Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-03-11 / 10. szám

új ifjúság 8 A Luscfnla együttes tagjai átveszik a fűdfjat Vladislav Pravda, a SZISZ KB titkárának kezéből BARÁTI ÜZENET DAUAl A martini fesztivál után a nyugat­csehországi Sokolov látta vendégül a politikai dal művelőit. Az Idei. tizen­negyedik, Politikai Dalok Fesztiválján több mint ötszáz szereplő találkozott ebben a bányászvároskában. Amatő­rök és hivatásosak, hazai és külföldi vendégek szólaltatták meg öt napon keresztül a politikai dalokat. Az a- matőr előadók kategóriájában 27 cso­port és szólista versengett a díjakért, tizenegy országból tizenkét együttes és szólista mutatkozott be. A sport- . csarnokban lebonyolított versenyhang- versenyeken kívül a résztvevők be­mutatkoztak a város üzemeiben és a környező helységek művelődési ott­honaiban. A rendezvény fő szervezője, a SZISZ KB bizonyos változásokat esz­közölt az Idei versenyszabályokban. A versenyt két elődöntő előzte meg, az egyik a rockzenét Játszók számá­ra, a másik a folkosoknak. A ver­sengés a SZISZ KB fődíjáért és a „Békegltárért" folyt. Fiatal alkotók A fesztivál minőségét vizsgálva nyilvánvalóvá vált, hogy milyen nagy segítséget hozott az angazsált alko­tások konzultációs központja, ame­lyet az elmúlt időszakban a SZISZ KB mellett hoztak létre. A konzul­tációs központ hatása elsősorban a szövegek minőségén volt lemérhető. De Javult a zenei alkotás és az elő­adás minősége Is. Az alkotók az Idei év legfontosabb politikai eseményei­re — a párt XVII. kongresszusa, a CSKP megalakulásának 65. évforduló­ja és a Nemzetközi Békeév — Irá­nyították figyelmüket. Az Ideológiai­lag tiszta szövegek mellett, a hozzá­juk kapcsolódó ötletdús és színes muzsika hozzájárult ahhoz, hogy ko­moly esztétikai értékekkel, találkoz­hattunk a fesztiválon. Példaképül a gottwaldovl Klucl együttest, az olo- moucl Zita Wandrolovát, az a51 Ske­let együttest hozhatnánk tel. Ám meg­említhetjük Ivona Lengovát és az Alter Ego együttest Nltráról, yagy a győztes Luscfnlát Llptovsk^ Mlkuláá- ból. Persze a felsorolás korántsem teljes, hiszen a fesztivál döntőjében nem találkoztunk olyan bemutatko­zással, amely nem érte volna el a fesztivál átlagának színvonalát. A hangversenyek néhány énekes e. gyénlséget Is felszínre hoztak. Pél­dául Jozef Kertést Preáovból, vagy Mirek Chrásteket a Skelet együttes­ből. A SZISZ KB fődíját a zsűri a Lus- cínia folk-együttesnek ítélte oda Az érés Ideje című daláért, amelyben találóan reagálnak bel- és külpoliti­kai eseményekre. A Békegitárt a Tri­kó együttes, Sofia és Karel, Mária Strepcová és Libor Slamka, Zita Wandrolová valamint a Skelet és a Geneze együttesek nyerték el. Külföldi dallamok Az előkészítő bizottság Jól válo­gatta meg a külföldi vendégek név­sorát, minek folytán egy sor kiváló művészi élmény részese lehetett a közönség. Egyenesen a martini pó­diumról siettek Sokolovba Judy Gor­man Jacobs az Egyesült Államokból és a Pueblo együttes Nicaraguából. A fesztivál egyik érdekes színfoltjává vált, amikor Judy a Pueblo tagjaival közösen énekelte a Nicaragua, Nlca- ragulta című dalt. Az NSZK-ból két rock-együttest lát­hatott a közönség: a Frankfurt am Main-1 Noch was, és a Brémai Argus csoportot. Az NDK-t a Jessica együt­tes képviselte Berlinből. „Antifasisz­ta tematikát, valamint Latin-Amerika dalait dolgozzuk fel repertoárunkban. Ezekkel szeretnénk befolyásolni ha­zánk fiataljainak gondolkodását. Gyak­ran veszünk részt békemeneteken, ez­zel Is szeretnénk támogatni a béke­harcot az NSZK-ban. Örülünk, hogy meghívást kaptunk Sokolovba, mert így lehetőségünk nyílt megismerni a csehszlovák fiatalokat és hozzájárul, ni a kölcsönös megértéshez.“ — mondta a Noch was együttes gitá­rosa, Carsten Busch. A sokolovj pódiumról több tucat angazsált dal röpült szét világszerte, olyan dalok, amelyek fiataljaink élet­akaratáról, békeszeretetéről és hala­dó meggyőződésükről tanúskodnak. Iveta Pospisilová buli a Popkaravánnai Fennállásának első ,,születésnap­ját“ ünnepli március 22-én az a Tá­bortűz mellett működő bratlslaval négytagú (Kovács Mária, Koller Gab­riella, Kovács István, Koller Sándor) társulat,, amely az eltelt Idő alatt több mint ötven helyen mutatta be színes diszkó show-műsorát. Délután négytől a kiskorúak, első­sorban a Tábortűz olvasót szórakoz­hatnak két órán keresztül a lúcsl (LúC na Ostrove) művelődési házban, majd este héttől a 13 éven felüliek­nek szól a műsor. Ezen a délutánon és estén a Popkaraván vendége lesz a rádió magyar adásának két mun­katársa: Krlzsan Marlen zenei szer­kesztő és Keszegh Katalin, a Fiata­lok stúdiójának szerkesztő-műsorve­zetője, hogy egy kis meglepetéssel szolgáljanak. Ismét lesz vetélkedő, táncverseny, s a belépőjegy tulajdonosai közül öten meglepetéscsomagot nyerhetnek. Jegyeket foglaltatni Is lehet levél­ben március 20-lg ezen a címen: MNV — Kiss Rozália, 930 03 LúC na Ostrove. A levélben fel kell tüntetni minden Jegyigénylö nevét. A Jegy- foglalás az előadás előtti húsz perc­ben elveszíti aktualitását, tehát az a Jegyfoglaló, aki a program kezdete előtt húsz perccel érkezik, már nem igényelheti a Jegyét. A szüllnapl Popkaraván-bull szerve­zője a SZISZ Lúcsl Alapszervezete és a helyi művelődési központ. A Popkaraván bulira mindenkit sze­retettel vár 1986. március 22-én a négytagú csapat és a szervezőség. —kt— Nézzük a filmet A szovjet filmművészet előfutára; EIZENSTEIN A húszas évek közepén a világ filmművészetébe beleszólt a fiatal szovjet állam film­alkotóinak gárdája Is. S mindjárt két olyan rendezőegyéniséggel, akik ne­vüket örökre bevésték a film „nagy­könyvébe“. Az egyik Pudovkln, aki­nek Anya című filmje egyértelmű re­mekmű. A másik pedig SzergeJ Mi- hajlovics Eizenstein, 1898-ban szüle­tett. Édesapja, Mlhall Oszlpovlcs Eizenstein, neves építész volt Rigá­ban, anyja, Júlia Ivanovna szerény természetű, csendes asszony, gondos édesanya. Maga Sz. M. Eizenstein ír így naplójában édesanyjáról, akit a legtöbbre becsült a világon. Szülei azonban elváltak. SzergeJ csupán 14 éves koráig élt együtt szüleivel. A gimnázium elvégzése után Pétervárott műszaki főiskolára Jár, mérnöknek készül. (Érdekes, ahogyan oly gyak­ran meglehetős vargabetűkkel alakul­nak a nagy művészegyéniségek pá­lyái.) Tanulmányait eredményesen be Is fejezi. Ezután egy éves önkéntes katonai szolgálat következik. Tehát láthatjuk, hogy Eizenstein életútja a legsimábban a „közönséges“ polgári életmód rendje és módja szerint ala­kult. Am, akit megszállt és meglgé- zett az alkotásvágy „ördöge“, erede­ti hivatása, munkája legyen bármi is, előbb utóbb kitör belőle a szunnya­dó művészi tehetség! Huszonnyolc é- ves korában alkotta remekművét, a- mely ma Is előkelő helyen van a vi­lág legjobb filmjeinek ranglistáján. Fllm-hősköltemény megalkotására Ih­lette öt a Patyomkin, a legendás ha­jói Eizenstein történelmi filmjét nem a megszokott módszerrel forgatta: ki­ragadva egy-egy szeletet a történe­lemből s azt valamilyen szerelmi tör­ténettel fűszerezve — ahogy ezt a kor divatja diktálhatta — többé- kevésbé „hűen“ bemutatni, ö magát a történelmet mutatja meg. Annak összefüggéseit, logikáját, mozgató rú- góit. S mindezt olyan dramaturgiai és képkompozíclós tökéllyel, ami sem­milyen más eddigi filmalkotáshoz nem fogható. Tudjuk: a Patyomkin az 1905-ös orosz forradalom legendás hajója volt. Legénysége fellázadt a cári kényuralom ellen. Árbocaira vö­rös lobogókat vontak fel, majd mes­teri manőverezéssel kislklottak a megsemmisítésükre felállított cári ha­jóhad gyűrűjéből. Ez volt az első olyan film, amelynek szereplője ma­ga a népi Ha Elzenstelnröl beszélünk, meg kell említenünk legközelebbi al­kotótársait, Eduárd Tissze operatőrt, aki a nagy művész valamennyi film­jének operatőrje volt. Maga Eizen­stein mondta: „Ha valaki azt kérdezi tőlem, hol vannak a szemeim, Tlsszé. re mutatok.* Más híres művel a Sztrájk és a mezőgazdaság átalaku­lásáról szóló Régi és ÚJ. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom tizedik évfordulójára forgatta Október című művét. Eizenstein barátja volt a fllmmfl- vészet koronázatlan királya, Chaplin Isi S nem csak a barátja, de művé­szetének feltétlen tisztelője is. Rajta kívül Majakovszkij, Tretyekova, Erich von Stroheim, D. W. Griffith; Pudov­kln és a művészvilág több nagy hu­manista egyénisége, akikről a későb­biekben szó lesz e rovat hasábjain. Eizenstein 1950-ben, ötvenkét éves korában hunyt el. Életművét megőrzi a celluloid-szalag, s méltóképpen vall nagy alkotóengyénlségröl. Kiss Péntek Jézset Művészet - érték - realizmus Oldfich Danék: „Jelentés N. város sebészetéről“ a MATESZ színpadán Dicséretes módon szaporodnak színpadainkon a közérdekű kérdések­ről tájékoztató, mai valóságunk kü­lönböző területeit bemutató na­gyobb Igényű és fontos ta;:- talmú dokumentumdrámák. Főleg a közerkölcsra közszolgáltatás, a mun­kafegyelem, az egészségügy térén fel-felmerült problémákkal foglalko­zó ÚJ színdarabok, Tv-játékok és fil­mek Jöttek a divatba. Más kérdés, hogy célravezető-e az effajta téma­felvetésekben a puszta diagnózis — ha elmaradnak a szerzői, rendezői (sőt) színészi hangsúlyok, a megol­dásokat Jelző reflexiók. A közönség elismerését vívta ki Oldfich Danék anyaggyűjtése, tájé­koztató érdeklődése, a sajátos Jelen­ségek és ellentmondások Iránti ér­zékenysége, drámaírói tehetsége. Fi­gyelemre méltó szerepeket írt. Szem­besítette a különböző véleményeket, s nemzedékek közötti és belüli el­térő felfogásokat az emberi kapcso­latok érzelmi-értelmi vlsszatükrözte- tésében. A hatvanéves cseh drámaíró 1979-ben írta drámáját. A hlpokraté- szl eskü szövegére alapozta Intelme­it. Drámai építése nélkülözi a ha­gyományos értelemben vett „konflik­tusrendszert“: a felvonásokra bontott képváltásokat, a klasszikus Jellem- fejlődést. Típusokkal és viselkedés- formákkal dolgozik. Ezeket helyezi adott szituációkba, vizsgálja egyéni­ségük és jelenlétük valós körülmé­nyeit. Kis túlzással pszichológiai tesz­telésnek Is mondhatnánk, amikor a párbeszédek és az Onjellemzö mono­lógok során az emberi kapcsolatok­ra, szereplőinek magánéletére vonat­koztatja azokat. Platzner Tibor díszletében és jel­mezeiben bontakozik ki a cselek­mény. Orvoséletrajzok, betegek és á- polók életében gyakran észlelt vi­szonylatok kerülnek a felszínre. Az előadás jó. Kiengyensúlyozott játékot látunk, ami mindenképpen tisztessé­ges eredménynek tekinthető. Konrád József, a rendező, mindent elkövet, hogy a Jellemek végleteit a hitelesség szintjén nivellálja mégha a nüánszok kidolgozására nemigen futott Idejéből. Pedig a darab né­hány fontos mozzanata (az orvosok egymásközti viszonya, a főnővér és a sebész személyi kapcsolata, a fiatal orvosnő vívódása) részletesebb ki- fejlesztést érdemelne. Mert annak eb lenére, hogy a „Jelentés N. város se­bészetéről“ című Danék-darab Inkább színes tudósítás, mint számottevő „Jelentés“, az említett összefüggé­sekre nagyobb gondot kéne fordíta­ni, mivel cselekménye nem zsurna­lisztika! sikerkeresés. Hanem olyan oknyomozó bizonyíték, amely nyilvá­nosságot követel. Konrádot Is a köz­napi élet, a valóság érdekli. Köztünk élő embertársakat szólaltat meg — reálisan. Képváltásait olyan szerke­zetbe helyezi, amelyben a nézők ér­deklődését, együttérzését és kritikai készségét Is