Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-21 / 21. szám
új ifjúság 6 A TESTNEVELÉS KÖZÜGY V,«. °clalista testnevelésünk legszebb, impozáns se- 'regszemléje, a spartakiád első járási bemutató- • jának immár hagyományosan Dunaszerdahely (Dunajská Streda) ad otthont. A kedvező éghajlati viszonyok mellett ebben nyilván közrejátszik az is, hogy a dunaszerdahelyt járásban fejlett a sport és testnevelés. Ezt bizonyltja többek között, hogy világbajnokok, olimipial érmesek kerültek ki innen, mint Bugár Imre, Schwendtner József, Éva Suranová vagy Félix Masár. A most lezajlott sikeres bemutató kapcsán ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Járási Bizottsága elnökével, Michal Kmeftyel [a Képen), aki egyúttal a jnb titkára Is. • Hazánk dolgozó népe éppen a járási spartakiád megnyitójának napján ünnepelte felszabadításunk és a fasizmus fölött aratott győzelem 40. évfordulóját. Mit hozott ez a negyven békés év a járás számára a testnevelés és a sport terén? — Hallatlan felvirágzást. A felszabadulás után mindössze néhány silány labdarúgópályát örököltünk, legjobb esetben bódészerd öltözővel. Ma nincs a járásban egyetlen község, amelynek ne lenne kiváló vagy legalább jó állapotban levő stadionja a megfelelő járulékos épületekkel együtt. Márpedig járásunkban 56 város, Illetve központi község van. De még a kisebb, közigazgatásilag nem önálló falvakból, településekről sem hiányzik legalább a labdarúgópálya. Itt van például a mindössze 433 lakosú Csákány (Cakany). Labdarúgócsapata csak a III. osztályban játszik, de már befejezés előtt áll a pompás stadionja. A sport és testnevelés műszaki bázisának fejlesztése különösen az utóbbi é- vekben lendült nagyot. Nagy segítséget nyújtottak ehhez a nemzeti bizottságok, de éppúgy az üzemek és a földművesszövetkezetek Is. Ma már nemcsak pályákat és öltözőket építünk, hanem klubházakat, ahol társadalmi és politikai nevelő munka is folyhat. Többek között befejezés előtt áll Nyáradon (Topofovec), Bakán és Vásárúton JTrhové Myto) a stadion, Dunaszerdahe- lyen a sportcsarnok építése. A járási spartaktádbemu- tatóra elkészült a DAC stadionja, amely nemcsak a labdarúgást fogja szolgálni. Ezt a csak nehezen érzékeltethető fejlődést úgy érhettük el, hogy a testnevelést közügynek, fejlesztését fontos társadalmi és politikai feladatnak tekintjük. Hiszen szocialista társadalmunknak olyan emberekre van szüksége, akik nemcsak tudásban és szellemileg, hanem testileg Is felkészülnek az ország építésére, védelmére. Éppen ezért nálunk az állam! és pártszervek is nagy figyelmet szentelnek a testnevelésnek és sportnak. Köztudomású, hogy járásunkban a párt és az államigazgatás legmagasabb rangú képviselői mennyire pártfogolják a sportot. Az egyesületek vezetőségi tagjai pedig nemegyszer a nemzeti bizottságok tanácsaiban is ténykednek, közvetlenül előterjeszthetik követelményeiket. Másszor akár vezetőkként tagjai más tömegszervezeteknek, és így szorosan együttműködnek a különböző tömegszervezetek. Hát így, egyetértésben és összetartásban értük el, hogy a duna- szerdahelyi járásról már országszerte, sőt élsportolóink révén Időnként a határainkon túl Is mint a sport és testnevelés egyik virágzó fellegváráról beszélnek. Ezt egyébként a spartakiád sikeres megrendezésével is bizonyítottuk ország világ előtt. 0 Nem akarok ünneprontó lenni, de úgy hiszem, hogy azért a járás sporttérképén akadnak még fehér foltok is. — Kétségkívül, és akkor még eszem ágában sincs a síelésről beszélni, mert nálunk, ugye, nincs egy valamirevaló domb, és némely télen a hó is csak két-három napig marad meg. Sok még a tennivalónk az úszásban, ami annál is fontosabb, hogy a fiatalok honvédelmi nevelésének fontos része. A Duna és a Kis-Duna fürdésre, úszásra nem alkalmas, termálfürdőink túlzsúfoltak, fedett uszoda pedig egy sincs a járásban. Lehetséges, hogy már a legközelebbi választási programba beiktatjuk egy fedett uszoda építését. A többi téli sport kedvelői Is követelőznek, 'gondolok itt a korcsolyázókra. A legközelebbi választási programban valószínűleg egy műjégpálya építése is szerepel majd. Amit legjobban fájlalunk: annak ellenére, hogy atlétikai világ- és Eu- rópa-bajnokokat adtunk az országnak, az atlétika járásunkban még nagyon gyermekcipőben jár. A legközelebbi időszakban ezért éppen a sportok királynőjét akarjuk felkarolni. A gondoskodás első jelei, hogy az Iskolákban módszeresen kezdenek foglalkozni az atlétikával. Nem véletlenül végeztek tavaly a Dlóspatonyl (Orechová Potöft) Alapiskola tanúlól első helyen a rátermett gyermekek országos versenyében. Most azon van a sor, hogy a felnőtt atlétáknak szakosztályokat teremtsünk, így a fiatal tshetségek se kallódnak el. Értesüléseim szerint néhány élvonalbeli és testnevelési főiskolát végzett atléta, aki járásunkból származik, haza készül, hogy edzőként, oktatóként népszerűsítse ezt a páratlanul szép sportágat. Azt hiszem, hamarosan az atlétikában is hallatunk magunkról, akárcsak a nyáras- diák (Topol'níky) révén a kézilabdában, vagy a DAC csapata révén a labdarűgásban. Az az érzésem, hogy a Csehszlovák Spartakiád járási bemutatójának két napja Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) megdobogtatta a szíveket. A Csehszlovák Test- nevelési Szövetség Központi Bizottsága küldöttségének vezetője, a szövetség szlovákiai Központi Bizottságának elnöke, Eudovlt Kllár ts úgy nyilatkozott, hogy végtelenül elégedett és a bemutató minden várakozást felülmúlt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a nyitány jelesre sikerült, erről a helyszíni közvetítés és a felvételek jóvoltából a televízió több millió nézője is meggyőződhetett. A DAC sok kemény futballcsatát megért stadionját mindkét nap zsúfolásig megtöltő közönségnek pedig káprázatos élményben volt része. Nehéz lenne sommásan értékelni az egyes gyakorlatokat, de minden bizonnyal nagy sikert arattak a megnyitó után (amely úgyszintén szlnpompás volt, a fenti clmkép Is erről készült) fellépő nők, az utánuk következő aprócska tanulólányok, a nőkkel közösen fellépő lányok és a hadsereg gyakorlata. Ez utóbbi szinte már a vakmerőség határát súrolta. Ugyancsak magával ragadta a nézőket a Honvédelmi Szövetség tagjainak gyakorlata, amely nehéz elemeivel vetekedett a hadsereg bemutatójával, valamint az anyukájukkal vagy apukájukkal fellépő csöppségek. De villantsuk fel legalább néhány sorban és képben a két szívdobogtató nap eseményeit és szereplőit. NŐK A PULT MÖGÜL Ha a spartakládbemutatón visszatapsolhatnánk a fellépőket, akkor a nőket egész biztos sokáig a zöld gyepen tartották volna. Fellépésük után sokáig nem akart szűnni a taps. Az anyák, feleségek, lányok osztatlan sikert arattak. Hármat közülük találomra szólítottam