Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-01 / 40. szám
új ifjúság 4 Otthon - szolgáltatásként K örzetünkben 1984-ben szolgáltatásként átadtunk egy intézményt, amelyben hét fiatal, gyermekét egyedül nevelő leányanya és tizenöt 3—14 éves korú gyermek kapott helyet. Az otthon lakóinak komplex tanácsadói és nevelői szolgáltatást nyújtunk, gondoskodva arról, hogy az otthon elhagyása után ne legyenek beilleszkedési gondjaik, tisztességesen felnevelhessék gyerekeiket.“ Készlet Bratislava második számú körzeti nemzeti bizottsága szociális osztályának a Jelentéséből. Fiatal anya igyekszik a főváros kettes számú körzeti nemzeti bizottságának szociális osztályára. — Egyenest a kórházból jövök — mondja Lenka — néhány napig még be kell járnom utógondozásra, egyelőre nem vlhetem haza a fiamat, pedig de szeretném már látni. — Rendben vanl — mondja a szociális osztály dolgozója, és odaül a géphez, hogy kitöltse Lenka számára a szükséges papírokat. Lenka ugyanis leányanya és egyedül neveli a fiát. Egyedül, és Ilyenkor, mint most is, amikor kórházi ápolásra szorul, kénytelen segítségért folyamodni a körzeti nemzeti bizottság szociális osztályához. Tizennégy éves volt, amikor meghaltak a szülei, gyermekotthonba került, kitanulta a bőrdíszművességet, később megismerkedett egy férfival, teherbe esett, de amikorra megszülte a gyermekét, a férfi elhagyta, Így most e- gyedül kénytelen gondoskodni egészséges kisfiáról. Korábban, amíg albérletben lakott, hetes óvodába hordta a kisfiát. Nemrég lakást kapott, de sajnos, a költözködés után be kellett vonuljon a kórházba, hogy az orvosok eltávolítsanak egy korábbi műtét után keletkezett összenövést Így aztán kénytelen volt Igénybe venni a körzeti nemzeti bizottság szociális osztályának segítségét Most, amikor megkapja a bizonylatot, édességet vásárol a közeli üzletben, úgy megy a fia után. — Jaj, ne verje magát a jövőben ilyen kiadásokba — fogadja az otthon vezetőnője, Darina Horníková —, nálunk mindent megkap a fia, amire szüksége van. A csendes, nyugodt környezetben álló otthont a körzeti nemzeti bizottság szociális osztálya egy tágasabb családi villából alakította át. Hálószobák, ebédlő, játékterem, lakókert áll a rendelkezésükre. A gyermekotthon a földszinten található. Az első és második emeleten vannak a leányanyák lakószobái. A pincében automata mosógépek, szárító. Egy édesanya gyermekével együtt átlag 184 korona lakbért fizet havonta. Az ideiglenesen itt elhelyezett gyermekért a szülők naponta huszonkét koronát fizetnek. Mindez természetesen nem fedezi az otthon fenntartásával járó költségeket, hifczen a nemzeti bizottság több mint egymilliót költött az otthon létrehozására, és nem kis összeget tesznek ki az otthon üzemeltetési költségei és a héttagú személyzet bére. Nem egész két éve működik az otthon. Hogy milyen esetekben vehetők igénybe az otthon szolgáltatásai? Néhány konkrét eset: Előfordult, hogy mindkét szülőt baleset érte és nem. volt, aki gondoskodjék a gyermekről; vagy megbetegedett az édesanya, az apa pedig műszakokra jár, így nem tudott teljes egészében törődni a gyerekekkel. Voltak olyan kicsi la- •köik is, akiket pszichológus vagy orvos ajánlására hoztak az otthonba. Sürgős esetekben pedig vagy a köz- biztonsági szervek, vagy a körzeti nemzeti bizottság beutalójával kerülnek ide. Az otthont igénybe vehetik olyan szülök is, akiket baleset ért, vagy gyógykezelésre szorulnak, s a másik szülő különböző