Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-01-14 / 2. szám

Premier előtt Janiga József: lanlga József képeiből rendezett ki­állítást a bátorkeszi művelődési ott-' hon. Miért most és miért épp Bá- torkesziben (Vojnice)? — kérdeztem meg az indulás előtt. A helyszínen aztán láttam, miért. A község nem­csak azért áll közel a festő szivéhez, mert felesége révén szükebb otthoná­hoz tartozik, de mert tulajdonképpen saját szülőföldjének is tudhatja, hi­szen alig néhány kilométerre Innen született, itt élte le gyermekkorát, így a táj Is a szívéhez nőtt. Ter­mészetes tehát, hogy újra meg újra visszajön megfesteni, megörökíteni. janiga Józsefet olykor a Csallóköz festőjének is tartjuk, Kezdő pedagó­gusként (azóta is a Csallóközben él), majd később Is szívesen és gyakran festette az „asztallapon“ megbúvó falvakat, tanyákat, egymáshoz szo­ruló fűzeket, magányos jegenyéket; s mi Igazán örültünk a hófehér fa­lakon vibráló árnyékoknak, a fosz- foreszkáló fűzfáknak, a felkiáltójel­ként komorulő jegenyéknek. Mindez azt jelenti, hogy Janiga Jó­zsef lényegében tájfestő. Romantikus lélek, melegre, biztonságra, csendre, nyugalomra vágyik. Festményei ré­vén szinte megtapogatja maga körül a fákat, a házakat, rögzíti a látványt, hogy érezze, tudja. Itt van otthon. Az a benyomásunk, hogy Van Gogh festői életmódjából indul ki, de ö mentes az Izgalmaktól, a vibráló 1- degességtől, az újítás kényszerétől. A nagyvilág zaja távol él tőle. A gyö. nyörűséget, az egyszerű gyönyörűsé­get, tisztaságot, szépséget, a táj szí­nes háborítatlan szőnyegét látja meg és festi le. Szőkébb környezete szá­mára a teljes univerzum. Néha oly­annyira, hogy szinte csak vázlatsze- rüen, mintha az alapozástól nem ju­tott volna tovább, rögzíti a színeket, a barnák, sárgák három-négy tónusá­ban örökíti meg a látványt, nincs szüksége arra, hogy aprólékosan Is visszaadja a látványt, a részleteket. De nem ezek az alkotásai a legsike­rültebbek, hanem a klasszikus, a múlt századtól napjainkig továbbélő festői stílusban készült képei. Ro­mantikus tanya, mondja, és -színes, fákkal, bokrokkal körülvett házikót visz a képre. Különben kedveli a forróságot, a sárga, szikrázó búza­földeket, a tikkadt tarlókat. Az em­ber, a gép szinte teljesen hiányzik a képeiről, s jő, hogy nem Is akar­ja a napi eseményeket tetten érni. Il­letve csak annyit, amennyit kell, mert kerüli, kerülni igyekszik a konfliktu­sokat, nem engedi háborgatni belső nyugalmát, kiegyensúlyozottságát. Szá­mára nemcsak táj van, stílus, festői mód Is. Nem keres, hanem kifejez, megfest. A telitalálatok mellett halványabb képek sora — legalábbis ezúttal — váltja egymást, ezért talán nem ár­tott volna egy kicsit szigorúbban megválogatni az anyagot, és kiszűrni azokat a képeket, amelyek lényegé­ben vázlatok maradtak. Németh István Ä MATESZ Thálla Színpadán Hor-> váth Lajos vezetésével véget értek Vlado Laco, fiatal szlovák drámaíró: Mennyel látogató című darabjának próbái. Ez a felnőtteknek szánt „bo­londos mese“, zenés szatíra erkölcsi célzatú színpadi cselekményt mutat be, amelynek jelképes formája, alle­gorikus párbeszédei furcsamód jele­nünket állítják pellengérre. Noha a cselekmény nem a földünkön, hanem valahol a pokolban játszódik, mégis mostani „szokásainkat“ vetíti elénk. Ezt nemcsak beszéddel, hasonlatok­kal, tudatosan elvont fogalmakkal és ügyesen karlklrozott szereplőkkel közli, hanem