Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-25 / 26. szám
I Értesítjük műfordítói pályázatunk Gulyás János versei ÉL résztvevőit, hogy mivel a bíráló bizottság a beérkezett pályaművek elbírálását lapzártáig még nem fejezte be, a pályázat eredményeit rovatunk következő, júliusi számában hozzuk nyilvánosságra. KULCSÁR TIBOR ROVATA Hulala Ottilia Kinyújtotta a karját és nézte, a tű hogyan hatol be a kidülledt érbe. Számoljon! szólt az altatóorvos. >—■ Egy, kettő, három... Sokáig erőltette a számolást, jól emlékezik rá. Már jóval tíz fölött járt, nem akarta megadni magát, valami különös dacból. És emlékszik jól arra a mély zuhanásra, igen, a zuhanáshoz hasonlítja azt a hirtelen kábulatot, a- mely mint egy halálos döfés, a fáradtságtól mámoros perc, a lélek könnyed eleresztése volt. 'Ahogy néha-néha felbukkan emlékezetében a zuhanás utolsó pillanata, úgy érzi, szép volt, csodás volt a kábult megsemmisülés. Bezárni az ajtót a hátunk mögött, és nincs semmi, nem is volt és nem Is lesz. Szép volt, gondolatban újra és újra megragadja, az érzéseivel, nem, nem az eszével. S most az ébredés. Borzasztó volt. Mintha óriási mesz- szeségből tért volna meg, az ismeretlen semmiből az ismeretlen valahová. Minden olyan cseppfolyós, olyan ködös volt. A lég nehéz és zavaros. A lélek nehezen ébredt. Az első pillanatok kedvesek voltak, jók voltak. Érezte, hogy létezik, de nem tudta, jó volt ez a tudatlanság. Látni, de nem tudatosítani, hogy látsz. Csak formák, ködös formák, és nem érdekel, hogy mi vesz körül. Beszélt, valami mozgó tárgyra nézett, aztán felült és rámutatott az ujjúval •— az micsoda? Később, amikor már a képek, a fények és a tények összeálltak, amikor a tudat felébredt, és a széthullott minden, a ködös valótlanság, a cseppfolyós vagy gáz- halmazállapotú maszatos világ kemény tényékké vált, minden a helyére került, és megfogható, elfordíthatatlan valósággá állt ösz- sze, visszaemlékezett erre az ébredésre, s nevetséges volt neki, hogy az, akire akkor rámutatott, nem tárgy, hanem ember volt. Igen, azok a pillanatok még szépek voltak, amikor még nem tudta nevén nevezni a dolgokat. Olyan könnyű most, mindent tehet, valami mámoros könnyedséget és felelőtlenséget érzett. Majd hirtelen érzékelni kezdte az időt. Nem azt, hogy rohan, hanem valami különös dolgot. Jöttek újabb és újabb A MŰTÉT pillanatok, ezekre a pillanatokra jól emlékszik, olyan érzés volt ez, mintha a fejében valami mozdult volna. A tudat rándult egyet, és valamihez hirtelen közeledni kezdett. Kezdetben, az ébredés első szakaszában fájdalmatlanok voltak és ritkák, majd mind gyakoribbak és fájdalmasabbak. Valami keményhez, valami állóképhez, a tényékhez, a tiszta tényékhez mind gyorsabban és gyorsabban közeledett. Nem zuhanva, valahogy ennek a fordítottja volt ez az érzés. Fékezni! Sírni kezdett, majd kiabálni. Nem, nem akarok felébredni. Jó volt ott. Nem akarok semmit sem tudni. Hagyjatok aludni! Talán mindezt kimondta, de ha nem is, ott volt ez a kívánság kétségbeesett sírásában, kinyújtott karjában, amelyet maga előtt tartott. Hol van az a rokonszenves orvos, az a szép férfi? Adjatok még olyan jót! Aludni akarok. Jó volt ott. Nem akarok semmit sem tudni, nem akarom tudni, hogy ki vagyok, nem akarom tudni, hogy éltem. Igen, a lényeg ez volt. A kétségbeesett sírás, a kinyújtott kar, a lélek a nemlétet kívánta. Nem akarom tudni, hogy ki vagyok, nem akarom tudni, hogy éltem. Már mindent csendben elfelejtettem, nem ismerek itt senkit, semmit, minek hoztatok ide vissza?, Fékezett, de azok a bizonyos pillanatok mind sűrűbben és sűrűbben jelentkeztek. És fokozatosan eszébe jutott minden. Igen, rá kellett ébrednie, hogy kicsoda, hogy él és élnie kell. Borzasztó volt. A tudat rohamos ébredése mint egy kegyetlen kínzóeszköz vágta, igen, vágta a leikéhez, az eszéhez a valóságot, megrázva egész lényét. Tiltakozott. Nem, nem akarok tudni semmit. Vigyetek oda vissza! Lecsillapodott. Erősen érzékelni kezdte a testi fájdalmat. Azok a bizonyos pillanatok ismét ritkábban törtek rá. De hovatovább minden keményebb, biztosabb lett, és az ész mint egy kegyetlen parancsnok, elcsitította a tudatalattit. Az érzések negatív életérzések voltak ugyan, de már teljesen elhagyták a nemlét szféráját. Megadta magát. Az ész, a tudat, az élet, a lenni kell gondolatát parancsolták. Es fokozatosan elfogadta újra önmagát, az életét, az életet, a világot, a kemény, tiszta tényeket. Háborgók ellened és ámulatba ejt vélt erőtlenséged. Szeretkezéseink gyerekkora sem volt hiány okkal-tűzdeltebb mint félelemből kiáradt szerelmünk a beszakadó partjaival. Múló odaadásunkért és múló egymásba kapaszkodásunkért már büntetést sem érdemiünk, csak ha kivirradunk: megszállottjai lusta esőknek, parókás fáknak. félénk ének száll a köd lassan-lassan áll a föld búbánatban várjavalaki lázát enyhítse hogy a sorsában sorsára leljen száll a köd lassan-lassan vihar ha jön csak a szívedbe csak az öledbe kibírhatatlan és ne szomoríts magadhoz szoríts száll a köd lassan-lassan Mezei Pál versei Éjfél Az ég csendesen lefolyt a földre itt-ott beleütközött valamibe az éjszaka egy odvas fához dőlve várta a holnapot Kompozíció te napsugár te nyári nap * csiszold tisztára arcomat röpítsd a tájba testemet tölgyfa legyek tenger legyek ágak folyók testemhez érjenek te napsugár te nyári nap röpítsd a fénybe lelkemet uj ifjúság 7 Mester Mária MENEKÜLÉS Péter leemelte a szekrényről a bőröndöt, amely sziirkéllett a rárakódott portöl. Szomorúan és egykedvűen kezdte rakosgatni legszükségesebb ruháit, kedvenc könyveit, fogkeféjét és egyéb fontos holmiját. Sokára döntött úgy, hogy elmegy hazulról. Ä városban ideiglenesen egy volt osztálytársánál fog lakni, aztán ki tudja, hogy hol. Elege lett már mindenből, abból a tébolydából, amelyet otthonnak neveznek. Rendes gyerek volt, és szófogadó. Nem csavargóit, két éve pedig, amióta dolgozik, a fele fizetését az anyjának adja. Türelmes volt és nyugodt, már amennyire nyugodt lehet valaki, ha mindig csapkodnak körülötte a villámok. Devaz ő türelme is végesnek bizonyult. Betelt a pohár. Anjíg gyerek volt, úgy érezte, minden a legnagyobb rendben van. Idővel azonban rájött, hogy az anyja kiállhatatlan hárpia, az apja pedig közönséges és szánalmas papucsférj, aki se nem ivott, se nem dohányzott, és a nőkre még csak nem is pillantott. Csendes, dolgos ember volt, akiből az összes ambíciót kiölte gazdagságra vágyó felesége. Az összes önbizalmát — bár sohasem volt belőle sok — elvette tőle, minden illúzióját szétrombolta. Egyszóval bábu vált belőle, akinek se vágyai, se céljai, se önálló elgondolásai nem maradtak, csak egyre többet kényszerült dolgozni és maszekolni, hogy felesége követeléseit teljesíthesse, és pénzéhségét kielégítse. Szerette volna, ha délutánonként két-három gyerek fut elébe az utcán, de a felesége csak egyet akart, mondván: „El tudod te képzelni, mennyi pénz kell a gyerekre, míg felnő? Ezenkívül nem fogok szenvedni, mint egy állat, csak azért, hogy szüljek a kedvedért még egy porontyot.“ Péternek megkeseredett a szája íze. Ha legalább egy testvére lett volna, de egyedül nőtt fel, és az tette zárkózottá, hogy sohasem foglalkoztak vele úgy, ahogy azt ő elvárta volna. Szeretetre éhezett, babus- gatásra vágyott még kamaszkorában is, nemcsak gyerekként. Egyre keserűbben emlékezett ezekre az évekre. Később csak veszekedést hallott otthon, mivel az apja már megelégelte a gép szerepét. Az asz- szony csalta öt égy nála fiatalabb, de nem valami jóképű férfival, s mikor a férje ezt a fejéhez vágta, még akkor is ő kerekedett felül: ,,Az én kielégülésem fontosabb a számomra, mint a te lelki gyötrelmeid miattam. Különben is, ha nem lennél folyton fáradt, nem tettem volna ilyetl“ — kiabálta teli torokból, úgy, hogy a szomszédok hosszú ideig ezen csámcsogtak. Már hogy ne lett volna szegény ember fáradt, amikor gürizett, robotolt, és szervezetének regenerálódnia kellett a másnapi munkához. Ezután ivásra adta a fejét. Azóta a pokol még jobban forrongott. Péter lett a hülyegyerek, 6, lett az ürügy, a bűnbak, amiért nem válhatnak el, amiért úgy megkeserítették egymás életét, és természetesen az ő életét is. Ideges és félénk lett. Nem a- karta a szüleit elhagyni, hiszen szerette és sajnálta is őket. Alapjában véve nem voltak rossz emberek, csak hát az isten nem egymásnak teremtette őket. Kezében a bőrönddel csendben kiballagott a lakásból. AZ udvaron még megsimogatta hűséges kutyáját. Az állat jámboran nézett rá fekete gombszemével, és hálásan csóválta borzas farkát. A kaput is csendben csukta be maga u- tán, pedig egész testében remegett az Indulattól. Felszállt . a vonatra. A mozdony sípja mintha azt jelezte volna, hogy az első felvonás a díszletekkel és a mellékszereplőkkel együtt letűnt élete színpadáról. Ablakok: Ojabb jelentkezését örömmel fogadtuk. Ebben a műfajban elsősorban arra kell ügyelni, hogy „ne lógjon kl“ lólábként a mindenáron való oktató-nevelő szándék. Ojabb írásait továbbra is várjuk. Lila akác: Két beküldött prózai írása biztató próbálkozás. A Nagyapa című őszinte hangvételű, de kissé Iskolai dolgozat ízű írás. A másik jól sikerült helyzetkép és jellemrajz, eleven, friss hangvételű írás, a nyári hónapok folyamán közöljük. Küldjön újabbakat. Fagyöngy: Verseiből néhányat a közölhetők közé soroltunk. Kérjük, írja meg pontos címét. Prózai írása is tetszett, a jövőben alkalomadtán szintén közlésre kerülhet. K. I. 71: Versei közül elsősorban a két rövidebb tetszett, idővel mind a kettőt közöljük. A Változások című kissé túlírtnak, felhigítottnak hat, ajánljuk, dolgozza át. Kamasz: Ojabb verseiből idővel néhányat közlünk. Kérjük, írja meg mielőbb a pontos címét;. Csillag: Beküldött verspróbálkozásainak túlnyomó többsége kezdetleges, formai szempontból tökéletlen, rosszak a rímek, döcög a ritmus. Két gyermekverse tetszett: a Veréb- sereg szállt a fára és a Kérdem én, ki az űr? címűek. Ezt a két versét gyermeknapi számunkban közöltük volna, de mivel kísérőlevele csupán jeligét tartalmaz, nem kerülhetett rá sor. A két verset küldje be valamelyik lapunk gyermekrovatába. F. F.: A gyermekversekben különösen ügyelnie kell, hogy a rím és a ritmus tökéletes legyen. Ennek a követelménynek sok helyen adósa maradt. A fecskék című versének öt versszakából csak a második mondható hibátlannak, az utolsó a leggyengébb. A Mit keresel, Katika? címűben szemmel láthatóan csak a rím kedvéért került egymás mellé a vadrigó és a kiscsikó, a vén medve és a kiskecske. A rossz gazda dilemmája (az idegen szó nem gyermekvers címébe valói) éppen az utolsó versszakban „fullad ki‘, befejezetlennek hat. A haszontalan Ákos cf* mű verse túl didaktikus. S. L.: Versei olyanok, mintha a múlt században Irta volna őket: témájukban, hangvételükben, formai és stilisztikai vonatkozásokban egyaránt nagyon korszerűtlenek. Nem biztatjuk. Tükör: Első szerelem című prózai írása ebben a formában nyers, kidolgozatlan. Az írás bevezető részp akár komplex értékelésnek is megfelelne. Versei közül a legrövidebb, a négysoros tetszett. Irásatra változatlanul érvényes a szigorúbb mérce, a nagyobb önkontroll hiánya. B. Zs.: Elbeszélése így, átdolgozott formában sokkal tömörebb, a a szereplők jellemzése Is árnyaltabb, írását kisebb stilisztikai változtatásokkal idővel közöljük. írásai nyelvi- stilisztikai színvonalára a jövőben jobban ügyeljen.
