Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-28 / 22. szám
Gustáv Husák elvtárs a kommunista forradalmárok azon nemzedékéhez tartozik, amely Klement Gottwald vezetésével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példájából és az első szocialista állam építőitől merített ösztönzést. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének mindkét kamarája, legmagasabb államhatalmi szerveink képviselői 1985. május 22-én újra köztársasági elnökké választották Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát. Öt évvel ezelőtt szintén ugyanezen a májusi napon, szinte ugyanebben az órában hangzott el köztársaságunk első polgárának az Alkotmányban előírt fogadalma a prágai várban. Államfői tisztségében az egész elmúlt időszakban a béke, a demokrácia és a szocializmus marxizmus-leninizmus alkotó érvényesítésén alapuló politikájának folyamatosságát testesítette meg. Már amikor ismertté vált, hogy a párt Kijzponti Bizottsága és a Nemzeti Front ismét Husák elvtársat jelöli köz- társasági elnökké, egyöntetűen megnyilvánult a kollektívák és a dolgozók egyetértése ezzel a javaslattal. Számos nyilatkozatot hallhattunk különböző korú és különböző beosztású emberektől. ök mind megerősítették, hogy a jelölt kiválasztása helyes volt, és kifejezi népünk akaratát. Husák elvtárs életútja egyértelműen arról tanúskodik, hogy már fiatal korában összekötötte életét a kommunista párttal, a munkásosztály és a dolgozók igazságával. Országunk polgárai mélyen tisztelik azért, hogy a nehéz élet sem törte meg kommunista meggyőződésének szilárdságát, mindig becsületes ember, lelkes hazafi és internacionalista maradt. Személyében olyan politikust és államférfit tisztelünk, aki országunk modern történelmében megtisztelő és állandó helyet tölt be. Életművével méltóképpen folytatja az elnöki tisztségnek azokat az új hagyományait, amelyek oly szorosan fűződnek az első munkáselnökök, Klement Gottwald és Antonín Zápotock? élvtársak nevéhez. Husák elvtársnak, a Bratislava környéki szegény munkáscsalád gyermekének már fiatal évei szükségszerűen meghatározták állásfoglalását az elvi, társadalmi kérdésekben. A kor és az emberek olyan férfit, politikust és vezetőt keresnek, és rendszerint találnak is, aki a legnehezebb feladatot is magára tudja vállalni. Ilyen embernek mutatkozott Husák elvtárs a fegyveres ellenállás megszervezésében, a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében, s így volt ez akkor is, amikor á válságos esztendőkben maga köré tömörítette az új pártvezetőséget, amely hű a szocializmus alapelveihez, és vele együtt fogalmazta meg hazánk szocialista vívmányai megvédelmezésének fő és legidőszerűbb feladatait. Közel fél évszázados , munkássága a Kommunista Pártban és már előzőleg a Kommunista Ifjúsági Szövetségben olyan forradalmárként jellemzi őt, aki mindig a marxizmus-leninizmus tudományos világnézetének pozícióin áll, védelmezi Csehszlovákia népének őszinte barátságát a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal. Husák elvtárs munkája és a közös ügy érdekében tett erőfeszítései kifejezik életének, s odaadó hazafiként, internacionalistaként kifejtett tevékenységének forradalmi folyamatosságát. Arra a kérdésre, miért tudott olyan kiemelkedő szerepet betölteni népünk küzdelmeiben, mi határozza meg forradalmi és államférfiúi személyiségét, a választ emberi tulajdonságaiban, képességeiben és jellemében kell keresni. Ezek a tulajdonságai egybekapcsolódnak és hat- ványozódnak a forradalmi munkásmozgalomban való részvételével. Népeink és nemzeteink nagyra becsülik Husák elvtárs személyes hozzájárulását a nemzetközi munkásmozgalom egységének megszilárdításához, és együttműködését a demokráciáért, a szociális igazságért, a haladásért és a világbékéért küzdő erőkkel. Gustáv Husák elvtársat SZISZ-tagok köszöntik Dunaszerdahelyen IDunajská Streda/,. A prágai várban fiatalok között m Gustáv Husák elvtárs leteszi a hivatali esküt. ^ _ _ Wjjk 58 RBRBI || j|j Sök I| MP || g| Sgm ||LJp* II Jj Él «ka few akaratából