Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-26 / 48. szám

hullámzásaitól, a tradíciók hatásától, az üj közösségek és értékek kialakulása szokássa válásának folyamatától és e- zekkel együtt a különböző világnézetek, az őket képviselő és terjesztő intézmények, szervezetek tevékenységétől, versengésétől.

A szocialista országokban e folyamat átalakulásában kétségtelenül közrejátszik a termelési viszonyok átalakulása- átalakítása is. A társadalmi tulajdon talaján megvalósuló tervgazdálkodásban a mindennapi tapasztalat nyomán arra a felismerésre juthatott sok százezer és millió ember, az az érzés alakulhatott ki bennük, hogy céljaik megvalósíthatók; hogy képesek úrrá lenni saját társadalmi viszonyaikon, és magasabb szinten, reálisan kiteljesíteni emberi lényegüket.

A vallás visszaszorulása a társadalom és az egyén életében hazánkban is objektív, történelmileg szükségszerű és visszafordíthatatlan folyamat. Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy ez hosszú évtizedek alatt zajlik. Arról, hogy társadalmi arányokban hol tart ma ez a folyamat, egyértelmű képet kaphatunk egyházvezetők nyilatkozataiból, amelyekben kimondják, hogy szűkül a befolyásuk köre.

Mitől függ a vallás

visszaszorulásának

mértéke?

Elsősorban attól, hogy a vallás társadalmi alapjai milyen mértékben veszítik el hatásukat az egyének mindennapi életében. Másként — a mindennapi életben hogyan valósulnak meg azok az előfeltételek, amelyek a realitásokra épülő világnézet társadalmi méretű elterjedéséhez, és széles körökben meggyőződéssé válásához nélkülözhetetlenek. Jelenleg ezek a feltételek még nem minden téren Valósultak meg. Nem szűnt még meg az ember mindenfajta elidegenedettsége emberi lényének bizonyos aspektusaitól. Például a mi társadalmunkban már sokan hivatásnak Is érzik a munkájukat, belső szükségletből is végzik és nagy erkölcsi; emberi kielégülés forrása számukra, de még nincs meg annak a feltétele, hogy mindenki örömmel és saját megelégedésére végezze munkáját. Sokaknak — ahogy a Biblia is mondja — „arcuk verejtékével“ kell megkeresniük mindennapi kenyerüket.

A munkatevékenységtől való elidegenedést még mi sem tudtuk maradéktalanul felszámolni. Az is közismert, milyen sokan maradnak magukra, válnak magányossá. Az emberek egymástól való elidegenedése sem szűnt meg teljesen. És minden eddigi erőfeszítésünk ellenére néhány évtized kevés volt ahhoz, hogy megszüntethessük az emberek elidegenedését saját társadalmi viszonyaiktól.

A vallásosságnak tehát nemcsak múltbeli gyökerei, hanem valós okai is vannak társadalmunkban, amelyek végleges leküzdése csak hosszú távon lehetséges, ezért létezésükkel és hatásukkal is hosz- szú távon kell számolnunk. De vannak közvetlenebbül ható okok is. A nemzetközi feszültség, a háborús veszély e- rősödése nemcsak aggodalmat, hanem félelmet is kivált az emberekben. És a- mikor tehetetlennek érzik magukat, akkor könnyebben hisznek, bíznak olyan transzcendentális erőkben, amelyek közreműködése talán elháríthatja a katasztrófát.

Ugyancsak ilyen „középtávon“ befolyásolja a vallásosság alakulását a függőség érzésének foka. Említettem, hogy az emberekben milyen szemléleti változást idézett elő, amikor a mindennapjaikban tapasztalhatták, hogy kitűzött céljaikat egyéni és társadalmi szinten — megvalósíthatják.

Vallás és vallásosság

Bár társadalmunk bizonyos rétegeiben mutatkozik a vallás iránt érdeklődés, és egyes körökben a hitéleti aktivitás is fokozódott, mégsem állíthajuk, hogy hazánkban terjed a vallásosság. Ezt sem az egyházi szertartások (keresztelők, esküvők, temetések stb.j, sem a hitoktatás, sem a nagyobb egyházi rendezvényeken való részvétel adatai nem támasztják alá. A vallás iránti érdeklődés nem azonos a vallásossággal! A vallás, mint történelmileg fejlődő társadalmi tudat, mint egyetemes emberi értékeket hordozó kultúra iránti érdeklődés természetes, mi több, hasznos is. Mindenki javára válik, ha megismerkedik a vallásban, a vallásokban megtestesülő kulturális értékekkel. Nem is érthetjük meg az elmúlt századok történetét, művészetét — de még a kortás művészetet sem mindig —, ha nem ismerjük azt az értékrendet, és annak kifejezőjeként azt a jelrendszert, amelyet például a keresztény vallások alakítottak ki közel két- évezredes fejlődésük során. A kérdés lényegét én abban látom, hogy a vallás sugallta világnézetet, értékrendet elfogadják-e, életük vezérelvévé teszik-e a fiatalok. Ennek alakulásában kézzelfogható szerepük van a fiatalok világnézetét, hitét, erkölcsét a mindennapi életükben formáló hatásoknak:

— a családok értékátörökítő tevékenységének,

— az iskola nevelő munkájának,

— az ifjúsági szövetség nevelő munkájának,

— a tömegtájékoztatás különböző csa- tornáiból érkező hatásoknak,

— és mindannak, ami világnézetük, erkölcsi arculatuk formálódása időszakában éri őket.

Ma a fiatalok nagy része a marxista világnézet felé nyitottan nő fel, de nem hunyhatunk szemet a még megoldatlan problémák felett, nem felejtve, hogy a szocializmusban olyan fejlődő, önmagát formáló és megújító társadalomban é- lünk, amelynfek értékrendje is átalakulóban van. Nemcsak az új értékek, de az új értékeknek a fiatalok világnézetében és erkölcsében való elültetésére legalkalmasabb módok is most vannak kialakulóban.

E folyamatok összetevőit bogozgatva ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a vallás iránti érdeklődésben szerepe van annak is, hogy a fiatalok — és nem csak a fiatalok — közül ma még sokan érzik hiányát az igazi közösségeknek. Annak, hogy formális szervezeteinkben, intézményeinkben (pl. család, iskola, munkahely, mozgalmak) olykor nem kap elég figyelmet és figyelmességet az egyén a maga érzéseivel, vágyaival, álmaival, félelmeivel. Bizony nem ritkán hiányzik a figyelem a másik ember iránt, a tapintat a „mássággal“, a „problémással“ szemben. Ezért fordul elő, hogy vannak, akik közösségkeresésükben, érzelmi igényeiket kielégítendő, fordulnak az egyházakhoz, azt remélve, hogy ott megtalálják a közös élményt, a figyelmességet problémáik iránt.

Világnézet = életrecept

A világnézetben mindenki a neki legmegfelelőbb életelveket kívánja meglátni s megtalálni, a világnézet ad segítséget mindenkinek élete vezetéséhez. Éppen ezért választja többségünk a marxista világnézetet élete alapelvéül. Mert ez a világnézet a valóságra épül, és az embert a felemelkedésért való aktív, közösségi tevékenységre buzdítja. Ez a világnézet humanista világnézet, mert az ember felemelkedését tekinti alapelvének, és azt szolgálja. És mert nem illuzórikus erők révén és fantasztikus szférákban, hanem az ember saját erejéből és ebben a való világban akarja megvalósítani felemelkedését, e világnézetben egy reális humanizmus ölt testet. A marxista világnézet e valós világ összefüggéseit és meghatározóit figyelembe véve kínál az embernek arra lehetőséget, hogy kibontakoztathassa képességeit, hogy elő- -re haladhasson képességei fejlesztésében.

S ezt nem csupán egy szűk rétegnek kfnálja, hanem mindazoknak a társadalomban, akik hajlandók ezért aktív erőfeszítéseket tenni. Hiszen saját hozzájárulása, akarata és közreműködése nélkül senki sem válhat művelt, sokoldalúan fejlett emberré.

Ezek a célok nem építhetők illúziókra, ezért a marxista világnézet nem igér erőfeszítések, történelmi harc nélkül elérhető, könnyű boldogságot. Az ember társadalmi méretekben csak akkor vál»

hat jobbá, nemesebbé, műveltebbé, szükségleteiben és képességeiben egyre gazdagabbá, ha átalakítja az őt körülvevő világot, s abban a társadalom viszonyait is. Ez természetesen nehéz, és történelmileg is jelentős időt igénylő feladat, amelynek teljesítését a természeti erők megismerése és leküzdése, a régi társadalmi viszonyok „ellenállása“, a kapitalizmus munkánkat keresztező léte, a régi ideológia továbbélése és családi átörökítése stb. is nehezítik.

Közös érdekek

A marxista világnézet reális humanizmusa talajáról meg lehet érteni, hogy voltak és még ma is vannak a világban nehéz sorban, kiszolgáltatottságban élő emberek, akikben a függetlenség érzését a vallásos világnézet váltotta ki és táplálja. Megértjük, hogy vannak, akik a vallásban találják meg életük vezérelvét. De tudjuk, hogy a két világnézet között kibékíthetetlen ellentmondás van. Kiindulópontunk a valóság és a saját sorsát önmaga formáló ember tevékenysége. Ezzel szemben a vallás a valóságtól független, természetfölötti erők létezéséből indul ki, s nem az- emberre bízza saját sorsának alakítását. De egymás mellett élésünk, egymáshoz való viszonyunk kialakításánál nem a világnézeti különbözőség, hanem1 a különböző világnézetű dolgozó emberek alapvető érdekeinek közössége a döntő. Az, hogy a vállalatokban, szövetkezetekben, üzemekben, gyárakban becsületesen végzett munka eredményeként boldoguljon az ország, s ezáltal boldoguljon kinek-kinek a családja, a gyerekei. Alapvető érdekünk közössége azt követeli meg, hogy egységben tegyünk közös erőfeszítéseket a közös célok megvalósításáért. Olyan politikai együttműködési kereteket kell tehát teremteni, amelyek lehetővé teszik közös munkálkodásunkat. Az egyházak is számot vetettek azzal, hogy híveik ebben a társadalomban élnek, és igyekeznek alkalmazkodni a szocialista társadalom viszonyaihoz.

Párbeszéd

Vannak, akik azt kérdezik, nem hátráltatja-e társadalmunk világnézeti fejlődését az, hogy az állam elismeri az egyházak szabad hitéleti tevékenységének a jogát, és biztosítja az ehhez szükséges jogi-szervezeti feltételeket, sőt a gazdasági feltételek megteremtéséhez is hozzájárul (pl. a műemléki egyházi épületek restaurálásához, egyes egyházi intézmények fenntartásához). Vagy az, hogy az állam alapvető politikai kérdésekben és számos más fontos — szociális, kulturális, morális — kérdésben megtalálja az egyetértés pontjait az egyházak vezetőivel, és együttműködik velük a nép érdekeit szolgáló közös célok megvalósítása végett.

i

A világnézeti fejlődés nem „parancsszóra“ és nem „menetrend szerint“ megy végbe, hanem történelmi folyamat. A világnézet fejlődése, formálódása a meggyőződés erejében jut kifejezésre, ehhez pedig időre, belső érésre és belső harcra van szükség. A világnézet kialakulása

\

az egyénben nem pusztán iskolai órák vagy szemináriumok kérdése. Olyan körülményeket és feltételeket kell teremteni, amelyek közt aktív cselekvésük révén, a gyakorlatban szerzett saját tapasztalataik alapján győződhetnek meg az emberek a marxista világnézet helyességéről. A sikerélményt adó munka, és a nemcsak szavakban, hanem a mindennapokban megvalósuló szocialista demokrácia a marxista világnézet meggyőződéssé válásának segítői. De ha elzárkóznánk a vallásos emberektől való együttműködéstől, ha elkülönülnénk tőlük és elkülönítenénk őket magunktól, hogyan remélhetnénk a marxista világnézet térhódítását? Akkor sohasem mondhatnánk el azokat az igazságokat és tapasztalatokat, amelyek a mi világnézetünk javára szólnak, és a hívők sem érezhet- nék meg, hogy az ember önmaga képes változtatni saját sorsán. Nem alakulhatna ki párbeszéd közöttünk közös céljaink megvalósítása ügyében sem.

Találkozni még türemetlenséggel és pesszimizmussal is. Ennek okát szintén • társadalmunk fejlődésének belső törvény- szerűségeiben kell keresnünk. Ma már világosan látjuk, hogy a szocializmus ellentmondásosabban fejlődik, mint ahogy annak idején — amikor fejlődésének legfőbb tendenciáiról gondolkoztak idősebb elvtársaink is (akik közt olykor talán gyakoribb a türelmetlenség) — látni lehetett. Akkor úgy hitték, hogy a társadalmi változásokat követően sokkal gyorsabban változik meg a világnézet. S akik egy-két évtizedre becsülték a marxista világnézet térhódításához szükséges időt, ma valóban csalódottnak érezhetik magukat. Az eltelt évtizedek bebizonyítják, hogy a történelmet nem lehet „megsürgetni“.

