Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-10 / 50. szám
FUTÓVERSENY TIZENÖTÖDSZÖR Henrich PrSek A Szlovák-paradicsom látta vendégül a Smena és a Mladá fronta futóversenye XV. évfolyama döntőiének résztvevőit, de ezúttal nem a paradicsomi arcát mutatta nekik. Az ismert Csingó nyaraló- és sítelepet vastag hő borította, s ez alaposan megnehezítette a rendezők és az egész országból össze- sereglett 162 futó dolgát. Esetenként úgyszólván emberfeletti teljesítményre volt szükség, hogy a futók megtegyék az előírt 1500 mé- j tért, illetve a fiúk két ifjúsági kategóriájában a 3000 métert. Felmerült a kérdés, hogy helyes volt-e a Szocialista Ifjúsági Szövetség legnagyobb szabású, legtöbb fiatalt mozgósító futóversenyének döntőjét tavaszról őszre tenni. A változás hívei azzal érvelnek, hogy azelőtt az első fordulókat rendezték rossz terep, és időjárási viszonyok között. Márpedig az első fordulókban rajtolnak legtöbben, köztük olyanok, akik keveset futnak, edzetlenek, és sokkal nehezebben teljesítik a távot, mint az országos döntő résztvevői, akik a futásban mégiscsak kitűnnek. Valószínűleg e félnek van igaza, mert hadd emlékeztessünk az Oj Ifjúságban megjelent interjúra a SZISZ SZKB testnevelési és honvédelmi osztályának vezetőjével, aki kifejtette, hogy az ifjúsági szövetségnek nem a rekordhajhászás az érdeke, hanem az, hogy minél nagyobb tömegeket mozgósítson. Nos, a Smena és a Mla- dé fronta futóversenye valóban százezreket mozgósít, és ez egyrészt annak is köszönhető, hogy az alsóbb fordulókat tavaszkor, nyáron, illetve kora ősszel rendezik. Reméljük talán, hogy nem mindig köszönt be ilyen korán a tél, és a legközelebbi évfolyamokban az országos döntőt is jó feltételek között rendezhetik. Mindamellett a kedvezőtlen időjárás ellenére a döntő remek összecsapásokat, jó versengést hozott. Csak kevesen adták fel a küzdelmet, azok is inkább sérülés miatt. A nyolc kategóriában a közép-csehországi kerület három, a közép-szlovákiai kerület két, a dél-morvaországi, az észak-csehországi és kelet-csehországi kerület egy- egy győzelmet vitt el. Második győzelmét aratta az 1971. ben születettek kategóriájában a tavalyi diadala után — természetesen az egy évvel fiatalabb korosztályban — a közép-szlovákiai kerület színeiben Henrich PrSek. Miután tavaly Bruntálban első lett, testnevelő tanítója segítségével komolyabban kezdett foglalkozni az atlétikával, s íme az eredmény. Az egyes korosztályok győztesei: 1972. évfolyam — lányok: Gabriela Suvová [Észak- Csehország); fiúk: Jan Kosík (Dél-Morvaországj. 1971. évfolyam — lányok: Helena Tichá (Kelet-Csehor- szág); fiúk: Henrich Präek (Közép-Szlovákia). 1970. évfolyam — lányok: Nicol Marsíková (Kelet-Cseh- ország); fiúk: Karel Ulman (Közép-Csehország). 1969. évfolyam — lányok: Radka Felcmanová (Kelet- Csehország); fiúk: Eubomír Trokéiar (Közép-Szlovákia). P. t. (m Mindenki hozzájárult A honvédelmi nevelés nemcsak a Honvédelmi Szövetség küldetése, hanem mindenkinek kötelessége, aki részt vesz a lakosság egységes honvédelmi nevelésének rendszeréből eredő feladatok teljesítéséből. Ezt a nézetet vallják a Kelet-szlovákiai kerületben, ezért az eredmények sem maradnak el. Idén ez a kerületben a honvédelmi aktivitás hetének megszervezésében jutott kifejezésre, amelyet hazánk felszabadításának 40. és a duklat hadművelet 41. évfordulójának jegyében rendeztek meg. A Honvédelmi Szövetség kerületi bizottsága már januárban kidolgozta a honvédelmi hét lebonyolítására vonatkozó irányelveket, amelyeket aztán a következő betekben a szövetség járási bizottságain Is megvitattak. A -feladatok megvalősltásához nagy segítséget nyújtottak az üzemek, iskolák, intézmények, a népi miljcia, a közbiztonsági erők és a hadsereg tagjai, nem utolsósorban pedig a pártszervek és a Nemzeti Front. tömegszerve- zetei. Oj vonása a mozgalomnak, hogy nem tekintették kampányfeladatnak, hanem a helyi adottságoknak megfelelően más és más Időpontban rendezték meg a honvédelmi hetet, Így a munka megoszlott úgyszölvfi az egész évben. A Rozsnyói (Roíftava) járásban példáül már májusban megtartották, és ezzel méltó körülmények között emlékeztek meg hazánk felszabadításának 40. évfordulójáról. A Koälce- városl, a terebesi (TrebtSov), a bardejovi, a humennéi, a Staré Cubovna-1 és a vranovl járásban a szlovák nemzeti felkelés évfordulója tette ünnepélyessé a honvédelmi hetet. örvendetes Jelenség, hogy a honvédelmi hét akciói nem szorítkoztak ezúttal a clvllvédelmi gyakorlatokra és bemutatókra, hanem egész sor politikai és nevelő akciót, vetélkedőt vitaestet rendeztek, és sor került a nemzedék találkozójára. Másutt emléktúrák, menetgyakorlatok szerepeltek a honvédelmi hét műsorán. A HSZ tagjai a Nagymihályi (MichalovceJ Járásban például több mint ezer részvevővel menetgyakorlatnt szerveztek Eudovít Kukorelli partizánparancsnok menedékházához. Általában a lövészversenyek, motorsportok és kinológlal bemutatók töltötték ki a honvédelmi hetek Java részét, ez- úttal azonban a műszaki szakosztályok Is élénkebbek voltak, mint korábban. Egész sor bemutatót tartottak a rádióamatőrök és a modellezők. Némely helyen a honvédelmi hét nemzetközi jellegűvé vált. A Rozsnyói járásban például jelen voltak a szovjet hadsereg középső csoportjának képviselői, a terebeslben pedig a Magyar Honvédelmi Szövetség küldöttsége vendégeskedett. A Honvédelmi Szövetség most lezajlott járási konferenciáin tehát úgyszólván kivétel nélkül arról adhattak számot, hogy mindenütt sikeres honvédelmi ■ hetet rendeztek. A mozgatom tehát kezd gyökeret ereszteni az alap- szervezetekben. *• TÚL A BŰVÖS HATÁRON A világ még föl sem o- csúdott Rudolf Povarnyícin augusztus 2-1 2 méter 40 centiméteres magasugró- világrekordja felett érzett ámulatából, amikor szeptember 3-án a japán Kobeban, az Universiádén egy másik szovjet sportoló, Igor Paklin újabb szenzációs, 2,41 méteres eredménnyel kápráztatta el a sportrajongókat. Povarnylcintöl eltérően — aki a teljes ismeretlenségből ugrotta a világrekordot —, a 22 éves Igor Paklin névét régóta és jól ismerték atlétikai körökben. Elég, ha csak annyit említünk meg, hogy a két évvel korábbi, Edmontonban megrendezett Universiadét is ő nyerte meg, 2,32 méteres teljesítménnyel. A szakemberek, mindamellett, hogy elismerték a sportoló adottságait és lehetőségéit, azt is megállapították róla, hogy nem eléggé stabil ugró. így például 1984-ben Paklin Milánóban, fedett pályán 236 centiméteres ugrással kezdte az idényt, nyáron viszont 230 volt a legjobb eredménye. Az idei szezonban augusztus elején 232 centiméterrel nyerte a szovjet bajnokságot, két héttel később viszont Moszkvában az Eu- rópa-Kupa-versenyen „csak“ 228 centiméteres magasságig jutott. Talán a köbei rekord visszaadja Igornak az önbizalmát, az erejébe és lehetőségeibe vetett hitet, és megbízható ugróvá válik. Igor Paklin Kirgizia fővárosában, Frunzéban él és sportol. Hétéves kora óta edz Anatoli) Vogul, a városi sportiskola tanárának irányításával. „Minden sikeremet, természetesen a világrekordot is, Anatolij Ivanovicsnak köszönhetem, aki elképzelhetetlenül sok munkát és energiát fektetett belém“ — nyilakozta Igor köbei győzelme után. Vogul véleménye szerint tanítványai közül Igor kiemelkedik szorgalmával és türelmével, márpedig mindkét tulajdonság elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valakiből jó ugró legyen, hiszen az edzéseken, százszor és ezerszer kell «gy-egy technikai elemet gyakorolni, csiszolni. Az e- gyetlen, amiben az edző véleménye szerint tanítványa „hiányt szenved“, az a becsvágy. Lehet, hogy a köbei eredmény ezt is meghozza? Igor Paklin június 15-én ünnepelte 22. születésnapját. Mondhatni, magasugrőknál ez a legjobb kor. A természet is szerencsés adottságokkal áldotta meg: 191 centiméter magas, 72 kg. Fosbury-floppal ugrik, ám a technikájába még becsúsznak kisebb hibák, amelyekről az edző és maga a sportoló is tud. Paklinnak tehát vannak még tartalékai, újabb nagy eredményeket várhatunk tőle. Igor a műszaki főiskola negyedéves hallgatója, és professzorai véleménye szerint igencsak komolyan veszi a tanulást. Indexében csupa jő és jeles található, bár a sport sok Idejét elfoglalja, így aztán néha a vizsgáit is a vizsgaidőszakon kívül kell letennie. Igor a versenyekre is tankönyvekkel teli bőröndökkel utazik. Igor Paklin az ötödik szovjet magasugrő, akinek sikerült világcsúcsot ugrania. Elődjei: Jurij Sztyepanov, Valerij Brumel, Vlagyimir Jascsenko és Rudolf Povar- nyicin. Vlagyimir Szrebnyickij A héten sorsolják a labdarúgó-VB döntőjét Haveiange: Mexikóban minden rendben Joao Haveiange, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség brazil elnöke és Joseph Blatter svájci főtitkár villám- látogatást tett Magyarországon. — Közeledik a világbajnokság, nagyon sok a tennivalóm — mondta Haveiange Budapesten, a nemzetközt sajtőértekezleten. — A FIFA 150 tagországából már 148-at meglátogattam. Csak Afganisztánban és Jordániában nem voltam, az utóbbi országokba 1986-tavaszán készülök. A sajtóértekezlet fő témája a mexikói világbajnokság volt. Haveiange és Blatier kijelentette: — A földrengés után azonnal ellátogattunk Mexikóba, és személyesen győződtünk meg. arról, hogy a világbajnokságra kiválasztott stadionokban, a szállodákban, az utakon nincs kár, így a mundial mexikói megrendezésének nincs semmi akadálya. A nagy érdeklő, déssel várt küzdelmekre az eredetileg tervezett időben és helyeken kerül sor. A FIFA (Haveiange és Blatter közlése alapján] december elején igen fontos üléseket tart Mexikóban. December 8-án, 9-én, és 10-én a FIFA VB szervező bizottságának tagjai a mexikói szervezőkkel ismét végig, járnak minden stadiont. December 11-én a bizottságok jelentést tesznek tapasztalataikról a VB szervező bizottságoknak. December 13-án összeül a FIFA végrehajtó bizottsága, s meghallgatja a mexikói szervezők részletes beszámolóját. December 14-én Tolucaban megtekin. tik a stadionavatő Mexikő—Magyarország mérkőzést, másnap pedig következik az izgatottan várt sorsolás. A sorsolásról elmondták, hogy már kidolgoztak egy javaslatot, és erről december 11-én döntenek. A javaslat szerint a 24 résztvevő ország nevét négy urnában helyezik el. Az első urnába a kiemeltek kerülnek. Így a védő Olaszország, a rendező Mexikó, valamint az 1982. évi VB eredménye alapján az NSZK, Lengyelország, Franciaország (ha a franciák nem jutnának be, akkor a Szovjetunió vagy Anglia), továbbá a vilábajnokságok eddigi legeredményesebb országa, Brazília. A második urnába kerül Uruguay, Argentina, Paraguay, továbbá az 1982. évi eredménye szerint Anglia, a Szovjetunió, valamint Belgium vagy Hollandia. A harmadik urna hat csapata: Algéria, Marokkó, Dél- Korea, Irak, Kanada, valamint Skócia vagy Ausztrália. (Az első mérkőzésen Skócia győzött, a visszavágót lapzárta után játszották.) A negyedik urnába a megmaradt európaiak (Magyar- ország, Bulgária, Portugália, Spanyolország, Dánia, továbbá Észak-Irország vagy Románia) nevét helyezik. A világbajnokság menetéről a következőket mondták: — A hat csoporton belül körmérkőzést vívnak. Továbbjut a csoportok első két helyezettje, vagyis 12 válogatott, s hozzájuk jön a négy legjobb harmadik helyezett. Ezeket az elért eredmények alapján állapítják meg. Először is a pontszám dönt, ha ez egyezik, a gól- különbség, majd a több adott göl. Ha meg ezután is A magyar labdarúgó-válogatott az elsők között jutott be a huszonnégyes döntőbe. Képünkön Kardos és Détári örül a nagy sikernek holtverseny van, az a javaslatunk, hogy az érintett csapatok játsszanak újabb kétszer 15 percet, s ha akkor is egyenlőre állnak, 11-es rúgások határozzanak. Amikor már csak 16 csapat áll, kuparendszer szerinti táblát készítenek, s ettől kezdve K. O. módszer szerint játszanak tovább. — Ezzel akarjuk egyszer és mindenkorra elkerülni a legutóbbi spanyolországi VB-n az NSZK—Ausztria mérkőzéshez hasonló visszásságokat. Legutóbb az 1970. évi, ugyancsak mexikói mundiálon volt ez a rendszer, s akkor egyértelműen a támadó futball diadalmaskodott. Most is ez a cél a kiütéses formával. Ha a legjobb 16 között a 90 perc nem hoz döntést, hosszabbítás, majd 11-esek rúgása határoz. Beszéltek a játékvezetésről és a doppingellenőrzésről is: — A FIFA játékvezető bizottsága január második felében választja ki a világbajnokság 38 játékvezetőjét. A csoportküzdelmek alatt valamennyien vezetnek mérkőzést (a 36 találkozón a 38 bíróból két mexikói partjelző szerepet kap). A mérkőzés- és játékvezető-ellenőrök osztálYzatai alapján a legjobb 16 küzdelmére már csak 16 bíró marad meg, a további 22 hazautazik. Az előírásoknak megfelelő szigorú doppingellenőrzés lesz. Mexikóban egy, a legjobban felszerelt kórház áll majd rendelkezésre, itt kapnak orvosi ellátást térítésmentesen a világbajnokság szereplői, reméljük, nem lesz sok dolguk az orvosoknak.