meg. Kóróst Márta, Varga Erzsébet és Kemerle Ivett Nagy- megyerről (Calovo) jött a bemutatóra. Mindhárman a Centrum áruház elárusítőnői. Márta asszony egy gyermek édesanyja, a többiek még lányok. Magától adódott a kérdés: az elárusítónök napjában épp eleget futkároz- nak, hogyan szánták rá magukat, hogy még a sparta- kiádgyakorlatokat Is betanulják? — Nem kellett hozzá különösebb elhatározás — mondta mindannyluk helyett Márta asszony —, mert ez egészen más mozgás, mint a pult mögött. S egy kicsi mozgás, ugye, mindenkinek kell. Eredetileg úgy gondoltam, hogy a kislányommal lépek fel, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy maradok a nőknél. A kislányom most ment oviba, nehezen szokta meg a közösséget, nem lett volna jó, ha még a gyakorlattal is megterhelem, örülök, hogy a gyakrolatunk tetszett, remélem, hogy Prágába is eljutunk vele. NŐVÉRKÉK BUZOGÁNNYAL Fellépés előtt vegyültem el a nők és a lányok közös bemutatójára készülő gyakorlatozok, pontosabban a Dunaszerdahelyt Egészségügyi Szakközépiskola csinos lányai között. Az egyik legnehezebb feladatra vállalkoztak, hogy buzogánnyal gyakoroljanak, amely már-raár a ritmikus sportgimnasztika elemeire emlékeztet. Valamennyiük helyett Czucz Ilona harmadikos és Varga Éva másodikos tanuló mondta el, hogy miért vállalkoztak a spartakiádra (címoldalt képünkön jobbról a második, illetve harmadik). — Nagyon tetszett a gyakorlat zenéje, jó a ritmus, az ember fejlesztheti vele a mozgáskultúráját. Hetente háromszor gyakoroltunk, és ez az idő senkinek sem hiányzott. Természetesen izgulunk, hogy minden Jól sikerüljön, mert szeretnénk eljutni a Strahovra. Minden jól sikerült, lehetséges, hogy a Strahovon viszontlátjuk őket. A nyárasdi sportcsarnok nem építészeti remekmű, de a célnak nagyon ]ől megfelel. Kérési Márta, Varga Erzsébet és Kemerle Ivett — nők a pult mögül. Amikor a SZISZ járási bizottságának elnöke önfeledten tapsol. ÉN ÉS ANYUKA VAGY APUKA Legbájosabbak voltak az apukával vagy anyukával tornázó apró emberkék, ahogy néha esetlenül, de lelkesen tébláboltak a pályán. Patassy Éva, a Dunaszerdahely! Járási Ipari Vállalat bútorgyárából Évike kislányával gyakorolt, fia a tanulók között lépett fel. Kissé lihegve válaszolt a kérdésekre, Évikén viszont meg sem látszott, hogy egy negyedórás gyakorlat után van: — Munkabiztonsági technikus vagyok, sokat ülök az íróasztal mögött, kell ez a kis mozgás. Csejtey György családja valóságos spartakiádcsalád. A Mezőgazdsági Építővállalat mérnökének a felesége a nőkkel, ő meg kislányával, Anikával a szülők és gyermekek gyakorlatával lépett fel. — A feleségem ötlete volt, hogy Anikával gyakoroljunk. Azt mondta, mi se maradjunk ki a buliból. Amely csöppségeket ebben a korban mozgásszeretet- re tanítanak, azok felnőtt korban sem maradnak tunyák. A SZISZ-ELNÖK A lelátóról mindkét nap figyelmesen szemlélte a gyakorlatokat Csejtey György, a SZISZ járási bizottságának elnöke. Vajon hogyan vélekedik a bemutatóról? — Nagyszerű látvány volt, lenyűgöző. Minden elismerés megilleti a gyakorlatozókat. Örömömre szolgál, hogy az ifjúsági szövetség tagjai is nagy részt vállaltak a szervezésből, és úgyszólván minden gyakorlatban képviselve voltunk a SZISZ-tagok vagy pionírok révén. Irta és fényképezte: ralAgvi lAins Én és anyuka vagy apuka — a szülők gyakorlata a gyermekekkel. Csejtey György mérnök és Anika