mint az, hogy múlik. Pannika szerint az idő mindenható. Az, hogy a század elején épült női strandfürdő deszkapalánkja elkorhadt, nagynénje szemében a múló idő fájdalmasan eleven bizonyítéka, de ugyanilyen a fák terebélyesülő törzse, ilyen az évszakok múlása, ilyen az a holtidő is, mely a két esemény közötti üres felületet kitölti. De Pannika szerint időnek tekinthető az is, hogy bizonyos élményeink elveszítik. érdekességüket, egészen elfelejtődnek lassacskán, mások viszont, az idő múltával egyre erőteljesebbekké lesznek, kinövik magát az időt. Klári ezt sehogy sem tudta átérezni. Öt Pannika kedvenc megállapítása mindig arra emlékeztette, hogy az idő valójában semmit sem tesz meg azon kívül, hogy végzi kötelességét, a múlást. Bármennyire képtelenség ts, de neki mindig az az érzése, hogy nem Idő az ö negyven éve, nem idő az a tizennyolc év sem, amióta szülőhazájától távol él, s hogy mindaz, ami vele történt és történik, kívül van az időn, nem mérhetően, csak vaktában megy végbe. Szentül meg volt győződve róla, hogy csak az igazán jelentős életeket és eseményeket tudja átjárni az idő, s az 0 élete, az ő élményei, jelentéktelenségüknél fogva alatta vannak az időnek, nem tudtak soha felnőni hozzá.

Klárinak minden hazalátogatás alkalmával feltűntek az újonnan épült házak, és \ sajnálkozott azokon a házakon, amelyeket sohase láthat többé, mert időközben lerombolták. Minden alkalommal van néhány régi ház a leromboltak között, amelyekhez öt személyes élmények fűzték gyerekkorától fogva, lerombolásukkal öt súlyosan megrövidítették. Egy többé már nem létező sarokház, ahol élete első, nagy, oktalan és csillapíthatatlan sírása bekövetkezett, a- nélkül a bizonyos sarokház nélkül, mintha merő képzelgésnek minősülhetne csupán, mintha bizonyíthatóságát veszítette volna el azáltal, hogy a sarokházat mint hátteret, eltüntették mögüle. Két három éven belül park lesz a helyén, vagy új ház épül, s akkor már végképp fölidézhetetlen lesz az a néhai sírás. Egy alkalommal csaknem eltévedt a saját szülővárosában. Egy régi osztálytársnőjével volt találkája az eayknri Fenyvesi söröző utcájának sarkán. Összeszorult a torka, amikor azt kellett látnia, mennyire megváltoztak mind az utcák, terek és parkok. Alig tudott megszólalni, a- mikor véore összetlálkozott Eszterrel. Bűntudat és félelem lett úrrá felette iménti tévelygései során. Mintha bűnös lett volna, görbe utakon járt volna eddig, s így nem is ismerhetné ki magát ezeken a tiszta és áttekinthető utcákon. Nem találta a régi cukrászdákat, ahol első büszke és bűntudatos cigarettáikat szívták diákkorukban, megváltozott a járda kövezete is. simán aszfaltozott lett, nincs már mit bámulnia menés közben'. Eltűnt Karnis néni jéghideg lehe- letű virágüzlete is, ahol, gyerekkori elképzelései szerint dzsungel-, koporsó- és sír- kertszag keveredik egymással, s éjszakánként vadállatok és holt lelkek járkálnak benne nesztelenül és félelmetesen. Amikor Eszterrel végre összetalálkozott, úgy érezte, magát, mintha Karnis néni virágüzletéből szabadult volna, ahol mint jéghideg sírkert- hen, holt lélekként ődöngött volna maga iSi Otthoni tévelygéseinek e kísérteties pillanataiban mintha sikerült volna belenőnie az időbe, viszont óvakodott attól, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, s igyekezett minél gyorsabban elfelejteni az egészet.

'Amióta visszautaztak Németországba nincs a napnak olyan szaka, amikor ő ne szállna haza gondolatban. Otthoni kora délutánok felennénk még''á'szeme élőit, és Andor mindenekelőtt és mindenütt és mindenféleképpen. Ojraéled benne az a kora délután, a- mikor egészen váratlanul kettesben maradtak nagynénje házában. Szeretett volna elmenekülni, félt, mint a gyerek a sötétben, ugyanakkor egész testében megborzongatta a vágy, hogy egészen átadja magát nekit Az utcán olykor zötyögve vonult el egy- egy lomha szekér, s 6 ámulva gondolt arra, hogy e közeledő majd távolodó zajok, a- hogy a szomszédból Idehallatszó gyerekzsi- vaf s minden egyéb ts elmondhatatlanul messze került most tőle, s mintha 6 maga is ilyen messzire került volna önmagától, vagy mintha csak most ismerné fel igazán önmagát, úgy érezte, hogy mindeddig csupa fölösleges dolog takarta az ö egész valóját. Amikor Andor lessú, de határozott mozdulatokkal vetkőztetnl kezdte, egész testében, mint lázas hideglelésben, megremegett. Már-már elvlselhtetlen szégyen kerítette hatalmába, kiszolgáltatottnak érezte magát, áldozatnak, mint egykor, elvérzett szüzességének másnap reggelén, ugyanakkor csupa kihívás volt mégis, ahogy ott állt szemben a vágyott férfival, izzón, mégis borzongva, egyszerre érezve magát ragadozónak és áldozatnak. Menekülni szeretett volna, ugyanakkor csábítóan magához vonni őt, érezni a testét, remegését, szorítását... Olyan ez a menekülve üldöző és üldözve menekülő vágy, akár a tenger rln- gása, ahogy sistergőn fröccsenve odacsapódik a part szikláihoz, hogy aztán újra meg újra belevesszen önnön mélységeibe. Olyan ez a vágy, mint amikor hirtelen vihar kerekedik, s a part belezúdul a tengerbe, a tenger pedig elborítja a partot, így tobzódva önnön szertelenségében mielőtt fóllakottan elcsitulna végül.

zóta is benne ringatózik újra meg újra ez a vágy, ki tudja hányadszor ismételve meg a nyári ölelkezések és csókok délibábosan pulzáló, forró képeit. Ahogy a lemezjátszó megakadt tűje ugyanazt a dallamot, 6 ugyanazt az ölelést, ugyanazokat a csókokat újra meg újra, fölsebezve, ktvérezve az időt, mely az 6 álmatagon Is makacs képzeletében nem teszt meg a magáét, nem múlik, egy helyben ring, ring, ringatózik.