Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
A DIVATOT H a Rozsnyón (RoZőava) új és modern üzem után érdeklődik az ember, a helybeliek egybehangzóan a Tatrasvit kötöttáru- gyárba tanácsolják. A gyárhoz közeledve jóleső érzéssel nyugtázom, Igazuk volt. A körülbelül hétszáz alkalmazottból több mint hatszáz a gyengébb nem képviselője. Az első férfi, akivel találkozom, Pavel Potócn? mérnök, az üzem huszonhét éves közgazdásza. A rozsnyói Tatrasvit azzal a célkitűzéssel létesült, hogy munkát adjon a város és a környék lányainak, asz- szonyainak. A közgazdász ezt Így. látja: — Voltak kezdeti fennakadások, de most, öt év után másképp kezeljük a problémákat, mint a kezdet kezdetén, öt év alatt feltornáztuk magunkat a járás legjobb üzemei közé, amit a városi és járási szervek elismerése, emlékplakettek is bizonyítanak. Örömteli számunkra, hogy a vállalati szocialista munkaversenyben első helyezést sikerült elérnünk. Persze nem szállt fejünkbe a dicsőség, mert tudjuk, senkinek nincs bérelt helye ebben a versenyben, és elsőségünket csak további szívós, eredményes munkával őrizhetjük meg. A lányokra, asszonyokra különösebb panaszt nem hallottam, persze a gyár még mindig megannyi gonddal küszködik. Még van munkaerő-vándorlás, és minőségi kifogások is akadnak még, de az elmúlt három évben az előirányzott tervet maradéktalanul teljesítették. A gyárnak nemcsak idehaza, de külföldön is ismertek a termékei. Főleg a Szovjetunióba szállítják az itt készült kötött felsőruházati cikkeket és alsóneműt. Divat és egyéb Az itteni nők talán munkájuk jellegénél fogva hódolnak a divatnak. Számos divatbemutatót rendeztek már, amelyeken nemcsak a ruhák viseléséhez, praktikus kombinálásához, hanem elkészítésükhöz, varrásukhoz is megannyi hasznos tanácsot adtak. Erről Fehérek Mónikával, a SZISZ üzemi bizottságának titkárával beszélgetek. — A ZENIT-versenyek számunkra is új lehetőségeket csillantottak fel. Élve az alkalommal minden évben megrendezzük az ifjú divattervezők versenyét, amely egyre népszerűbb és mind nagyobb méreteket ölt. Tavaly például tizenöten versenyeztek, akik saját terveik alapján itt az üzemben el is készítették versenymodelljeiket. A három legjobb divattervezőnket beneveztük a vállalati döntőbe, és közülük ketten a libereci országos seregszemlére is eljutottak. A divat minden összejövetelen szóba jön. és nem múlik el ünnepély divatbemutató nélkül. Legutóbb tavaly októberben, fennállásunk ötödik évfordulójának ünnepségén léptek a nyilvánosság elé alkalmi manekenjeink. — Gondolom, a divaton kívül még sok minden más is foglalkoztatja a fiatalokat. Mi az, ami tevékenységetekben az elmúlt hónapokban dominált? — kérdem más témára váltva. — Az SZNF 40. évfordulójáról, az elesett hősökről ifjúsági szervezetünk is méltóképpen megemlékezett. Két héten keresztül ünnepi emlékműsort közvetítettünk az üzemi rádióban, beszélgetést szerveztünk lvan J. Szvet- lakovval, a Kvityinszkij-partizándan- dár orvosával, aki éppen városunkban tartózkodott. A Petőfi-partizán- dandár egykori harcosaiból még többen élnek a szomszédos Rudnán, így velük is elbeszélgettünk, felidéztük az_itt zajlott véres ütközeteket. — Évente háromszor-négyszer vásárral egybekötött könyvkiállítást rendezünk.. jó a kapcsolatunk a városi könyvesbolttal, s mivel üzemünktől kicsit távol esik a bolt, sokan inkább nálunk vásárolnak könyvet. Sok mindenről lehetne még beszélni, az újítőmozgalomról, az üzemnek és védnökségi szövetkezetünknek társadalmi munkában nyújtott segítségről, a pionírvezetőink vagy az Ifjúsági Fényszóró