Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-04 / 23. szám

; új ifjúság 8 A FORRADALMI ÜLI SZOLGÁLATÁBAN NEGYVENÉVES A PRAVDA Szinte felszabadulásunkkal egy napon alakult meg a Pravda Könyvkiadó. Már 1945. április 30-án összeült néhány kom­munista író, köztük Peter Jilemnick? és Fraiío Kráf, hogy egy pártos könyv­kiadó megalapításának tervéről tárgyal­jon. Azonnyomban meg is kezdték a munkát, s még a nyár folyamán megje­lentek az első könyvek a Pravda Könyv­kiadó gondozásában. Azóta is pótolha­tatlan szolgálatot tesz a forradalmi el­mélet népszerűsítésében, a pártos poli­tikai és társadalomtudományi, kisebb mértékben a szépirodalom terjesztésé­ben. A 40. évforduló kapcsán Martin Usiak főszerkesztő tájékoztatta az új­ságírókat a kiadó történetéről és jelen­legi munkájáról. Többek között elmondta, hogy a kia­dó megalakulásától kezdve közel há­romezer könyvet adott, ki több milliós példányszámban. A kezdeti szerény kö­rülményekből ma rangos kiadóvá nőtt. Jelenleg a nyolc szerkesztőség a nyolc sorozatban évente 115 könyvvel gazda­gítja a könyvpiacot. A kiadó legfonto­sabb küldetése kezdettől fogva a mar- xízmus-leninizmus klasszikusainak nép­szerűsítése, a pártoktatást szolgáló po­litikai irodalom kiadása. A Pravda gondozásában jelentek meg első ízben szlovák nyelven Vlagyimir Iljics Lenin összes művei háromnegyed­millió példányszámban. Az utóbbi évek­ben a kiadó egyik legnagyobb tette Le­nin összes műveinek új kiadása 39 kö­tetben. Eddig 26 kötet jelent meg be­lőle, az utolsó 1990-ben kerül az olva­sókhoz. Ugyancsak többszöri kiadásban jelentek meg az elmúlt években Marx és Engels művei. A közelmúlt további nagy vállalkozá­sa volt a Szlovák Nemzeti Felkelés tör­ténetének kiadása öt kötetben. Hamaro­san napvilágot lát magyar és szlovák nyelven a csehszlovákiai magyarság helyzetéről, kulturális életéről, sajtójá­ról szóló mű, amelyet Juraj Zvara egye­temi tanár irányításával szerzői mun­kaközösség írt. A kiadón belül működik a magyar szerkesztőség, amelynek gondozásában évente 12—15 mű jelenik meg. Az idén többek között a CSKP történetének har­madik kiadósa, A CSKP mezőgazdaság­politikájának alapjai Kabrhel és mun­kaközösségétől, Sole—Vyhlídka: Haza­fias és internacionalista nevelés, és má­sok. I patögyi) VERBA MOVENT, EXEMPLA TRAHUNT j A SZÓ MEGINDÍT, A PÉLDA VONZ A Thália Színpad már a jő szereposztással is jelezte, milyen fontosságot tulajdonít Az anya című háromfelvonásos darab bemuta­tásának. Nagy próbatétel volt ez az elő­adása, amely a rendezői gondolat kifeje­zésének minőségét tekintve feltétlen előre­lépést jelentett. A színpadon a hatalmi har­cok szférájában erjed az egyéni és közös­ségi értékeket kereső-féltő, megejtően em­beri küzdelem. Az eszmék, portrék, amelye­ket a szerző, Karel Capek megjelenít a szín­padon, nyilván arról akarják meggyőzni a közönséget, hogy erős és tiszta jellemek, emberi értékek nélkül jő ügyet képviselni nem lehet. Az anya bemutatójának színpadi megíté­lésénél fogadjuk el azt az irodalomtörténe­ti megállapítást, hogy Karel Capek drámá­ja háborúellenes, társadalompolitikai, haza­fias mű, amelyet humanista állásfoglalása miatt fogadnak mindenütt nagyrabecsülés­sel. A világhírű cseh szerző olyan darabot írt, amelyben egy erős elképzelés köré gon­dosan válogatta ki jeleneteit, szerkesztette meg párbeszédeit és nem utolsósorban vál­lalhatta a mű frappánsabb fordulatait, hogy ezáltal jól időzített és újszerű képváltásait is hatásosabbá tehesse. A rendező elképzelése lett a meghatáro­zó, s ezzel meglepetést is eredményezhe­tett. Lényegesnek tartja ugyanis a helyze­tek természetében rejlő drámaiasságot, fő­leg az anya és gyermekei vonzalmát, egy­más iránti tiszteletét, csodálatát, szeretetét, ragaszkodását, ami már az önálló rendezői gondolkodásból, az egyént színészi alakí­tások érzékenységéből, illetve együttesük kompozíciójából bontható ki. S ebben a vo­natkozásban az Anya szerepe az az össze­fogó erő, amely ösztönösen és a józan meg­oldás érdekében a szeretetet és a békés életet igényli. S ha V. Szabó Rózsi „csak“ a szerep mindenkor hálás „ellentmondá­sait“, szellemes egoizmusát“ játszana el, alakítása akkor is jó lenne. De Szabó Ró­zsi már-már a tudatosság szintjére emeli családja elkötelezett harcát; követeli, hogy fiai ne csak elemezzék azokat az eszmei fogalmakat, amelyek a hatalmi dulakodás­ban a történés, a hiúság és a kölcsönös félelem közepette emberhez nem méltó el­lentéteket provokálnak, hanem lássák azo­kat az igazságokat is, amelyek a múlt és a jelen összeütközésében megmutatják a jó­zan kiutat. Akik átélték a háború borzalmait, azok tudják, mit jelent a kivívott szabadság, a békés élet. Az akkor született nemzedék ma már negyvenéves lett, s érett ember­ként elemzik múltúnkat, amely számukra történelem Megértik az örök érvényű igaz­ságokat, amelyeket József Attila így feje­zett ki: „Hiába fürösztöd önmagadban csak másban moshatód meg arcodat“. Mert nagy utat kellett megtennie az embernek, hogy megértse, „a néphez a családon — az em­beriséghez a nemzeten keresztül vezet az út“. Ezt Horváth Lajos is kimondja: Menj és harcolj a háború ellen — s ezzel „az Anya harca mélyebb értelmet nyer, célba ér és békeharca megváltoztatja maga kö­rül a világot“! Nem azért jegyeztem mindezt ide, hogy kioktassam a közönséget, hanem a rende­zői felfogás újszerű érvelését, a játék mai­ságát, a megjelenítés modern formáját a- karom kiemelni, annak ellenére, hogy az előadásnak vannak könnyén elkerülhető hiányosságai is. Például a műszakilag meg nem oldott diavetítések, a rádión közvetí­tett, megkülönböztetést igénylő szövegré­szek és a sajnos még mindig előforduló színpadi beszédhibák, ami bizony alapos stúdiómunkát igényelne. Említettem már, hogy Szabó Rózsi ráér­zett az anya sokszínű egyéniségére. Az em­berismeret és az anyai ragaszkodás egy­aránt megjelent alakításában, De fiai is jel­lemző karaktereket formáltak, összjátékuk sikerét egyéni teljesítményük adta. A cso­portos jelenetek jő ritmusváltása előnyö­sen gazdagította színpadi helyzeteiket. A- lakjuk jellemrajzát pontosan érezték, és visszafogott színészi eszközökkel bontották ki szerepük lelki világát. Viszonyuk any­jukhoz, családjukhoz, hazájukhoz őszinté­nek hatott. Kellemes meglepetés volt a Thália Színpad három fiatal színészjelölt­je, ami egyben a rendezői színészvezetés módszerének a helyességét is igazolta. Bo- csárszky Attila (Kornél) és Bajcsi Lajos (Péter — az ikertestvérek), s nem kevésbé a most bemutatkozó Mokos Attila (Tóni) is ráérzett a játék korszellemére. Fegyel­mezett magatartásuk szülte ösztönösen ke­rülte a felszínességet (őszinték tudtak len­ni), s így jeleneteikből a felizgatott világ valós hangulata áradt. Lengyel Ferenc, az Apa — aki a darab­ban már régóta halott — katonás mivoltá­hoz igazította alakját. Magánfilozófiáját a becsületről és a hősiességről sajátosan ér­telmezi, s így színészi magatartása is ilyen. László Géza egy orvost alakít, Andrást, aki szintén csak az Anya lelkivilágában „jele­nik“ meg a színpadon. Szerepformálása igényes. Pólós Árpád a tragikus körülmé­nyek között meghalt György szerepében egyszerű őszinteségével adott rangot jele­neteinek. Gyurkovics Mihály, a régen meg­halt nagyapaként igényes, finom ironikus „öregurat“ formált meg a darab zárójele­netében. Platzner Tibor modernségében is újszerű díszlete, Kopócs Tibor jelmezei és Franti- Sek Gomoléák zenei közreműködése mér­téktartó keretbe foglalta a szép előadást. A helyenként komor tónusú dráma egy távoli világ mélységes rajza, érzelmek és sorsok tragikuma, egy szemtanú szerző küz­delme a megkövesedett múlttal és talán a kettéosztott jelennel-; hangsúlyozva, hogy az ifjúság és a társadalom, a gyermek és a szülő nem választható el egymástól. Ez már azért is így van, mert egy-egy nemze­dék — és társadalom — értéke abban mér­hető le, hogy milyen utódokat nevel, ho­gyan képes továbbfejleszteni az elődök, az előttük járók hasznos eredményeit. Nem is annyira nemzedéki ellentétekről van itt szó, m;nt inkább a gyakorlatnak olyan eltérő e'lentmondásairól, élettapasztalataiból ere­dő nézetkülönbözőségekről, amelyek egy családra leszűkített életvitelre, szemlélet- módra is korlátozódhatnak, hogy azután még inkább egyetemes igazsággá válhassanak. Suchy M. Emil A mikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt Vág- sellyén (Sal’a) megalakult a galán- tai (Galanta) járás első Hi-Fi klub­ja, aligha tudta mindenki, hogy miről is van szó, mi ÍS lehet az ilyen fura fievű klubnak a küldetése. Csak a szakemberek és a beavatottak tudták, mit takar e rövi­dítés. Ma talán már a tizenévesek között sem találnánk olyat, aki nem vágná rá egyből: high fidelity, azaz magasfokú hang-, illetve képhüség. És így mér minden egy­értelmű: Hi-Fi klubokban professzionista szintű hang- és képfelvételeket készítenek. A közelmúltban, amikor a klubot patro­náló Duslo nemzeti vállalatban jártam, meg­tudtam, hogy Időközben változások történ­tek a klub körül. Mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy ma már a Honvédelriií Szövetség elektrotechnikai alapszervezete­ként tartják őket számon, ami nemcsak a nevében, hanem a tevékenységében is vál­tozást, méghozzá előrehaladást jelentő vál­tozást hozott. Ezekről beszélgettünk Duba Istvánnal, a klub egyik lelkes tagjával. — Időközben a klub fejlesztette tevékeny­ségét. A minőségi hang- és képfelvételek ' készítése mellett teret kért magának az au­diovizuális technika is. Ez pedig minden­képpen minőségi előrehaladásnak számít. — Mi a magyarázata annak, hogy éppen ebben a vállalatban alakult meg ez az a- ■ lapszervezet? — Ezt sokféleképpen lehetne magyarázni. Talán a legfontosabb tényező az volt, hogy Itt nagyon sok elektrotechnikához értő fia­tal szakember dolgozik, azonkívül a Duslo nem csak járási méretben számít nagyvál­lalatnak, ami azért fontos, mert egy ilyen klub, illetve alapszervezet működéséhez igé­nyes anyagi feltételek kellenek. Szeren­csésnek mondhatjuk magunkat, mert a vál­lalat vezetői megértették céljainkat és meg­teremtették az eléréséhez szükséges anya­giakat. Minőségi változások — Ma hányán érdeklődnek az alapszer- veéét munkája után? — jelenleg nyolcvan tagot számlál az ’ alapszervezetünk, s ebből negyvenöt a fia­tal. Ez is mutatja, hogy az ifjúság nevelé­se, a fiatal tehetségek felkutatása és felka­rolása, szakmai tudásának gyarapítása a klub egyik legfontosabb küldetése. — Tudtommal ilyen alapszervéZetből még niiics sok nálunk. Hogyan tudjátok felmér­ni tevékenységetek eredményességét? Mi­hez lehet mérni? — Az igaz, hogy számbelileg nem olyan nagy a konkurrencia, de ami a,minőséget illeti, vannak vetélytársaink. Velük majd­nem minden évben találkozunk a kerületi vagy az országos versenyeken, s nagyon örülünk, hogy csak ritkán maradunk alul. A legtöbbször az első vagy a második he­lyen végeznek a tagjaink. Természetesen ezek mögött a sikerek mögött rengeteg munka van, amit a felettes szervek is el­ismerően értékelnék, S alapszérvezetünkhek odaítélték „Az önfeláldozó munkáért“ ki­tüntetést. — Mondtad, Mőgy öz alapszervezetetek­nek nyolcvan tagja van, akiknek munká­ját klubtevékenységnek is lehetne minősí­teni. Hol tudtok összejönni, höl lehet eny- nyt embernek megfelelő feltételekét terem­teni a munkához? — Ogy érzem, e tekintetben is szeren­cséseknek mondhatjuk magunkat, mert van egy olyan helyiségünk, amely szinte min­den tekintetben megfelel a klubtevékeny­ség követelményeinek. Klubunkat a vág- sellyei művelődést háztól kaptuk, amellyel kitűnő együttműködésre találtunk módot. Ez a kulturális intézmény anyagiakkal is támogatni tudja alapszervezetünket, amit ml különféle, az ő szemszögükből nézve is hasznos munkával hálálunk még. Főleg a bábosokkal működünk együtt. Mi készít­jük számukra az egyes jelenetekét, a hahg- felvételeket, a megvilágítást és mindent, a- !mi a munkánkkal összefügg. De támogat­juk a híradósok körének munkáját Is. — Mit terveztetek erre az évre? Milyen újdonsággal akartok kirukkolni? — Idén a hagyományos klubfoglalkozás mellett fejleszteni akarjuk munkánkat, még­pedig a mikroelektronika irányában. E te­rületen szeretnénk eredményeket elérni és felmutatni. Alapszervezetünknek mér van egy mikroprocesszora, Így lehetőségünk nyílik arra, hogy felkaroljuk, illetve Össze­hozzuk mindazokat, akiket érdekéi a szá­mítástechnika. — Te is mondtad, hogy a klubotoknak még nincs sok vetélytfirsá, ami azt jelzi, hogy amit ti csináltok, újdonságnak számít a HSZ munkájában. Szerinted mi kell ah­hoz, hogy az elektronika is megvesse a lá­bát a HSZ talajén? — Szerintem ehhez mindenekelőtt az kell, hogy az ország más városaiban, üzemeiben is meg kell találni azokat az embereket, akik vonzódnak az elektronika iránt és ér­tenek is hozzá. Viszont ha valaki Vállalja ezt a munkát,' számítania keli azzal, hogy nagyon időigényes, tehát sok-sok lemon­dással jár. Természetesen az anyagiak meg­teremtése is nagyon fontos tényező, ezért jó, ha a születő klubok vagy alapszerveze­tek mögött Olyan megértő vállalat, üzem áll, mint a DUSlo nemzeti vállalat, , Kamocsai Imre Rendhagyó bemutató Rendhagyó? Egyenesen épületes bemutató volt! Tele váratlan fordulattal és meglepetés­sel. A műsor erőmutatvánnyal kezdődött. Egy lány orgonát hozott be a színpadra. Egy (mű] orgonát, amelyet ráadásul még jel is szalagozott. Es nemcsak cipelte a behemót szerkentyűt, hanem lágy szimfonikus zené­re, lágy, sem balett, sem népitánc stílusban, lágyan-kecsesen tipegett az ormótlan mű­szerrel ide-oda a színpadon. És a közönség sportszerű volt... Már hogyne lett volna ilyen mutatványt látván! De talán elég lett volna égy csokor orgona (virág), még ha mű is. Hagy nincs illata? A korszerű koz­metikai ipar bő választékot kínál illatokból. De azért ez így is nagy szám volt. Sőt, egye­sek szerint volt még (bár kissé sápaeftabb) eszmei mondanivalója is, csak sajnálatos módon az esztétikai értéke lett egyenlő a nullával. Pedig meg vagyon írva a nagy, okos könyvekben, hogy e kettő (eszmeiség és esztétikum) egymástól elválaszthatatla­nok. Hogy ennek a Kvoéáknak mégis ho­gyan sikerült szétválasztania őket? Le a kalappal előtte. Kár, hogy — mint utólag kitudódott — a kollégák kara (függetlenül nemzetiségüktől) nem akart kalapot emelni — állítólag —, sőt olyan érzések is támad­tak — állítólag —, hogy még a hitelessé­gét sem vállalták. Állítólag meg sem kér­dezték Őket, mi a véleményük! (... én azt hiszem, hogy te azt hiszed, hogy ő azt hi­szi ...) A szünetben semmi figyelemreméltó nem történt. A műsor második felé békiáliással kezdő­dött. Egy táncos leordította a zenekarnak: „Húzd flieg“! A választ égy frivol lágy he­gedűtől kapta. Sajnos, a Jupiter-lámpák per­gőtüze valahogy elkerülte a zenekart, és így nem lehetett megállapítani, vajon a hegedű vagy a hegedűs volt-e pucér. A mű­sor é részé széki jolklórbá voll ágyazva. Ebből azonnal megtudhattuk, hogy az együt­tes-visszatért eredeti küldetéséhez (mármint a csehszlovákiai magyar népi hagyomány ápolásához). Elindult tehát a műsor („rük- verccel“) a stilizálttól az ősi hagyományig. Nem is volt vele baj addig, amíg sajnálatos módon a karmester és a koreográfus szét nem hangolódtak. Mindketten thds-más hul­lámhosszra kerültek. Ennek az lett a vége, hogy 'a zenekár és a tánckar Kovács Kál­mán karnagy nyakába szakadt (az alig meg­melegedett bennfentesek szerint ez már ti­zenöt éve így van). A helyzetet tovább bo­nyolította az a tény, hogy az énekkar, min­den igyekezete ellenére összhang-hang he­lyett csak összhang-mosolyt tudott elővará­zsolni. No ezt aztán megelégelte Katona István koreográfus. Magpödörte bajszát, és nagyot dobbantva lekergette az énekkart a zenészárokba. Szegény énekesek úgy meg­ijedték, hogy a pincéig meg sem álltak, itt folytatták nagy üggyel-bajjal, ének-statisz- tálásukat. így történt, hogy kiesett (nyil­ván a zenéstárokból) néhány taktus. Erre a zenekar elrohant — valószínűleg megke­resni az elkallódott taktusokat. Ezzel aztán a tánckar (a színpadon) és az énekkar (a pincében) összekötő tényező nélkül fna- radt. A zenekar egyébként is bemutatott még egy bűvészmutatványt, mert jöttek a széki táncok (itt ért a műsor az őskorba, és csak a színházi személyzet és a közön­ség türelmén múlott, hogy nem jutottak el az alsó miocénig!. Nos, ebben a pillanatban következett a szemfényvesztés. Mert: egye­sek szerint túl sok volt a zenész. Olyannyi­ra, hogy a sokadalomban elveszett a prím, a kontra, de még bőgő is. Hogy a műsor addig sem álljon, amíg ezeket megtalálják, a táncosok megkezdték a színpadon az át- vedlést. Mások szerint viszont zenészek egyáltalán nem voltak, és így az akárhány hegedű helyett szót kaphatott a lányok csa­logatása. Nem is akárhogyan, hanem (a közönség szerencséjére) természetes han­gon. Azóta is borsódzik a hátam, ha elgon­dolom, mi lett volna, ha a lányok netán természetellenes hangon kezdenek csüjo- gatnl. i. A végén azért minden szerencsésen feje­ződött be. A szereplők mindent megkaptak: megkapták a tapsot és megkapták, a sikert, pedig az a mamlasz függönyhúzó igencsak rángatta fel és alá a függönyt. Feleslege­sen. Hát így esett ez a bemutató. Hogy mik vannak egy ilyen bemutatón (meg egy-egy „kritikában“). HÖRVÁTH RE55SÖ v. v.%%v.v.*.vh.v.v* i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents