Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-16 / 29. szám
Kultúrával a VIT-re Á világifjúsági és diák- találkozók fontos kulturális eseménynek is számítanak. Az egyes országok küldöttségeinek szerves részét képezi a művészeti küldöttség, amelynek kiválasztásakor két lényeges szempontot tartanak szem előtt: a magas művészi teljesítményt, és hogy a művész fiatal legyen. Minden ország művészetének amolyan keresztmetszetét kívánja bemutatni a világifjúsági találkozón, a VIT kulturális delegációjába bekerülni kitüntetésnek számít. Vajon kik képviselik idén ifjúságunk kultúráját a moszkvai VIT-en? Öt művészeti csóport: a Lúcnica népművészeti együttes, a Presovcatá gyermekkórus, az Elán pop-zenekar, a Prágai Kamarabalett, Valamint Michal David és zenekara. Ezenkívül bárom szólista: Peter Nagy énékes (a képen), Václav Neckár énekes, valamint Marián Lapsansky zongoraművész. Sok sikert kívánunk a szerep lésükhöz a világ ifjúságának e nagy találkozóján. i—hr—: ARATUNK A békés esztendők negyvenedik aratását végzik országszerte. Az ember figyelme a gép hangjára összpontosul, mely begyűjti a gabonaféléket. Ezeknek a népgazdasági jelentősége pedig egyre inkább növekszik. A szakemberek már hetekkel ezelőtt jó termésről beszéltek, de hogy a magtárak ... is megteljenek, szükséges, hogy szín-' vonalasán és idejében végezzük el az aratást. Napjaink korparancsa a szemveszteség nélküli betakarítás. Mint minden évben, idén is számítunk a. fiatalok kezdeményezésére a rendelkezésre álló források jobb kihasználásában. > MMBRi Az idén a szokottnál korábban, jfl- __ tins 18 -21 e között kerül sor a Ma- “ gas Tátrában a Rysy-csúcs megmászásával egybekötött nemzetközi if- p'f? jásági latalknzóra. A sietség oka, hogy egy héttel később megkezdődik Moszkvában a XII. Világitjúsági és ' Diáktalálkozó, és a tátrai összejövetel a csehszlovák fesztivál! előkészület kicsprsosoriása lesz. A körülmények csodálatos egybeesése, bogy huszonnyolc évve] ezelőtt, 1357 júliusában éppen az első moszkvai fesztivál idején vállalkozott háromszáz tátrai fiatal arra, hogy megmássza a Kysy csúcsál, s onnan küldjenek üdvözletei Moszkvába, a VII. VIT résztvevőinek. E csúcsra az utat 1913 ben a proletariátus nagy vezére, Vlagyimir lljics Lenin is megtette. Azóta a Rysy túra ifjúsági szövetségünk egyik legnagyobb rendezvényévé lépett elő. Az idei, XXIX. évfolyamról nyilatkozott Marián Párkányi la képen), a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára. ’*■* „Ifjúságunk a Rysy-csúcs megmászásával, azzal, hogy kegyelettel adózik Lenin emlékének a 2499 méter magasságban található emléktábla előtt, tanúbizonyságot tesz arról, hogy Lenin forradalmi örökségét magáénak vallja. Kttlönös jelentőséget kölcsönöz az idei lalálkozónak az, hogy közvetlenül a moszkvai fesztivál előtt tartjuk, ezért egyik érdekessége lesz, hogy a csúA VIT jegyében találkozunk a Rysyn csőn hangzik el a csehszlovák küldöttség VIT-esküje, és a küldöttek túlnyomó része jelen lesz rajta. Az utóbbi években bevált szokás szerint az idei találkozónak Is ötezer résztvevője jesz, az ország legjobb SZISZ-tag- jal. Közülük naponta mintegy ötszázan Jutnak tel a csúcsra. A találkozó első napján, tehát génieken a CSKP, KB küldöttsége is megteszi az utat a csúcsra, és megkoszorúzza az emléktáblát. Estefelé a CSKP KB és a SZISZ KB küldöttségének részvételével nagyszabású béketüntelés lesz az Euro- camp térségében, a résztvevők, táborhelyén. Mindhárom nap baráti beszélgetések, sportversenyek egész sora tölti ki a résztvevők Idejét. Ezenkívül naponta ötszázan tisztogatják majd a Magas-Tatra ösvényeit. A résztvevőket gazdag kulturális műsor is ‘várja. Ez azonban attól Is függ, hogy mikor indul a csehszlovák művészeti képviselet felszerelését szállító vonat Moszkvába. Ha a tátrai találkozó után, akkor láthatjuk majd Peter Nagy és az Indigo, az Elán-együttes vagy a LúCnica műsorát. A Rysy-túrával egybekötött nemzetközi Ifjúsági találkozó mindenképpen nagy élményt tgér és a cseliszl >vák Ifjúság fesztivált elő készületeinek egyik legnagyobb megnyilvánulása lesz, Ipalágyi).