gerjesztheti. A közérde­kűvé formált színdarab, legyen az személyes történetek lenyomata is, mindig a lényeges dolgokra összpon­tosít, mint ez esetben a helytállásra vagy az okvetetlenkedésre, az eltérő álláspontokra, személyes viselkedé­sekre. Örömünkre szolgál, hogy Kon­rád József érdemes művész korrekt rendezése kerüli a divatozó látvá­nyosságot: érvényesülni hagyja ai események menetét. A színészek is érzik, hogy fontos ügy szolgálatában állnak, s így helytálló reagálásaik­kal, művészi egyéniségükkel hatáso­san járulnak hozzá a kollektív siker­hez. Dráfl Mátyás professzora a szerep színét és fonákját láttatja. Némerth Ica a darab érzelmi-érzéki hangján szólal meg a főnővér személyében. Játékát visszafogottság és fegyelem Jellemzi. Mák Ildikó gyötrődő-vívódő orvosnője Is érzékletes színészi ala­kítás. Hálás szerepet kapott Szent- pétery Aranka, ö a klinika Igazgató­nője. Invenclózus Játéka kiérdemelt sikert arat. Az adeptust (a főnővér orvosjelölt lányát) Varsányi Mária személyesíti meg. Érdekes, írőllag Is megszerkesztett szerepe jó játékle­hetőséget biztosít számára. Ropog József (sebész), Pőthe Ist­ván (tanársegéd) és Boráros Imre (docens), a klinika három orvosa a színpadi realitást és a művészi szim­bolika jelentőségét körültekintő han­gulatváltásokkal tolmácsolják. Intel­lektuális alkatú színészek, s így reá­lis szerepértelmezésük emberibbé te­szi a helyenként kissé sematlkusab- ban fogalmazott alakjukat. A darab másik három szereplője, Tóth Lász­ló (beteg), Bugár Gáspár (ápoló) és Holocsy István (Frájhanzel) becsü­letesen körvonalazott eplzódalakítá- sok. S végül Hipokratész személyé­ben Bugár Béla alakítását kell meg­dicsérnünk. ö az orvostársadalom lelkiismeret©. Értelmes hangsúlyai, „szoborszerű“ megjelenítése évezre­dek tapasztalatává tükrözik: egy tu­dósét, aki életét a jövő nemzedékei­ért élte-éll. Az 6 orvosi esküje ma is kötelezői Zsákovlcs László zenéje érzelmeket fokozó hátteret ad a kiegyensúlyo­zott játéknak. Oldfich Danék drámá­ját, Bojtár Endre méltó fordításában mutatta be a Magyar Területi Szín­ház. Szuchy M. Emil MELOGYIJA A világ egyik legnagyobb lemez- társasága a szovjet MELOGYIJA hang­lemezkiadó vállalat. Az egész Szov­jetunió területén ennek a vállalatnak mintegy 7500 alkalmazottja van. A felvételek nyolc, korszerű techniká­val felszerelt stúdióban készülnek, mégpedig az ország nagyobb városai­ban. A fővároson kívül Leningrádban, Tbilisziben, Rigában, Taskentban, Ba­kuban, Talllnban és Kisinyevben. A MELOGYIJA üzlethálózata Is szé­les körű. Hatvanegy saját boltot tart fenn, amelyekben a látogató leme­zek tucatjai közül válogathat. Ezek­ben az üzletekben a lemezeket téma­körök szerint csoportosítják. Politi­ka, irodalom, folklór és esztrádzene, opera, kamara-, szimfonikus-, és In­strumentális zene azok a műfajok, amelyekből széles skálát biztosit a cég az érdeklődök részére. Külön ka­tegóriában Időnként gyermekeknek Is jelennek meg kiadványok, főleg ver­ses-mesés összeállítások, de olyanok is, amelyek elősegítik az iskolai a- nyag tanítását. A Szovjetunióban évente mintegy ezer fajta nagylemez Jelenik meg, a- melyböl a komoly- és népzene 37 százalék, míg az esztrádzene 13 szá­zalék. A MELOGYIJA katalógusát lapoz­gatva 40 ezer féle hanglemez közül lehet választani. A gyárakból évente 126 millió LP kerül forgalmazásra. A műsoros kazetták száma Is Jelen­tős, évente mintegy 8 millió darab fogy el a pultokról. A technika fejlődése Jól észlelhe­tően a hanglemezgyártást is korsze­rűsíti, ezt korábban már a szovjet szakemberek is felismerték, ezért be­vezették az ún. digitális felvételké­szítési eljárást. Ennek Is köszönhető, hogy a MELOGYIJA ma már a leg­elismertebb hanglemezcégek közé tartozik. Rr

Next

/
Thumbnails
Contents