Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-22 / 4. szám
„Tanácsolj valamit a fogyókúrára!“ Á fejlődő szervezet számára nem ajánlatos az intenzív fogyókúra. Kerüld a sok édességet, tésztaféléket, a rendszertelen táplálkozást. A fogyókúra helyett hatásosabb a rendszeres torna, futás, mozgás. Az esti tornagyakorlatokkal az alakot szebbé, jobbá lehet tenni, csak kitartás kell hozzá. „Már egy éve szakított velem a fiú, akivel jártam. Udvarol egy lánynak, de eljár hozzám is. Van reményem, hogy újra együtt járhassunk?“ Ha számodra elfogadható, hogy a fiú a páratlan napjait mással tölti, és veled csak a párosakat, akkor várj rá. A fiú nem tud választani, a másik lányban sem lelt az igazira, így gondolkodik. De egy év elég hosszú idő arra, hogy határozzon. Vajon mit éreznél te, ha melletted köt ki, és tőled járna el más lányhoz? Mert számára ez a mostani helyzet megfelel, a- zért nem sietteti a megoldást. „Terhes a lány, akivel járok. Elvenni még nem akarom, mert most fogok csak vizsgázni és jövőre katonának megyek.“ Kár, hogy csak a baj bekövetkezése után tudtál józanul mérlegelni, és döbbentél rá, hogy mit is akarsz. Először is a lánnyal kell beszélned és elmondani neki azt, amit nekem is írtál. (Habár ezt mind a kapcsolat előtt kellett volna tisztázni). Ha a lány beleegyezik az általad elmondottakba, akkor keressétek fel a nőgyógyászt. tizenhét éves lány vagyok. Házibulin megismerkedtem egy fiúval. Utána hazakísért és szerelmet vallott. Nagyon jól éreztem magam vele, de ezt utólag nagyon megbántam.“ Te felborítottad a mértékletesség elvét, és most már zavar a sorrend felcserélése. Elfelejtetted, hogy megismerkedni valakivel még nem jelent mindent, hanem az egymás alapos megismerését, a kölcsönös véleménycserét, az udvarlást, a figyelmességet, kedvességet stb. Ha végigjártad volna e lépcsőfokokat, akkor őrölnél az együttlétnek. Okkal nem tudsz a fiú szemébe nézni, és még csak nem is sértődhetnél meg, ha most a legrosszabbat gondolná rólad. Saját lelkiismeret-furdalásod vetíted át a fiúba. Keresed benne a hibát, az elhidegülés jeleit véled felfedezni stb. Aggódó lettél, és a fiút látod erőszakosnak. Ne légy alibistal Most már vállalnod kell a történteket, és ezt vállald Inkább a fiúval, akivel elkövettétek. Ne légy feleslegesen bizalmatlan, lehet ebből a pislákoló szerelemből nagy érzés is, ne rontsd el. „Tizennyolc éves múltam. Nagyon szeretek álmodozni. Sokszor a munkám helyett is azt teszem. Van ennek értelme? Normális dolog ez? Írd meg a véleményed az álmodozásról.“ A te korodban az álmodozást játéknak lehet tartani, s ez a viselkedés sajátos formája. Az olyan viselkedést lehet játéknak nevezni, amelyet önmagáért Űzünk. Te unalompótló, ízgalomkeltő tevékenységnek tartod az álmodozást. Képzelő erődet szabadjára engeded, mert az álmodozással sikerül levezetned a felgyülemlett feszültséget, elérned az elérhetetlen vágyakat, a kívánt dolgokat, személyeket. Ez az álmodozás addig egészséges, míg nem szakad el a valós élettől, és nem pótalja annak követelményeit, elvárásait. Például míg szabadidőben, elalvás előtt vagy lazításképpen álmodozol, hasznos is lehet, de ha a napi kötelességedet mulasztod el a szertelen fantáziálással, súlyos problémák is származhatnak belőle. Az akaratgyenge embernek tulajdonsága, hogy a valós okok megoldása helyett egy irreális fedezékbe menekül, amit nálad az álmodozás is jelenthet. „Tizenhat évesek vagyunk a fiúmmal, akivel öt hónapig jártam együtt, majd elhagyott egy félreértés miatt. Most szeretne visszajönni, de nem tudom, hogy mit csináljak. Még most is tetszik nekem.“ A szétmaradást egy félreértés okozta, amelyet később tisztáztatok egymás között. Tehát a fiú felindulásában hagyott el, amit később megbánt. Szerintem felesleges durcáskodnod, ha még most is tetszetek egymásnak. Békülje- tek ki, és próbáljátok meg a későbbiekben jobban elkerülni a félreértéseket! VERONIKA NAPPAL TANULÓ-, Hossza: körülbelül 2 méter, szélessége: amennyit egy asztal és szék, Illetve fekhely igényel — 1,5—2 méter. Ez a békés j tanuló- és alvókuckó csak a gyereké. Leválasztható egy kis szoba ablak felőli részéből, de kialakítható nagy szoba vala- ; melyik sarkában is. Lényege: az alapterületnek megfelelő méretű, 30—35 cm magas dobogó, amely alatt két fiók van. A dobogót vonjuk be szőnyegpadlóval. A kuckónak mindkét napszakban hasz- -nált berendezése a polcsor. Erre ráfér minden, ami a Játékához, a tanuláshoz kell, alul még az ébresztőóra, a rádió, 1 olvasólámpa is. A polcsor olyan széles, mint a dobogó, és ha ’szükséges, a mennyezetig is érhet.- Nappal úgy használatos, ahogyan a rajzon látni. Könnyű 'szerkezetű, összecsukható asztal és szék a berendezése. Este ;néhány mozdulattal elrakható minden; füzetek a polcra, az | összecsukott bútorok a fal mellé kerülnek, és lehet ágyazni. : Felterítjük az egyik fiókból elővett habszivacs matracot, a •j másik fiókból pedig kivesszük az ágyneműt. Ennél a megoldásnál alaposan ki kell szellőztetni az ágyneműt! Legjobb napközben, míg a család haza nem jön, nyitva hagyni a fió- : kokat. Az ilyen szobarész mindig rendben van, megfelel küldetésének. Gazdája tarthatja rendben és díszítheti kedve szerint. ÉJJEL HÁLÓHELY A SZEM KOZMETIKÁJA ak azt a szemet tartjuk szépnek, mely- nek „szemfehérje“ tiszta, nem véreres. A szemfehér véres erezettségét, kötőhártyagyulladását a szemre ható ártalmak, szembetegségek és valamilyen általános betegség váltja ki. Amennyire lehet, kerüljük a poros, füstös levegőt és a szem megerőltetését, mint pl. az erős, vakító neonfényt, a túl hosszan tartó tévénézést, rossz, gyenge fény melletti olvasást, gyakori éjszakázást, mert mind-mind kötőhártyahurutot idézhetnek elő, ami ha többször ismétlődik, az alsó szemhéj táskásodását is okozhatja. A lkalmazzunk naponkénti, illetve másnaponként! szemfürdőt úgy, hogy kendőn átszűrt kamillaforrázattal háromszázalékos bórvízzel vagy szemvidító fű langyos főzetével megtöltött szempoharat nyomjunk a szemünkhöz. Ebben a helyzetben lassan, váltakozva nyitjuk és csukjuk szemünket a folyadékban. A gyulladásos szem á- polására sokszor meleg kamillateából főzött borogatás szükséges. Ügyeljünk arra, hogy ki ne hűljön. A vattát félig kinyomkodva, a csukott szemhéjra tegyük és percenként cseréljük, mert közben kihűl. Karikás szemek okai vérkeringési zavarok, a- nyagcserezavar, kimerültség, álmatlanság vagy e- gyéb betegségek. Sajnos, eléggé öregít. Hosszú éjszakai program vagy egyéb okokból átvirrasztott éjszaka után aludjuk jól ki magunkat, amitől a karikák el fognak tűnni. «Mindezeken kívül a szem alját gondosan és l^jjrendszeresen ápolni kell. Erre bőrtípusunknak megfelelő tápkrémet vagy a kozmetikusok által ajánlott krémet használjunk. Mindig gyenge masszírozással kenjük be a bőrünkbe, mert az a vérkeringést fokozza, és ezáltal a bőr üdébb lesz. A bőrzacskók, tasakok tekintetünket, ’de egész megjelenésünket is ronthatják. Hathatósabb eszközöknek bizonyulnak a kamillás, búzavirágos és bórvizes borogatások. A szemtorna erősíti a fáradt és kimerült szemet, amit napközben bármikor könnyen elvégezhetünk. Helyezzük két kezünket mindkét szemünk' sarkához és finoman húzzuk a bőrt fülünk felé. Nyissuk ki jó tágra szemhéjunkat, és lassan mozgassuk a szemgolyókat jobbra és balra, majd lefelé és felfelé. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Blzottságáoak lapja. KIad|a: a Smena Kiadóvállalat Szerkesztőség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Telelőn.- 435 79, 468 19 Ffiszerkesztfl: Főszerkesztő helyettes: CS1KMAK IMRE N. ZACSER ERZSÉBET Nyomja a Západoslovenské tlafilarne, 812 62 Bratislava, Odborárske nám. 3. Előfizetési dl,«: egy évre 52,— Kős, fél évre 28,— KCa. Terjeszti: a rosta Hlrlapszolgálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap költőidre a PNS, Ostredoá atpedfcla a dovoz tlaöa, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo néai. ft. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Indes: 49802