Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-29 / 44. szám
Vrabec Mária aj RAJTAM KULCSÁR TIBOR ROVATA Távolabb már a szél sem tudja őket egymástól elválasztani. Lengyel Ilona versei Mert velem maradtál . Mert velem maradtál amikor mindenkit elátkoztam Mert nem akarod hogy megváltozzam Mert elviselsz ha elviselhetetlen vagyok Mert melletted mindig ember vagyok Érted ha kell mindenkit megtagadok Leltár Enyém ez az otthon ahova mindig visszatérek ahol naponta felmérem mit érek innen menekülök ha könnyűnek találtattam és rájövök hogy magamat is csak áltattam Enyém a sok kimondatlan szó teljesületlen álom hűtlen barát szeretettől terhes magányom Enyém e pár könyv az ágy amit megosztok veled a vasárnapok csöndje két gyerek Enyém harminchárom évem és a tiédből tizenegy HULALA OTÍLIA \ Essméléseid 'Eszméiéseldnek nagy ára van, kővé dermeszt a felismerés, számtalanszor visszasírod csendes vakságokat. Akarlak Fogd meg a kezemI Hadd csiklandozza a vérem gyengéd érintésed! Vágyam ébred. Testem-lelkem lángok között kiáltva akar téged! Oravecz Tünde versei Alom Ma újra eljöttél hozzám, mint könnyű álom, mint amikor édesen szundítva mézként csurog ki a számon a nedű, s mosolyog álmomban, mikor tiszta arcod egy percre felvillan. Búcsúzás rEgy kézfogás még ■— s most töröld esküinket, s ha találkoznak sorsunk útjai, ne árulja el se szó, se tekintet, hogy a vágyból még maradt valami. Ha vége, hát csókolj meg, s isten áldjon, megtagadlak, már nem vagyok tied, gyönyörűnek, 6, mily csodásnak találom, hogy ledobhatom bilincseimet. Ravasz József versei Egy tölgyre Ülök az erdőben, hallgatom a fák suttogását a madarakról. Fülemben madárszív dobog. Cigányok Varjú-éves félelem kopogtat zuzmaravlrágos lelkűnkben. Ébredésünk tó szőtte hínár-ágyban , kínokból kovácsolt álmoké. Csalogató Knyám sok-sok csillag nehezül arcomra őskoponyák szemgödréből délre vándorló madarak hívnak Snyáffi cigány-göncíör szemekben elfelejtett tüzek hamuszürke hajadban haláltalan lángcsík árnyékába csipkéz á szél remegő mészfehér jegenyék alatt' ölelkezés Hosszú, távolban összeszűkülő út. Végén két folyó ölelkezik egymásba. Ellenséges hullámaik egymásba csapva, partra kívánják ä másikat. \___________________________________ Gy. M.: Versel az őszinte önvizsgálat szándékáról tanúskodnak. A kötöttebbek a Jobban sikerültek, de ezek sem érik el a közölhetőség színvonalát. Próbálkozzon tovább, s idővel jelentkezzen. Ifj. Sz. K.: „Amatőr versírónak“ nevezi magát kísérőlevelében, önjellemzése helytálló, nemcsak a versírás mesterségbeli tudását kellene elsajátítania, de a helyesírás legalapvetőbb tudnivalóit is. R. P.: Második jelentkezése sem sikeresebb. Verseiben most is sok a képzavar, a sokat akarás, nagyotmondás. Ez azután ilyen sorokat eredményez: „... utánad sóhajtozom / / szép tájak, zöld katedrák, / földrengések, összefüggések.“/. Nem hisszük, hogy a mexikói földrengések után valaki Is hasonló katasztrófák után sóhajtozna. Vörös rózsaszál: Verset kezdetlegesek, gyengék. Legnagyobb hiányosságuk, hogy mindegyik hangvétele túlzottan szentimentális. Leó: Mindkét írása azt bizonyítja, hogy van íráskészsége. Témái még inkább gyermeklapba valók, de ez nem baj, hiszen csak tizenhat éves. Tanuljon, olvasson sokat, s idővel jelentkezzen. J. A.: Két új verse nem éri el a korábban közöltek színvonalát. A szürke hétköznapok tartalmaz egy-két sikerült sort, de ösz- szességében szürke. Üjra itt az ősz: Három új verse ugyan Jobb az előbbieknél, de közlésre még nem alkalmas. Próbálkozzon továbbra is, s idővel Jelentkezzen. Andri: Versei egyelőre nem jobbak az első próbálkozók írásainál. A Lázban égő nemzedék szólamszerű, patetikus („harcolj mindig, ez a jelszónk“ stb.j. Az Emlékezés és a Ha elrepül az élet — mint azt már a címük is sugallja — szentimentális, formai szempontból is kezdetleges, tele ragrímekkel. A négy vers közül az Egyedüllét a legjobb. Csubi: Versei nagyon kezdetlegesek, nem érik el a közölhetőség színvonalát. Egy önjelölt író: Levelét és írásait érdeklődéssel olvastuk. Három rövid verse biztató próbálkozás, de közlésre még nem érett. Próbálkozzon tovább, s idővel jelnetkezzen. Celemantia: Első jelentkezése kellemes meglepetés: mind verseiből, mind prózai írásaiból néhányat a közölhetők közé soúj ifjúság 7 HULLÓCSILLAG Älkonyodott. Lassan elnéptelenedett az utca, már csak ők ketten álltak kinn a kapuban. Hazafelé igyekvő emberek mentek el mellettük, volt, aki vissza is nézett. Egy öreg munkás cinkosan rájuk hunyorított. >— Azt hiszik, hogy boldogok vagyunk 1— gondolta Krisztina keserűen. Szemei előtt leperegtek az elmúlt hat hónap eseményei. Szilárd, aki fagylalttal várta az Iskola előtt, s akitől még november közepén is rózsát kapott. Szilárd, aki lecsókolta homlokáról az első hópelyheket, és aki csikorgó fagyban egy ingben hóembert állított az ő kedvéért. Egy vágyakból és sejtelmekből felépített csadálatos világ omlott most benne össze. Talán túl homályos, túl rózsaszínű volt ahhoz, hogy tisztán lehessen látni benne. Talán túl szép volt ahhoz, hogy örökké tarthasson. Nézte a fiú sápadt arcát, nagy, barna szemét, és érezte, hogy egyre jobban, egyre szenvedélyesebben szereti, pedig tulajdonképpen haragudnia kellene rá. Meg akarta simogatni, valami biztatót akart neki mondani, aztán rájött, hogy /3gy is hiába tenné. Egyedül kellett szembenézniük önmagukkal, bármilyen nehéznek tűnt. Neki és Szilárdnak is. •— Krisz, Krisztina, Fürtöském! —< Érezte, ahogy a fiú beletúr a hajába, és ujjaira tekeri egy-egy hajtincsét. Én ezt nem akartam, Krisz. Tudom, alávaló gazember vagyok, de szeretlek. Hat hónap óta először hallotta ezt a fiú szájából. Ugye, megvársz engem, Krisz? Meglátod, minden rendbejön ... Az nem lehet, hogy én ne legyek mindig veled. Nem tudta folytatni. Egyre jobban összeszorult a szíve és a torka. Csak nézte a lányt, akit a karjában tartott, aki mindent jelentett neki, akinél megtalálta a boldogságot. Nézte, és nem tudta, mit szeret rajta: a szemét, a száját, a haját. Krisztina olyan volt, mint az időjárás: csupa szeszély és hangulat, állandóan hidegből melegbe mártogatta őt, de mindezt úgy csinálta, hogy nem lehetett haragudni rá. Csak szeretni lehetett. Szeretni forrón és szenvedélyesen, szeretni minden értelem nélkül, szeretni tisztán és őszintén. S ő mégis megcsalta! Ha arra a napra gondol, a legszívesebben főbe lőné magát. Egyszeriben mérhetetlenül messzire kerültek egymástól. Egy egészen pici élet választotta el őket egymástól. Egy gyermek élete, akinek az apja talán Szilárd. Talán ... Mintha egy mély szakadék tátongott volna köztük, s Szilárd úgy éFezte, hogy menthetetlenül zuhan lefelé. Nincs többé Krisztina, hogy erőt adjon neki, nincs Krisztina, aki megvigasztalná, aki maga volt a remény, a hűség. Csak ő van egyedül, tele önváddal és keserűséggel. Nem, ez nem lehet igaz! Egyetlen ballépésének a következményei végzetesen megkeserítik egész életét... És nemcsak az övét. Krisztináét is. s— Fürtöske! — suttogta. Krisztina felnézett. Hosszú, fekete szempilláján könnycsepp csillogott. S a szeméből annyi bánat sugárzott, hogy Szilárd már nem bírta tovább. Az arcán akaratlanul neki is legördült egy gömbölyű könnycsepp. Szé- gyellte magát, nem szerette a szentimentális dolgokat. Sírt. Krisztina megbabonázva nézte. A szíve hevesen kalimpált, a torka elszorult, mintha gombóc akadt volna rajta. Nem tudott megszólalni. Csak álltak a sötétben és hallgattak. Valahonnan egy rádió szólt. „Pedig én úgy szerettelek ...“ — hozta a hangfoszlányokat egyre közelebb a szél. Várták, hogy kiderüljön, mindez csak egy rossz álom. Hogy a valóság, az most is boldog és csodás. Az égről lassan, méltóságteljesen elindult lefelé egy hullócsillag. Görcsösen fogták egymás kezét, mintha soha nem akarnák elengedni. Aztán Krisztina elengedte a fiú kezét. Tudta, hogy önámítás az egész. A megtörtént dolgokat nem lehet meg nem történtekké tenni. Itt nincs javítóvizsga, mint a sikertelen érettségin. Hát akkor... menjünk ... •— szólt nyugalmat és közönyt színlelve a lány, de úgy érezte, sikertelenül, mert akaratlanul is elcsuklott a hangja. Szilárd még egyszer magához ölelte, és hosszan megcsókolta. Búcsúzóul *— utoljára. roltunk. Verseiben többféle hangvétellel kísérletezik, s próbálkozásai többnyire biztatóak. A Kövecskék c. ciklusból sorrendben a 2. és a 4. tetszett, a többi nem éri el a műfaj követelményeit. Töredék c. verséről nemcsak a mottója árulja el, hogy utánérzés. Prózai kísérletei közül rövid, karcolatszerű írásai vázlatszerűek, a Mese c. pl. egy elbeszélés megírásának lehetőségét kínálja. Leginkább a két idős ember kapcsolatát bemutató írása tetszett, idővel közöljük. Liliom: Első jelentkezése sikeres próbálkozás: Mindkét írása — a Tenger c. karcolatot nem számítva — határozottan íráskészségéről tanúskodik. Stílusa is csiszolt, gördülékeny. Hősei ábrázolásában viszont kísért a szentimentalizmus veszélye, mintha mindent rózsaszín szemüvegen keresztül látna. Próbálja meg kritikusabban szemlélni hőseit. Várjuk újabb jelentkezését. Kamasz: Négy újabb verséből csak egyet választottunk ki közlésre, a többi gyengébb ez eddigieknél. S. Laci: Cjabb négy verspróbálkozása is nagyon gyenge, nem biztatjuk. Sz. K.: Mind a hét — helyenként nehezen olvasható — levelét türelmesen átböngésztük, de verseiről nem tudunk újat mondani, azokra eddigi megállapításaink változatlanul érvényesek. Prózai kísérletei ugyan tanulságosak, de ebben a formában csak vázlaJ tok, lehetőségek. Viszonylag az Éva története a legjobb. Mosoly: Állandóan az az érzésem, hogy amit írok, az mind nem fontos, és felesleges leírni, de ha egyszer kikívánkozik belőlem ,mit tegyek? Hétköznapi ember vagyok, hétköznapi problémákkal, fiatal vagyok ... Hát ez nem természetes? — írja. Őszinte önvallomásában nagyon sok pályakezdő fiatal életérzéseit, kételkedéseit fogalmazta meg. Két verse biztató próbáikon zás, azt mutatja, hogy van formaérzéke, de nem éri el a közölhetőség színvonalát. Maéa Hafamová verseinek fordításai sikerültek, kár, hogy nem vett részt műfordítói pályázatunkon. V. J.: Kár, hogy plagizálásra vetemedett, tehetségesebbnek és Jeilemesebbnek ítéltük. A világirodalomban bőven akad az ilyesmire péjda, de ha nem előbb, később minden bizonnyal kiderül.
