Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-14 / 20. szám

TOK BÉLA:

Az ezerkilencszázhatvanas években történj hogy Gó- lyássyt, a főváros egyik építészeti vállalatának fiatal mesterét rábeszélték a Jugoszláviai üdülésre. Az Ifjúsági Utazási Irodánál rendelt meg egy hosszabb kirándulást az Isztria-félszigeten levő Porecba. A hangulatos kisváros műemlékei, szórakozóhelyei, a meleg, tiszta és kék tengervíz akkor is ezerszámra vonzotta oda a vendégeket.

Volt ott minden, ami a turistákat csalogathatja. Forró napok felhőtlen éggel, fürdőzés kellemesen meleg, átlátszó vízben, s olyan csodálatos' változó színekben pompázó naplementék, amelyeket soha nem felejt el az ember. Ott még a különleges igényekről sem feledkeztek meg. A város közelében levő üdülőközpontban, a Plava lagúnán ferfiszépségversenyt is rendeztek.

A nagyon jő megjelenésű, s amellett szerény Gólyás- synak eszébe sem jutott volna, hogy egy ilyenbe benevezzen, ha társai rá nem beszélik. Az egyik napon, az esti órákban, igen nagy számú közönség előtt került sor a bemutatóra. A verseny két részből állt. Először az elegáns megjelenést pontozta a hölgyekből álló zsűri, majd a fürdőnadrágos bemutató, az alak esztétikája következett. A harminc versenyző közül Gólyássy a hatos számot kapta.

Egyszerű vászonnadrágjában^ kigombplt, rövidujú selyemingében a fiatalember alig kapott pontot. A szünetben azonban barnára’ süttetett testét bekente Nubian- olajjal, hogy a reflektorfényben jól mutasson. Mikor pompás izmaival körbejárta a pódiumot, örömujjongásban tört ki a fiatal vendégsereg. A németek mindenkit túlharsogva, csak a „Sechs“-et, vagyis a hatos számot kiabálták.

Gólyássy sokkal jobban festett versenyző társainál. A zsűri végül mégis úgy döntött, hogy egy helybeli fiatalembernek adja az elsőséget. Meg is érdemelte a győzelmet, mert alakja sem volt rossz, ráadásul pedig kitűnő'bemutatót tartott a tengerparti jugoszláv eleganciából.

Poréiban ezután Gólyássyt csak „Misterének szólították. Olyan apróságokért, mint a fagylalt, kávé vagy egy pohárka vörös bor, el sem akarták tőle fogadni a pénzt.

A forró napsütésben ragyogó pőrééi házak, a nagyszerű építészeti emlékek sokáig megmaradtak az építőmester emlékezetében. Annál jobban fájt a szíve, mikor a város szélén levő albérleti szobájába belépett. Elhanyagoltnak, csúnyának és rendetlennek látta a helyiséget, ahol eddig boldogan éldegélt. A falak repedezettek és dohosak voltak. Az ablakok sem csukódtak rendesen. Sokszor, különösem a legfárasztóbb napok után, úgy érezte, nem kap elég levegőt.

Keresek magamnak új albérletet a város központjában, nem várom itt meg, amíg a lakást megkapom, határozta el magában. Terve azonban majdnem rnegva- lósíthatatlannak látszott. Már éppen le akart mondani mindenről, amikor megtudta, hogy a Stefánka kávéház közelében van egy kiadó szoba, s' azt egy bizonyos ügyintézőnél, a Dolezal bácsinál lehet megbeszélni.

A Palysádyn sorakozó gesztenyefák már javában hullatták barna gyümölcseiket, de más csalhatatlan jelei is mutatkoztak a ősz megérkezésének,, amikor Gólyássy becsengetett az öreg ajtaján. • Nagy sokára egy hatvan év körüli, sovány, beteges külsejű férfi csoszogott a bejárathoz. Miután megtudta, kihez van szerencséje, s milyen ügyben keresik, rekedtes hangon, természetes kedvességgel tessékelte be vendégét.

— Mielőtt megbeszélnénk a maga ügyét nézze meg az én lakásomat — kezdte a társalgást a közbenjáró.

Amikor látta, hogy vendége körbejáratta tekintetét, egy pillanatot sem késett a fecsegéssel.

— Ugye, maga is kicsinek találja? A bútörok Is öregek benne, fürdőszoba nincs hozzá, csak egy vacak mosdó. Ez a dupla ágy, itt a szoba közepén, ez minden boldogságom. Erre rogyok le pihenni, ha vállamat és karomat gyötörni kezdi a reuma. — Az utolsó szavaknál olyan hallgatag lett, hogy végül a látogatónak kellett megtörnie a csendet.

— Örülök, kedves bácsíkám, hogy ilyen részletesen bemutatja a lakását és mindjárt mindent el is panaszkodik, de engem most mégis a kiadó szoba kell, hogy érdekeljen.

— Jól van, elmondok magának mindent — szólt Dole- Zal bácsi, miközben feltápászkodoít az ágyról.

Nem szólalt meg mindjárt, úgy tett, mintha erősen töprengene valami felett. Lehet, hogy meg akarta kérni vendégét, hozzon néki valami jó snapszot és dohányt a közeli Fajka-vendéglőböl. Néhányszor nyögdicsélt és köhé'cselt, amiből sejteni lehetett, hogy újra szólni akar.

— A bérházban egy középkorú asszony és férfi lakik, akik már húsz éve elváltak, de a kettéosztott lakásban továbbra is lakótársak maradtak. Van egy fiuk, aki már régen megszokta ezt a furcsa helyzetet. Az asszony gyakran vesz fel lakót, akiktől elég furcsa dolgokat követel. Csak festőművész lehet, aki nem dohányzó, korán fekvő és csendesen viselkedő. Ha nagyon akarja, hamarosan felhívom az asszonyságot, és holnap jelentkezhet nála.

Gólyássy sokat várt az új albérlettől. Nem csoda, hogy izgatottan készült a bemutatkozó látogatásra. Szerzett poliszteren lapokat, amelyekből olvasztássá 1 és színezéssel igen dekoratív faldíszeket hozott létre. Vásárolt egy nagy, barna barettsapkát, amelye)- majd hanyagul félrecsapva a fejére húz. Miután a rajztáblát is a hóna alá csapta, elindult, hogy a belvárosi lakást felkeresse.

Többszöri csengetés után egy meglehetősen rossz külsejű, hövérkés asszony jelent meg az ajtóban. Ápolatlani őszes hajszálai anténaként meredtek az égnek. Szemüvege annyira nagyított, hogy szinte öklömnyinek látszó szeme majdnem megijesztette az érkezőt. Ahogy az ajtónál megtorpant, minden barátságosságát és kedvességét magára erőltette. Kis ideig valami mosolygásféle látszott az arcán, majd hirtelen mozdulattal előrelépett, megragadta a művészkellékeket, mert ezek ugyebár a

legfontosabbak voltak számára, s kissé tán túlhangosan társalogni kezdett.

— Weismanné vagyok! Már kíváncsian vártam magára. Jöjjön csak beljebb, hogy a $zobát megmutathassam. Ha megengedi, én megyek előre, hogy el ne tévedjen a lépésöházbaH. Ném szeretném, ha ehhez az undok-emberhez tévedne be — s vaskos ujjával volt férje szobája felé bökött.

Weismanné az új lakót egy, a folyosóról nyíló picike szobába tessékelte. Külön bejáratú helyiség volt, mégsem jogosított fel nagyobb reményekre, mert tőle csak néhány lépésnyire volt a háziasszony szobája.

Még szerencse, sóhajtott Gólyássy, hogy attól egy függönyszerű vékony anyag választja el. A Stefánka- kávéház felől világító lámpa fénye éppen erre, a huzattól állandó hullámzásban levő, színehagyott anyagra esett. Mindjárt látszott az is, hogy a szobácskábán csak egy vaságy és egy éjjeliszekrény fér el. A legkisebb remény sem látszott arra, hogy itt tornászni vagy akár szabadabban mozogni is lehet.

— Ogy látom, már körül is nézett — szólt az asszony, hogy az aprólékos nézelődést szándékosan megzavarja. — Magának a szobát kiadom havi 250 koronáért, amit előre kell fizetnie. A fiamnak adhat néha sörrevalót. A szobában nem dohányozhat, és szeszes italt sem fogyaszthat. Női látogatókat nem tűrök a házamban, ajánlom, meg se- próbálkozzék az ilyesmivel.

— Köszönöm asszonyom, hogy befogad a házába — udvariaskodott Gólyássy. de közben az járt az eszében, hogy ő nem egy ilyen lyukba szeretett volna beköltözni. — Mindent úgy csinálok, ahogyan parancsolja. A szobát tisztán tartom, biztosíthatom, hogy nem fogok sem inni, sem dohányozni. Nappal nem is tartózkodom itt, este pedig nesztelenül fogok megérkezni.

Az asszony láthatóan megnyugodott. Nem is akarta engedni, hogy a mester maga- rakja fel a falra a „művészi“ alkotásokat. A nonfiguratív formák élénk színei otthonosabbá tették a fakó falakat. Bizonyára megnyerték a tetszését a hárpiának, gondolta magában Gólyássy, s most már attól félt, hogy az asszonyság minden lefekvés előtt bejön, hogy kedvére gyönyörködhessen.

Az új lakóra a beköltözés után fárasztóbb, de élményekben gazdagabb napok vártak. Reggel korán indult a munkahelyére, ahonnan csak késő délután ért vissza a belvárosba-. Mindent úgy intézett, hogy csak este érkezzék meg a legényszobára. Idővel ugyanis kitapasztalta, hogy ha hamarább jön, a háziasszony valamilyen ürüggyel bekopogtat hozzá. Elmondja elválásuk történetét, reumás bántalmait és időnkénti fejfájásait. Ha periig véletlenül jó kedve van, olyan hangon kacarászik, hogy a szegény lakó hátán végigfut a hideg.

Azt is ki akarta tapasztalni a fiatalember, mi történik, ha késő éjjel teszi be a lábát a házba. Az egyik héten éjfél után tért haza. Már csendesek voltak az utcák, csak a kávéház felől szüremlett ide valamiféle zenefoszlány. A lépcsőházat Is mozdulatlanság vette körül. Ügy igyekezett Gólyássy, hogy sikerüljön a lakásba nesztelenül bejutnia. Na, így talán túljárhatok boldogítóm eszén, gondolta. Nem sokáig érezhette azonban a boldogságot, mert ahogy a sötét folyosóra beszűrődő lámpafény felé nézett, elállt a lélegzete. A választófalként szolgáló színehagyott anyagon egy asszony alakjának elmosódott körvonalai látszottak. Felettük pedig valami hajfélét lobogtatott a folyosón végigvonuló huzat.

Akármikor jövök is haza, mindig ez a kép fogad, sóhajtotta napok múlva az építész. Kezdte törni a fejét, mit találhatna ki, hogy a folyosón éjjel csendben

uj ifjúság 7

KISS PÉNTEK JÓZSEF:

Szolgálhat-e még?

Lépek.

Pókhálós ablakát becsukja a lélek. Szemedből a láz fehér madarat repít. Követném suhanását, mely az ég távoli csöndjébe leng.

Hol van a táj?

Elvitte a hajó. Karodban vacogva lenne jó.

Lépek.

Késön tűnt fel a változás: egy ideje csend van a tekintetedben. Tudom, tetteink gyakorta kijátsszák lehetőségeinket. Megtérünk észrevétlen.

Lépünk.

Szerelmünk kifosztott hazája' szolgálhat-e még teres-szíveinknek menedékül?

Vnmep, Anno 2000.

henteskampó billeg az égen évezredek óta ketyeg az óra felcsendül a Himnusz 1 becsapódik a lövedék

kérdezve kérdezzetek merre mentek a fák amikor a szívekben utolsót csendült a gyémántcsengettyű amikor fészket rakott a csöndnek a szél

henteskampó billeg az égen fészket rakott a csöndnek a szél

felcsendül a Himnusz

álldogálló asszonyt eltávolítsa. Borzasztóan kellemetlen volt számára ez a helyzet. Azóta már félt is, mióta egyszer hazatérőben az asszonyra oldalra hajolva nézett. Akkor úgy tűnt neki. mintha az halottan egy uszoda fenekén feküdne, s felette hullámzána a Víz.

Azért is szerette volna, ha nem leselkednek utána, mert Juci, akivel a kultúra és Pihenés Parkjában ismerkedett meg, beleegyezett, hogy 'felvigye a legényszobába. Ennek a lánynak pedig nagyon szeretett a kedvében járni. Kedves volt, karcsú és telt idomú. Nem volt feltűnően csinos, de megjelenése roppant megnyerő. Szeretett sétálgatni, különösen a Duna-parton. Annyira ragaszkodott Gólyássyhoz, hogy az joggal hihette, a lány szerelmes bele.

Egy szeles és esős késő őszi pénteken megegyeztek, hogy a mozi után Jucit vendégül láthatja. A háziasszony úgy tett, mintha nem venné észre a fiú az napi izgatott viselkedését Akkor sem kérdezett semmit, amikor az egy doboz csokoládéval és virágcsokorral kedveskedett neki. Nem szólt egy szót sem, de bizonyára gondolkodóba ejtette lakója szokatlan viselkedése.

A fiatalok azon az estén alig várták, hogy kijöjjenek a moziból, s az este hátralévő részét kettesben tölthessék el. Ahogy ,a házhoz megérkeztek, a fiú a lányt ölébe vette, s úgy osonj vele a szoba ajtajáig. Ott le kellett tennie, mert óvatosan, csendben akarta kinyitni az ajtót. Közben fél szemével alig észrevehetően oldalra sandított. Így is észrevette, hogy az asszonyság a szokott helyen áll, azzal a szent meggyőződéssel, hogy nem látják.

Miután a fiúnak sikerült az ajtót kinyitnia, a lányt ismét az ölébe vette és a szobába vitte. Majdnem teljes sötétség borult a helyiségre. Nem láthatták egymást, de ez a közelség mégis különleges lelki élményt nyújtott. Az is különös volt, hogy a lány itt ül az ágyán, csak úgy árad belőle a szeretet, s ő még sem csókolhatja. Majdnem mereven ült a lánnyal szemben, s igyekezett elhessegetni magától a szerelmes gondolatokat. Többször célzást tett arra, hogy Juci elkési az utolsó autóbuszt, és akkor itt kell hálnia. A lány, azonban, úgy látszik, nagyon jól érezte magát, csak mondta a magáét, és nem is figyelt oda a célozgatásokra.

Bármennyire is csodálatos volt Juci, a fiú mégsem jud- ta teljesen átadni magát a vele való társalgásnak. Egyik fülét igyekezett mindig a kulcslyuk irányában tartani, hogy a zörejeket és a neszeket alaposan megfigyelhesse. Attól tartott, hogy a háziasszony előbújik rejtekhelyéről, beront a szobába és mindennek elmondja a gyanútlanul csevegő lányt.

Még akkor sem tudott megnyugodni, amikor Juci már régen elaludt az ágyban, ő pedig a székből és az éjjeli- szekrényből összeeszkábált fekvőalkalmatosságon heve- részett. Akármennyire füleit is azonban, nem hallott aj- tócsukódást. Az is feltételezhető volt, hogy az asszonyság egész éjjel a folyosón maradt.

Reggel a szokásosnál hangosabban kopogtattak az ajtón. A ház úrnője be sem lépett az ajtón, csak a fo- ' lyosóról kiabálta be:

— Művész úr! A mai nappal felmondok magának. Kértem magát, hogy jól viselkedjék, de sajnos nem engedelmeskedett.

Mire a fiú feltápászkodott és nagy nehezen kiegyengette elgémberedett végtagjait, már hiába nyitotta ki az ajtót, nem volt alkalma bocsánatot kérni. A sértődött asszony már elment onnan, és magára zárta az ajtót.

NAGY ZOLTÄN illusztrációja

A félrecsapott barettsapka

a