Társadalmi céljaink megvalósulása csak összefogással lehetséges; alapvető érdekünk a politikai szövetség erősítése mindazokkal, akik hazánk szocialista építésében felelősen részt vállalnak. Ezért helyénvaló, hogy a hívő emberek jelen vannak közösségeinkben.

Fontos a nyíltság

Ahhoz, hogy valakf marxistává, sSu kommunistává váljék, hosszú út vezet: elmélyült és sokirányú tanulásra, az ismeretek megértésére van szükség a korábbiakban említett belső világnézeti harcban és a személyes átélésben, tapasztalásban kiérlelt meggyőződés mellett. Nevezhetjük a marxizmushoz vezető út első állomását „hétköznapi világ- v nézetnek“-nek is. Ez nem más, mint reális humanizmus, amelynek igazságáról ki-ki az értelmes, a maga és a. társadalom számára egyaránt hasznos, építő cselekvésre lehetőséget adó közösségekben végzett munka, az ennek során szerzett tapasztalatok révén győződhet meg. De erről az igazságról tudnia is kell. S Itt világnézeti munkánk egyik igen lényeges mozzanatáról kell beszélnünk. Arról tudniillik, hogy a vallásos emberekkel való szövetség mind kiegyensúlyozottabbá tételére való igyekezet nem jelenti azt, hogy „szemérmesek“ lehetünk. Nyíltan, a széles tömegekre hatva kell

meggyőződésünk, világnézetünk igazsága mellett kiállnunk. Mennyire természetesnek tartjuk, hogy a hívők nap nap után hitvallást tesznek, s mi néha túlzottan is „szerényen“ szólunk világnézetünkről, mintha azt gondolnánk, hogy saját „hitünk“ megvallása sértheti a vallásos emberek érzékenységét. Legfontosabb feladataink közé kell sorolnunk, hogy megtaláljuk azokat a formákat és módszereket, amelyek megfelelő teret és lehetőséget adnak ahhoz, hogy világnézetünk helyességéről, életünket segítő, tartalmasabbá tevő szerepéről „hétköz- napian“ is bizonyságot tegyünk. Oly módon, olyan formában, amelyekben alakulóban levő új értékeinket, normáinkat terjeszthetjük, közel vihetjük a fiatalokhoz, hozzásegíthetjük őket a világnézeti választáshoz.

Marxista-e az, aki nem vallásos?

Nem feltétlenül marxista az, aki nem vallásos. A világnézetnek más árnyalatai is hatnak társadalmunkban, de van egy, olyan — nem jelentéktelen — réteg is, amelyre éppen a tudatosan vállalt világnézet hiánya, sőt: a mindenfajta világnézettől, ideológiától való idegenkedés, vagy mindenfajta eszmével és normával való szembenállás a jellemző. Ebben a körben tapasztalható nagyfokú értékbizonytalanság, sőt értékhiány: a szemléletben a kizárólag mára orientáltság, sőt cinizmus, a magatartásban pedig a humánus emberi kapcsolatok igényének hiányából fakadó agresszív individualizmus, érzelmi szegénység, a társadalmi együttélés elemi normáinak elutasítása, gyakran az élősdiség. Ez a réteg jelenti a legnagyobb gondot ma, s a legnagyobb veszélyt is mind a társadalom, mind pedig az érintettek számára. A társadalom számára azért, mert az ilyen létforma miatt kénytelen nélkülözni sok ember alkotó részvételét a közös célok tudatos megvalósításában, az érintettek — közöttük sok fiatal — számára pedig azért, mert eltőkozolják reális lehetőségeiket a tartalmas, értelmes emberi életre. Ne hallgassuk el, hogy az ilyen beállítódás gyakran táptalaja az aszociális magatartásnak s végső soron a bűnözésnek is. Éppen ezért talán ebben a körben van a SZISZ-nek legtöbb tennivalója, hogy segítsen felébreszteni az igényt a tartalmas emberi kapcsolatok, a humánus életutak iránt, segítsen rátalálni az életvitelük megváltoztatásához belső támaszt nyújtó életeszményekre, a marxista világnézet értékeire, ennek révén pedig megtalálni helyüket és a nekik maguknak Is örömet adó értelmes cselekvési lehetőségeket közösségünkben, a társadalomban.

A tennivalók többes számban értendők: a családnak, a munkahelynek és az iskolának, az ifjúsági szövetségnek és a pártnak, mindenkinek, aki felelősséget érez az ifjúságért, a maga eszközeivel kell kivennie a részét ebből a munkából.

•v

>