mindent elkövet, hogy figyelmeztető Intelmei a nézőtéren ülőkhöz jussanak. Groteszk alapötle­te arra szolgál a debütáló szerzőnek, hogy nemkívánatos társadalmi jelen­ségekre mutasson rá, a munkaerkölcs hiányosságaira, és jellemezhesse so­kak életvitelét. A játék vidám hangulatú történés. Központjában egy „szokatlan“ jóindu­lattal felvértezett naiv revizor áll. Istinek hívják. Olyan angyalféle va­laki, akinek pokolbeli látogatása so­rán fontos tények lepleződnek le. Expresszionista megnyilatkozásokat láthatunk, és minden jel arra mu­tat, hogy a jó szereposztás most Is az élő színház rangjára emeli az előadást. A játék sztorija manipulá­ciók sorát pergeti le előttünk. A reil- dező ügyes hangulatképekkel lepi meg a közönséget, amikor „közerő kölcsű“ tanulságokkal mutat rá a lé-i nyegre. Az abszurditásig terjedő je­lenetekbe komikus helyzetek vegyül-' nek. Ezzel próbál majd jó szórako­zást biztosítani. Groteszk párbeszédei a szerzői „partitúrához“ Igazodva hu­moros hangulatot teremtenek, persze arra is ügyelve, hogy a szövegek Kmeczkó Mihály átköltésében a kö­zönségre hassanak, figyelmeztetően, céltudatosan. Díszlet- és jelmeztervek: Nagy Já­nos. Koreográfia: Mészáros János. Ze­ne: Ján Kovaf. A szereplők: Isti, az angyal — László Géza; Lucifer, a nagyfőnök — Várady Béla; Marosa, a kiváltságos (az egyetlen női sze­replő) — Kövesdy Szabó Mária. A pokol ördögei: Flórls, a mélák —' Bajcsi Lajos; Bunkó, a lump — Pó­lós Árpád; Kelemen, a kisfőnök Dudás Péter. Az előadást Érsek György vezeti. Az országos bemutatót a Thália Színpadon tartják 1986. ja­nuár 16-án. (szuchyj TÁRLATI JEGYZETEK A TEUESEBB MŰVELTSÉGÉRT Kalita Gábor Milyen messze van a ceruza és az ecset egymástól? — kérdem Kallta Gábor újságíró képkiállításán Érsek- újvárott (Nővé Zámky) a Csemadok helyi szervezetének kiállítótermében. Kallta Gábor ugyanis most nem a sző, az írott betű által próbál hat­ni, hanem festményeivel. A kérdés természetesen szónoki, hiszen mind­nyájan tudjuk, hogy aki egyszer ke­zébe veszi a ceruzát, és ma már min­denki megteheti, az akár festőművész Is lehet. Azzal a feltétellel csupán, ha nemcsak néz, lát is, ha a színek, a vonalak mélyebben vésődnek a tu­datába, s utána ki Is tudja őket ve­títeni magából, szólni, mondani Is tud valamit általuk. Kallta Gábor tehát eljutott a ce­ruzától az ecsetig. Első kiállítása, a- melyen két különböző stílusban pró­bál beszélni, azt bizonyítja, hogy akár korábban is elinduUatott volna a képi kifejezés felé. Ha nem ma­rad a ceruza bűvkörében, hanem ta­nul, műveli magát, elvégez valami­lyen képzőművészeti Iskolát, képes lett volna megállni helyét a pálya­társak között. Ez a tárlata, az első, természete­sen nem jelenti azt, hogy kiforrott művész, azt viszont Igen, hogy adott­ságai vannak számottevő eredményre jutni. Képeiben egyelőre sok a spekula­tív elem. Érdekesek, jók az ötletek, elfogadható a kivitelezés, megfelelő festői megoldásokat alkalmaz —mint például a Szélklrálynőben, a Szabad­ság érkezésében —, de egy kicsit túl- komblnálja, tételszerűen akarja ki­mondani a gondolatait. A másik cso­portban, a barna alaptónusű, relief- szerűen megmunkált, kialakított vib­ráló képeibe a legtöbb esetben írott szöveget Is komponál, így azok gon­dolatgazdagok, és formájukban és mint képek Is véglegesek. Tehát ké­pek, még ha milyen furcsa világról Is tanúskodnak, hihetők, és festmény­ként élnek. A szöveg Is képpé, lát­vánnyá minősül. Az utóbbi képcsoport mutatja, hogy Kallta Gábor nem siette el a bemu­tatkozást. Alapos felkészülés, szigorú önvizsgálat előzte ezt meg, és most, amikor a nyilvánosság elé lépett, nem kell szégyenkeznie. Az avatott szem természetesen rög­tön észreveszi, hogy a spekulatív megoldás, a legtöbbször pontos, vég­leges formába öntött kép mit is akar eltakarni. Kallta Gábor még nem mer önfeledten, a szakmai tudás tel­jes biztonságával dolgozni. De ez csak Idő kérdése. Ha amellett, hogy fest, dolgozik, a jövőben eljár egy- egy festőművész műtermébe, tanul tőlük, ezt az önfeledtséget Is meg­szerezheti. Sőt meg Is kell szerez-i a szövegek a maguk mivoltában már nem elevenednek meg, nem válnak képes beszéddé. Ez azonban mit sem von le az alkotások hitelességéből. Nem ő az első, akinek a szövegel ugyan érdekesek, de mégsem versek. Mindent egybevetve, érdeklődéssel nézünk Kallta Gábor festői pályája elé. Reméljük, hogy az ecset egyre kezesebb szerszámává válik, s a ce­ruza után azt Is tökéletesen meghó­dítja, a színek, formák világával egy­re jobban fog tudni beszélni. — Időnként több olyan név bukkan fel hanglemezeken, zenei kiadvá­nyokban, akikről tudjuk, hogy a Ko­máromi Művészeti Népiskola növen­dékei voltak. Hogyan gondol vissza ezekre a tanulókra, s milyen az után­pótlás nevelésének jelenlegi színvo­nala? — Nem véletlen, hogy itt elsősor­ban a zenei pályán érvényesülő egy-i kori diákokra kell gondolni, hiszen iskolánkban tizenheten oktatnak zon­gorajátékra, hárman hegedűre, két. ten harmonikára, egy pedagógus fog­lalkozik a gordonkásokkal, egy az énekkel, ketten tanítják a gitárjáté­kot, ketten a fúvósokat. A képzőmű­vészeti oktatást ketten végzik, egy- egy pedagógusunk pedig a tánc. Il­letve Irodalmi színjátszó szakon dol­gozik. Ebből is kitűnik, hogy Isko­lánkban a zeneoktatás dominál. A korábbi években Is már Iskolánk több növendéke került konzervatóriumba. Megállták a helyüket, s zenei pálya­futásuk azóta is töretlen. Gondolok Itt jozef Zsapkára, Skuta Miklósra, Pavol Virágra, Kovács Károlyra (aki a közelmúltban hunyt el váratlan hir­telenséggel), továbbá Török Ferencre. Ok valamennyien országhatárainkon túlra is eljuttatták iskolánk hírnevét. Volt diákjaink közül sokan tanárként, pedagógusként végzik munkájukat. Kár, hogy az évek folyamán olyan körülmények alakultak ki, hogy a zeneoktatáson belül meglehetős a- ránytalanság mutatkozik a zongora javára, holott az érvényesülési lehe­tőségek egyéb hangszereknél talán jobbak. Mindezek ellenére minden tö­rekvésünk arra Irányul, hogy megfe-' lelő utánpótlást neveljünk az ama­tőr művészeti mozgalom számára. — örömmel vennénk, ha szólna az iskolában folyó egyéb tevékenységről is. — Ml sem természetesebb, hogy pedagógusaink képességüknek és ké­pesítésüknek megfelelő munkát vé­geznek az iskolai kötelességeiken túl is. Stubendek István például kar­nagya az Egyetértés énekkarnak, né- hányan pedig kamarazenekari tagok-i ként működnek együtt a Líra ének­karral, három további pedagógusunk tagja a Csehszlovák Magyar Tanítók Énekkarának. Tanítványaink és né­hány volt diákunk rendszeresen fel­lép a polgári ügyek testületé ren­dezvényein, és színvonalas mOsorszá- maikkal teszik ünnepélyesebbé eze­ket az eseményeket. A politikai és tár­sadalmi rendezvényeken hasonlókép­pen szerepet vállalnak az Iskola leg­jobb diákjai. Szilva József aktív, ön­álló és közérdekű munkát végez mint képzőművész. Művei többször szere­peltek már kiállításon, tudását és képességeit folyótra- és könyvilluszt­rátorként Is kamatoztatja. Fekete Zoltán úgyszintén illusztrál, s kiállí­tásokon láthatják a munkáit. Cúth János És még egy gondolat, bár Kalita Gábor az írásaival, újságíróként ke­resi a kenyerét, a képeken fellelhető szövegek — bár érdeksek — nem Igazán élők és hitelesek. Ugyanúgy, mint a képek, ezek is spekulatívak, de míg azok végül képekké válnak, Az általános Ismeretek gyarapodá­sa, a felgyorsult Információáramlás, az egyre bővülő tananyag a tanuló- ifjúságra mind Igényesebb feladato­kat hárít. Az Iskolák szakosításával, a javuló oktatási módszerekkel sem küszöbölhető ki teljes mértékben ez a jelenség, s ezt a tanulónak és szü­lőnek egyaránt tudomásul kell ven­nie. Az általános tananyag elsajátí­tása mellett azonban Igen fontos kö­vetelmény a gyerekek művészeti Is­mereteinek elmélyítése Is. nie. És a ceruzától az ecsetig veze­tő göröngyösebb utat Is be kell jár­nia. A képek, a kiállítási anyag a- lapján ugyanis úgy gondolom, hogy érdemes, sőt kötelező ezt az utat megjárnia. A művészi értékek ápolásában Ko­máromban (Komárno) pótolhatatlan szerep jut a művészeti népiskolának, ahol a követelményeknek megfelelő szintű zenei és képzőművészeti ok­tatás folyik. Az Iskola gazdag ha­gyományokkal rendelkezik. Dobi Géza igazgató vezetésével képzett pedagó­gusok oktatják a tanulókat négy, ze­nei, képzőművészeti, tánc és Irodal­mi-színjátszó szakon. Amint az a mű­vészeti népiskolák esetében általá­nos, Komáromban Is a zenei oktatás­ra fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A járás tanulóinak hét százaléka lá­togatja a művészeti népiskolát, s eb­ből hat százalék zenei oktatásban részesül. Dobi Géza igazgatóval be­szélgettünk az iskoláról, eredménye­ikről, gondjaikról. — Iskolánkat 874 tanuló látogatja. Vannak kihelyezett osztályaink is. Bátorkeszln (Vojnice) zongoraoktatás folyik, Marcelházán (Marcelová) rajz és zongora szak között választhat­nak a gyerekek, és Naszvadon (Nes- vady) Is rajzot tanulhatnak. Becs­lésem szerint a jelenleginél jóval töb­ben élnének az Iskola nyújtotta le­hetőségekkel, de a délutáni, illetve az esti órákban folyó oktatáson csak a helybeli tanulók vehetnek részt, mivel a gyerekek faluról való bejá­rását csak szülői kísérettel lehet el­képzelni, ezt pedig kevesen vállal­ják. — Mit oldott meg ezen a téren az 1983 decemberében átadott új kor­szerű épUletszárny? — Az iskola új épületszárnyában 15 tanterem s egy, a célnak megfe­lelő koncertterem áll a rendelkezé­sünkre, emellett azonban tanítunk a Jókai utcai iskolában, valamint a volt tiszti pavilon helyiségeiben is. Oktatási körülményeink alapvetően javultak, így következetesebben, mód­szeresebben tudjuk ellenőrizni ered­ményeinket, mivel gyakrabban ren­dezhetünk ún. házi hangversenyeket, ami kétségtelenül munkánk fokmérő­je. Kéthetenként rendezünk házi hangversenyeket, amelyeken az isko­la tanulói lépnek fel. Tavaly a Rácz László vezette vonószenekar országos második helyezést ért el. jelenleg egy folklór zenekar összeállításán fá­radozunk. Reméljük, hogy ezek a ta­nulóink is hamarosan bemutatkoz. hatnak a közönség előtt. Fotó: Horváth Janiga József — Táj fákkal Kallta Gábor — FöldszUletés Új ifjúság 8

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents