Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-06 / 32. szám

Á Magyar Területi Színház és Thália Szín­padának munkaeredménye nem szorítható egyellen évad díszletei közé. Egyik-másik bemutatójának visszhangja sem adhat meg­bízható támpontot, mivel csak a 4 + 4 da. rabra megosztott nyolc bemutatója szolgál­hat olyan információkkal, amelyek az el­telt 34 év eredményeit összegezve, valós képet adhatnak műsoráról, látogatottságá­ról, színvonaláról, művészt rangjáról. Nem /túlzás, ha azt mondjuk az eddigi pozitív teljesítményeket mindig a bátrabb kezde­ményezés, az alkotó kedv és a reális- ten- niakarás eredményezte. Ebben az évadzáró cikkben illenék sor­ra venni a bemutatókat, a jó színészi ala­kításokat, de a puszta felsorolásnál többet érdemelnének. Részletesebben kéne szólni színházkultúránkról, a klasszikus reper­toárról, az ősbemutatókról, a hazai szerzők­ről. dramaturgiánk leleményességéről, a po­zitívumokról és a negatívumokról... De minderről írni csak szaklapban lehetne. E- légedjünk meg tehát azzal, hogy mind a két együttesünk betöltötte hivatását: szóra, koztatott, lelkesített, önismeretre nevelt és bizonyára azoknak is segített, akik az élet jobbátételén munkálkodnak. Már azzal is, hogy rendezői egyéni játékstílust igyekez­tek meghonosítani: rendszeresítették az if. jóságnak szánt előadásokat, bevezették a stúdiómunkát (!), létrehozták műfajt és stí. lust teremtő bemutatókat. Ha az előző évadok színvonalbeli egye­netlenségeire gondolunk, talán azt is mond­hatnánk, hogy ez az évad aránylag harmo­nikus volt. Színházi életünk általános ké­pe is biztatóbb, színészi teljesítményei meg. nyugtatóbbak, dramaturgiája elfogadhatóbb lett — és ez a „ha“, ha nem is az ellen­kezőjét evokálja, elgondolkodásra kénysze­ríti a nézők többségét s mindazokat, akik­nek nem közömbös színházunk jelenlegi helyzete, öntudatos kiállása ezen a fontos fórumunkon. Az, hogy az utóbbi két-három idény színházi bemutatói közül csak né­hány volt igazi ünnep — az tény. Bár nincs olyan művészeti ág, amelynek minden je. lentkezése kiemelkedő lenne, mégis éppen ezeknek a bemutatóknak az alapján kell tájékozódnunk. Az itt megállapított maga­sabb szint mércét állít elénk, attól függet­lenül, hogy a bemutatók kiilön-külön és eszmei együttesükben a színházművészet, ben rejlő tehetség bizonyítékait is feltéte­lezik, amikor a korántsem egyenértékű szín. darabok, rendezések, szerepértelmezések, szcenáriák más-más vonatkozásban szakmá- nak-közönségn§k is jelentősek lehetnek. * A kívülállók nagy része talán nem tud­ja. mi is a rendező szerepe a színház ar­culatának kialakításában. A legtöbb szín­házlátogató azt vallja, hogy az előadást i- rányító kormánykerék kezdettől fogva a be. fejezésig a rendező kezében van, s nagy felelősség ez, mert a színház és a színészek fejlődése is javarészt rajta múlik. A láto­gatottság emelkedése, az átlagon felüli e- lőadások száma, vagy a kevésbé sikerült bemutatók szakmai eredménye számukra nem más, mint puszta elvonatkoztatás. Ha évadonként látnak is 5—6 előadást, véle­ményezésük színvonala ingadozó, kielégítő indoklást nem tudnak megfogalmazni. Akár. csak az a tudósító, aki ha megnézte is mind a nyolc bemutatót, és több próbán is je­len volt, nem tud mindaddig hasznos vé­leményt mondani a látott játékról, legfel­jebb csak sejteti vagy udvariasan elhallgat. ja a kiváltó okokat, és abban reménykedik, hogy rövidesen sok minden megváltozik, színházunk művészeti vezetői kiküszöbölik a zavaró hibákat, és megteremtik a ked­vező körülményeket a tartalmasabb műso­rokhoz. Mert ez lenne most a legfontosabb! A művészetszerető (és) -értő közönség el­várja az irodalmi értékű színdarabokat, és nehezen hiszi el, hogy egy kevésbé sikeT rült idény után a jelenlegi vezetés jobbra és többre is képes lehetne. Fel kell hát végre ismerni, hogy csak színvonalas produkciókkal lehet megtarta. ni a közönséget. Nem mindegy, mit kínál az új műsor színésznek-nézőnek, és az sem közömbös, milyenek lesznek azok a bemu­tatók, amelyekkel toborozni, nevelni és szó. rakoztatni akarnak. Mindez persze egy-egy, a szokásostól eltérő erőfeszítéstől vagy egy jóindulatú rendező ambiciózus tevékenysé­gétől nem valósulhat meg. De a váltakozó bemutatók színvonala sem emelkedhet,, ha a színház és a pártoló nézősereg nem járul hozzá. Ezért kéne többet írnunk rendező­ink, színészeink munkájáról és azokról a művészi elemekről, amelyek a valóban szín. vonalas előadások velejárói. Természetesen úgy, hogy a szakma és a közönség egya­ránt értsen belőle. A tartalmas kezdeményezések ellenére színházunk nemigen tudja közönséget tá. mogató közösséggé formálni, műsorterve­zéseit egyhangúlag elfogadtatni, mert mun­katársai foglalkozásból látják el munkakö­rüket. Színházat viszont lelkesedés, erköl­csi érdekeltség nélkül „üzemeltetni“ nem leheti Főként olyan színházat nem, amely egyúttal a közéleti kérdések fóruma is, amely egyszerre szolgálja a művelődést és a legnemesebb szórakozást; azt a színhá­zat, amely a mai hazai vagy külföldi, a klasszikus vagy akár a zenés művek elő­adásában egyaránt a felnőtt és a korsze­rűen gondolkodó emberekhez szól, éspedig a célnak megfelelő eszközökkel. Nem oktat és kioktat, nem illusztrál és magyaráz, ha. nem a néző műveltségére, fantáziájára, já­tékos kedvére számítva teremt tartós kap­csolatot színpad és nézőtér között. Az értő közönség jó előadásra vágyik: szó­rakozásra, izgalomra, nevetésre, romanti­kára, emóciós jelenetekre. A színház ugyan­is nagy varázsló. Legyen hát színházunk elsősorban szín­házcentrikus szellemű. Elvégre ez dönti el az író, a rendező és a színész szerepét minden alkotásban. Hatása olyan élmény és esemény legyen az egyén és a társadalom éleiében, amely nemcsak befolyásolja, ha­nem át is alakítja közösségi szemleletét és elmélyíti ide vonatkozó ismereteit. Mindez természetesen nem új. Ezért színházunk az érett szocializmus színháza legyen, amely­nek ismeretközlő és népszerűsítő értékmé­rője éppen ebben a közösségi hatáskörben van, s így nem érdektelen, hogy mikor, ki­nek, hol és mit nyújt előadásaival. A szín. padi művészet akkor éri el csúcsát, amikor egy előadás kerek, harmonikusan zárt ösz- szefüggését adja az életnek, és az igazsá­got közli. De hogy a rendező magasabb szinten és lélektanilag is képes legyen az ilyen alkotó munkára, szakmailag felvér­tezett, önzetlenül vonzódó jó megfigyelő képességgel kell rendelkezzék, hogy a da­rab hőseinek jellemrajzát és a szerepek indulatának hitelességét a saját belátása szerint szabályozza. A tanulság: legyen a színház igényes a darabválasztásban és fi­gyelmes a szereposztásban. Bemutatóira úgy készüljön — értékelnek teljes bevetésé, vei —, mint a legnagyobb erőpróbájára. Tisztelje az írót, annak szellemét, tisztelje a művet. Ne engedjen teret színészi szeszé, lyeknek, sem a darabtól független rendezői rögeszméknek, mert ezzel nemcsak a szín­darabot „idegeníti“ el szerzőjétől, hanem előbb-utóbb a közönséget is a színháztól. A mostani színházi évad is azzal végző­dött, hogy — folytatódik. Az a mozgás és erjedés, ami az előző évadok bizonyos pan­gása után az elmúlt szezonban végre meg­indult, bizonyára átterjed a következő idényre is. De vajon valóban „új“ lesz-e (lehet-e) színházunk 35. évada, afnikor tud­juk, hogy takarékoskodni kell, s részben megváltoztak az emberek művelődési igé­nyei, szórakozási szokásai, gyarapodott szí­nészeink szakmai ismerete ... De talán nem is kell mindezt magyarázgatni, amikor a felkínált műsor már kész tények elé állít bennünket. Nézzük tehát, mit is ígér az 1985-86-os színházi évad! Palettája színes, talán érde­kesnek is ígérkezhet. Pedig az elmúlt éva­dok gyakorlatából kiindulva (amin ideje lenne már változtatni) állították össze idei műsorukat is. Az első bemutatót Komáromban (Komár. no) tartják. Az ismert drámaíró, Kertész Ákos: Névnap című kétrészes komédiáját mutatják be a magyar kultúra hetének ke­retében 1985. október 4-én, Takáts Ernőd rendezésében. A Thália Színpad bemutató­ját november 7-re tervezik. Horváth Lajos rendezésében kerül színre a német Georg Büchner: Leonce és Léna című klasszikus vígjátéka, amelyet gyakran tűznek műso­rukra élenjáró színházak is. A decemberi bemutatót Csiszár Imre, a Miskolci Nem­zeti Színház művésze rendezi Komáromban. William Shakespeare: Coriolanus című mű. véről van szó, amely már magában is érdé. késnék ígérkezik. 1986. január 16-án fiatal szlovák szerzőt mutat be a Thália Színpad. Vlado Laco: Égi látogató című zenés szatíráját láthatjuk. Február 28-án pedig az ostravai születésű cseh író, Oldrich Danék: Jelentés N. város sebészetéről című színművét mutatják be a komáromiak Bojtár Endre fordításában és Konrád József rendezésében. Márciusban Ismét a Thália lesz a soron. Horváth Lajos rendezésében Alekszej Tolsztoj zenés mesejátéka kerül színre, az Aranykulcsocska. A cselekmény elvezeti a nézőket egy különös bábszínházba, ahonnét két bábu megszökik, hogy később sok ül­dözés, meglepő fordulat után a fabábu Bu- rattinőval találkozva kiderítsék az arany­kulcsocska titkát. Májusban két bemutatót terveznek. Kassán (Koäice) Aldo Nicolai: Hárman a pádon című mai tárgyú vígjáté­kával, míg Komáromban, Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés játékával várják majd színészeink a közön, séget. Az egyre intenzívebben tevékenykedő „Stúdió Színpad“ számára is terveznek be­mutatót. Kassán Batta György: Fürjtojás cí­mű kétszemélyes groteszkjét, Komáromban pedig Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten című színjátékát tervezik bemutatni. Való­színűleg mind a két bemutatót kettős sze­reposztásban tanulják majd be, módot ad­va, főleg színészjelöltjeinknek a bemutat­kozásra. írásom nem készült tanulmánynak. Csu­pán rövid áttekintést próbál adni színházi életünk jelenlegi állapotáról. A helyzet biz­tató. S örömünk is egyre teljesebb lesz, amikor nyilvánvaló, hogy a következő színi évadbt már a saját székházunkban, a várva várt kőszínházunkban kezdhetjük. SZUCHY M. EMIL’ LÉKET KAPOTT A NEOTON? (Egy nyitott kérdés: Vajon miért ma­radt el az együttes nagy nyári hazai és külföldi turnéja?) Már az összes előadás jegyei elkeltek, a Neolont az NSZK-ba is várták, s turnéjuk első állomásán fellépésük előtt fél nappal bejelentenék, hogy nyári előadássorozatu­kat nem tudják megtartani. # Nos, vajon mi történt a csapattal, hogy egyik percről a másikra a kényszerpihenő mellett döntött? Erről a legilletékesebbet, Pásztor Lászlót, az együttes vezetőjét kér­deztem. — Csak nem kapott léket a Neotnn? — Nem, erről szó sincs! Az együttest sen. ki sem hagyta el. S hogy mégis „visszavo­nultunk“, remélem, nem túl hosszú időre, annak komolyabb oka van. Az utolsó próbánk is bíztatóan ért véget. Aznap este azzal búcsúztunk el egymástól, hogy másnap korán reggel találkozunk egy meghatározott helyen, s indulunk turnénk első állomására, Nyíregyházára. Este Ádám gyenge gyomorfájásra panaszkodott, de ki hitte volna, hogy másnap hajnalban kitűnő szólóénekesünket megoperálják? Mindany- nyian aggódva fogadtuk a hírt, de akkor már tudtuk, hogy fellépéseinket nem tud­juk megtartani. így néhány hónapra, Adám gyógyulásáig kényszerpihenőre vonultunk. — Mi lesz tovább? — Azt hiszem, hogy azért teljesen még­sem hallgatunk el, hiszen már elkészült legújabb nagylemezünk, mely augusztus vé­ge felé jelenik meg, s a Magánügyek címet Viseli majd. — És valóban a magánügyeitekkel fog. lalkozik majd az album? — Ezt hadd ne áruljam el, viszont annyit mondhatok, hogy némileg új felfogású hang. szerelésben és meglepő tasakban kerül a boltokba, A napokban egy kislemezünk is megjelent, mely az említett albumunk egyik kulcsdalát tartalmazza, hiszen a jövőre Föld-közeibe érő Halley üstökösről szól. Csepregi Évának pedig Tokióban jelent meg szólólemeze a Midnight, mely iránt máris nagy az érdeklődés. — Mi lesz az idei elmaradt turnétokkal? — Pro Menedzser Irodánk megállapodott az ORI-val, hogy októberben pótoljuk el­maradt előadásainkat. Én nagyon remélem, hogy a közönség nem csalódott bennünk, s hogy októberben is szívesen jön majd el koncertjeinkre. KOLLER SÁNDOR Foto: BARAN V IT - lemezek A Melódia Hanglemezgyártó Válla­lat évente több mint 200 millió hang. lemezt és kazettát bocsát ki, s most külön programmal készült a VIT-re. Erről Vlagyimir Rizsikov, a Melódia szerkesztője nyilatkozott. — Nem bocsátottunk ki VIT-emblé- más borítójú hanglemezeket, hogy ez­zel ne szűkítsük a választékot. En­nek ellenére vannak olyan lemeze­ink, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a VIT-tel, mint például a Röpülj, galamb! album, melyen a DlVSZ-induló, a Ha világ ifjai... a Zeng a gitársző a folyó fe'ett és a.“ elmúlt VIT-ek más díjnyertes data! szerepelnek. Egy másik lemezen is­mert szovjet dalok — a Moszkva- -parti esték, a Győzelem napja és a Katyusa — szerepelnek külföldi éne­kesek előadásában. Megemlíteném még a Komszomol dalai című dupla albumot és a Moszkvában kötöttünk barátságot című lemezt, amelyek a szovjet ifjúság több nemzedékének é- letét idézik. — A VIT évében a Melódia sok fel. vételt készített az ismertebb szovjet dzsessz-, rock- és népi együttesek dalaiból — folytatta. — A legjobb szerzeményeket az Esztrádparádé, a Népszerű együttesek és a Disco klub sorozatban jelentetjük meg. Ezenkí­vül idén indítottuk el a Pulzus kis­lemez sorozatot. A felvételeket köz­kívánatra, hallgatói javaslatok alap­ján készítjük majd. A komoly zene rajongóinak örömére 300 új lemezzel szolgálhatunk. Jelenleg is kapható az Ismert előadóművészek koncertjei so­rozatból a hamburgi Norddeutscher Rundfunk szimfonikus zenekara, a müncheni Bach-kórus, a Róma Mes­terei Kamarazenekara hanglemeze és más felvételek. Akiket pedig az orosz és szovjet klasszikusok ér­dekelnek, megtalálják hálunk Csaj­kovszkij, Rahmanyjnov, Muszorgszkij, Sztravinszkij és Sosztakovics műveit. A bársonyos hangú Sade Sade. — Kérem, így ejtsék ki: sádé és nem szejd, se nem szád. A siker koronája — ez nevének, a sádé szónak a jelentése nigériai nyelven. A név teljesen fedi a való­ságot, hiszen a nigériai származású, 25 éves bársonyos hangú Sade, Dia­mond Life című albumával minden lehető sikert elért. Egy csapásra. Sade Nigériában született. Édesap­ja nigériai, anyja angol. Négyéves volt, amikor édesanyja elhagyta Ni­gériát, és visszatért két gyermekével Angliába. — Életem nagyobb részét itt éltem le Angliában, de lényem mélyén ott lapul az afrikai egzotikum — jelen­tette ki Sade. Nemrégiben hosszabb idő után fel­kereste édesapjának törzsét valahol Nigéria szívében. Megtalálta és meg­ismerkedett apai nagyanyjával, aki megkérdezte tőle, mivel foglalkozik az életben, ha már ilyen jól él. — Énekelek és táncolok — felelte Sade. — És azon kívül? — kérdezte a nagyanyja. — Mert abból nem le­het megélni. Én egész életemben é- nekeltem és táncoltam, semmi ha­szon fejében. Az még nem mes térség... A nagymama ezúttal tévedett, mert ha valaki olyan jól énekel és táncol, mint Sade, akkor az egészen jó mes­terség. Sade egyébként a Pride an­gol együttes producensének köszön­heti, hogy a show világába lépett. Külleméért szerződtették az együttest kísérő nők színes bőrű, táncoló kóru­sába. Meghallgatása nem valami fé­nyesen sikerült, de mivel már késő volt másik csinos énekesnőt találni, felvették, mondván, majd csak bele­jön lassacskán. Azóta öt év telt el. A producens nem tévedett. Sade belejött. Jobban, mint bárki gondolta volna. (ívj HELY(ZET)-KERESÉS JEGYZETEK SZÍNHÁZI GONDJAINKRÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents