Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-17 / 51. szám

w új ifjúság 8 A FELEJTHETETLEN TANÍTÓNŐ November 10-én volt harminc esz­tendeje, hogy a Magyar Területi Szín­ház bemutatta Brődy Sándor: „A ta­nítónő“ című drámáját, s tegyük hoz­zá sikerrel. A címszerepet Lőrincz Margit, a MATESZ művészegyüttesé­nek tagja játszotta. Ez volt az első, Igazán nagy szerepe. Lőrincz Margit útja egyidős a Ma­gyar Területi Színházzal, tehát har­minchárom éve van a pályán, és ez alatt az idő alatt több mint száz sze­repet alakított. Láthattuk őt klasszi­kus drámában, vígjátékban, mai té­májú komédiában, zenés darabban, bűnügyi játékban, szatírában, mese­játékban ... Mindig alaposan felké­szül szerepére, és van humorérzéke. Szívesen szerepel a Csehszlovák Rá­dió magyar adásának műsoraiban. Erénye: a művészet iránti tisztelet. — Voltak e kedves szerepei pályá­ja során? — Ezt nagyon nehéz megmondani, kiválasztani. Amelyik szerepet a szí­nész végigszenvedte, amelyik alakí­tással megbirkózott, arra mindig szí­vesen emlékezik vissza. Erre talán a legjobb példa nálam Fejes Endre: „Rozsdatemető“ című darabjában Csele Juli alakja, amely nagyon tá­vol állt tőlem. El voltam keseredve, sokat kínlódtam vele, de végül is nagy sikert aratott, és igen megsze­rettem ezt a hőst. Legkedvesebb a- zonban számomra „A tanítónő“ Tóth Flórája. Nagyon fiatalon kaptam meg ezt a szerepet, ami arra kötelezett, hogy további alakításaimban is tart­sam ezt a színvonalat. Emlékezetes szerepeim közé tartozik többek kö­zött Zápolská: „Finom úriház“ című darabjában Hesa, Seribe: „Egy po­hár víz“-ében a királynő, Beaumar­chais: „Figaro házasságáéban Zsuzsi, Shakespeare: „Makrancos hölgy“ cí­mű vígjátékában Kata, Móricz Zsig­mondi „Űri muri“-jában Rhédey Esz­ter alakja. — Mit jelent ön számára a szín­ház, a siker? — A siker nagyon összetett dolog. Nyilvánvaló, hogy a legszebb és leg­nagyobb siker a közönség elismeré­se és tapsa. Ez élteti a színészt. A sikernek azonban más összetevői is vannak. Nagy sikernek tartom azt, amikor egy színészkolléga őszintén gratulál. Nagy sikernek tartom azt, habár ez kevésbé olyan látványos, mint a közönség tapsa, amikor a ren­dező is és én is tudatában voltunk annak, hogy a lehető legtöbbet adtuk a közös munkába. Gondolok itt kon­krétan Bertolt Brecht: „Carrar asz- szony puskái“ című darabjára, ame­lyet Takáts Ernőd rendezett. Ez a fi­gura is távol állt tőlem. A rendező bízott bennem, s éppen ez ösztönzött arra, hogy a tőlem telhető legjobban oldjam meg a szerepet. — S végül, de nem utolsósorban nagy sikernek tartom azt, ha a kö­zönség húsz-harminc év után is élén­ken emlékszik egy-egy szép alakítás­ra, szívesen és lelkesen nyilatkozik erről vagy arról az előadásról. — Gyakran elmarasztalnak azért, amiért többször a régi sikereimet idé­zem. Igaz, hogy helyesebb, ha a szí­nész a jövő, a következő feladata elé néz, azonban ha valaki már harminc- három éve van a pályán, nyilvánva­ló: visszaemlékezik a régi sikereire, utóvégre keményen megdolgozott a- zokért az alakításokért, sikerekért. — A színházban a színész akara­tán kívül is gyakran kerül hullám­völgybe. Ez az állapot tarthat évekig, hónapokig, de ha a színész kap egy jó szerepet, amelyet kedvvel és szí­vesen kelt életre, abban a pillanat­ban képes elfelejteni a hullámvöl­gyet, s csak a jelenben él, csak erre a hálás szerepre koncentrál. — A színházban az is jó, hogy csa­patmunka: kimondhatatlanul, jó