őrjáratainak munkájáról, a »Kazincbarcikai Habselyem Kötöttárugyár KISZ-eseihez fűződő baráti kapcsolatainkról és sok minden egyébről. Sajnos, SZISZ-munkát az itt dolgozó fiataloknak csak egy kis hányada végez, ezért nem vagyunk teljesen megelégedve a jelenlegi helyzettel, és a jövőben szeretnénk ezen változtatni. A futószalag ütemében A hosszan elnyúló termelési részlegen fénycsövek ragyogják be a gépeket és a mellettük ülő, serényen munkálkodó nőket. Persze nem ener- giapocsékolásról vah itt szó, hiszen a varrógépek és kötőgépek mellett dolgozóknak a legapróbb részletekre is ügyelniük kell. A- kötés láncszemei vagy az egyes darabok összevar- rása maximális odafigyelést igényel az itt dolgozóktól. Itt mindenki teljesítménybérben dolgozik, így kicsit restellem is őket zavarni. Majd amikor a közgazdász kísérőm kicsit felbátorít, Tuza Danához fordulok kérdésemmel. — Hogyan barátkoztál meg a szalaggal? — Különösebb problémáim nem voltak — mondja, miközben a keze fürgén mozog tovább. — Nem kapkodva, de állandóan dolgozni kell, ez itt a jó munka titka. Kollektívánk tagjai kölcsönösen segítik egymást. A bérezés a közeljövőben szintén a kollektív szellemből fog kiindulni, és reméljük, beválik. Pillanatnyilag meg vagyok elégedve a keresetemmel, általában két és fél ezer koronáig keresek. Ezután egy másik részlegre érkezünk. Itt kötik a szovjet exportra küldendő modern színösszetételű mellényeket. Hajdú Évával váltok néhány szót. Megtudom tőle, hogy Gömörhor- káról (Gemerská Hőrka) ingázik naponta a gyárba. A munkáját szereti és érdeklődéssel végzi, főleg selejt- mentességre törekszik. Szerinte a selejt anyagilag és erkölcsileg is visz- szavetj az embert. A közgazdász is hozzászól ehhez a témakörhöz. í? X Fehérek Mónika, a SZISZ üzemi bizottságának titkára Hajdú Éva: „A selejt anyagilag és erkölcsileg is visszaveti az embert.“ Pavel Potoóny mérnök, az üzem köz gazdásza — Ezen a részlegen nincs problémánk a minőséggel. A reklamáció itt ismeretlen fogalom, legnagyobb kereskedelmi partnerünk elégedett termékeinkkel, ami pedig az itt dolgozók érdeme. POLGÁRI LÁSZLÓ A szerző felvételei Az első munkanapok Zelenanská Mária fényképész eredetileg postai pályára készült, telefonos szeretett volna lenni, de nem sikerült bejutnia az iskolába. Bratis- lavába a Kommunális Szolgáltatások Szakközépiskolájába |SOUMH) került. — Mit tanultatok az iskolában? — A legtöbb tantárgy olyan volt, mint más szakközépiskolákban. Hét szaktantárgyat tanultunk. Először a fényképezés történetével ismerkedtünk, elméletben megtanultuk, hogyan készül a fénykép. Ezután jött a legérdekesebb rész: pontosan begyakoroltuk a fényképezőgép használatát, a fényképkészítés technológiáját és hasonlókat. Megtudtuk, hogyan és mikor kell a kész fényképeken még dolgozni. A második évfolyamban portrékat készítettünk, a fényelosztást, hátterezést tanultuk. Harmadikban különleges eljárásokat próbáltunk ki. — Emlékszel az első házi feladatodra? — Az első feladatunk egy táj vagy történelmi téma fényképezése volt- A szlovák főváros utcáin régi boltíves kapukat fényképeztem. — Tavaly decemberben fejezted be az iskolát. Három és fél év tanulás után érzel-e magabiztosságot szakmai kérdésekben? — Igen. Érdekel a szakmám, a- mely egyben a hobbim is. Úgy érzem, az iskola nagyon sokat nyújtott. Megszerettette a fotózást azokkal is, a- kik kezdetben nehezen birkóztak meg vele. Komáromban (Komárno) a táskagyár fényképész szolgáltatóüzletében dolgozom. Idősebbek és fiatalok vagyunk itt együtt. Ha valamit nem tudunk, bátran rákérdezünk, segítjük egymást. — Mi a kedvenc fényképtémád? — .Legszívesebben tájat fényképezek. Ez kikapcsolódás számomra. A természet minden évszakban gyönyörű. — Gondolom, szabadidődben nemcsak fotózol?. — Mindig szakítok időt. a sportolásra. Szeretem a labdajátékokat, főleg a röplabdát.' Minden este tornászom. Érzem, hogy hiányzik az iskolában megszokott rendszeres mozgás. Naponta több órát az előhívó fölé hajolni eléggé kimerítő, s jólesik utána egy kis testedzés. Szeretek sokat u- tazni és sok helyen fényképezni. Arra, hogy pontosan hol, a jövő adja meg a választ. Bárány jános új ifjúság 3 Várótermi jegyzet Délután három ára. A nagykürtöst (Vetky KrtíSj buszpályaudvar várótermében ücsörgők. Nem szívesen, bevallom, mert a kőpadló koszos, a levegő áporodott. A kinti padokon azonban batyuikat féltve őrző, sok szoknyás parasztasszonyok terpeszkednek. Hideg van módfelett. Fáradt vagyok, bárcsak főnné már az a fránya buszt A helyiségben tábla hirdeti: „Dohányozni tilost" Egyszer csak kivágódik a lengőajtó egyik szárnya, két tini viharzik be rajtat, s az egyik tönkrenyúzott padra telepednek. Cigarettát, gyufát kotornak elő az iskolatáska mélyéről, rágyújtanak, és eregetik a füstöt. Közben csevegnek, a hamut meg — természetes mozdulattal —a földre verik. — faj — kiáltja kisvártatva az alacsonyabbik, a barna hajú —, megjött a buszunk! Az égő cigarettát belökik a pad alá, és kirobognak... Akaratlanul is az alá a pad alá pillantok, ahol én ülök. Itt szintén éktelenkedik néhány csikk. Cuorsan összekapkodom a zókmóko- I mai, és kisietek, riehviu rám találják fogni, én szemeteltem. Pedig nem is dohányzóm! Másnap délután. Kint erősen havazik. Iskolás srácok vonulnak be a váróba. Azot- tak, egyikük gitárt szorongat a hóna alatt. Az egyik padra telepednek, de a támlájára, mert úgy sikkes igazán! latyakos cipőjüket az ülőalkalmatosság lécein pihentetik. A társaik az ablakpárkányra tornázzák fel magukat. Á gitáros fiú belecsap a húrokba. Feljajdul a hangszer. Tulajdonosa vadul csépeli, igyekszik kicsiholni, e- lőcsalni belőle a kívánt nótát, de nem sok sikerrel. Őket azonban ez csöppet sem érdekli. Jobbra-balra hajlonganak. Közben lábukat a pádhoz meg a falhoz ütö- getik. Most már értem, miért kell ezt a helyiséget olyan gyakran átmázolni. — Vandálok — szól rájuk egy deres hajú bácsika. Aligha hiszem, mert nem ,pandáiul“ beszélnek, meg ha jól emlékszem az iskolában tanultakra, ennek a kegyetlenségéről és pusztításáról hírhedtté vált, népvándorláskori germán törzsnek mára már írmagja sem maradt. Közülünk valók, de nem közénkI Vajon odahaza is így viselkednek? Vagy otthon tartanak a szülők nyakleveseitől? Csak ott bátrak, ahol senki sem ügyel, szól rájuk? Tényleg, miért nem utasítja őket rendre itt valaki? Se a reggeli, sem pedig a délutáni csúcsforgalomban nem látni rendészt a pályaudvar környékén, pedig lenne mire felügyelnie. A helyiség lehangolóan fest. legalább egy ablaka szinte mindig be van verve. A falak koszosak, a szögletekben tavasztól késő őszig pókok szövik gondtalanul hálóikat. Derékmagasságban meztelen kábelek lógnak a falból. (Remélem, áramlata- nítva vannak! I A nem működő villanykályha szemétgyűjtőként szolgál. Az ablakpárkányon bicskával, szöggel meg mit tudom én, miféle hegyes tárggyal vésett címek sorjáznak meg „ízes“ üzenetek: Milkának, Vladónak, Erikának... Megjegyzem, az egész pályaudvarra ráférne a tatarozás. Hiszen■ ide fut be nem egy távolsági járat, sőt nemzetközi útvonalon közlekedő busz is. S miért távozzanak innen rossz benyomásokkal az emberek? Zolczer László)
