Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
új ifjúság 4 Harminc évvel ezelőtt, szeptember X- jén nyílt meg az első Csehszlovák Gépipari Kiállítás, amely a mai vásárok e- lődje. Már akkor, 1955-ben óriási volt az érdeklődés a gépipari seregszemle iránt. A több mint 3000 bemutatott terméket az öt hét alatt kilencszázezren tekintették meg és a nagy érdeklődés miatt a kiállítás a tervezettnél egy héttel tovább tartott nyitva. Az érdeklődés ma sem kisebb, mint harminc évvel ezelőtt volt, hiszen már az eíső napon hatvanegyezer látogatót fogadtak a 27. Nemzetközi Gépipari Vásáron. A gépek széles skálájából idén a mezőgazdasági gépek és berendezések voltak az érdeklődés homlokterében, az árumintavásár kiemelt ágazataként. Miért éppen ezek? A mezőgazdaság és élelmiszeripar alapvető feladata az önellátáson kívül a lakosság minőségi é- lelmezése. Ehhez természetesen modern berendezésekre is szükség van. 1984- ben 6,8, az idei év első felében majdnem 10 százalékkal nőtt a mezőgazda- sági gépek gyártásaa az előző évekkel összehasonlítva. A Z pavilon melletti szabad térség, amely minden évben a kombájnok, traktorok, vető- és betakarító gépek bemutatójának a színhelye, most különösen nagy érdeklődést váltott ki. A jól ismert hazai Zetor traktorok és Agrozet gépek mellett láthattuk az NDK-ban, Magyarországon és számos más országban gyártott mezőgépeket. Ami a szakértőnek nem számító látogatónak is feltűnt: megnőtt az egy-két évvel ezelőtt még különlegességnek számító kistráktorok aránya. A gépgyártás alapja a szerszámgép, (le a kor igényeinek megfelelően ezek is felújításra, korszerűsítésre szorulnak. Ez az igény két betűvel írható le röviden: NC. Az NC a „numeral control“ angol ^zavak kezdőbetűi, ami számítógépes irányítást jelent. Manapság már csak ilyen szerszámgép állja meg a helyét a világpiacon. Dicsérendő, hogy a hazai szerszámgépek nagyobb részén is ott volt már az NC jelzés. Például a celákovicei gyár FNG CNC jelzésű marógépe vagy a kurimi üzem FSSQ CNC jelzésű terméke már az említett világ-, színvonalat képviselik. Ez utóbbi akár három és fél tonnás alkatrészek megmunkálását is elvégezheti. Ami (a gépgyártás további ágazatait illeti, a teherautókat emelném ki, amelyek a szállítóeszközök részlegére a legtöbb látogatót vonzották. Az autósok némelyikének élmény volt beülni egy- ,-egy új Liaz vagy Tatra teherautó kormánya mögé. Az érdeklődők láthatták az új típusokat, s ezenkívül tudomást szerezhettek arról is, hogy 1986 januárjában, a tavalyi év sikerére alapozva Csehszlovákia két Liaz és két Tatra teherautót indít a Párizs — Dakkar Ral- lyen. A Liaznak már van némi tapasztalata erről a túráról, de a Tatra T 815 VD típus először szerepel ezen a versenyen: Amint a vállalat szakemberei elmondták, elsősorban azért kifizetődő számukra ez a lehetőség, mert olyan körülmények között próbálhatják ki a tehergépkocsikat, amelyek minden szempontból maximálisan igénybe veszik őket. A brnói árumintavásárról szóló rövid beszámolóm utolsó témájaként az elektronikát említem. A korszerű gépipar ma elektronika nélkül szinté elképzelhetetlen. Ezt bizonyította a Tesla Eltos kiállítórészlege iránti hagy érdeklődés. A vállalat képviselői felmérést is végeztek a szakemberek, de főleg az amatő- tök között, hogy milyen elvárásuknak tegyenek eleget a jövőben. Küldetésüket pedig komolyan veszik, mert a jövőben szaküzleteinkben csak olyan eladókat akarnak alkalmazni, akik tanácsokkal is szolgálnak az érdeklődőknek, tehát szakembereket. Üj szolgáltatást is bevezettek, amelyet még nem mindenki ismer: ha a kívánt áru nincs az üzletben, megrendelést vesznek fel rá. A brnói vásár természetesen elsősorban az üzletkötések színhelye. Már az első napon 2,6 milliárd korona értékű szerződést kötöttek a csehszlovák külkereskedelmi vállalátok. A szovjet Mashinoexport és a Motokov között 5 milliárd koronás árucseréről írtak alá megegyezést. Egy rövid újságcikk éppen csak arra nyújt lehetőséget, hogy az olvasó ízelítőt kapjon a vásárról. Részletes beszámoló viszont még egy regénybe sem nagyon férne bele. gzért ez a kis betekintés inkább meghívásnak, kedvcsinálónak számít. Ebben az évben ugyan már bezárta kapuit a vásár, de ezek a kapunk egy év múlva, szeptemberben újra kinyílnak. SZÉNASI GYÖRGY Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy a brnói gépipari vásár értékelő bizottsága a 217 benevezett termék közül 44-et tartott méltónak aranyéremre. Hazánk 22 aranyérmet kapott, négyet az NSZK, hármat-hármat a Szovjetunió és Franciaország, kettőt-kettőt az NDK, Lengyelország és Svájc, egyet-eqyet meg Románia, Olaszország, Hollandia, Ausztria, az Egyesült Államok és Nagy- -Britannia. Jövőre ugyanitt? Kalmár Imre, a SZISZ Komáromi (Komárnoj Járási Bizottságának titkára így kezdte beszámolóját a járás pionírjainak vakációjáról: ■— Járásunkban 42 pionírcsapatban 13 622 gyerek dolgozik, tehát az iskolaköteles gyerekek 97 százaléka. Az idei pionírév, a nyarat is beleszámítva, egyik legjelentősebb országos jellegű rendezvénye a Béke és barátság útján elnevezésű pionírjáték volt,' amelybe mi is bekapcsolódtunk. Társadalmi munkával és egyéb hozzájárulásokkal tavaly 29 700, az idén pedig 70 731 koronával gyarapítottuk a szolidaritási alapot. Sok-sok ajándékot készítettünk a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra, amelyeket a járás yiT-küldöttségének tagjai vittek Moszkvába. !—■ Nagyon népszerűek a SZISZ nyári gyermekprogramjai ... 'Az előző évekhez hasonlóan most is számos táborozást rendeztünk hazánkban, de külföldöp is. Az egyik legsikerültebb az idén a bulgáriai tábor volt. Ezt a bratislavai Klement Gottwald Központi Pionír- és Ifjúsági Házzal, valamint a szintén Bra- tislavában működő bolgár tanítási nyelvű alapiskolával közösen szerveztünk. A nemzetközi pionírtáborban öt ország 600 pionírja szórakozott és tanult meg sok mindent két héten át. Bolgár, lengyel, magyar, szlovák és szovjet gyerekekkel laktunk a táborban, amely Neszebártól négy kilométernyire, Ravda városkában volt. Megismerkedtünk a vendéglátó ország, Bulgária kultúrájával, szinte minden gyerek sok-sok címmel a tarsolyában tért haza, barátságok születtek, és hogy nagyon jól é- rezték magukat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, amit a búcsú pillanataiban mondtak egymásnak: Jövőre ismét ugyanitt! TARICS PÉTER Húszéra - vezetői beosztásban rA’ tallósi (Toma- síkovo] postán mindig kellemes hangulat fogadja az embereket. A posta vezetője a fiatal, mosolygós arcú Vörös Pálné, akit az ügyfelei csak Edit- kének szólítanak. — Húszéves vagy. Kevés kortársad dolgozik vezető beosztásban. — Jó érzés, hogy feletteseim megbíznak bennem, de szeretném hangsúlyozni, hogy csupán átmenetileg látom, el ezt a feladatot, míg a posta vezetője visszatér szülési szabadságáról. ■— Elmondanád, hogyan lett belőled „postáskisasszony“'? . — Két évvel ezelőtt érettségiztem a Bratislavai Középfokú Távközlési Szaktanintézetben. Nagyon jó elméleti alapokat kaptam a munkámhoz, az iskola tulajdonképpen mindenre megtanított. Megismerkedtem a telefonközpontok működési elvével, a postahivatal dolgozóinak munkájával és tulajdonképpen mindennel, ami a postával kapcsolatos. Sokat tanultam a galántai postán töltött szakmai gyakorlaton is, ahol az érettségi után egy ideig dolgoztam. Mindenütt türelemmel voltak irántam, készségesen elmagyarázták a szükséges tudnivalókat, megértéssel voltak a hibáim iránt, amelyeket tulajdonképpen minden fiatal kezdő elkövethet. Persze felelősségben nagy különbség beosztottként és vezetőként helytállni a postán, hiszen pénzzel is dolgozunk, nagyon oda kell figyelni. Nekem szerencsém van, mert nagyszerű kollektíva van a gondjaimra bízva; nemcsak a munkahelyi gondjaink közösek, az otthoniak is, és minden nehézség áthidalásában segít az, hogy valameny- nyien fiatalok vagyunk. •— Téged milyen gondok várnak otthon? '— A fiatal családanyák gondjai. Míg dolgozom, kislányom, Adrienn az anyósnál van, mivel itt helyben nincs bölcsőde. Nagy segítség ez részéről, mert különben a szülési szabadság letelte után nem jphettem volna dolgozni. Férjem munkahelyétől, a szövetkezettől a közelmúltban kaptunk háromszobás lakást, úgyhogy most a berendezésével vagyunk elfoglalva. Takács Izabella Előtérben: a mezőgazdasági gépek A Zetor traktorok az egész világon vevőre találnak. Felvételünkön az egyik legújabb típus látható.