Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-06 / 32. szám

új ifjúság 2 KOMMENTÁRUNK KEDVEZŐ FEJLŐDÉS Amikor az év elején az erős fagyok ked­vezőtlenül befolyásolták a tervteljesitést, nemcsak az építőiparban, hanem a közle­kedésben és az iparban is aggályaink vol­tak, hogy ez nem befolyásolja-e egész évi eredményeinket. A statisztikai hivatal je­lentése szerint az első félév folyamán a termelésben pótoltuk a kieséseket. Ehhez nagymértékben hozzájárult a párt-, az ál­lami, a szakszervezeti és a gazdasági szer­vek irányitó és szervező munkája, amelyet a dolgozók kezdeményezése is támogatott. Az említett statisztikai jelentésből kide­rül az is, hogy 1984. év első feléhez ha­sonlítva az idén két munkanappal kevesebb volt. Ennek ellenére a nemzeti jövedelem növekedése megközelftette a tervezett szin. tét. Az ipari termelés a tavalyihoz viszo­nyítva 2,8 százalékkal nőtt, miközben az átlagos napi termelés növekedésének üte­me gyorsabb volt a tervezettnél. Az építő­iparban a tervezettnél valamivel kevesebb munkát végeztek el, de a napi átlagos ter­melésre átszámítva az építőipari termelés növekedése is összhangban van a tervvel. Nehézségek merültek fel az exportterv teljesítéseben. Különösen a tőkésországok­ba irányuló forgalom nem érte el 1984. év első felének szintjét. A szocialista orszá­gokkal jól alakult a külkereskedelmi for­galom, mert az elmúlt év azonos időszaká­hoz viszonyítva 4,7 %-kal volt nagyobb. Elmélyült a szakosodás és a kooperáció a KGST országokkal, főleg a Szovjetunióval. Az első félévben az anyagi termelésben elért eredmények hozzájárultak az életszín­vonal javításához, a lakosság létbiztonsá­gának szilárdításához. A népgazdaság fej­lesztése teljes foglalkoztatottság mellett valósult meg. A lakosság pénzbevételei is növekedtek, mégpedig 3,1 °/»-kal. A nép­gazdaság szocialista szektorában az elmúlt félévben az átlagbér 2816 Kés volt, am| 1.3 °/o-kal több, mint 1984-ben. A javuló életszínvonal bizonyítja, hogy a lakosság megtakarított pénze fél év alatt 12,1 mil­liárd koronával nőtt, a bankbetét-állomány 210.3 milliárd korona volt. 1983. január 1-én több intézkedés lépett érvénybe a szociális ellátásban, növekedtek a szociális juttatások. Az életszínvonal emeléséhez hozzájárul a szolgáltatások területén kitűzött tervek megvalósítása is. Gj szolgáltatásokat vezet­tek be, a nyitvatartási idő is jobban megfelel a lakosság igényeinek. Ugyanakkor tovább­ra is problémák merülnek fel a lakáskar­bantartásban, de más szolgáltatások minő­ségében is. A jó eredmények mellett vannak hiányos, ságok is, itt elsősorban a termelési költ­ségek alakulására gondolunk, és a termé­kek egy része nem éri el a szükséges mu­tatókat. A gazdaság intenzifikálása és ha­tékonyságának növekedése nem a terv sze­rint alakult és nem értük el a kívánatos gazdaságosságot. A jelentés megállapítja, hogy az illetékes szervezetek nem készül­tek fel egyformán arra, hogy idejében és hatékonyan reagáljanak a felmerülő prob­lémákra. Ezt tanúsítja az is, hogy a terv teljesítése nem volt egyenletes. Megállapították azt is, hogy az év máso­dik felében lényegesen gyorsabban kell al­kalmazni a tudományos műszaki fejlesztés eredményeit, következetesebben kell csök­kenteni a termelés alapanyag, és energia- igényességét, a termelési költségeket, és javítani kell a termékek minőségét is. STRASSER GYÖRGY A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgo­zó Üzem dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) gyárában a napokban jobban odafigyeltek a tv-híradó adásaira, a moszkvai VIT-ről szóló tudósításokra, mint máskor. Az élénk érdeklődés oka, hogy a fesztiváli küldöttek között van a gyár egyik alkalmazottja, Erős Zsu­zsa. titkon remélték, hogy hátha feltű­nik egy pillanatra a képernyőn, vagy megjelenik a neve az újságokban. — Ha valaki, akkor Zsuzsa valóban megérdemelte, hogy a csehszlovák fia­talokat képviselje a fesztiválon — ezt a sommás tájékoztatást kaptam Takács Máriától, a csomagoló művezetőjétől. — Ügyes, szorgalmas és a tíztagú, ezüst­fokozatú ifjúsági szocialista munkabri­gád vezetője és egyben a lelke. Közéleti munkát is vállal, a 66 tagú SZISZ-alap- szervezet egyik legélénkebb tagja, aki minden munkát készségesen vállal, kez­deményez. Foglalkozására nézve minőségi ellen­őr. A szakmát a gyár cíferi szaktanin­tézetében tanulta ki. Szigorú és követ­kezetes. A többiekkel együtt nyilván ő is hozzájárul, hogy a gyár termékeire aránylag kevés a panasz. Pedig jelen­tős mennyiséget exportálnak is, legtöb­bet az NDK-ba, és a mai fogyasztó meg­lehetősen kényes. Jól megnézi, miért adja ki a pénzét. ZSUZSA, a brigád lelke Zsuzsa szerény lány. Szabódik, ami­kor azt kérdezem tőle, hogy tulajdon­képpen mivel érdemelte ki a moszkvai kiküldetést. — Nem is tudom. Engem is megle­pett. Akik azonban ismerik, azokat nem lepte meg; mert ahogy a művezetőnője mondta, ő a szocialista munkabrigád lelke. A brigád a legjobb úton halad, hogy elnyerje az aranyfokozatot. A ter­vet rendszeresen teljesítik, a minőségi osztályozást és a csomagolást példásan elvégzik, pádig naponta 26—28 tonna pecsenyecsirkét dolgoznak fel, ami 26 —28 ezer szárnyast jelent. •— Mindig is szerettem közösségben mozogni — vallja magáról a fiatal bri­gádvezetőnő. — Már az iskolában be­kapcsolódtam az ifjúsági szövetség mun­kájába, és itt is igyekszem a tőlem tel­hetőt megtenni. Nem is értem, hogy so­kan mit csinálnak a szabad idejükben. Üresnek érezném az életem, ha csak otthon ülnék. Már javában készült a „nagy útra“. Természetesen a moszkvai fesztiválra terelődött a szó. — Nagyon megörültem, hogy ott le­hetek a világ ifjúságának nagyszabású fesztiválján. Remélem, hogy sok ország népének fiaival, leányaival ismerked­hetek meg, rengeteg élményben lesz ré­szem. A rengeteg élményre már a brigád­ja tagjai is türelmetlenül várnak. Lesz ám a gyárban élménybeszámoló. PALÁGYI LAJOS A szerző felvétele Több mint százezer korona A galáhtai járás SZISZ- -tagjai figyelmüket elsősor. ban a munka termelékeny­ségének a növelésére, a tu­domány és technika vívmá. nyainak a termelésbe történő gyorsabb be­vezetésére, a tüzelővel, nyersanyagokkal, e. nergiával stb. való jobb gazdálkodásra és a választási program teljesítésére fordítot­ták. A járás fiataljai az elmúlt évben 259 újí­tási javaslatot nyújtottak be, amelyekből /141 javaslatot már meg is valósítottak 4 453 838 korona gazdasági haszonnal. A racionalizációs intézkedések bevezetésével a nyersanyagokon 1 941 640 koronát, s a tüzelőanyagokon és energián további 1 803 751 koronát megtakarítottak. A fiata­lok aktív munkát fejtettek ki a társadalmi munka minden területén. A termelés ős a mezőgazdaság megsegítésére 344 855 órát és további 411 640 órát pedig a választási prog­ram teljesítésében dolgoztak le. A másod­lagos nyersanyagok gyűjtéséből is aktívan kivették részüket. Nem kevesebb mint 1038 tonna vashulladékot, 431 tonna papírt és 33,8 tonna gyógynövényt gyűjtöttek be. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és a Világifjúsági Találkozó tiszteletére a 334 SZISZ-alapszervezet 9875 tagja és az 58 pionírszervezet 18 382 tagja értékes köte­lezettségvállalásokat fogadott el. Többek között vállalták, hogy a termelésben és a mezőgazdasági munkákban 137 550, a vá­lasztási program teljesítésében 128 866 órát dolgoznak le társadalmi munkában, 240 ú- jítási javaslatot nyújtanak be, 1 553 481 ko. róna értékű nyersanyagot és 1171148 koro. na értékű tüzelőt és energiát takarítanak meg. Továbbá 4721 fát és bokrot ültetnek ki, 2225 hektár gabonát és takarmányt vesz­nek szocialista gondozásba és a Szolidari­tási Alaphoz 102 256 koronával járulnak hozzá. Oláh Gyula mérnök A Nagykürtösi (Vel'ky Krtíg) járás legnagyobb taglétszámú üzemi ifjú­sági szervezete a nagykürtösi Dolina Bánya konszernvállalatnál található. Nemrégiben ezek a bányászfiatalok kapták a SZISZ járási bizottságának vándorzászlaját az ifjúsági szervezet, ben végzett munkájukért. Stefan Zemcák, a Dolina Bánya SZISZ üze­mi bizottságának elnöke beszél. — Elöljáróban hadd mondjam e:, hogy a 341 SZISZ-tag hét alapszer­vezetben tevékenykedik. A vándor­zászlót minden bizonnyal azért kap­tuk, hogy tavaly a védnökségünk alá tartozó Bussai (Buäince) Efsz-ben 1832 óra társadalmi munkát végez­tünk, továbbá összegyűjtöttünk 95 tonna fémhulladékot, benyújtottunk 43 újítási javaslatot, 42 önkéntes vér. adót tartunk nyilván, és a sportban is igyekszünk jó eredményeket elér­ni. — A felsorolás minden bizonnyal még nem teljes. Így van? — Igen, valóban így van. A fiata­lok munkahelyi aktivit|sa is példás. Jozef Kortyé nevéhez két rekord fű­ződik, Ivan Hanus, Köböl Róbert és Ján Kyzek egyet-egyet állított fel. E- gyébként hét ifjúsági munkaközössé­günk van, és továbbiak megalakítá­sára törekszünk. A Koryä — Köböl —1 Hanus kollektíva szép példát mutat a pionírok felett vállalt patronálás- b^n. Újságként említhetem, hogy ép­• pen nemrégiben írtuk alá Salgótar­jánban a Nógrád megyei Szénbányák KISZ-szervezetével a kölcsönös e- gyüttmüködésről szóló szerződést. — Mivel köszöntötték a bányász­fiatalok a felszabadulás 40. évfordu­lóját és a XII. VIT-et? — Rekordmozgalommal reagáltunk ezekre a jelentős eseményekre. Je­lenleg éppen Ján Kyzek kollektívája fogott 40 napos rekordba, amit úgy kell érteni, hogy 40 nap alatt állíta­nak fel szénfejtési. rekordot. A fesz­tivál szolidaritási alapjára szerveze­tünk már átutalt 8000 koronát, ebből Köböl Róbert közössége kettő és fél­ezer koronát ajánlott fel. Jozef Kor­tyét pedig az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehet a VIT-en. — Gondok, problémák vannak-e? — Nos, ezekből is van elég. A há­rom műszakban folyó munka miatt nehezen tudjuk összeegyeztetni az e. gyes rendezvények, összejövetelek időpontját. Sokszor úgy segítünk e- zen, hogy szombat dálútánra vagy va­sárnapra tesszük az akciókat. Nagy gondban vagyunk az ifjúsági klubbal, mert beázik. A III. fejtőrészlegen dol­gozó fiúk azonban megígérték az évzáró taggyűlésen, hogy társadalmi munkában kijavítják a hibát. Bodzsár Gyula Tíz év telt el azóta, hogy 1975. augusztus 1-én harminchárom európai állam, továbbá az Amerikai Egyesült Államok és Kanada vezető képviselői Helsinkiben' aláírták az európai biztonsági és együttműködési érte­kezlet Záróokmányát. Ebből az alkalomból találkoztak az aláíró országok külügymi­niszterei. hogy megoldásokat keressenek az európai együttműködés további útjaira vo­natkozóan. Mint azt hazánk külügyminisz­tere, Bohuslav Chfioupek megállapította, a Záróokmány ma is érvényes, néha nyuga­ton sokan szeretnék megnyirbálni vagy ad acta tenni. Európa politikai, gazdasági tu­dományos és kulturális élete — mint azt külügyminiszterünk mondotta — sok vonat, kozásban éppen ehhez a dokumentumhoz igazodik. A népeket ma leginkább nyugtalanító gond, hogyan őrizhető meg a béke, miként hárítható el a termonukleáris katasztrófa. Nemzetközi területen nincs ennél fontosabb feladat. Csehszlovákia a szocialista orszá­gokkal együtt minden szükségeset megtesz, hogy az európai biztonság és együttműkö­dés folyamata visszafordíthatatlan legyen, és hatékonyan hozzájáruljon a népek tar­tós békéjének és biztonságának szavatolá­sához. A csehszlovák külpolitika tartósan a béke megszilárdítására, a feszültség enyhí­tésére, a fegyverkezés megállítására és az egyenjogú nemzetközi együttműködésre orientálódik. Mint azt külügyminiszterünk is megállapította, ez az irányvétel rendkí­vüli jelentőségű főleg most, amikor a leg. reakciósabb imperialista körök konfrontá- ciós militarista politikája következtében a nemzetközi helyzet továbbra is aggasztó. Az imperialista hatalmak nem akarják figyelembe venni, hogy az ötvenes években kialakult a két világrendszer, amely a mai nemzetközi viszonyok tengelyét képezi. Ez. zel új helyzet állott elő. A kapitalizmus többé nem az egyetlen és egyedül uralkodó társadalmi, gazdasági, politikai és katonai erő a világon. A két erő, a fejlett tőkés világ és a szocialista közösség országai kö­zött az 1970-es évek elején létrejött a lé­nyegi katonai erőegyensúly. Ez objektíve korlátozza a mai fejlett tőkésvilág mozgás, terét, a korlátlan vagy majdnem korlátlan világpolitikai és világgazdasági hegemóniát, amely tőkés jellegéből egyébként szükség­szerűen következne. A fejlett tőkésvilág, különösen az Egyesült Államok konzervatív körei ezt nehezen veszik tudomásul. Példa erre a Reagan-kormányzat „biztonságpoli­tikájának“ az a magva, hogy az Egyesült Államoknak katonailag minden tekintetben erősebbnek kell lennie, mint a Szovjetunió. Ez a felfogás nemcsak azért tudományta­lan, igazságtalan és veszélyes, mert szov­jetellenes, hanem azért is, mert a bizton­ságot egyfelől nem az érdekek kölcsönös elismerésére építik, hanem diktálni akarja a biztonság belső feltételeit is. Az erő pozí­ciójából akar békét, biztonságot teremteni, amely épp labilissá tenné a biztonsági hely. zetet, és a szocialista országok számára el­fogadhatatlan. Tíz évvel ezelőtt a Helsinki Záróokmány elfogadása megmutatta, hogy lehetséges Kelet és Nyugat békés kapcsolatainak fej­lesztése. Az együttműködés egész Európa számára hasznot hozott. Olyan folyamat kezdődött, amelynek keretében a részt ve­vő államok kapcsolatai és együttműködése politikai-gazdasági, kereskedelmi, tudomá­nyos és kulturális területen egyaránt meg­hatványozódott. A Szovjetunió, Csehszlová­kia és a többi szocialista ország ebben az időszakban is számos fontos konstruktív javaslatot tett, amelyek célja a nemzetközi helyzet egészségesebbé tétele és az álla­mok közötti bizalom megújítása. Ezekben a napokban a moszkvai V1T megnyitóján mondotta Mihail Gorbacsov elvtárs: „Fel. adatunknak tartjuk a lázas fegyverkezés megszüntetését, és nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is síkraszállunk a nukleáris fegyverek problémájának legradikálisabb megoldásáért, vagyis teljes betiltásukért és felszámolásukért.“ Ezzel a Szovjetunió és a szocialista országok arra törekszenek, hogy az emberiség anyagi és szellemi for­rásai ne pusztító eszközök létrehozására, hanem a gazdasági fejlődésre, a békére összpontosuljanak. S. T, HELSINKI TÍZ ÉV UTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents