Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-25 / 26. szám

Nem akarok és nem is lehetek krónikása egy fontos ipari bázis fejlődésben levő üzemének, sem nem szeretnék az üzem fiataljairól, SZISZ-szervezetéről nagy szavakkal áradozni, mindössze egy nemes értelemben vett, társadalmilag közhasznú szocialista- nagyüzem körvonalait igyekszem megrajzolni. Ezzel az elhatározással indultam a Tesla szepsi (Moldava nad Bodvou) üzemébe, ahol a dolgozók átlagéletkora 29 év.

Antal Erzsébet ellenőrzi a foglalatokat.

AZ ELEKTRONIKA

azok közé az iparágak közé tartozik, a- melyeknek az utóbbi években kulcsfontosA CSÜTÖRTÖK

ságú szerepük van — kezdi a beszélgető, sünket Csala János mérnök, műszaki igazgatóhelyettes. — Ennek megnyilvánulása a 02-es állami célprogram is, mely az energiatakarékos berendezések gyártását tűzte ki feladatul. Ez természetesen a mi üzemünket is érintette, és ezzel összhangban kezdtük el a kisebb méretű, kisebb fogyasztású, de egyforma teljesítményű fénycsövek gyártását, amelyeknek foglalata bakelitből készül a korábban használt alumínium helyett. A fénycsöveken kívül gyártunk még izzólámpákat. Persze itt is vannak változások, gyártjuk például a Skála égőket, a- melyek lényege az irányított fénysugár, továbbá a Vaza néven ismert hangulat-fényforrásokat. Idén fejlesztjük üzemünket, gyárcsarnok, üzemi óvoda épül, ezenkívül kivesszük részünket a városi fedett uszoda építéséből, s a NF választási programjának teljesítésében is segédkezünk. Ezt az évet a már ismert okokból kisebb termeléskieséssel voltunk kénytelenek elkezdeni, a fiatalok és főleg a SZISZ-alapszervezet kezdeményezésének köszönhetően a lemaradást behoztuk, és már egyenesbe kerültünk.

A FIATALOK KÉT

csinos képviselője, Susnyák Anna és Horváth Darina jóleső érzéssel hallgatják az igazgatóhelyettes elismerő szavait. Anna, a SZISZ-alapszervezet titkára ezt még ki is egészíti:

— A gyárban a csütörtök a fiataloké. Ezen a napon szervezzük a SZISZ-műsza- kokat, amikor a gépbeállítókon kívül a gépsor teljes személyzete díjmentesen dolgozó SZISZ-tagból áll. Az Ilyen műszakok bevételét általában átutaljuk a szolidaritási a- lapra. Eddig nyolc műszakot dolgoztunk le, a legjobbak közül szeretném megemlíteni Makiári Katalin, Mogyorósi Anna, Laczkó Erika, Koleszár Béla mérnök, Köteles László és Hajdú Sándor nevét.

— Beszéljünk egyéb tevékenységetekről is. Történetesen arról a felhívásról, amelyet a természetvédelemért tettetek — fordulok Darínához, a 101-tagú szervezet elnökéhez.

— A fényforrások gyártásához különböző vegyi anyagokat, gázokat, savakat is használunk, amelyek nagy ellenségei az élő természetnek. Bár környezetszennyezéssel sohasem vádolták üzemünket, azért megtörtént, hogy a gyártás során használatos higany és a savak a hulladékkal a talajba vagy a szennyvízhálózatba kerültek. A Köteles László vezette Ifjúsági Fényszóró-csoportunk felhívással fordult a város mező- gazdasági és ipari üzemeihez. A felhívás nagy visszhangra talált s elsőként a Szép. si ÄG fiataljai reagáltak rá.

— Mit tartalmaz a felhívás?

s— öt pontból áll: Ez év végéig gondosA FIATALOKÉ

Horváth Darina

Susnyák Anna

kódunk a fénycsőgyártáskor keletkező higanytartalmú hulladék újrahasznosításáról, amivel évente mintegy negyvenezer koronát megtakaríthatunk. 1985 végéig üzemünk vezetőségével közösen megakadályozzuk, hogy a termelés során felhasznált savak minimális mennyiségben se jussanak a szennyvízhálózatba. Oj eljárások kidolgozásával munkánk színvonalát megtartva csökkentjük a gépek és gépsorok karbantartásához szükséges savak, olajok, oldószerek és kenőanyagok mennyiségét. Munkánkban csökkentjük a selejtet és a hulladékot. E- zenkívül vállaltuk, hogy részt veszünk 200 óra társadalmi munka ledolgozásával a Bódva völgyének és a Szlovák Karszt keleti lejtőinek szépítésében.

— Ezek nagyon igényes feladatok. Kire számíthattok elsősorban, hogy teljesíthessétek őket? Úgy tudom, hogy sok az új tagotok.

— Valóban sok az új tag. Év elejétől, a- miőta az új vezetőség dolgozik, harminc fiatallal gyarapodott alapszervezetünk. Attól azonban nem tartunk, hogy esetleg nem teszünk eleget vállalásunknak. Ugyanis a társadalmi munkák folyamán megmutatkozott már a fiatalok önzetlensége, kollektív szelleme. A két ifjúsági munkacsoport, ra is számíthatunk.

ANNÄVAL és darinkAval

indulok a csarnok megtekintésére. A' csarnokban a zajszint ugyan magasabb, mint az irodahelyiségekben, de kellemes környezetben dolgozik a többnyire fiatalokból álló gárda.

— Ez a munkahely teljesen biztonságos mondja Darina —, és mint látod, a gépek többsége is félautomata, az emberi kéz beavatkozására csak itt-ott van szükség. Itt például az izzólámpák, az innovált fénycsövek gyártása folyik. A luminoforral befuttatott üvegcsövek égetőkemencéjénél melegebb van. Pár méterrel odább, miután beépítik az izzószálakat, égetéssel lezárják a végeit, vákuumot hoznak benne létre, majd higanygázzal töltik, felkerülnek a foglalatok és ezzel lényegében kész is a fénycső.

Mogyorósi Anna a szállítási osztály vezetője éppen egy kész fénycsövet tart a kezében.

— Hová mindenhová jutnak el a gyár tér. mékei? — fordulok hozzá.

— Termékeink iránt egyre nagyobb a 'kereslet, nemcsak belföldön, külföldön is. A hazai megrendelőkön kívül öt országba exportálunk, köztük a kapitalista piacra is. Az exporttermékeknél nem fordult elő még reklamáció, a hazai piacról is csak elvétve reklamál a kereskedelem.

POLGÁRI LASZLÖ A szerző felvételei

A XII. VIT hamarosan megnyitja kapuit. Napjainkat a rendezők és a résztvevők lázas készülődése jellemzi, a fiatalok körében Moszkva gya. kori beszédtéma. A VIT-re utazó csehszlovák küldöttségben szép számmal lesznek középiskolás diákok is.

— Akik a Moszkvába induló küldöttségbe bekerültek, tartalmas és feledhetetlen szünidővel számolhatnak, nem kell tovább törniük a fejüket merre, hová. Ugye igy van? — kérdezem Strömpl Szimonától, a Rimaszombati (Rim. Sobo- ta) Gimnázium harmadikos diákjától, aki hazánk küldöttségének tagja lesz.

— Természetesen, habár az én esetemben még sok más is belefér a kéthónapos „aranyszabadságba“. Július elején két hetet szüleimmel az Alacsony-Tátrában töltök, a VIT-ről hazatérve pedig az NDK- ba, Berlinbe megyek további két hétre. A vakáció hátralévő részét nagymamánál a Kassa-vidéki (Kosice-vidiek) járásban töltöm.

— Gondolom, nem először jársz majd az NDK-ban, hiszen hallottam sikereidről. A német nyelv olimpiáján országos első helyezést értél el. Feltételezem, hogy az orosz nyelvet is hasonlóan szépen tudod.

— A Szovjetunióban még nem jártam, ezért külön öröm számomra, hogy a fővárosba mehetek és olyan rendezvényre, mint a XII. VIT. A várost tehát még nem ismerem, de azt már tudom, hogy az olim- piai faluban Izmajlovóban fogunk lakni a skandináv államok fiataljaival. A szállóban kétágyas szobákban leszünk elszállásolva, mégpedig a tizenötödiktől a huszonnyolcadik emeletig lesz a mi „birodalmunk“. Különösebben nem félek az orosz nyelvtől, mert általában kedvelem a nyelveket. Az orosz nyelvet, érzésem szerint, jól ismerem, rendszeresen ott vagyok a Puskin-szavalóversenyen. A német nyelvet mondhatnám anyanyelvi szinten beszélem, és önszorgalomból angolul is tanulok. Úgy tudom, hogy a fesztivál idejére egy társalgási kézikönyvet is kapunk, amely segítségünkre lesz.

— Az iskolai kötelezettségek mellett a spartakiádot is gyakorolod, két járási bemutatón is részt vettél. Sőt utazol Prágába, ott leszel te is azok között, akiket fogad a közársasági elnök. Egyszóval most sem unatkozol.

— Valóban nem. Az országos spartakiád alkalmából a strahoví gálán is ott kellene lennem, úgy fest, abban az időpontban lesz utolsó prágai VIT előtti összejövetelünk, erről pedig nem maradhatok le. Nemcsak remélem, de szilárd meggyőződésem, hogy

ezért többszörösen Is kárpótol majd á moszkvai VIT, a világ haladó ifjúságával való kötetlen baráti találkozás, ismerkedés.

— Mit vársz a VIT-től?

— Azt, hogy első szovjetunióbeli utam

kellemes élményekkel gazdagítson, és a fesztivál a tgiágbéke további megszilárdítását szolgálja. —polg—

Fotó: a szerző

ÚGY TŰNIK,

MINDENÜK

MEGVAN

Ragyogóan süt a nap, a gyerekek egy nagy fa árnyékában játszadoznak, lehetnek vagy tizen. Körülbelül ugyanennyien vannak az épületben, tanulnak, takarítanak, beszélgetnek. A Stúrovói gyermekotthonban összesen huszonhét gyermek lakik, a legfiatalabb öt, a legidősebb tizenhét éves.

A kellemes hús nevelői szobában beszélgetek az otthon lakóival életükről, szórakozásaikról, terveikről. Velem szemben ül az öt Pócs testvér. Tavaly nyáron kerültek az intézetbe. Eva, a legidősebb a papírgyár szaktanintézetének elsős tanulója. Péntek van, türelmetlenül nézi az óráját.

— Majdnem minden pénteken utazik haza, pontosabban a nagyszülelmhez Alsópé- terre (Dőlni) Peter). A szünidőket is ott szoktuk tölteni. Persze aput is meglátogatom, ő is gyakran eljön utánunk ide az intézetbe. Karácsonykor, hásvétkor is nála voltunk.

— Egy év múlva befejezed az iskolát, mihez kezdesz?

— Még nem tudom. Lehet, hogy hazamegyek a nagymámáékhoz, vagy itt maradok a munkásszállón, eddig még nem nagyon gondolkodtam rajta.

— Szerinted ki a legfontosabb a családban?

— Nem tudom. Talán anyu. Igen, azt hiszem, ö a legfontosabb.

A tizennégy éves Virág Alena is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Masszőr szeretne lenni.

— Farnán (Várná) születtem, de még e- gész kicsi voltam, amikor Brnóba költöztünk. 1979-től vagyok az intézetben. A szüleim alkoholisták. Három testvérem van. A tizenkét éves bátyám jelenleg javítóintézetben van, a másik kettő rendesen dolgozik.

Az iskola elvégzése után szeretnék nagyobb városban lakni és úgy élni, mint más tisztességes ember.

Szabó Róbert 1977 szeptemberében került a gyermekotthonba. Tizenhármán vannak testvérek, néhányat közülük örökbe fogadtak, a többiek gyermekotthonokban élnek az ország különböző részein. Robi még ma is gyakran beszél szülőfalujáról, Nagy- abonyról (Veiké Blahovo).

— Nagyon szerettem otthon lenni. Sokan voltunk testvérek, játszottunk, csavarogtunk együtt. Igaz, apu gyakran verekedett anyuval, aztán amikor már nagyobbak voltunk, próbáltuk őket szétválasztani, de hamar rájöttünk, hogy nem érdemes, e- redményt úgysem értünk el, és hetekig fájt a verés helye. Emlékszem, amikor jöttek értünk, hogy intézetbe vigyenek bennünket, mi elbújtunk. En felszaladtam a padlásra. Akkor karácsonyra egy játékautót kaptam, azt is felvittem magammal, de megtaláltak. Az autót elvették, engem meg idehoztak. Nagyon sajnáltam a játékomat. Így semmi tárgyi emlék nem maradt otthonról.

— Mivel otthon nem jártam iskolába, itt egy évet meg kellett ismételnem. Betöltöttem már a tizenhatot, és most elsős vagyok a papírgyár szaktanintézetében. Fémmunkás leszek, nagyon tetszik jövendő szakmám, jó érzés látni, ahogy a fém alakítható anyaggá válik a kezünk alatt.

— Gondolkoztál már azon, hogy az iskola befejezése után hol fogsz letelepedni?

— Olgát, az egyik testvéremet örökbe fogadták. Léva (Levice) mellett Start) Hrá- dokban lakik a nevelőszüleivel. Gyakran meglátogatom őket. Az iskola befejezése után pár évet kötelezően le kell dolgozni a papírgyárban, úgy gondoltam, ha majd letelik, elmegyek a faluba dolgozni, mondjuk a szövetkezetbe. Nekem nagyon tetszik az a hely, és így legalább egy faluban lakok majd a húgommal.

— Szerinted milyen az ideális lány?

•— Nálam az első szempont, hogy ne igyon, ne dohányozzon, szeresse a gyerekeket, és az sem árt, ha szép.

— Szerintem az ideális lány szorgalmas, becsületes és szép — szól közbe a tizennégy éves Jánostiak Iván. — Azt hiszem, egy családban a legtöbb az anyán múlik. Ha rendes, szereti a gyermekeit, nem esik szét a család. Mi. heten vagyunk testvérek, azon a kettőn kívül, akiket örökbe fogadtak, mind gyermekotthonokban élünk. En most hetedikes vagyok, autószerelő szeretnék lenni. Éppen ezért igyekszem jól tanulni. Sokat foglalkoztat a gondolat, mi lesz, ha kikerülök innen. Szeretnék nagyvárosban élni, családot alapítani, de nem akarok sok gyereket. Kevés gyerekkel kevesebb a munka, habár lehet, hogy mindegyvallomások.

Egy gyermekotthon lakóinak vallomását. Elsősorban azoknak a szülőknek ajánljuk, akik tehetnek arról, hogy tőlük messze, egy szép gyermekotthonban, nyolc év körüli, de lehet, hogy idősebb fiúcska játékkal, társakkal körülvéve sír. Pedig úgy tűnik, mindene megvan.

KAMONCZA MARTA

§? VIT- -vakáció