ér­zés az, amikor egy színész a színpa­don olyan kollégával játszik, akinek a szeméből látni, hogy a darabbal, a szereppel él. Nem véletlen, hogy „drukk“ csak az első pillanatokban van a színpadon, amíg nem találko­zik a színész a kollégával. Ha meg­látják egymást a színpadon, felold­ják egymás feszültségét. — Van szerepálma? — Van, volt és lesz is. Van olyan szerep, amely már „elment“ mellet­tem. Van olyan szerepálmom, ame­lyet még most eljátszhatnék és van olyan is, amelyet még tíz esztendő múlva is játszhatnék. Hogy milyen mértékben sikerül megvalósítani, el­játszani mindezt, az még a jövő kér­dése. Egy színész nem árulja el sze­repálmát, mert tart tőle, hogy akkor nem válik valóra. Bár sok színész van, aki nem árulta el, mégsem kap­ta meg soha azt a szerepet, amely­re vágyott. — Véleménye szerint mi határozza meg egy színész értékét? — Mindenekelőtt az, hogy alakítá­saiból mit tud „kihozni“. Ha a szí­nész kap szerepet, akkor van alakí­tása is, ebből pedig le lehet mérni értékét. Nekem az a véleményem, hogy az a művész minősíthető érté­kes színésznek, aki tud játszani időst, fiatalt, egyszóval mindenkit a lehető legjobban meg tud formálni, drámá­ban és vígjátékban egyaránt. Tehát minden műfajban, és bármilyen sze­repben becsületesen helytáll. TARICS PÉTER „Szeretek divatosan öltözködni“ Benes Ildikóval egy lakótelepi ház tizedik emeleti lakásában beszélge­tünk. Mindig ilyen lakásra vágytál? — Kiskoromtól kezdve azt szoktam meg, hogy nagy lakásban éljek. Vág- királyfán (Králová nad Váhom) van egy házunk, négyszobás. Nyáron rend­szerint ott vagyunk. Évközben édes­anyám lakja. Ide hetvenhétben köl­töztünk. Amíg férjem katona volt, színészlakásban laktam. — Milyen ez a lakás? — Kétszobás, elég tágas. Sikerült, elképzelésem szerint berendeznem, Most készülünk szőnyeget vásárol­ni... Hallgasd csak ezt a számot! A „Millió rózsaszál“ az egyik ked­venc számom. Néha a lemezzel e- gyütt éneklem. — Több vázát is látok a szobában, s mindegyik tele van virággal. Lát­szik, hogy szereted a virágot. — Mindennap kell, hogy a vázám­ban friss virág legyen, mert a virág hangulatot teremt. Kedvencem a mar­garéta, mert mezei virág, tavasszal nyílik, a tavasz pedig a jó időt je­lenti, amelytől jó kedvre derülök. — Férjeddel hogyan találkoztatok? — Egyszer Bartos Mari barátnőm­mel, a színház súgójával szórakozni voltunk egy szabad esténkén Magyar- országon, s ott ismerkedtünk meg. Férjem pincér a Matróz étteremben. — Lányod, Anna másodikos kis­diák. Mit jelent ő az életedben? — Egyetlen szóval tudok válaszol­ni: mindent. Nagyon szereti a mate­kot, a rajzot és a tornát. Ha beszél­ni kezd, be nem áll a szája, de ez nem baj. Ha ketten vagyunk itthon, nagyon jól elszórakozunk. Szeret kor­csolyázni, biciklizni, gyakori vendég a színháznál. — Mikor is kerültél a színházhoz? — Hetvenegyben érettségiztem a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Utána jelentkeztem a MATESZ tehetségvizsgáján, és felvet­tek. Nekem nincs főiskolám. — Milyen szerepeket kedvelsz? — Hetvenötben a Cigányban volt egy kedves szerepem, Klaudia. A Lus­ta királyságból nagyon hozzám nőtt Bomba Inci alakja, mert imádok gye­rekeknek játszani. A Legyezőt is sze­retem, ott a főhőst, Kandidát alakí­tom. Ez utóbbi két darab mostaná­ban kerül felújításra. Általában a kis szerepeket kedvelem, de olyanokat, amelyekből sok munkával, de sike­rül kihoznom „valamit“. — Ezért vállaltad el legutóbb