Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-22 / 43. szám
B5SSE V „Le roi est mórt, vive le roi!“, avagy „meghalt a király, éljen a király!“ — mondhatjuk mi is a bemutatkozási koncertsorozat utáni reggelen, amikor már ismertek a legfrissebb laureátusok, s a jelent lezárya máris kíváncsian tekintünk azok elé, akik majd 1987-ben jönnek bizonyítani művészi felkészültségüket. Mert mint Ismeretes, az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsának megbízásából minden második évben, tehát egy bien- nálé törvényszerűségével, Szlovákia fővárosa a házigazdája a Bratislava! Zenei Ünnepségek keretében a Fiatal Előadóművészek Nemzetközi Fórumának, a „Tizsi“-nek (francia nevének kezdőbetűiből származik ez az elnevezés). A Tizsi tehát az a fórum, amelyen a pá- lyakész ifjú művészek — akiket előzetes, hangszalagon rögzített előadás alapján választanak ki — hangverseny keretében bemutatkozva bizonyítják felkészültségüket és érettségüket az előttük álló művészpályára. A nemzetközi bíráló bizottság — jelen esetben dr. Seefellner, a bécsi Operaház igazgatója elnökletével — annak az öt résztve- • vőnek, akik teljesítményét művészi szempontból a legérettebbnek minősített, odaítéli a laureátusi címet. Egy művészpálya elején és a nemzetközi hírnév megszerzéséhez pedig értékes ajánlólevél ez a cím. A komolyzene barátainak pedig -roppant változatos, izgalmas élvezet figyelemmel kísérni .egy-egy ilyen művészi pályát, kiteljesedést. Elég emlékeztetőül ötletszerűen kiragadni egypár egyéniség nevét: Robert Cohen és Perényi Miklós angol, illetve magyar csellisták, Cyprien Katsaris és Mihail Plet- nyov francia, illetve szovjet pianisták, a két magyar énekesnő, Kincses Veronika és To-> kody Ilona, vagy a mi két zongoristánk, Marián Lapsansk? és Peter Toperczer, akik ma már mind rangos képviselői a nemzete közi zenei életnek. Idén, az ifjúság nemzetközi évében kilenc országból tizenegy hangszeres szólista és egy énekes állott pódiumra, hogy négy koncert keretében egy-egy versenymű tolmácsolásával dokumentálja felkészültségét. Az egyéni teljesítmények bírálata előtt azonban érdemes egy futó pillantást vetni a tolmácsolt művekre. Közöttük ugyan ott szerepelt a zongorairodalom két olyan közismert és népszerű remeke, mint Chopin f-moll és Liszt Esz-dúr versenyműve is. De megszólaltak a mindennapi koncertéletben alig-alig hallható olyan ritkaságok is, mint a kőt angol William Walton és Edward Elgar brácsára, illetve csellóra írott versenye, Bartók posztumusz brácsaversenye, amelynek már csupán tématöredékeit és gondolati vázlatát tudta közvetlenül halála előtt papírra vetni, s ezek alapján barátja, Serly Tibor alakította ki a mű mai formáját. Megszólaltatták Bach gyönyörű „Kreuzstab“ kantátáját, Mozart fuvolára, oboára, vadászkürtre és klarinétra írott négy versenymüvét, melyek.- közül a negyedik Mozartnak utolsó befejezett alkotása s egyben a hangszer irodalmának csúcsa. Amilyen rangos volt a dramaturgia, olyan iNTERNAThO&Aí.F mm jwms JNTERPRITES r?mm& 'moaqamx VICnOAHMtíAEPf ROSTRUM OE YOOHG mmmmm minőségű volt a tolmácsolás színvonala is. Nem volt hát irigylésre méltó feladata a zsűrinek, s csak hajszálnyi vélemény- és ízléskülönbségeken múlott, hogy pont a ki-i emelt öt művész kapta a laureátusi címet, ez az öt díj pedig nem képez semmilyen rangsort, egyenértékűek, s éppen az egyik Jellegzetessége ennek a rendezvénynek. Ábécérendben,"“ íme, az egyéniségben olyannyira elütő, de művészi színvonalban már megegyez öt újdonsült huszonéves laureá- tusnak rövid jellemzése. Az angol Michail Collins — talán a jövő Benny Goodmanjének — teljesítménye élményszámba ment, mert gyönyörű telt hangon, érzelemgazdagon, a dallamíveket plasztikusan kirajzolva tolmácsolta Mozart klarí- nétversenyét. Jekatyerina Szarancieva a moszkvai Állami Konzervtórium növendéke a Liszt-versenymflvet játszotta férfiasán acélos markánssággal, roppant széles dinamikai skálával és egy műszaki rajz szerkezetének logikus pontosságával. Amit hiányoltam, az .Liszt eleganciája és lírájának melegebb árnyalata volt. Torleif Thedeen csellista máris művésze régi, olasz eredetű gyönyörű tónusú nemes /hangszerének, Svédországból jött, miután három héttel korábban nyerte meg Budapesten a Pablo Casals- ról elnevezett nemzetközi csellóversenyt. Ragyogó tehetség, akinél a hangszerkezelés biztonsága és a mű szellemének ideális tolmácsolása tökéletes egyensúlyban van. Az y Elgar-mű megszólaltatása rendkívüli esemény és a legtisztább művészi élmény volt. A nyugatnémet Tabea Zimmermann csupán tizenkilenc éves, még főiskolás, de már egy sor jelentős nemzetközi aranyéremmel rendelkezik. Legutóbb, tavaly neki jutott Budapesten is a legmagasabb elismerés. Hangszerét, sötét tónusú brácsáját rendkívüli készséggel, könnyedséggel és kifejezőerővel kezeli, s így Bartók—Serly „melegen melodikus“ művét lenyűgöző technikával, káprázatos bravúrral, de mélyen átélt percekkel dúsítva szólaltatta meg. A laureátusok sorát a harmincéves Gregor Zubicky oboista zárja, aki kényes hangszeréből pompás légzéstechnikával ideálisan testes, gyönyörűen lekerekített hangot varázsolt elő. Amellett játéka felszabadult, érett s az eszményi stílus- hűség jegyében fogant. Mozart-tolmácsolása sokáig mértékszabó színvonalat fog képviselni. Sajnos, hogy „kerethiány“ miatt kívül rekedt a körből a Chopin művét ihletett poé- zissel és nemesen előkelő fénnyel tolmácsoló budapesti Székely István, valamint a hazai, érsekújvári (Nővé Zámkyj, nagy reményekre jogosító Szabó Imre, aki a hangszerek királynőjén egyaránt mesterien tolmácsolta Bach és Marcel Dupré orgonára" írott művét. Végezetül pedig idén mindhárom kísérő zenekar, a Zíllnai Állami Kamarazenekar, a bratlslaval Rádiózenekar és a Szlovák Filharmónia, valamint karmestereik JanValta, Oliver Dohnány és Libor Pesek feladatukat színvonalasan, a szólistákat érzékenyen segítve látták eh Varga József N ÉVNAP Jelesre sikerült a Magyar Területi Színház idei első bemutatója. S ezzel már véget is érhetne beszámolóm, mert megmondtam tömör véleményemet Kertész Ákos: Névnap című vígjátékénak előadásáról, amelyet Ta- káts Ernőd rendezésében láthattunk. De.talán mégsem elegendő, mert az olvasó többre kíváncsi. Az előadás őrizkedik' minden kioktatástól. A szerző, a rendező sem kutat mélyreható okoskodásokat, amikor három házaspár szemszögéből világít rá a házasság-barátság-együttlét o- lyan igazságaira, amelyekkel akár közvetlen környezetünkben is gyakran találkozhatunk. Jő jellemábrázolásokat láthatunk. Tényeket, amelyek talán szégyellnivalók, közönyösek, önzésről vallanak és teli vannak tűzdelve frázisokkal, de így is megmutatják az „élet másik oldalát“, hogy tisztábban lássuk mindazt, ami itt megtörténhetett, elvégre tükörképét adta életvitelüknek, helyes vagy helytelen realitásainknak. Kertész Ákos kineveti és kinevetteti szereplőit, akik tele vannak önelégültséggel, önsajnálattal; comme —- il — faut magatartása pedig fokról — fokra komédiává válik, és ezzel a darab életízű lesz. Dramaturgiai módszere nem a befelé forduló elemzés. A cselekmény felépítéséből indítja el a nézőre való hatást, hogy ki-ki felfogása szerint (megmaradva persze a szerzői és a rendezői elemzés keretei között) Jusson el saját véleményéig. A néző szembekerül a felvetett helyzetekkel és önkritikájának azzal a változatával, amely a mű belső mozgását tartja lényegesebbnek. Kertész Ákosnak az a szerzői módszere, hogy a negatívumokon keresztül a pozitívumokig jut el, és amelyre Takács Ernőd is építi rendezői felfogását, nemcsak jő szórakozást, hanem értelmes érvelést Is ad. Az már a rendezői mesterség paradoxonja, hogy Takáts Ernőd sem tud mást tenni ilyen esetben, mint tükröt tartani. Indulatai, ritmusváltásai és a fel-felbukkanó érzelmiségei elárulják, hogy felkészülten végezte e- lemző munkáját. Rendezése megnyerőén ötvözi a kellemetlenséget a gyakran előtérbe kerülő és serkentő ösztönzéseivel, hogy az emberközpontú képet formálhasson a szereplők jellemrajzáből. Okosan közelíti meg a közönség hangulatvilágát: hatásos, szórakoztató művészetet mutat be, miközben mértékkel adagolja a- zokat a mondatokat és színészi reagálásokat, amelyeken Illendő elgondolkodnunk. E törekvését az értelmes színészi alakítások csak támogatják. Takáts Ernőd nyílt gondolatmenete, elemző kedve a rétegelemek felismerése feié halad, ami már több puszta tényközlésnél. A feszültségeknek, a lelkiállapotoknak és a „megjátszá- soknak“ olyan hangulatát idézi, amelyek nem a maguk természetességükben. hanem a tapasztalt tények, körül" mények felismerése révén válnak elfogadhatóvá. Elsősorban a három házaspár párhuzamos dialógusairól van szó, a hétköznapi beszéd és szóváltások veszekedésekig menő „paláverei“-ről: az egymást vádoló vagy egymást mentegető érvelésekről. : Németh Ica és Ropog József (a Víg házaspár sokszínű drámai játéka), Lőrincz Margit és Bugár Béla (a Varga házastársak kitűnően eltalált ironikus és játékos szerepértelmezése), Cs. Tóth Erzsébet és Boráros Imre (a polgáriasán nagyravágyó Mazur házaspár öngyötrő Ingadozásai) olyan helyzeteket tolmácsolnak, amelyek fellelhetők társadalmi valóságunkban. Találó gúnnyal és humorral valamennyien olyan egyedi ellenképnek ható összecsapásokat elevenítenek fel, amelyek illenek színészi egyéniségükhöz, illetve ahhoz a sajátos vidám és természetes prototípushoz, amelyet kitűnően lehet eljátszani, megszemélyesíteni. Egyértelműen jő Petrécs Anna a szomszédasszony (Juli) kacér szerepében. Szinte kulcsfontosságú jelenéseiben egy-egy gesztusával, fel-feltö- rö ötleteivel érzékelteti a szerep hiteles konfliktusait. Jól ábrázolja Ud- vardy Anna a folyton fürkésző és kíváncsiskodó Hollannét, valamint Benes Ildikó is megfelelő felfogásban személyesíti meg a lelkesedésre hajlamos, unatkozó Pintérnőt. Villanásnyi epizódszerepben látjuk még Vörös Lajost a házmester szerepében. Hanzsőr Árpád figyelemreméltó zenei közreműködése valóban része a cselekménynek. Platzner Tibor díszlete, annak elemei nem csupán azért jók, mert önálló jelentésük van, és vizuális egységet teremtenek, hanem azért is, mert szervesen beleépülnek a darab kontextusába. Ennek az évadnyitónak a jelentősége túlmutat a megérdemelt sikeren. Tanulsággal szolgál arra Is, hogy az iyen önbíráló, vígjáték jellegű produkcióban értékes művészi tartalékerők szabadulhatnak fel, és szunnyadó tehetségek kerülhetnek felszínre. A Névnap című vígjáték bemutatásával nemcsak új évad kezdődött, hanem arra is utal, hogy ebben az é- vadban előnyére változhat meg színházunk arculata is. Szuchy M. Emil „Történet' számítógépekről, betörőkről és a szerelemről“ — olvashatjuk a plakáton az egysoros Ismertetőt Iíu- dovít i’ilan filmjéről. Már ebből sejthető, hogy a rendező, aki maga irta a forgatókönyvet Is, napjainkban Játszódó modem témával foglalkozik. Ä film egy betörővé lett elektrotechnikusról szól, aki egy múzeumi betörés után, menekülés közben karambolozik és súlyos fejsérülést szenved. Kórházba kerül, ahol a klasszt, kus eljárásokat követő, nagy tapasztalatokkal rendelkező docens operálja meg. A beavatkozásnak nyoma marad, a páciens részleges emlékezet- kiesésben szenved. Még volt. betörő- társait sem ismeri fel, amikor azok részesedésüket követelik. Később a fiatalember kezelését az új, számító- gépes eljárást alkalmazó docensnőre bízzák. A kezelés mind eredményesebb. Közben a páciens beleszeret az orvosnőbe. Hogy elvehesse őt feleségül, megszökik a kórházból, ismét betörést szervez, ezúttal egy bélyeg- kiállításra, s az így szerzett pénzt megtartja magának. Társai azonban ispiét a részüket követelik, s csak a mindvégig kitartóan nyomozó rendőr, ségnek köszönhető, hogy azok a pénzt megkapva nem lövik őt le. Eddig a történet, melyhez a rendező a modern technikai eszközökből is Jócskán adagol: a betöréseket számítógéppel tervezik meg, a rendőrség számítógéppel analizálja a feltételezetf tetteseke!, nem is szólva az or-* vosnő számítógépes találmányáról vagy a lakásán levő videőmagnóról. A filmben megjelenik egy motívum,- amely azt hivatott kifejezni, hogy az új technikát elfogadtatni nem olyan egyszerű: a docensnő szűnni nem akaró osatákat vív az Idős docenssel azért, hogy kell-e, szabad-e az emberi agyat számítógépes eljárással kezelni, Ä főszereplő Miku§, állandó mosolygásával nem tudja elhitetni velünk, hogy rátermett betörő, igaz, azt sem tudjuk meg a filmből, miért lett azzá. Svehlová docensnő iránti szerelme nem talál viszonzásra, mert az végig betegének tekinti, még akkor is, ami. kor Miku§ közli vele, hogy csakis miatta tört be a bélyegkiállításra. Mikuá küzdelme az emlékezet útvesztőjében túlnő a kórházi környezeten, s a ma emberének problémáihoz vezet Cudovít Filan rendező érdekes tó- mát választott, a megvalósításban azonban akadnak néha üresjáratok. Stépán Koníéek filmzenéje fiatalosságával- igazodik a számítógépekről al. kötött képekhez, de jől aláfesti az emberi kapcsolatokat ábrázoló jeleneteket is. Vladimír Jesina operatőr a rendező méltó partnere. Az elektrotechnikust Lubomír Pauloviő, a docensnőt Jana Sulcová alakítja. A többi szerepben Milan Bafnút, Vladimír Cérnát, Jirí Holft, Milan Kiät, Bronislav Krizant láthatjuk. Bárány János e FiAIAL ELŐADÓMŰVÉSZEK NEMZETKÖZI FÓRUMA AZ EMLÉKEZET ÚTVESZTŐJÉBEN Szlovák film
