Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-12 / 46. szám

1 új ifjúság 4

A falon díszelgő cégtábla adja az első fontos információt. A Barátság szövetkezet egyben a'munkaérdemrend viselője is. A kép azonban még így sem teljes — azonban csak később derült ki — mert az elnök, Tóth Imre is idén májusban megkapta a munkaérdemrendet. A szövetkezet megalakulásától napjainkig tölti be ezt a funkciót. Hajában már fehéren csillan az idő. Elnézést kér, amiért előzetes megegyezésünk ellenére nem szentelhet számomra sok időt.

— A Pista majd informálja a szövetkezetről, Palival pedig egy kicsit körülnézhetnek nálunk. Ha a SZISZ érdekli, akkor pedig Da- rinához menjenek, a szinai gazdasági udvarba, ugyanis ő a SZ1SZ- alapszervezet elnöke — mondja már távozóban.

— A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség elnevezést 1979-ben kapta a Hranicná pri Hornáde-1 szövetkezetünk — kezdi a bemutatást Szendrei István, a pártalap- szervezet elnöke. A megnevezés nem formális, hanem élő kapcsolatok alapján kapta, amelyek a szövetkezet életének minden terén visszatükröződnek.

— Kiváltképpen időszerű most ezekről a kapcsolatokról beszélni, a barátság hónapja küszöbén — vetem közbe eredeti szándékomat követve.

— Évekre visszanyúló baráti szálak fűznek bennünket a szovjetunióbeli verboveci V. I. Lenin Kolhozhoz. Minden évben Vys- né Nemeckében találkoznak a Kelet-szlovákiai kerület hasonló nevet viselő szövetkezeteinek vezetői a vinogradovi körzet baráti kolhozainak küldöttségével. Itt újítjuk fel évről évre együttműködési szerződésünket a verboveciekkel. Szocialista munkaverseny folyik a két szövetkezet között, amely közös célok, tervfeladatok teljesítésére irányul. Az eredmények értékelésekor mindig az kapja a vándorzászlót, aki jobb mutatókkal zárta az évet. Ezenkívül évente egyszer baráti látogatást teszünk egymásnál. Rendszerint eljárunk egymás évzáró taggyűléseire. Fiataljaink, Haraszti Pál mérnök és dr. Darina Mattová SZISZ-küldött- séggel jártak az idén Vinogradov- ban. Szovjet barátaink haladó tapasztalatainak köszönhetjük például azt, hogy az utóbbi években nincs problémánk a gabonafélékkel. A tuhorazskái felhívást, amely

BARÁTSÁG

Haraszti Pál mérnök: „Minden dolgozónk tagja a CSSZBSZ-nek.“

Dr. Darina Mattová: „A SZISZ-tagok a gazdasági tisztségekben is helytállnak.“

Szendrei István: „Elvek óta baráti szálak fűznek a V. I. Lenin Kolhozhoz.“

Ilyenkor ősszel a határ százféle színben pompázik, de már nem az élénk, életet sugalló színek dominálnak palettáján, hanem az évszakot jellemző sárguló, barna árnyalatok. A határ itt is, ott is emberek csevegésétől, traktorok pöfögésétől, kombájnok zúgásától hangos — folyik az őszi betakarítás. A szinai (Sefia), a migléci (Millióst) és a kenyheci (Kehnec) táj is ezzel a látképpel fogadott, mikor e községek határában gazdálkodó CSSZBSZ Efsz központja felé igyekeztem.

lényegében a szovjet búzafajták maximális hektárhozamainak elérésére ösztönöz, mi is követjük, és a mironovszkaja fajtát honosítottuk meg. A szemes kukorica gyors és veszteségmentes betakarításában nagyon jól érvényesül a szovjet Herszonyec kukoricakombájn.

A CSSZBSZ helyi alapszervezetének életéről annak elnöke, Haraszti Pál mérnök tájékoztat, hangsúlyt helyezve a novemberi tevékenységre.

— Nálunk százszázalékos a szervezettség, ami mondhatom, ritka a Kassa-vidéki (Kosice-vidiek) járásban, ezt mint járási vezetőségi tag is leszögezhetem. A barátság hónapja, november, a tagság nagyobb aktivitása jegyében telik. Faliújságjaink ilyenkor színesebbek, érdekesebbek, ünnepi nagygyűlést tartunk, amelyen méltatjuk a szocialista építésben elért eredményeket, a csehszlovák — szovjet baráti kapcsolatok jelentőségét. A szovjet filmhét alatt csoportosan járunk a szinai moziba. Novemberben szeretnénk ellátogatni a verboveci kolhozba is, jövőre pedig barátságautóbuszt indítunk a vinogradovi baráti körzetbe.