Ker­tész Ákos Névnap című darabjában a Szomszédasszony szerepét? A kri­tika azonban nem volt túl biztató az alakításodról... — A rendező segítségével megpró­báltam kihozni belőle, amit tudtam. Beismerem, hogy nem telitalálat az alakításom, de hát ezt is kell ját­szania valakinek. A bemutató óta kezdem megszeretni. — Ki a példaképed? — Esztergályos Cecília. Talán, mert hasonló típus vagyok, mint ő. Szinte minden darabot, amelyben szerepelt, megnéztem. Rendkívül ügyesen mo­zog filmen és színpadon. — Szerepálmod? — A Pinocchió. „Mozgós“-, zenés­táncos szerep. Ez az én stílusom! — Hogyan telnek hétköznapjaid? — Fél hétkor kelek. Elkészítem Anna reggelijét. Hét előtt öt perccel felkeltem Annát, fél nyolckor indul iskolába. Azután rendet rakok a la­kásban. Fél tíztől délután kettőig van próba a színházban, ötkor in­dulunk a tájoló előadásra. Éjfélkor érkezem haza. Ekkor még vasalok. A nagytakarítást hétfőn, a színházi szünnapon végzem. — Néha azért akad egy-két sza­bad perced is...? — Olyankor olvasok. Annával ze­nét szoktunk hallgatni, kedvencünk a Neoton Família. Nagyon szeretek a legújabb divat szerint öltözködni. — Mikor voltál utoljára moziban? — Hirtelenében nem tudom meg­mondani, de a filmek helyett kár­pótolnak a könyvek, a színház, a közönség. — A MATESZ SZISZ-alapszerveze- tében milyen munkában vettél részt? — Az alapszervezetben tizenöten vagyunk. Mostanában a MATESZ é- pülő székháza körül dolgozunk, a belső teret szépítettük. Elnökünk, Mák Ildikó ügyesen szervezi ezeket a társadalmi munkákat; például tél­apóünnepéllyel kedveskedik a kicsik­nek, és még sorolhatnám a többi rendezvényeket. Vele közösen mu­tattunk be még az 1985-ös év ele­jén egy gyermekslágerekböl össze­állított műsort, s nagy sikert arat­tunk vele a gyerekek körében. — Vannak barátaid? — Barátaim alig akadnak. Olyan rohanásban élek, hogy nincs időnk a barátkozásra, hogy összeüljünk va­lahol, vagy eljárjunk egymáshoz. — Kolléganőid közül kikkel értitek meg legjobban egymást? — Mák Ildikóval, Varsányi Mari­val és Petrécs Annival. Tőlük lesek el sok esetben ötleteket saját alakí­tásaimhoz. Emberségüket is tiszte­lem. Egyébként mindenkit kedvelek a színháznál, igyekszem közvetlen lenni, de ehhez a három kolléga- nőmhöz baráti szálak fűznek. Bárány János Fotó: Mária Zelenanská BELECSÖPPENTEM A SZÍNHÁZI ÉLETBE Komlős János ma hatvanhárom éves lenne, ha ... A néhány éve tragikus hirtelenség­gel elhunyt művész, Komlós János a budapesti Mikroszkóp Színpad alapí­tója, igazgatója és pótolhatatlan kon- feransziéja. Gesztusai, mozdulatai még ma is emlékezetesek. A Mikroszkóp Színpad jelenlegi Igazgatója, Sas József. — Mikor született meg önben az a gondolat, hogy színész, humorista lesz? — Az igazság az, hogy belecsöp­pentem, beleszülettem a színházi é- letbe. Már a hatvanas évek elején eldöntöttem: színész leszek. Már ak­kor, és azóta mindig színész akar­tam lenni. Rózsahegyi Kálmán színi iskolájából, ahol a mesterséget ta­nultam, nem volt könnyű a pályára kerülni. Engemet a szerencse segí­tett. A győri Kisfaludy Színház kar­táncost keresett. Jelentkeztem. Szóló- táncos ugyan nem lettem, de elkezd­tem a színészek viszontagságos útját járni. Nagyon szerettem táncolni, ké­sőbb azonban rájöttem, hogy szá­momra az igazi pálya a színészi pá­lya. Kecskeméten segédszínészked- tem, amikor a Rádió-kabaré nem bu­dapesti színészek közreműködését kérte következő adásához. Magán­számmal jelentkeztem. Ismert sláger dallamára magam írta aktuális po­litikai szöveget énekeltem. Ettől kezdve nem volt megállás. A kabaré állandó tagja lettem. Magánszám, konferansz szerepelt műsorlistámon. Nem váratott sokáig magára a pesti szerződés sem. Komlős János hívott a Mikroszkóp Színházhoz tagnak. Az­óta sok év telt el. Hogy hogyan ke­rültem a Mikroszkóp Színpad élére? A helyzet az volt, hogy Komlós Já­nos rendkívül hirtelen és váratlanul elhunyt, Marton Frigyes pedig nyug­állományba vonult, így rám maradt a vezetés. — Kérem beszéljen a társulatról. — Azt, hogy Halász László egyike a legjobb poentírozó magyar színé­szeknek, nem kell bizonygatnunk. Gyönge a vicc? Majd a Halász be­hozza ... Közepes a vicc? Akkor is taps lesz, ha a „kis“ Halász is úgy akarja. Állandó jelzője, a „kis“, csak a termetére utal. — Egy „Angyalnak“ is lehetnek gyönge pillanatai. A Hogyan? To­vább! című kabaréban Angyal János az első magyar gyártmányú űrhajó parancsnokát játszotta. Aki ismeri a Mikroszkóp Színpadot, az tudhatja, hogy a helyiség nagysága nem ve­tekszik a Bajkonuréval, így szegény Angyal jelenésére várva a színpad oldalán, egy két méter magasságban vágott nyíláskában kuporgott. Kupor­gott? Inkább billegett. Verebes Ist­ván, a konferanszié pedig föltette es­ténként a szokásos kérdést: „Haló, Magasles, jelentkezz! Hogy látsz on­nan fentről minket?“ Angyal pedig válaszolt. Szövegét behunyt szemmel is tudta. Ez viszont érthető, mert nem is merte kinyitni a szemét. Tér­iszonya volt. — Markos György és Nádas György a Rádió Humorfesztiválján „robban­tak“ be a magyar kabaré színpadá­ra. Győztes számuk, a „Józsi bácsi“ ma is állandóan műsoron van. A Mikroszkóp Színpadra közvetlenül a Humorfesztivál után szerződtek le, és egyéniségükkel, egyedülálló humo­rukkal azóta is meghatározzák a ka­barét. — A Defekt-duő tagjai, Markos Zoltán (eredetileg grafikus) és Rácz Mihály (előéletében fényképész) há­rom éve akadtak össze, és ismert dallamokra írtak aktuális szöveget. Az elmúlt szezonban kétéves szerző­dést ajánlottam nekik. Örömmel alá­írták. — Mik a további elképzelései, ter­vei? Kik vendégszerepeinek a Mik­roszkóp Színpadon? — Célom mindenekelőtt az, hogy Komlós János hagyományaihoz híven napjaink eszközeivel továbbfejlesz- szük a kabarét. E cél elérését meg­könnyíti számomra az, hogy nagyon jó, összekovácsolt, összeszokott tár­sulatot vettem át. Jelszavunk: „A hibák kimutatásával nem ellened, hanem érted!“ Színházunk alapítójá­nak emléke előtt tisztelgünk azzal, hogy előadjuk az 1967-ben, első mű­sorunkban elhangzott egyik konfe- ranszát. Első bemutatónk címe: Valami vál­tozik ... Ravasz cím, ugyanis utólag semmit uem lehet számonkérni tő­lünk, hiszen mi csak azt ígértük, „valami...“, és ígéretünket megtart­juk. Bemutatjuk a „Macskák“ után sza­badon a „Kutyák“ című kabaré-mu­sicalt. Játszunk majd mai kabarét a mai sajtóról, kabarét a kabaréról, szólunk a mai fiataloknak a tegnapi fiatalokról, a tegnapi fiataloknak a mai fiatalokról. — Láthatják nálunk a Mikroszkóp­ban Ruttkai Évát, Árkus Józsefet, Pálffy Józsefet. Itt lép színpadra új műsorával Sándor György humoralis- ta. Koltai Róbert Nagy Bandó And­rással közös estet ad, amelyben Far- kasházy Tivadar is közreműködik. Egy maga rendezte különműsorral fellép Körmendy János. Szerzői est­jét nálunk mutatja be Lukács Sán­dor, és itt láthatja a közönség Men- sáros László önálló estjét. -tp-

Next

/
Thumbnails
Contents