Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-02 / 1. szám

szeptember lett, de végre megoldódott a gondunk, és örülünk az új lakásunknak. Én mindig falun szerettem volna élni, de már, ez is a szivemhez nőtt, a lakás, a környék, a lakótelep sajátos világa, hangulata, az emberek.

— Elnézést a közbeszólásért — vetem oda —, de a közvélemény azt hangoztatja, hogy a Nyugat lakótelep eléggé félreeső helyen van, túlságosan gyér az autóbusz, járat innen a városközpontba, és zsúfoltak a buszok, a környék még rendezetlen, az üzlethálózat nincs kiépítve, nincs még bölcsőde, óvoda, Iskola. Sokan azt mondják* hogy semmi pénzért nem laknának itt.

Mihályné arcán döbbenet látszik. — Sok probléma még megoldatlan, sok panasz vár orvoslásra, de ezt úgy kell venni, hogy bár az égető lakásgondokat igyekeztek megöl, dani, de nem jutott idő és talán pénz sem az infrastruktúra kiépítésére. A mi házunk, nak például olyan a fekvése, hogy szinte falusi kép tárul elénk, ha a konyhaab. lakon kinézünk. Mezőre és keskeny erdő. sávra látunk közvetlen, Tiszta a levegő, nem úgy, mint a városközpontban volt. Az üzlethálózatot egyelőre nem hiányolom, mi. vei gyesen vagyok, és a lakótelepen csak az alapélelmiszereket vásárolom.

A férj is hozzászól a vitához.

— Nekem kicsit messze van a munkahelyem, a város másik végében. A Csehszlovák Állami Autóközlekedési Vállalatnál dolgozom. De mert gépjárművezető vagyok* és autóbusszal járok, két nap szolgálat u- tán két nap szabadom van, igy szinte észre sem veszem a bejárást. Van itt azonban egy megoldatlan helyzet, amely nemsokára bennünket is érinteni fog. Feleségem elárusítónő az Otexnél, és városunkban délelőtt tíztől este hatig vannak nyitva az üzletek, Pillanatnyilag nem tudok olyan óvodáról, sem bölcsődéről, amely hatig üzemelne. Ha feleségem munkába áll, ide fogjuk hordani Szilviát egy alkalmi gondozónőhöz havi öt. százért, jövőre a lakótelepen felépül az ó. voda és bölcsőde, s reméljük, tekintetbe veszik majd a nők munkaidejét is.

A házaspár elmondja még, hogy 1984 e- redményekben, sikerekben gazdag év volt számukra. Megkapták az új lakást, és be is rendezték, hiszen már csak az apróságok hiányoznak, amelyeket a barkács férj vagy az ügyes kezű háziasszony elkészít A maradék megtakarított pénzből személyautót vettek, hogy könnyebben eljuthassanak a szülőkhöz is Alsóhegymegre. Igaz, a tervbe vett jugoszláviai üdülésből nem lett semmi, de utólag nem sajnálják, mert a kislány többszörösen is kárpótolta őket. A nyáron a éafárikovói strandfürdőnél töltötték a szabadságukat, már hármasban. Tibor azt is bevallotta, ő kislányt akart, Gizellának mindegy volt, csak egészséges legyen, nos mindkettőjük kívánsága teljesült. Szórakozni társaságba a kis Szilvi miatt most nem sokat járnak, de nem zárkóznak el a barátok látogatása elől. Az esti kézimunkázá- sok mellett jobbára a tv műsorát nézik, és kikapcsolódásként, örömforrásként ott a kislányuk.

Számomra élményszámba ment az az este, amelyet a Mihály családnál töltöttem. Jó érzés volt látni a boldogságukat, örömüket, megelégedettségüket. Gizella ezt tömören így fejezte ki beszélgetésünk folyamán:

— Nagy céljaink nem voltak, de elértük, amit akartunk. Számunkra feledhetetlen lesz az 1984-es év.

Kép és szöveg:

Polgári László és Zolczer János

E

lőször a munkahelyükön találkozók Blaho Albinnal és feleségével, Zsuzsannával. Az érsekújvárí (Nővé Zám- ky) CSAO-üzembén, a Csehszlovák Autójavító Vállalatnál dolgoznak mindketten. Albin autófényező, Zsuzsa könyvelő. Abban maradunk, hogy munka után, délután fél háromkor megvárom őket. Kedvesen, előzékenyen mondanak igent, akárcsak arra is, hogy szívesen látnak új otthonukban.

Munka után azonnal a gyermekekért megyünk. Mindketten a nagymamánál, Zsuzsa édesanyjánál vannak. A nagyobbik kislány, az ötéves Zsuzsika egyébként óvodás, de mivel már másfél hónapja nem fűtenek ott, ő is a nagymamánál van, akárcsak a kisebbik, a négyéves Karolinka, aki beteg és nem járhat óvodába. A nagymamánál elmesélik, hogy az esküvő után egy évig itt laktak. A nagyobbik-kislány háromhetes volt, amikor sikerült kétszobás lakáshoz jutniuk.

— Jól kijöttünk egymással — mondja a nagymama, Sipek Mária. — A kislányom nagyon jó gazdasszony, és sokkal jobban tud takarékoskodni, mint én. Csodálom őt ezért. Persze, megértettem őket, hogy saját otthonra vágynak.

Mindezt én is még jobban megértem, a- mikor már otthon, a nagyon szép háromszobásban Albin és Zsuzsa elmesélik történetüket. Albin szülei hétéves korában elváltak, és ő édesapjával maradt. Hamar megtanulta a különféle háztartási munkákat. Mondja, már kiskorától nagyon vágyott saját fészekre, saját otthonra. Zsuzsa édesapja meg néhány éve meghalt.

A két fiatal munkahelyükön talált egymásra. Zsuzsa kirándulást szervezett a Szovjetunióba. Albin is menni akart, de közbejött a tényleges katonai szolgálat. Pont az indulás előtt kapta kézhez a behívót. Zsuzsa megsajnálta őt, és megígérte, megírja neki a kirándulás élményeit. Elkezdődött a levelezés, amelynek Albin leszerelése után egy évvel házasság lett vége.

— A semmiből indultunk — mondja Zsuzsa —, még az ünnepi ebéd költségeit is mi fizettük. Kezdettől fogva csak egymásra, kétkezi munkánkra voltunk utalva. Tudtuk, senkitől semmiféle segítségre nem számíthatunk, tehát mindig csak addig nyújtóztunk, amíg a takarónk ért.

Három és fél évig laktak a kétszobás lakásban, majd a SZISZ járási bizottságának ajánlása is hozzásegítette a fiatal családot ahhoz, hogy 1984 februárjában háromszobás állami lakást kapjanak. Albin ugyanis már több mint tíz éve aktívan tevékenykedik a SZISZ-ben. Munkahelyén évekig volt SZISZ-elnök, ma pedig alelnök, s tagja a SZISZ járási plénumának is. Aktív munkájáért ebben az évben ott lehetett a prágai várban azon a fogadáson, amelyen Gustáv Husák találkozott a fiatalokkal.

Amikor Blahóék megkapták az új lakást, hozzáláttak a berendezéséhez. Ma már mind a három szoba szépen, ízlésesen be van rendezve.

— Pedig nem volt könnyű — mondják. — Csak úgy sikerülhetett, hogy jól megfontoltuk, mire költjük a pénzünket.

Hogy ez hogyan sikerült?... Nos, Zsuzsa részletesen elmeséli:

— Havonta kettőnk tiszta jövedelme ötezer korona. Ebből a kölcsönök visszafizetésére elmegy 1300 korona, a gyerekek biztosítására 130. A lakbér 550 korona, az 6- voda 120. Anyámnak adunk, amiért vigyáz a kislányra, havi háromszázat. S hétszáz megy a fizetésből spórolásra, plusz havi ötven-ötven koronát beteszünk a gyerekek bankkönyvére. Marad 1800 korona. Ezt osztjuk be harminc napra. ’Ügy, hogy kölcsön sose kelljen senkitől kérni. Itt jegyzem

A Blaho család

„Dolgozunk, békében

A világ legelterjedtebb hivatása a szülői hivatás. Tíz emberből legalább kilenc egy kis közösség, a család irányítója, apa vagy anya, tehát olyan egyén, akinek döntő szava van gyerekei határozatában.

Riportereink két fiatal családot látogattak meg: családalapítási gondjaikra, tapasztalataikra voltak kíváncsiak és arra, hogy milyen volt családjuk életében az 1984-es év.

neveljük gyerekeinket...“

meg, hogy időközben kaptunk egy három- áras kertet, és oda építettünk egy húszezer koronás faházikőt. Ezt fizetjük a kölcsönből. A kertben megterem a zöldség, azért nem kell pénzt adni. Az üzemben ebédelünk, napi 10,40-ért. Hétközben nincs nagy főzicskélés, ám hétvégeken sokat és jókat főzök. Az egyik nap általában grillcsirkét, másnap rántott húst. Tegnap este például gomba volt tojással. Nem kávézunk, nem cigarettázunk nagyon, legfeljebb Albin elszív néhány cigit naponta. Ezzel is sok pénzt lehet megtakarítani. Italra sem költünk. Bár gyakran összejárunk a barátainkkal, de megegyeztünk, hogy alkohol nélkül is nagyon jól el tudunk szórakozni. Esetleg ünnepnapra, születés-, névnapra hozok egy liter bort. Viszont sok pénzt költünk az élelem mellett könyvekre. A gyerekekkel nem lehet úgy elmenni a könyvesbolt előtt, hogy legalább egypár koronás kifestőt ne vegyek nekik. A kicsik ruházatát egyrészt magam készítem, hiszen szeretek kötni, kézimunkázni, másrészt a nővérem is sok holmit ad nekik.

Látva a lakásukat, nem érzem> hogy aszkéta életmódot folytatnának Blahóék. SokA Mihály család

kai inkább nagyon racionálisát. A lehetőségekhez mérten arra törekednek, hogy mindenre jusson.

Zsuzsa évek óta a munkahelyén is pénzzel dolgozik, s megtanulta, hogy annak hiányozni sosem szabad, mindig kell lenni tartaléknak. Így aztán takarékoskodásuk nem öncélú. Rendszeresen minden évben eljárnak külföldre üdülni. Leggyakrabban Bulgáriába, a tengerhez, ahol az üzemnek sátortábora van. Tavaly például az egész család ötezer koronából megúszta a tengerparti nyaralást.

Szabadidejüket Zsuzsa elsősorban a gyerekekkel, Albin pedig különféle társadalmi szervezetekben végzett munkával tölti. Sokat járnak biciklizni, sétálni, és ha jó az idő, akkor a kertben dolgoznak, pihennek. A kis Zsuzsikát négyszer hetente gimnasztikára viszik.

— Nincs olyan család, ahol ne lennének problémák. Nálunk is vannak, de szép szóval, okosan mindig meg tudjuk oldani. így aztán büszkén mondhatjuk: jól megvagyunk. Nagyon tudunk értékelni mindent, hiszen valóban minden a két kezünk munkáját dicséri, s ez nagyon jó érzés. Jövőre majd a kertet akarjuk rendbetenni, kutat ásatni, aztán ha futja, veszünk egy színes tévét. A kocsi nem hiányzik. A férjemnek nincs hozzá vonzalma. Nem is kívánunk mi mást a jövőre nézve, csak annyit, hogy jól meglegyünk egymással, hogy dolgozhassunk, hogy egészségben, békességben nevelhessük a gyerekeket.

R

imaszombatban (Rim. Sobota) találomra csengetek be egy nyolcszintes panelház ötödik emeletén. Csak a porszívó zúgása hallatszik ki. Az ajtón gondosan elkészített névkártya adja tudtomra, hogy Mihály Tibor otthonába szeretnék bejutni.

A házigazda készségesen beljebb tessékel. A fiatal háziasszonyt, Gizellát a család kedvencével, a tizennégy hónapos Szilviával látom foglalatoskodni. A kislány ott forgolódik édesanyja körül, aki egy gombnyomással véget vet a porszívó nem éppen fülbemászó muzsikájának.

Gyönyörű a lakás, csillog mindhárom szoba. A gyerekszobában két heverőt pillantok meg. Gizella asszony magyarázatként mondja:

— A kis Szilvi még ugyan nem itt alszik, de ezt nevezzük gyerekszobának. Ha vendégek érkeznek, azok szoktak itt aludni — s közben a férjére tekint, s huncut mosollyal folytatja. — Meg aztán idővel szeretnénk még egy gyereket.

Végignézem a lakást, meghitt családi fészeknek, idillikus otthonnak látom. — Mi festettük ki, mi rendeztük be, és ha újnak tűnik, az nem véletlen, mert csupán szeptemberben költöztünk be — mondja a családfő.

Az ebédlőben telepedünk le, amelyben hagyománytisztelően ott áll az ebédlőasztal is a négy székkel. Gizella kezdi fészekrakásuk történetét elmondani.

— Két éve vagyunk házasok. Én alsó- hegymegről (Dőlné Zahorany) származom, Tibor meg rimaszombati. Fél évig özvegy apósom családi házában laktunk, lakáskérelmünket elintézték. Azután a Pionír utcában laktunk kétszobás állami lakásban. Úgy tűnt, végleg ott maradunk, de a tél beálltával nedvesedtek a falak, dohosodott a levegő. A fűtés, a melegvízellátás is akadozott, és amikor megszületett Szilvia, elhatároztuk, hogy nem maradunk ott. Nyolcvanhárom novemberében újból a vnb-hez folyamodtunk, és kérelmeztük a lakáscserét. A helyszíni szemle után a gyerekre való tekintettel ezt meg is ígérték az illetékesek. Azt mondták, a májusi átadáskor itt, a Nyugat lakótelepen kiutalnak nekünk egy másik lakást. Igaz, hogy a májusból