Palival határszemlére indulunk. Élvezet nézni a Herszonyec kombájn munkáját, amint a . tengeritáblán egy kis gépcsoportnak diktálja az iramot. Egy menetben takarítja be a csöves kukoricát az utána kapcsolt szállító járműbe, a szecskázott kukoricaszárat pedig a mellette haladóba. A szinai gazdasági udvar felé tartunk, hogy megnézzük a nagyüzemi kukorica- morzsolást, és hogy találkozhassak a SZISZ-elnökkel.

Kísérőm útközben a szövetkezet életéről beszél.

— Azért ne gondold, hogy nálunk minden fenékig tejfel. Azt már tudjuk, hogy gabonából nem értük el a tervezett hozamokat, amit még talán kompenzálni tudunk a szemes kukorica hat tonna körüli hektárhozamával, de kiszámítottuk, hogy a tejbeadási tervünkből mintegy 70 ezer liter fog hiányozni az év végén. Sajnos, a terv teljesítésében mutatkozó lemaradásnak szubjektív okai vannak. A gondozók laza munkafegyelme eredményezte ezt, és bár tettünk óvintézkedéseket, és részben sikerült is javulást elérnünk, a lemaradást már nem tudjuk teljes mértékben behozni. Viszont szép eredményeket érünk el a hi- zóbikáknál. A tervezett 70 helyett napi 83 dekagramm súlygyarapodást érünk el nálunk, így a húsbeadási terv teljesítésével nincsenek gondok.

Megérkezünk a szinai sertéstelepre. Itt találjuk Darina Matto- vát, a SZISZ-szervezet vezetőségi tagját.

— Havonta egyszer mérjük a sertések súlyát, ami mind a gondozók, mind a szövetkezet szempontjából fontos mutató — mondja magyarázatként.

Amikor az utolsó számokat is gondosan bejegyzi, kisétálunk az udvarra. Közben témát változtattunk, a SZISZ-ről beszélünk,

— Létszámban nem nagy a szervezetünk, de kevesen is lelkesen dolgozunk. A VIT előtt kétszer is gyarapítottuk a fesztiválalapot. Ezt a pénzt főleg hulladékgyűjtéssel és társadalmi munkával kerestük meg. Munkánkért nemcsak anyagi, hanem erkölcsi jutalmat is kapunk, ennek bizonyítéka, hogy Pali és én a SZISZ járási bizottsága küldöttségével az idén eljutottunk a Szovjetunióba. A SZISZ jb versenyeibe is bekapcsolódtunk, és remélem, így lesz ez a jövőben is. Tagjaink különböző gazdasági tisztségeket töltenek be, de mind a harminchármán megállják helyüket. Egyik aktív tagunkat, Gálffy Attilát éppen itt láthatod munka közben — mutat a közelben magasodó kukoricahalom irányába.

Attila egy vadonatúj UNC 060 rakodógép nyergében ülve gyűjti össze a kombájn gyomrából kihulló csutkákat, de közben arra is ügyel, hogy mindig legyen mit csépelnie az E 514-es kombájnnak.

— A Szepsi (Moldava nad Bod- vou] Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskolában érettségiztem. Terményraktárnok vagyok, én veszem át és adom ki a raktárból a terményt, ebben segít ez a kis masina is.

E

lköszönve Attilától kísérőm, Darina így folytatja:

— Mindig ott segítünk, ahol éppen kell, ahol erre a legnagyobb szükség van, mert a szövetkezet érdeke a mi érdekünk is.

POLGÁRI LÁSZLÓ (A szerző felvételei)

Társadalmi életünk az utóbbi évtizedekben nagy változásokon esett át. „Diákéveim“ sorozatunknak az a célja, hogy összehasonlítási alapként szolgáljon a mai és a 20-30 évvel ezelőtti középiskolások élete között, éreztesse a változást, és megmutassa, hogy korszerű, szocialista iskolarendszerünk gyökerei azokba az évekbe nyúlnak vissza.

i

J dám Attila idestova harminc évvel eze- A lőtt lépte át először a középiskola küszöbét. Mint Vei. Trakany-i lurkó, az ottani alapiskola nyolcadikosa érkezett a Királyhelmeci (Královsky Chlmec) Tizenegyéves Középiskolába. Ma a Luéeneci Mezőgazdasági Szakközépiskola diákotthonának vezetője, de a diákévek feledhetetlen

emlékeit harminc év után is szívesen idézi fel.

— Ha az időjárás engedte, rendszerint csapatostul jártunk kerékpáron iskolába, mert a gyér közlekedés miatt Perbenyíkre (Pribeník) eljutni abban az időben még körülményes volt. A téli hónapokban viszont más lehetőség híján először Ágcsernőbe (Cierna nad Tisou) buszoztunk, majd onnan vonattal folytattuk utunkat Királyhelmecre. A fárasztó ingázás ellenére örömmel jártunk a kastély falai közé. Igen, az egykori grófi kastély szolgált iskolául. A Majláth- féle nemesi fészek természetesen nem oktatási intézménynek épült, de megvolt a maga varázsa. Világos, tágas termek, behe- mót redőnyös ablakokkal, a magas cserépkályhából olykor a tanítás alatt is hallottuk a tűz ropogását. Az emeleti osztályokból egy tágas erkélyre lehetett kimenni, melyről csigalépcső vezetett le a parkba. A kastély ugyanis egy festőién szép park közepében áll, amelyre százéves tölgyek, platánfák és szomorúfüzek vetnek árnyékot, a

fű pedig virágok sokaságától tarkállott akkor. Volt ott futball-, kézilabda- és röplabdapálya is, és folyt az osztályok közötti bajnokság. Nálunk is a foci volt a legnépszerűbb labdajáték, és mindenki az MTK- ban akart játszani, így hívták a magyar tizenegyéves középiskola csapatát. Emlékszem, az egyik lyukas órán fociztunk, amikor az iskola legjobb kapusának tartott Pu- releczky fogadásra csábított. Azt állította, nem adok neki akciőgólt. Aztán játszottunk tovább, s egy kapu előtti kavarodásból úgy rászúrtam, hogy az MTK híres kapusa a lövés után a földön maradt. Gól ugyan nem született, a fogadást tehát elvesztettem, de szegény kapusunkat úgy kellett élesztgetni, mig végül is nagy nehezen összeszedte magát.

Diákoskodásom alatt Tolvaj Bertalan volt az iskola igazgatója. Szigorú, de igazságos, rendet, fegyelmet, tudást megkövetelő ember volt. Magyar szakos tanárunk, Hajdók Géza játékos formában, de nagy körültekintéssel és alapossággal tanított. Petőfit szinte betéve tudta. Mindig szépirodalmi könyvekkel a hóna alatt jelent meg a katedrán, és mintha csak most hallanám ajánló szavait: „Emberek, ezt érdemes megvenni, mert nagyon jó könyv, és szinte ingyen adják.“ Neki köszönhetően kedveltük meg a könyveket, az irodalmat. Sokat olvastunk, és szinte játszva megszereztük a Fuőík-jel- vényt. Osztályfőnököm, Varga Vince nagyszerű ember volt, hitt a szó meggyőző erejében, azzal nevelt bennünket.

Iskolánkban élénk kulturális élet folyt. Évente kétszer-háromszor író-olvasó találkozónk volt a csehszlovákiai magyar irodalom akkori jeles képviselőivel. Iskolánknak volt zenekara és tánccsoportja is, ame- lyek gyakran felléptek a környék művelődési házaiban. Élénken az emlékezetemben élnek az iskola diákságának május elsejei felvonulásai. Fehér nadrágban és SZISZ- ingben, virágcsokorral a kezünkben meneteltünk. Szívesen emlékezem vissza a végzősök búcsúztatására, amikor a távozó diákok barátian kezet nyújtottak az iskola udvarán felsorakozott és őket ünneplő fiatalabb társaiknak.

Az érettségin már csak feltettük az i-ra a pontot, és minket is szárnyunkra bocsátott iskolánk. 1958-at írtunk, hazánk szocialista építésének elején jártunk. Miénk volt a világ, tudtuk, hogy jó alapokkal rendelkezünk. Az érettségi találkozókon elhangzott beszámolók is arról tanúskodnak, hogy osztálytársaim az élet különböző posztjain, ki kisebb, ki nagyobb karriert befutva, helytállnak. Lejegyezte: POLGÁRI LÁSZLÓ

(A szerző íelv.)