okok miatt nem tud vagy nem akar gondoskodni a gyermekükről. Darina Horníková, a gyermekotthon vezetője tájékoztat a nemzeti bizottság különleges szolgáltatásáról, az otthon működéséről. — Jelenleg tizenkét gyermekünk van — mondja —, ezek közül néhány azért került ide, mert az édesanyjuk kórházi ápolásra szorul. Mások a családi, szociális körülményeik miatt. Három gyermek pedig azért, mert az egészségi állapotuk megköveteli, hogy különleges környezetben, kisebb közösségben éljenek. Most nincsenek nálunk Idősebb gyerekek, de nem is olyan régen még két tizenhárom, illetve tizennégy éves fiú és két ugyanilyen korú kislány is élt az otthonban. Nem könnyű a feladatunk. A gyerekek egy része nemegyszer szélsőséges, _s meglehetősen elhanyagolt állapotban vannak. Az első dolgunk, hogy rendbehozzuk, megfürdetjük, megmosdatjuk, felöltöztetjük ezeket a gyerekeket. Néha két- -három hétig is eltart, amíg meg tudjuk értetni velük, hogy nem kell kenyeret, kiflit a zsebükben vagy a párnájuk alatt tartalékolniuk. Az e- gyik idősebb fiú néhány nap itt-tar- tózkodás után követelte, hogy ne csak ebédet, vacsorát és reggelit adjunk neki, hanem zsíros kenyeret is. Szűknek, szigorúnak vélte az otthon házirendjét, hiszen azelőtt olykor még éjfélkor is az utcán csatangolt, mert az édesanya nem törődött vele. A kicsik hamar megszoknak, simulé- konyak, kedvesek, szeretetéhesek, megnyugszanak, de náluk is úgy három hónap után felébred az édesanyjuk utáni vágy. Kérdik, hol van, mikor jön már értük, s mi sokszor nemcsak azért, mert nem tudunk erre mit felelni, hanem azért is, hogy ne tápláljunk bennük fölösleges reményeket, mellőzzük a kérdést. Legalábbis azoknál, akiknél nem biztos, hogy felépül az édesanyjuk vagy nem tudjuk, mikor Jelentkezik értük. Itt van például ez az aprócska teremtés. Az édesanyja súlyos beteg, az édesapja meg vámtiszt, és hosszú szolgálatokat teljesít, így csak akkor tud érte jönni, ha néhány nap szabadja van. Ö még nem érti, hogy miért van itt, ezért aztán mindenkivel elmenne, aki leveti a fehér köpenyét. Van, hogy eszébe jut valami, és egyszer csak elkezd sírni. De így van ez a többiekkel is: bevizelnek, éjszaka fel- riadoznak, felkeltik a testvéreiket. — Én még csak alig egy hónapja vagyok itt — mondja Éva Reichová óvónő —, így nem tudok sokat mondani, de azt már látom, hiszen több mint huszonöt éve tanítok, hogy ezek a gyerekek ugyanolyanok, mint a többiek, csak éppen bajba kerültek, vagy nem törődtek velük a szülők. Gyorsan tanulnak, még a beszédhibás teremtések is napok, hetek alatt magukra ébrednek, ős ami a legfontosabb, hihetetlen közvetlenséggel meghálálják a szeretetet. Én már nem vagyok fiatal, néhány évig rokkantsági nyugdíjban voltam, most is csak félnapi kötelezettségben dolgozom, de ahogy ezek a gyerekek ragaszkodnak, ahogy viszonozzák az ember kedvességét, szeretetét, azt nem lehet nem észrevenni... Még sok mindenről beszélgettünk. A tizenöt gyermek és a hét leányanya életéről hét ember gondoskodik, de gondjukat viselik a nemzeti bizottság szociális osztályának a dolgozói Is, hiszen mindenki tudatosítja, hogy nem mindegy milyen állampolgárokká válnak ezek az apró, semmiről sem tehető kis teremtések. Az emeleten az otthon másik részlegén, ahol a leányanyák élnek más kép fogad. Ügy is mondhatnám, délutáni, családias nyugalom honol itt. Két fiatal édesanya, Mária és Anna üldögélnek a hét lakószobához tartozó fogadóban. A fiaik, mert mindkettőnek fia van, alszanak, ők pedig beszélgetnek. Mária a bírósági végzéseket olvasgatja, Anna pedig parányi színes pulóvert köt Sztojan nevű fiának. Ök, akárcsak a további öt társuk, leányanyák, s mert nem volt lakásuk, gyermekükkel együtt itt találtak tetőt a fejük fölé. Mária, egy cigányfiúba lett szerelmes. Osszeköl- töztek, megvoltak egymással, a fiú szerette és még most is nagyon ragaszkodik hozzá. Kapcsolatuk ennek ellenére megromlott a miatt a feszültség miatt, amelyet maguk körül teremtettek: Mária édesanyja nem tudta ejviselni, hogy lánya így „elrontotta“ az életét, de a fiú édesanyja sem örült a „szentesítetlen“ frigyüknek. Végül még majdhogynem biztatta is a fiát, amikor ütésre emelkedett a keze: — Hiszen szeret, mert megvertl — mondogatta, de Mária ezt már nem tudta elviselni. Egy szép napon elköltözött, hogy megelőzze a nagyobb tragédiát. Kapcsolatuk, szerelmük még mindig tart. A fiú most kapott kétszobás lakást, hívogatja Máriát, menjen vissza hozzá, de az meglehetősen bizonytalan. Itt az otthonban biztonságban van. Lehet, nemsokára ő is kap lakást. Viszont ha visszamenne hozzá, vajon elfelejtené-e, megbocsátaná-e, hogy előzőleg nem bízott a lövőjükben? A fiú különben szereti és él- -hal a kis Tiborért, aki nagyon hasonlít rá, s akinek még a szava járása is ugyanolyan, mint az övé. Máriát viszont gyötrik a kételyek, olvasgatja, nézegeti a bírósági döntéseket, gondolkodik a jövője felől. Egészen más eset az Annáé, ö már nem volt fiatal, amikor terhes lett. Befejezte a főiskolát, megkapta a mérnöki diplomát, s már dolgozott, amikor elment egy bulgáriai üdülésre... Ezért is hívják a kisfiát Szto- jannak. Az édesapja ugyanis bolgár. A férfi szerette volna, ha Anna elmegy Bulgáriába, és ott szüli meg a gyermekét, de az nem merte mindezt vállalni. Most már megnyugodott, kiegyensúlyozott, kutatómérnökként dolgozik és gondoskodik a fiáról. Anyagi szempontból előny a számukra, hogy itt lakhatnak. Mária például nem fizet villanyt és összesen nyolcvanhárom koronát számláznak neki a kis garzonlakásért. Jó lenne természetesen, ha már lakást kapnának, hiszen közben felvették a fiatal családoknak Járó kölcsönt, kinézték a leendő bútoraikat, s a gyerekük ugyanúgy nevelkedhetne, mint a többiek. Esetleg ha valami nem várt esemény zavarná meg átmenetileg az é- letüke.t, Itt a gyermekotthon, amely befogadná az ő gyereküket is. A többi itt élő leányanya nem szívesen társalog az idegenekkel, részben azért, mert nem volt egészen harmonikus a kapcsolatuk a gyermekük vagy gyermekeik apjával, részben mert rosszak az Idegenekkel való tapasztalataik — mondja Anna, és Mária helyesel neki. Sokan azt hiszik rólunk, mert leányanyák vagyunk, hogy egy kicsit kikapósak vagyunk. Pedig hát talán csak nem úgy sikerült az életünk, mint a többi átlagfiatalnak. Segítségre szorulunk, és itt ezt meg is kapjuk. Sok bennünk a feszültség, egymáshoz sem vagyunk mindig eléggé előzékenyek, a természetünk Is meglehetősen különbözik, és a gyerekeink is keresik a maguk helyét a nap alatt... Mit mondhat mindezek után a riporter? Elég, ha írását a már idézett jelentés befejező részével zárja: „Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy az otthon fennállása alatt betöltötte küldetését, átmenetileg otthont nyújt a bajba került kisgyermekes családoknak és leányanyáknak...“ NÉMETH ISTVÁN Képeink a gyermekotthon udvarán készültek. A gyerekek közt van Pé- terke, Tiborka és Sztojan is.
