Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-03 / 36. szám

i A II. világháború utolsó fejezete _ Negyven évvel ezelőtt Európá­ban már béke honolt, amikor a Távol-Keleten még dörögtek a fegyverek, a militarista Japán a kilátástalan helyzetben is értel­metlen ellenállást tanúsított. Ja­pán leverése a győztes szövetsé­ges hatalmak potsdami értekez­letének is egyik sarkalatos pont­ja volt. Egyezmény született töb­bek között, hogy a Szovjetunió a Jaltában vállalt kötelezettsége ér­telmében három hónappal az eu. rópai háború befejezése után harcba lép Japán ellen. A Szovjetunió állta a szavát, Jóllehet Japán időközben külön­békét javasolt, azt remélve, hogy a Szovjetunió közvetítésével elke­rülheti a nácik sorsát. Természe­tesen elutasításra talált. A Szov­jetunió tájékoztatta szövetségeseit a japán ajánlatokról, és Potsdam, ban világos döntés született: ja­pán számára csak a feltétel' nél­küli megadás lehetséges. Japán nem is felelt az utolsó figyelmeztetésre. Ezt követően 1945. augusztus 8-án a szovjet külügyminiszter közölte a moszk­vai japán követtel: az antifasisz­ta hatalmakkal történt megálla­podás értelmében augusztus 9-től hadiállapotban levőnek tekinti magát japánnal. A felkelő nap országa sajátos szerepet játszott a második világ­háborúban. Amikor Európában ki­robbant a háború, Japán már majd nyolc éve agresszív háborút foly­tatott Ázsiában, mivelhogy az 1937-ben megindított nyílt Kína- -ellenes háború előtt is voltak te­rületszerző háborúk. 1931-ben meg­támadta Mandzsúriát, és Észak- -Kínában attól kezdve állandó csa­tározásokban próbált új meg új földeket hódítani. 1939-ben a Mon­gol Népköztársaságra is rátámadt. Kinyújtotta karját Szibéria felé is (Halhin-gol-i incidens!, de a Mon­gol Népköztársaságnak nyújtott szovjet segítség következtében itt kudarcot vallott. Az egész világ­háború alatt így is jelentős szov. jet erőket kötött le azon a három és fél ezer kilométeres határvo­nalon, amely a Szovjetunió terü­letét a japánok által megszállt te­rülettől elválasztotta. Amikor a Szovjetunió hadba lé­pett a Távol Keleten, japán egyik legjobban felszerelt haderejével, az egymillió főből álló Kwan- tung-hadsereggel találta magát szemben. Mivel a japán tengeri flottát és légierőt már szinte tel­jesen felőrölte az Egyesült Álla­mokkal folytatott négyéves hábo­rú, a japán hadvezetés abban bí­zott, hogy egy esetleges japán-a­merikai fegyverszünet után ez a hadsereg képes lesz ellenállni a szovjet hadseregnek, és megmen­ti az országot a csúfos vereség­től. A szovjet vezetés azonban a potsdami egyezményhez hűen, gyorsan átcsoportosította erőit, és rövid idő alatt másfél milliós távol-keleti hadsereget állított fel. Huszonhatezer löveget, 5500 harc­kocsit és 3000 harci repülőgépet vetett be a japánok ellen. Augusz­tus 9-én indult meg a gondosan ténelmi leckéből. Az utóbbi évek­ben feléledt a szigetországban a militarizmus, holott az alkotmá­nyuk egyenesen tiltja a támadó jellegű fegyverkezést. A felkelő nap országa az agresszív ameri­kai imperializmus egyik leghűsé­gesebb szövetségesévé vált. Az év­forduló kapcsán érdemes ezzel kapcsolatban felidézni a moszk­vai Pravda cikkét, amelyben a Ja­pán 1985-ös külpolitikájáról ki­adott ún. kék könyvet kommen­tálja: „Tokió irányvonala a katonai- -stratégiai szövetség erősítésére Washingtonnal, valamint a japán katonai potenciál növelése ar­ról tanúskodik, hogy a szigetor­JAPÁN KAPITULÁCIÓJA kidolgozott hadművelet, és egy hét alatt a szovjet erők felőrölték a félelmetes Kwantung-hadsere- get, amelyhez augusztus 17-én ul­timátumot intéztek. A megvert se­reg egy része kapitulált, másik része tovább harcolt. A szovjet hadsereg azonban feltartóztatha­tatlanul nyomult előre, felszaba­dította Koreát, egységei hamaro­san összeköttetésbe kerültek a kí­nai felszabadító hadsereggel, és közösen harcoltak a végső győze­lemig. A második világháború utolsó fejezetének egyik szomorú közjá­téka volt, hogy az’Amerikai Egye­sült Államok akkor, amikor Ja­pán gazdaságilag és katonailag szinte már teljesen összeomlott, augusztus 6-án Hirosimára ledob­ta a történelem első, három nap­pal később pedig Nagaszakira a második atombombáját. Időköz­ben a történelem egyértelműen i- gazolta, hogy a szörnyű fegyver bevetése már teljesen értelmetlen volt, csupán erőfitogtatásnak te­kinthetjük, és rászabadította a vi­lágra az atomháború rémét. Mindenesetre a japán császáT augusztus 15-én rádión közölte né­pével, amit a szövetségesekkel már előbb közölt: elfogadja a potsdami nyilatkozatot, s Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert. Maga a kapituláció forma szerint csak szeptember 2-án történt meg, a japánok a Tokiói-öbölben lehor­gonyzóit Missouri csatahajón Mac Arthur amerikai tábornagy, Niraitz amerikai tengernagy, Bruce Fra­ser angol tengernagy, Csang Kai- -sek kínai marsall és Gyerevjan- ko szovjet vezérezredes előtt írták alá a fegyverletételt okmányt. Japán, sajnos, nem okult a tör­szágban mindinkább azon erők ke­rülnek előtérbe, amelyek a nagy birodalom felélesztéséről álmod­nak. A jobboldali erők a japán külpolitikai irányvonalat megsza­bó korábbi prioritásokat felcseré­lik. Azelőtt a szigetországban a külpolitikai befolyás növelése fő eszközének a gazdasági erőt tar­tották. Ezzel szemben ma mind­inkább a katonai potenciál növe­lését, az USA-vál való szövetsé­get emelik ki az első helyen. Tokióban az utóbbi időbpn úgy vélik, hogy az ország gazdasági ereje nemcsak lehetővé teszi, ha­nem egyenesen meg is követeli az aktívabb részvételt a nemzet- j közi eseményekben. Japán „világ­szerepéről“ beszélnek, s ezt a sa- ; ját katonai erő növelésével is biz-. | tosítani akarják. A japán külpolitikáról szóló űn. kék könyv az USA-val folytatott konzultációk további bővítésére szólít fel, mindenekelőtt katonai kérdésekben. Ezzel kapcsolatban ugyancsak hangsúlyozza a kato­nai erő gyors ütemű fejlesztését. A Pentagon követelménye ugyan­is az, hogy a japán katonai po­tenciált „stratégiai szintre“ kell emelni. Bár a szerzők megismét­lik a Szovjetunióval folytatott párbeszéd fejlesztésére vonatkozó felhívásokat, a könyv végső cél- ja mégsem a szovjet-japán jószom­szédi kapcsolatok alapjainak a megteremtése, hanem a Szovjet­unióval szemben támasztott meg- $ alapozatlan területi követelések , kielégítése. Úgy: tűnik, Tokió meg­feledkezett arról a kemény törté­nelmi leckéről, amelyet Japán ka­pitulációjának közelgő 40. évfor­dulója ismét felidéz.“ B. M. új ifjúság 9 EGYSZERŰEN CSAK UTAZOM Leggyakrabban busszal utazom, de ha kell, vil­lamossal meg trolibusszal is. Utazom én, utazik más; utazik az idős asszony a piacra, utazik az anyuka a kislányáért az óvodába, utazik az apu­ka a munkából hazajelé. ! Aznap épp a megállónál buszra vártam, mint annyiszor máskor. Egy lány közeledett jelém, megszólított: — Nincs véletlenül egy eladó buszjegyed? — Eladni nincs, de szívesen adok neked egyet. Értetlenül nézett rám. — Igen, odaadom ingyen, de meg kell ígérned, hogy ha legközelebb véletlenül valaki tőled kér je­! gyet, te is adsz neki. A lány elnevette magát. Kinevet? Leheti Gon­dolhatja magában, ez az alak nem teljesen ép el­méjű. Ennek ellenére megígérte, hogy legközelebb hozzám hasonlóan ő is segít valamelyik rászoru­lón. S elfogadta a buszjegyet. Azóta négy hónap telt el. Tegnap már érvényét veszítette a havi bérletem. Egy kislány várakozik a megállónál. Nem az, akivel négy hónappal ez­előtt találkoztam; ő szőke volt, az említett pedig barna. Jegyet vennék valakitől. Odalépek a lány­hoz. — Nem tudnál egy buszjegyet eladni?, Meghökkenve hallom a választ: — Eladni nem, de szívesen ajándékozok neked egyet, ha legközelebb te is segítesz a rászorulón. Elnevettem magamat. Lehetséges ez? Hogy az általam elindított lánc ez ideig még nem szakadt volna meg?\ Hiszen ez fantasztikusl Azóta ingyen utazom... ^-ks— MBMoagi KARTHAGO helyett FÁRAÖ A Karthago együttes néhány éve igencsak nép­szerű volt Magyarországon, de külföldön is. Aztán az együttes tagjai összekülönböztek vezetőjükkel, Szigethi Ferenccel, és útjaik szétváltak. Később Kocsándi Miklós, a dobos — jóllehet egészen más okból és harag nélkül — is megvált a Karthágótól, és a 100 Folk Celsiusban kötött ki. Takács Tamást pedig elvitték a Senátorba. Ettől kezdve a megfogyatkozott csapat nem tu­dott magára találni, Most azonban újra jelentkezik az egykori Karthago néhány tagja, de ezúttal Fá­raó néven A régi Karthago billentyűse, Gidófalvy Attila, aki korábban a Beatricével szerzett hírne­vet, az új zenekarról és a vállakózásokról a kö­vetkezőket mondta: ! „Kár, hogy egykori zenekarvezetőnk, Szigethi mosjanában olyan nyilatkozatokat tett, amelyeket sértőnek érzünk, ezért nem lépünk vele többé szín­padra. Igaz, nem haragszunk. Kár azonban, mert ez a zenekar -még nem fáradt volna el. Néhány napja megalakítottuk a Fáraót Gyurik Lajossal, Né­meth Lászlóval és Terstyánszky Károllyal. Több ó- rát próbálunk naponta, jelentős zenei anyagot ké­szítettünk. Tervünk, hogy minél előbb jelenjék meg a Fáraó-lemez.“ tfvj Szeretlek is ötletgazdagabb albumcímet vártam az R—GO legújabb nagylemezétől, de csalódá­somat hamar szétfoszlatta az a valóban jó lemezanyag, amely Szikora Róbert csapa­tától odaadó munkát igényelhetett. De azt hiszem, a szorgalmas munka ezúttal Is meg­hozta — nem is olyan savanyú — gyümöl­csét, az R—GO az előzőnél sokkal Jobb le­mezzel rukkolt elő, amit a hallgató, a ra­jongó — a szó szoros értelmében — törést és másfajta sérülést megakadályozó csoma­golásban kap kézhez. A tasak hátsó olda­lán a két kislány figyeli árgus szemmel Robit, ahogy a redőny nyílásain keresztül a szobába leselkedik. És talán az új dalok is így leskelődnek a sikerlisták élére, s is­merjük el, nem alaptalanul, hiszen a tizen­négy szerzeménynek legalább a fele már első hallásra Is slágerré válhat A lemezt végighallgatva feltűnik, hogy ez az R—GO-album sokrétűbb több témá­val foglalkozik, s egy-egy dal mondaniva­lója is komolyabb. Külön kiemelném a „Semmit sem változ­tál“ című melankólíkus szerzeményt, a- melynek dallama és szövege annyira ösz- szeillik, hogy talán már jobban nem is si­kerülhetett volna. A későbbiekben még nagy sláger lehet, mert mennyien magukra Ismernek majd. Jó dal a „Csak nem volt mellettem“ cí­mű is, amelyben egy kevés időre a csapat két kislánya Is megcsillantja „tehetségét", vagyis ezúttal mindenki megbizonyosodhat arról, hogy énektudásuk a nullával egyen­+ nem is lő vagy csak egy fokozattal több. Még sze­rencse, hogy egy kevéske gagyogáson kívül több szerepet nem kaptak, de semmi két­ség, ők már az R—GO látványához hozzá­tartoznak. A dalok mindegyike természetesen ere­deti csiki-dam stílusban íródott, erre a le­mez belső melléklete is felhívja figyelmün­ket. S hogy a csiki-dam ritmusban mi az új? Az elektronikus dobok, amelyek való­ban élénkebb és markánsabb hangzást köl­csönöznek a szerzeményeknek. Szeret — hecc is + nem is — ismét egy újabb félperces szerzemény, amely egy R—GO-lemezről ma már nem hiányozhat. A szám tulajdonképpen az album clmadó dalának rövidített és kissé átkomponált változata. Egy kis impresszió, Szikora Is­mét ügyesen játszik a szavakkal, ez igazán egy jó kis hecc. A tasakhoz tartozó színes mellékleten egy meglepő felirattal is találkozunk: „Ezt a lemezt minden zenekedvelő embernek a- jánlja a zenekar". S ha ez a kissé köny- nyelmű kijelentés nem is sző szerint ér­telmezendő, azért érdemes megvásárolni, ezt a nem mindennapi s épp ezért nem Is közönséges hanglemezt, melynek élő be­mutatójára teljes gőzzel készül az R—GO legénysége. Jó hangulatot, pazar látványt és sok meglepetést ígérnek a fiúk, s re­méljük, nem ér bennünket csalódás. Mert valljuk be őszintén, az R—GO-t azért sze­retjük is + nem is. Koller. SándoTj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents