Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-06 / 32. szám

f új ifjúság 4

Egy szem

se veszhet kárba

Kombájnok zenéje hallatszik a Sajó menti Egres dűlőben a 70 hektáros búzatenger felől, négy kombájn reggel kilenctől gyűjti a méhi (Vée- lince) Üj Elet Efsz gabonáját.

— Ezen a parcellán a Valach fajtával próbálkoztunk — mondja Korda István főagronómus, miközben összemorzsol egyet a kalászokból. — Igen, itt a Sajó mentén szikesebb a talaj, ezért gyakran előfordul, hogy a kalászba szorul a szem, nem fA lődik ki, nem duzzad meg, így kevesebb a hektárhozam.

Közben egy E 516-os masina araszoló lassúsággal halad el mellettünk. Két fiatal fiú settenkedik utána, majd az egyik hirtelen mozdulattal egy teknőszerű fatákolmányt dug a gép szalmarázója alá. A két Rásítól, Gyű. Iától és Róberttól megtudom, hogy a szemveszteséget ellenőrzik. A 0,25 négyzetméternyi területű teknőben talált szemek számát néggyel szoroz, va megkapják egy-egy gép szemvesz- teségi százalékát. Az adatokat kombájnonként naponta négyszer-ötször jegyzik be naplójukba, az előírtnál nagyobb szemveszteséggel dolgozó gépek kombájnosait azonnal figyelmeztetik.

— Tibi, á kővetkező forduló után szóljatok Kovács Béláéknak, hogy pár percre álljanak le — szól Kusza Tibornak, a szövetkezet SZISZ-alapszer. vezete elnökének Szalay Gyula, a SZISZ jb titkára.

Ezután rövid, de kedves ünnepségre kerül sor. Az említetteken kívül még Góbis Ferenc és Asztalos Ferenc vehetik át az aratási Versenyben elért eredményeikért á feliratos trikót, a SZISZ járási • bizottságának a- jándékát.

— Tizenegy SZISZ-tagunk dolgozik az aratógépek nyergében, a többiek pedig a műhelyben, a gabona szállításánál vagy az Ifjúsági Fényszóró őrjárataiban segítik az aratást.

—o—

Á bozitai (Buzita) Győzelmes Február Efsz 35 hektáros táblálját lezáró csatorna partján a lekaszált zöldsáv fonnyadt rendjei szénaillatot á- rasztanak.

— Az ott a Jancsi — mutat a távoli dombtetőn kúszó kék-fehér kom. bájn irányába Vladimír Kovalanéík, a szövetkezet SZISZ-alapszervezetének alelnöke. — Ö és Igor Ko§a azok, akik már több évben dicsőséget szereztek a szövetkezet fiataljainak. Pri. bisan János, az országos ZENIT verseny „ifjú mezőgépjavítók“ kategóriájának győztese, Igor Kosa pedig az elmúlt két évben az aratási verseny legjobbjának bizonyult kerületi méretben. Pribisan Jánossal ismerősként üdvözöljük egymást.

— Ügy hallottam, közben anyag- beszerző lettél, hogy kerülsz mégis ide?

— Nekem a nyár az aratással rokon fogalom. Bármelyik részlegen dolgoznék is. ebből a csúcsmunkából nem maradnék ki, mert a szívemhez nőtt, szeretem. Most úgynevezett, vál- tőember vagyok, vagyis három kombájnon négyen vagyunk. Én mindhárom kombájnon váltom a kollégáimat, ha arra szükség van. Ha meg elromlik a gép, segítek a hiba eltávolításában. Igényes és megterhelő munka, de ez ideig bírom erővel.

Közben megkér, tartsak vele, hiszen a kombájnon is beszélgethetünk, a munka meg nem tűr halasztást. Teljesen más innen a látvány. Az enyhe szellőben ringó kalásztenger gyönyörű.

— A tarlómagasságra, a sziták és a ventillátor beállítására ügyelni kell

— mondja Jancsi. — Naponta 12—13

hektárt hagyok magam mögött, és már huszadik napja aratok, mert másfél hetet a magyarországi jász- fényszarui termelőszövetkezetben töl. töttünk el. Itt 260 hektárt vágott le a bozitai aratócsoport, és mintegy 110 tonnát csépeltünk ki.

Beszélgetésünket tülkölés zavarja meg. — Mennem kell Igornak segíteni — mutat a közelben veszteglő kombájn felé. Mikorra én is odaérek, már ki van cserélve az eltört tárcsa.

Igorról tudom, hogy tavaly 650 hek. tárról gyűjtötte be a termést, és ösz- szesítésben a Közép-szlovákiai kerületben az aratási verseny legjobbjának bizonyult.

— Most sem szeretnék szégyent vallani, és titkon remélem, sikerül megismételnem a tavalyi eredményt. Ez idén ez az első meghibásodásom, de mint látod, tizenöt percnél többet nem veszítettem, ezt persze barátomnak, Jancsinak is köszönhetem — mondja Igor.

A gép újra beáll a táblába, és duruzsolva folytatja a munkát. Itt Bo- zita határában, ha minden jól megy, még tíz napig.

Polgári László

[a szerző felv»)

Szalay Gyula, a SZISZ jb titkára gratulál a szövetkezet két fiatal kom- bájnosának, Kovács Bélának és Asztalos Ferencnek. Baloldalt a szövetke. zet SZISZ-elnöke, Kusza Tibor.

Benyus András mérnök, ágazatvezető

A

zt mondták, ha barackszüretet akarok látni, akkor menjek Kö- bölkútra (Gbelce). Tavaly rekordtermésük volt gyümölcsből. — Milyen termést takarítanak be az i- dén, ez után a rendkívüli tél után? — kérdezem Benyus András kertész- mérnöktől.

. — Mielőtt idejöttem, sokat hallót, tanj a köbölkúti szövetkezetről és híres gyümölcsöséről, persze, akkor a- zért még nem sejtettem, hogy menynyi gond és'probléma adódik maid. Látszott és még mindig látszik rajta. hogy másfél-két évig gazdátlan volt a kert. De más gondok is vannak. Itt van például a sárgabarack. Kicsit sűrűbben ültették a fákat a kelleténél, így gépekkel sem lehet rendesen bejárni, és a szedést is nehéz lebonyolítani. Szinte áll a levegő a fák között, megszorul a szedők

— Jaj, hát épp most kell jönni látogatóba, mérnök elvtárs? — kérdezi Fekete Magdolna, a nádfonó csoport vezetője. — Tudja, hogy nekünk í- lyenkor már nincs maradásunk. Várnak a gyerekek, a konyha, a kert... — mondja, s Bordács Margit, .Bitter Anna, Iván Anna, Tóth Teréz, Mogyorósi Ilona, Kiss Anna, Babszky Katalin, Hajda Katalin és Sztankó Mária már menne is, hiszen itt a domboldalon megszorul a nap heve, hogy szinte lélegzethez sem jutunk.

Ez a szövetkézét nádcsoportja. Ők mindig „szezonban“ dolgoznak. Télen a nádat kell gyorsan betakarítani, ilyenkor meg előbb a meggyet, majd a sárgabarackot meg az ősziba. rackot, utána az almát és a szőlőt kell leszüretelni. Az idő pedig mindig sürgeti őket. Néhány nappal ezelőtt még nem lehetett hozzányúlni

BARACK, ALMA, SZŐLŐ

Bircsák János, a leendő vincellér

feje felett. Bár az elődeim nagyon értettek a gyümölcshöz, nem volt a szövetkezetnek egységes gazdálkodási koncepciója, úgyhogy egy szétszórt kertet örököltem, amelyet kezelni is nagyon nehéz. A legkirívóbb példa az a hat hektár dió, amely három falu között van. A hat hektárra nem érdemes őröket állítani, és mire az alma- és szőlőszüret után kijutunk a diósba, van is meg nincs Is valami a fák alatt... — mondja a fiatal kertészeti mérnök, és hogy mennyire i- gaza van, Iátotm a barackfák között. A föld sárgállik a baracktól.

Az asszonyok szorgalmasak, de a- hogy pihegnek, kapkodják a levegőt, szinte cscda, hogy még ennyit is ősz, sze tudnak szedni. Ha tehetik, reggel korábban jönnek, és délután már inkább igyekeznek haza, de ahol végigmennek, mint a tenyér, olyan tiszta a talaj. •- ----a barackhoz, most meg sárgállik a föld a fák alatt.

Benkó Ferenc vagy tizenöt évvel ezelőtt végzett a Pieäfanyi Mezőgazdasági Szakiskolában. Éveken keresztül az érsekújvári (Nővé Zámky) városi parkokat gondozta, másfél évvel ezelőtt átjött a köbölkúti szövetkezetbe. Igaz ugyan, hogy most utaznia kell, de még így is megérte.

— Itt megbízhatók az emberekben, és mindenki készséges. Mindenki, a Legidősebb, de a legfiatalabb is sajátjának tartja ezt a kertet.

— Az idén, mint mondják, nem a legjobb a termés.

— Ez is jó valamire. Amellett, hogy kevesebb a gond, tervezhetünk nyugodtan és a sajátunkra is több idő jut.

i— Van saját kertje is talán?.

— Hát milyen kertész, akinek nincs kertje?!

peszélgetésünket Bircsák János fia. tál szőlész, a Karvai (Kravany nad Dunajom) Mezőgazdasági Középfokú Szaktanintőzet végzős növendéke hallgatja. A szövetkezet ösztöndíjasaként végezte az iskolát, bejárta majdnem minden részlegét, és nemsokára ő is csoportvezetővé lép elő. Annak idején, amikor a szövetkezet felkínálta neki az ösztöndíjat, megállapodtak, hogy az iskola befejezése után előbb megismerkedik a szövetkezettel, majd a végzettségének megfelelő beosztást kap. A helyek pedig már várják. Vapnak olyan rész. legek, ahol nyugdíjba mentek a vezetők, máshol pedig most készülnek, úgyhogy az őrségváltás kellő pillanatban történik, hiszen a vincellérek, Kelemen János és mások épp abban a korban vannak, amikor már jólesik egy kicsit pihenni.

— Tudja, épp most gondolkozunk azon, mi mindent kellene megcsinál, nunk ahhoz, hogy még jobb legyen a gyümölcsösünk — mondja a jövővel kapcsolatban Benyus András mér. nők. — Itt lehet látni, nagyon sok rész állta a fagyokat, tehát jó fajtát jő helyre telepítettek, de vannak részlegek, amelyek már elöregedtek, nagyon nehéz gazdálkodni rajtuk. Aztán megvédeni is nehéz úgy, hogy a- mikor felújítjuk a gyümölcsösünket, egyúttal tömöríteni is fogjuk. Ésszerűbben kell gazdálkodnunk, ha azt akarjuk, hogy megfeleljünk az idő követelményeinek. Ez pedig nem lesz könnyű feladat. További feladatok elé állít majd mindnyájunkat, de az igyekvő emberekkel ezeket a felada. tokát is 'meg tudjuk majd oldani — mondja búcsúzáskor, s én hitelt adok a szavainak, hiszen látom, érti feladatát, tudja, mi a kötelessége, tud az emberekkel beszélni, és szereti, nagyon is szereti a munkáját.

Németh István

Még rágoadolni is rossz

Hatalmas csörömpölés zavarta meg a délutáni csendet; ^néhány perccel ezután a szomszédasszony jelenik meg az ajtóban és megkér, hogy telefonáljak a mentőkért, mert a közeli kanyarban közúti baleset történt. Amíg az ügyelet számát tárcsázom, a szomszédasszony elmondja, mit látott.

— A sofőr nem bírja mozdítani d jobb kezét, rajta kívül még három kisgyerek van a kocsiban. Szegények csak sírnak, biztosan az i- jedségtől. Azt hiszem, nekik nem történt komolyabb bajuk.

Az ügyeletén nem veszik fel a telefont. Öt perc múlva egy fáradt női. hang jelentkezik. Elmondom mi történt.

— Komoly az eset? — kérdezi.-*• Állítólag a sofőr nem tudja mozdítani a jobb kezét, és gyerekek is vannak az autóban.

— Hogyhogy állítólag? Hát maga nem látta a balesetet?

— Nem, csak engem kértek meg, hogy telefonáljak.

— Na jól van. Mi a neve?

Megmondom.

— A személyazonossági száma?

Erre már megkérdezem, miért érdekli az én személyazonossági igazolványom száma, amikor baleset történt és a sérültek várják az orvost. Éppen az én személyazonossági igazolványom''száma érdekli őt, a- mikOr én' csak bejelentettem a karambolt abban a reményben, hogy mihamarabb kiküldi a mentőt.

— Ez azért fontos, hogy nehogy valaki beugrasson bennünket. Mindenféle ember van. Könnyen lehet, hogy valaki kihívja az or vast, az kimegy és kiderül, hogy se beteg, se karambol, az illető meg jót nevet.

Lehet, hogy szegényes a fantáziám, de nem tudok elképzelni olyan embert, aki merő heccből kihívja az ü- gyeletes baleseti orvost. Különben is, hogyan tudja ellenőrizni, hogy helyes számot diktálok-e be, vagy e- lőször leellenőrzi tényleg jó számot mondtam-e és utána visszahív, hogy most már küldi a mentőt. És ha o- lyan ember hív, akinek nincs kéznél a személyazonossági igazolványa? Nem tudom, mit tesz ilyenkor a diszpécser, nem is akartam megkérdezni. Inkább bediktáltam a kért számot, a hölgy a vonal másik végén újból megkérdezte, hol is történt pontosan a baleset, majd megígérte, hogy küldi a mentőt.

A baleset helyszínén rengeteg az ember. A sofőr nagyon fájdítja a jobb kezét. A három gyerek közül a legidősebb tíz, a legfiatalabb úgy öt év körüli lehet, Már a rendőrség is kint van. Van aki kötszerrel szaladgál, mások vizet hoznak a gyerekeknek. Mindenki szeretne hasznos lenni. Csak az, akire az ilyen esetekben a legnagyobb szükség van. az orvos hiányzik. Még jó fél órát várakozunk, amikor végre feltűnik a mentőautó. A sofőrt röntgenre vi- sz'k, a gyerekek nyugtató injekciót kapnak. Nem volt komolyabb következménye, hogy késett a mentő.

De mi lett volna, ha...

Még rágondolni is rossz.

Kamoncza Márta

Y

Pribisan János a kaszák működését ellenőrzi.