Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-13 / 33. szám
új ifjúság 6 Uwe Hohn és Detlef Michel, a két jő barát. T avalyelőtt Bratislavában szemtanúja voltam a Pravda — Televízió — Slovnaft nemzetközi atlétikai viadalon, hogy Detlef Michel, az NDK későbbi világbajnoka olyan messzire hajította a gerelyt, hogy az a magasugrók szektorában ért talajt s nagy riadalmat keltett. Pedig az a dobás •— ha jól emlékszem — „csak“ 94 méter körüli volt. Azért csak, mert 1984. július 20-án jött egy óriás termetű, u- gyancsak NDK-belí fiú, Uwe Hohn, Detlef kiváló barátja, és a berlini Ludwig Jahn stadionban megdöntött egy megdönthetetlennek hitt álomhatárt. Elsőként dobta túl a bűvös százméteres határt, pontosan 104,80 méterre javította a gerelyvetés világcsúcsát. Majdnem kicsinek bizonyult a stadion. A sportág szakértői pedig meghökkentek és gondolkodóba estek: ml lesz, ha ez így folytatódik? Nem veszélyeztethe- tik-e az ilyen dobások az atlétikai versenyek többi részvevőinek biztonságát? Nem kellene-e megváltoztatni a szabályokat vagy növelni a szer súlyát? A dilemma még tart, mert azért kevés az olyan atléta, illetve figyelőre egyetlen sincs a világon rajta kívül, aki túldobta volna a kilométer egytizedét, és talán egyhamar nem is lesz. Amikor szemtől szembe álltam vele, első gondolatom az volt, hogy gyermekkorom mesevilágában ilyennek képzeltem el az óriásokat. Életemben először láttam, de egyáltalán nem volt nehéz felismerni. Jó egy fejjel kimagaslott mindenki közül. Karjai akár egy évszázados tölgy törzse, kezem teljesen elveszett hatalmas lapáttenyerében. Németh Miklós, a gerelyvetés korábbi magyar világcsúcstartója — aki azon az emlékezetes napon, mintha csak érezte volna, pusztán Hohn kedvéért hajtott el Budapestről Berlinbe — mondta róla: „Vártam ezt a nagy dobást, és ezért vagyok itt, mert látni a- kartam. Valamikor azt mondták rólam, hogy ideális gerelyvetőtermetű vagyok. Akkor mit mondjak Hohnról? Ö akár egy antik szobor. Majdnem egy fejjel magasabb nálam, és ami még ennél is fontosabb, olyan gyors, mint a villám. Ha egyszer jól kijön a nekifutása, eszményi feltételek lesznek, egy kicsit segít a szél is, akKI TUDJA, HOL ALL MEG kor azt a „fogpiszkálót“ akár száztíz méteren túlra is elhajítja. Lehet, hogy egy kicsit túlzók, de Hohn ezt a versenyszámot száműzheti a stadionból, mondjuk az edzőpályára, ahol nem lesznek emberek, akiket veszélyeztethetne ...“ A férfi, aki esetleg száműzheti a gerelyvetést a stadionokból 198 centiméter magas és 116 kilós. .Vagyis inkább egy nagy gyerek, aki még csak július 16-án töltötte be a huszonharmadik évét. A gerelyvetőknél ez afféle óvodáskor. A pálya csúcsa tehát még hátravan. De vajon kitől örökölte ezt a szálfatermetet?. Ezzel kezdtük a beszlgetést: „Édesapámtól, ö is hatalmas darab ember, nem véletlenül becézik medvének. Szerencsére a természetét is örököltem. Víg kedélyű és hallatlanul nyugodt ember, akit senki és semmi sem hoz ki a sodrából. Engem sem. A versenyeken is egykedvűen követem az eseményeket, és igyekszem csakis a saját dobásaimra összpontosítani. Azt hiszem, ez a jó.“ A jelek szerint valóban, és mintha csak igazolni akarná szavait, egyfolytában nevetgélt, é- lénken érdeklődött, hogy milyen újság az az Oj Ifjúság. Szeretnek-e a fiatalok sportolni Csehszlovákiában? Képesek-e vállalni a kemény, kitartó felkészülést, a- mely őt a gerelyvetők élére juttatta? „.Bizonyára tudja, hogy nálunk nagyon jó munka folyik a fiatalokkal. Nagy, országos versenyeket rendeznek minden korosztály, nak, már a pionírkorban is. Én is ott kezdtem. Persze sok mindennel megpróbálkoztam. Kiskoromban nagyon szerettem focizni. Aztán beálltam a kézilabdakapuba, de rájöttem, hogy nem kellemes dolog, ha az embert orrba találja öt-hat méterről a labda. Mivel mindig legalább egy fejjel magasabb voltam a társaimnál és erősebb, izmosabb is náluk, következett a súly meg a diszkosz, míg végül is a gerelynél kötöttem ki. Emlékszem, hogy tizenhárom é- ves koromban már 42,96 méterre dobtam az 500 grammos gerelyt, és országos pionírbajnok lettem. Ettől kezdve a figyelem előterébe és sportiskolába kerültem.“ Tudni kell, hogy az NDK-ban minden sportágban tökéletesen szervezett rendszerben folyik a tehetségek' nevelése. Általában bennlakásos sportiskolákban. Tulajdonképpen ez az ország világraszóló sportsikereinek titka. Ettől kezdve JJwe pályája is felfelé ^Ü3 ITjáiés, ívelt. 1980-ban hazája ifjúsági bajnoka, 1981-ben első az ifjúsági Európa-bajnokságon, 1982-ben Athénban Európa-bajnok. Aztán majdnem egy évig sérüléssel bajlódott, de felépült, és következett az emlékezetes nagy dobása, de ezzel még aligha mondta ki az utolsó szót. Hacsak nem változtatják meg valóban a szabályokat, nem növelik a gerely súlyát, mint ahogy már szó volt róla. Ezzel folytattuk a beszélgetést: „A gerely súlyának növelését nem tartanám jónak, épp elég a 800 grammos. Nálunk gerelyvetőknél még így is elég gyakori a vállsérülés, nehezebb szerszámmal pedig napirenden lenne. A gerely súlypontjának megváltoztatása, amely legalább tíz százalékkal csökkentené a teljesítményeket, már elfogadhatóbb megoldás. De nem hiszem, hogy egyelőre erre is sor kerül, mert azért nem mindennap születnek százméteres dobások.“ Á korábbi világcsúcstartó, az amerikai Tom Petranoff szerint egyelőre csak Hohn képes rá, hogy tovább tolja a világcsúcs határát: „Karlendülete villámgyors, és hihetetlen ereje van. Minden előfeltétele megvan hozzá, hogy még tovább „röpítse“ a világcsúcsot.“ Aki tovább röpítheti a világcsúcsot, a testnevelési főiskola hallgatója, Potsdamban lakik, nős. Felesége, Iris is sportoló, a berlini Dinamo evezőse. Mindketten a' vitorlázás szerelmesei. Legkedvesebb időtöltése, hogy a Berlin környéki tavakon cirkálhat. „Amikor világcsúcsot dobtam, kaptam egy nap szabadságot. Kihajóztam a vízre és tulajdonképpen csak akkor éreztem át valójában, hogy milyen csodálatos érzés egy sportágban a világ legjobbjának lenni.“ PALÄGYI LAJOS Gergely Bálint felvételei A dobogó telején. Szlovákiai Nagydíján aratott győzelméért a tisztelet- dijat Rencsek Péter építészmérnök, aSpartak szakosztályelnöke adja át. Valamikor, ha a komáromi {Komárno) ökölvívás szóba került, azt nem lehetett elválasztani a Kovács fivérek nevétöl. Kovács Sándorétól és Tiborétól. Az előbbi ötször nyert bajnoki címet súlycsoportjában, az idősebbik, Tibor kétszer, de mindketten éveken keresztül erősségei voltak a válogatottnak és a Spartak Komárno elsőltgás csapatának, sőt egy Ideig az OSP Galántának is. Azóta azonban már sok víz lefolyt a Dunán, és mindketten a szögre akasztották a boksz- kesztyűt, de az ökölvíváshoz hűek maradtak. Olyannyira, hogy ma a Spartak Komárno elsőligás csapatának szakvezetői. Sándor a főedző, Tibor a segítője. A szorítóban pedig új ö- kőlvívó-dinasztla követel helyet magának: a Várhegyieké... Várhegyi Imre volt az első a Várhegyi testvérek közül, akinek a nevét megtanulta a hazai sportközvélemény. Győrffl György edző, a kitűnő szakember, a másik komáromi ökölvívócsapatnál, a hajógyáriak együttesében kezdte formálni a leendő elsőligás ökölvívót, s az rövidesen országszerte ismertté vált. Nem mehetett ellene biztosra az ország egyetlen nagyváltósúlyú bokszolója sem. Ma az US Praha erőssége. Imrénél is gyorsabban került az élvonalba öccse« Vladimír, akinek szintén Győrffi György volt első mestere. Előbb csak a fiatalabb korosztályok bajnoki címeit gyűjtötte be szorgalmasan, majd amikor szüksége volt a Spartak elsőligás együttesének megbízható légsúlyú, 51 kilós versenyzőre, korengedménnyel a felnőt. tek közé léphetett. Így lett egyenrangú ellenfele az olyan nagynevű versenyzőknek, mint az EB-t ts megjárt MiSko, Máron József, Tiäer, Ztlla... Sőt ml több, nem sokkal később pedig már nemcsak egyenrangú ellenfél, edzőpartner lett, hanem egyre gyakrabban az ő kezét emelték a magasba a szorítőbirók egy-egy mérkőzés végén. Időközben állandó tagja lett a csehszlovák ifjúsági ökölvívó-válogatottnak, s egyre biztosabban szerezte a pontokat a nemzetközi találkozókon. Járt már annyi országban, a- mennyibe sokan egész életük során sem kerülnek el. A szakemberek mindenütt megjegyezték a nevét ennek a mokány, 51 kilós bokszolónak, s náluknál jobban már csak az ellenfelek... lólehet akadtak közöttük olyanok Is, akik korábban maguk sem voltak híjával a nemzetközi sikereknek, még a felnőttek között sem. Például Rózsa András, a hat évvel ezelőtti kölni Európa-bajnokság paptr- súlyú bronzérmese, akinek sokáig nem volt Igazán vetélytársa még Magyarországon sem, ahol pedig az alsóbb súlycsoportokban már hagyományosan sok kitűnő ökölvívó akad. Rózsa és Várhegyi az Idei Szlovákiai Nagydíjon került szembe egymással, mégpedig az 51 kilós határú légsúlyban. Az első menet nagyjából kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, a má. sodik vitathatatlanul Várhegyié volt, a harmadikban azonban hiába rohamozott kétségbeesetten a sokkal nagyobb hírnevű Rózsa, Várhegyi okos taktikával rendre s joggal megelőzte. Ez volt a fiatal reményteljes ökölvívó első nagy nemzetközi sikere a felnőttek között, de alighanem csak idő kérdése, mikor jelentkezik hasonló további számottevő eredménnyel. Igaz, amíg a felnőttek között ismét folytathatja majd. addig még bizonyítani kell saját korcsoportjában, a juniorok között, s nem kisebb viadalon, mint a bukaresti junior világbajnokságon. A felkészülés során mindent megtett a jó szereplésért. Ha sorsoláskor nem pártol el tőle a szerencse, és nem kerülnek a legjobbak az ő ágára, akkor akár éremközeibe Is kerülhet. Olyan öklözéssel, mint amilyet májusban Komáromban (Komárno), a már említett Rózsa elleni mérkőzésen bemutatott, mindenképpen. MÉSZÁROS JÁNOS A VB-re készülőben
