Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-26 / 9. szám
új ifjúság 2 KOMMENTÁRUNK A » ■■ ** JOVO munkásosztályáért Több mint háromszáz szakember, pedagógus, szakszervezeti és ifjúsági szövetségi funkcionárius vett részt Kassán (KoSice) azon a gyakorlati és elméleti konferencián, amely a munkásifjúság nevelésével foglalkozott. Különböző szemszögből világitották meg a jövő munkásnemzedékének problémáit, sőt beszéltek a pionírok műszaki oktatásáról, a munkásszakmák iránti nagyobb érdeklődés felkeltésének kérdéséről is. A A SZISZ szemszögéből nézve is igen fontos volt ez a konferencia, nemcsak azért, mert a dolgozó ifjúság a legtömegesebb rétege, hanem azért is, mert ők az ország vezető erejének, a munkásosztálynak az utánpótlása. filetük, felfogásuk egyre inkább azonosul a munkásosztályéval, a termelőeszközök fejlődése őket érinti a legközvetlenebbül és ezért a leghatásosabban. A konferencián megállapították, hogy az ifjúságnak szüksége van totvábbra is lelkesítő nagy feladatokra, de ezekben jobban keresi e feladatok nagysága, hordereje mellett a realitást is. A felnőtt nemzedék nagy társadalmi küldetése az ifjúság nevelése, felkészítése az életre és mindarra, ami az ország életében reá vár. A fiatalok nevelése a társadalmi haladással nem oldódik meg magától. Szocialista társadalmunknak e nevelés során egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok el- ' sajátítsák a szocialista emberre jellemző tudást és tulajdonságokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy olyan felnőttekké kell válniuk, akik érdeklődnek a társadalmi kérdések iránt, aktívan részt vesznek a közügyek intézésében. A küldöttek közül többen állították, hogy a munkásfiatalok többsége magában hordja e tulajdonságok csíráit. Szó volt a konferencián arról is, hogy a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában a politikai tevékenység lehetőségei nem szűkülnek, hanem szélesednek, és olyan új területei alakulnak ki, mint a népgazdaság fejlesztésének nagy feladataiban való tudatos részvétel. Ezek a tevékenységi formák tudatos politikai tettekké válnak, és azzal, hogy igyekeznek fontos gazdasági kérdéseket megoldani, politikai jelentőséget nyernek. Ezért az elméleti kérdésekkel foglalkozó szakemberek indokoltnak tartják, hogy a jelen időszakban közvetett és közvetlen politikai tevékenységet különböztessünk meg, hozzátéve azonban, hogy a közvetett politikai tevékenység igen fontos politikai tevékenységgé válhat. Anélkül tehát, hogy a közvetlen politikai tevékenység szerepét, fontosságát tagadnánk, valljuk, hogy a politikai céljaiban világosan meghatározott öntudatos építő munka napjainkban szintén politikai tett. Közvetett politikai tevékenységnek fogjuk fel a szocialista társadalom építésében tanúsított tudatos áldozatvállalást, társadalmunk fejlődését előre vivő cselekedetet, pl. a tudományos-műszaki fejlesztést. Ggy véljük, politikai tevékenységnek tekinthetjük, hogy a fiatalok milliós értékeket teremtettek a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére, vagy épp a termelőmunkájukkal gyűjtöttek nagyobb pénzösszeget a nemzetközi szolidaritási alap gyarapítására A gazdasági tevékenységen kívül a munkásifjúság politikai aktivitásának egyik mutatója a társadalmi politikai szervezetekhez való tartozás és az azok munkájában való részvétel. Belépés a politikai szervezetbe már egy bizonyos szintjét jelenti az aktivitásnak, s a szervezeti tagság visszahat az egyén további politikai, közéleti tevékenységére. A politikai aktivitás legjelentősebb összetevője a tényleges cselekvés, a végzett társadalmi munka. STRASSER GYÖRGY Értékes kötelezettségvállalás A Komáromi (Komárno) Ipari Szak- középiskola több mint ezer tagot számláló diákkollektívája hazánk felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére nagyon értékes szocialista kötelezettségvállalást tett. Többek között kötelezték magukat, hogy ledolgoznak 35 ezer órát társadalmi munkában a felújítandó sportközponton és SZISZ-klubon. Segítenek, amikor iskolájuk kerítését építik, valamint a parkok és a sporttelep karbantartásában. I. S. Az újesztendővel együtt ránk köszöntött az az év, amely úgy marad majd meg az emberek, a népek tudatában mint nemzetközi ifjúsági év. Ismeretes, hogy még 1979 decemberében széles körű nemzetközi elismerésnek és támogatásnak örvendő román kezdeményezés alapján nyilvánította az ENSZ Közgyűlés 1985-öt nemzetközi ifjúsági évvé. Az akkori ENSZ-határozat nyomán „Részvétel, fejlődés, béke" jelszó alatt meghirdetett és az egész világra kiterjedő rendezvénysorozat célja intézményes keretet teremteni arra — az emberiség történetében először —, hogy az ifjúság helyzete, gondjai, vágyai és törekvései a közvélemény, a döntéshozatali tényezők figyelmének középpontjába kerüljenek mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten; hogy jelentős mértékben bővüljön az ifjú nemzedék problematikájára irányuló nemzetközi együttműködés; hogy a jövő nemzedéke tevőlegesen kapcsolódhassák be az emberiség nagy gondjainak tanulmányozásába és megoldásába. A kitűzött jelmondat első szava, a „Részvétel“ arra utal, hogy az ifjú nemzedék mint rendkívül fontos társadalmi erő, aktív részt akar és vállal a maga, nemzete, az emberiség sorsát érintő döntések és határozatok meghozatalából, azok kivitelezéséből. A kifejezés u- gyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az ifjúságnak a társadalmi életben való fokozott részvétele csak akkor lehet reális és hatékony, ha elismerik és biztosítják számára a munkához, a tanuláshoz, a szakmai képzéshez, a demokráciához és a haladáshoz való jogát, a- hogy az a szocialista országokban megvan. Ezekben és néhány fejlődő országban alkotmányosan biztosítják az iménti jogokat. A „fejlődés" a népek anyagi és szellemi színvonalának általános emelkedését fejezi ki. Azt a folyamatot, amelybe az ifjúság sajátos adottságai, hatalmas RÉSZVÉTEL, FEJLŐDÉS, BÉKE Az ifjúságot egyforma jogok illetik,bármely ég nézzen is le rája. A felvétel a berlini VIT-en készült. Palágyi felvétele erőforrásai érvényrejuttatásával kapcsolódhat be, önmaga érdekel, nemzete és az emberiség javéra. Ez úgyszintén optimális munka- és létfeltételek kialakítását feltételezi, az ifjúság társadalomban betöltött helyzetének jelenlegi és távlati javulását követeli meg. A jelszó első két tagjához, a „Rész* vétel" és a „fejlődés" szavakhoz szervesen kapcsolódik a harmadik, a „béke“, A társadalom életében, a fejlődés folyamatában való részvétel az ifjú nemzedék n§mes vágya és természetes törekvése, hiszen a béke az ifjúság életének és jövőjének alapfeltétele. Csakis a tartós béke, a népek közötti megértés és együttműködés légkörében érvényesítheti képességeit, gyakorolhatja zavartalanul küldetését, amit a fejlődés és a haladás tényezőjeként betölt. A nemzetközi ifjúsági év nem öncélú rendezvények sorozata, hanem elsősorban gyakorlati kérdésekre törő kezdeményezés, olyan valós szükségletekből kiinduló célok megvalósítására irányuló erőfeszítések összessége, amelyek széles körű visszhangra, támogatásra találtak nemcsak az ifjúság, hanem az ifjú nemzedékek formálásáért és neveléséért, a népek és az emberiség haladásáért felelős politikai tényezők körében is. A nemzetközi ifjúsági év olyan reális fogantatású nemzeti és nemzetközi szintű akicóplatform, amely lehetővé teszi az ifjú nemzedék helyzetének javításában szerepet játszó programok és stratégiák kidolgozását, s ezzel párhuzamosan a nemzeti és nemzetközi fejlődés folyamatában betöltött szerepük növekedését. A csehszlovák ifjúság számára a nemzetközi ifjúsági év akcióprogramja elsősorban az ország gazdasági és társadalmi életének fejlesztésében való részvételt jelenti, de ugyanakkor az egyetemes világbéke, a leszerelés, a nemzetközi együttműködés problémái is ott szerepelnek a célkitűzések között. Szocialista hazánk ifjú nemzedéke továbbra is tettrekészségről és előrelátásról tesz tanúbizonyságot: egy egész sor olyan kezdeményezés ihletője és támogatója, amely a nemzetközi ifjúsági év keretében a különböző népek közötti barátság és együttműködés elmélyülését szolgálják. A nemzetközi ifjúsági év legnagyobb eseménye kétségkívül a Moszkvában sorra kerülő XII. világifjúsági és diáktalálkozó lesz. A Szocialista Ifjúsági Szövetség tetemes részt vállal nemcsak a hazai vonatkozású események szervezésében, hanem a nemzetközi e- lőkészítő bizottság munkájában is. P. L. Az SZLKP rendkívüli munkaértekezletének 40. évfordulójára ELŐSZÖR SZABAD FÖLDÖN Negyven évvel ezelőtt, február 28. és március 3. között Koáicén megtartották Szlovákia Kommunista Pártjának első munkakonferenciáját hazánk felszabadított területén. A konferencia történelmi jelentőségét támasztja elá, hogy a párt volt a Szlovák Nemzeti Felkelés és általában a nemzeti' ellenállás vezető politikai ereje, és a fejlemények igazolták törekvésének helyességét. A szlovák kommunisták első munkatanácskozását szabad földön óriási érdeklődés kísérte. A felszabadított járásokból mintegy 110 küldött gyűlt rajta össze. Megvitatták mindenekelőtt a pártmunka időszerű kérdéseit és a párt politikai irányvonalát a felszabadult Szlovákiában. A konferencia abban az időszakban ült össze, amikor az ösz- szes demokratikus erők összefogtak a fasizmus fölött aratott végső győzelem érdekében. Ezt tükrözte az értekezlet egész lefolyása. A küldöttek felvetették a háborúbői kilábolő ország és társadalom felújításának legfontosabb kérdéseit, a dolgozók szükségleteit és egy emberként kiálltak az egységes Csehszlovák Köztársaság mellett. A főbeszámolót az SZLKP ügyvezető alel- nöke, Gustáv Husák tartotta. Érintette benne az országot érdeklő összes társadalmi, politikai és gazdasági kérdést. Többek között elmondta, hogy a konferencia abban az időszakban ülésezik, amikor a Vörös Hadsereg soha nem látott győzelmes előnyomulása után közeledik a fasizmus végső veresége. Ezért itthon is minden erőt mozgósítani kell Szlovákia és az egész köztársaság teljes felszabadítására. Ezzel kapcsolatban értékelte a Szlovák Nemzeti Felkelést, amelyet a szlovák nemzet történelme legdicsőbb fejezetének nevezett. Hangsúlyozta, hogy tovább kell erősíteni a nemzeti frontot minden olyan politikai és társadalmi erővel, amely nem kompromittálta magát a fasizmussal folytatott együttműködéssel. Leszögezte továbbá, hogy a hazai fasiszta erők közösen felelősek a sok szenvedésért, amely a népet és az országot érte, ezért elsődleges feladat kiirtani a fasizmusnak még a csíráját is. A szlovák nép legjobb fiainak harca új helyzetet, új erőviszonyokat teremtett. Ennek fontos tényezői a nemzeti bizottságok, amelyek a nép akaratából jöttek létre és a népet képviselik a közigazgatásban. A nép akaratát fejezi ki a földreform is, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács egy nappal korábban, 1945. február 27-én törvényesített. Az új agrárreform — a két előzővel ellentétben — megszüntette a földdel való spekulációt és korrupciót. A konferencia résztvevői ezenkívül foglalkoztak az ifjúsági és az egységes szakszervezet építésének kérdéseivel, az egyház és az állam viszonyával és egyebekkel. Nagy figyelmet szentelt a konferencia egy hatalmas és fegyelmezett, a dolgozók széles rétegeire támaszkodó párt építésének. B. M. tevékeny fiatalok A nagykürtösi (Vei. Krtiä) járás egyik Ipoly menti falujában, a 365 lelket számláló Csalárban (Celáry) mindössze tizenöt tagja van a Farkas Sándor irányítása alatt dolgozó ifjúsági szervezetnek. A csalári fiatalok nemrégiben értékelték múlt évi munkájukat, amely eredményesnek mondható. Az SZNF 40. évfordulója szellemében végzett tevékenységükből említésre méltó a tábortűzzel zárult, labdarúgótornával egybekapcsolt honvédelmi játékok vagy az SZNF jubileumi évfordulója alkalmából rendezett vetélkedő. A „Nincs a dalnak annyi szava“ címmel a felkelés tematikájából összeállított hangosújsággal beneveztek a kulturális és művelődési intézmények II. szlovákiai versenyébe Eljutottak a Klubfórum járási fordulójába, ahol díjat kapott a fiatal népművelő, Zlata Sláviková rendezte összeállítás. Külön kell szólni az ifjúsági szervezet tagjainak társadalmi aktivitásáról. A mezőgazdaságot segítendő 450, a választási program feladatainak megvalósításáért 756 óra társadalmi munkát dolgoztak le. A szervezet tagjai közül Hlinica László, Králik Du- äan, Kötik Mária mellett maga az elnök, aki egyébként hnb-képviselő is, tartozik a legtevékenyebbek közé. Bodzsár Gyula ?