Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-14 / 20. szám

új ifjúság 8 AZ ÉVAD UTOLSÓ BEMUTATÓJA Hagyománnyá vált már, hogy a Ma­gyar Területi Színház minden évad­ban egy bemutatóját a legifjabb kö­zönségnek szánja. Érthető ez, hiszen a színház amellett, hogy részt vállal a gyermekeink nevelésében, egyszer­smind igyekszik gondoskodni néző­inek utánpótlásáról is. A mesejáté­kokat felváltva a MATESZ komáro­mi (Komárno) és kassai (KoSice) társulata viszi színpadra. Az idén a komáromiak voltak so­ron, és a bemutatóval egyúttal egy hazai szerzőt is avatott a társulat. Batta György,- Gágyor Péter, Gyüre Lajos és Kmeczkó Mihály müve után most Kőszeghy F. László Lusta ki­rályság című mesejátéka került a fiatal közönség elé. A szerző — a szó­rakoztatáson túl — a jó} és vérbeli meseszerűséggel szerkesztett darab­bal fontos nevelési célt is tűzött ma­ga elé: a munka jelentősége az em­ber életében. Nos a látottak alapján elmondhatjuk, a mesejáték nyilván teljesíti küldetését. A viszonylag sok (tizenhárom) sze­replős darab talán nagyon is hossza­san szórakoztatja a nézőket, mókáz­nak a színészek, de szemmel látha­tóan élvezik a játékot, és tudásuk szí- ne-javát nyújtva azonosulnak nem­csak a szerepükkel, hanem a nézők­kel is. Az összképet sokban emeli Platzner Tibor meseszerű díszlete és jelmezei. Zsákovics László zenéje is jól illeszkedett a színmű miliőjébe. A zenét a Sziget csoport játszotta fel hangszalagra. A színészek énekes tel­jesítménye sem volt rosszabb, mint a már többször látott zenés darabok­ban, ám ismét meg kell említeni lá­gyán már hányadszor], hogy a repro­dukált zene élő énekkel kombinálva gyakran szinte megoldhatatlan prob­léma elé állítja énekest és hangtech­nikust egyaránt. A tájolás során ezt a problémát a falusi művelődési há­zak eltérő akusztikai adottságai foly­tán ez, sajnos, még inkább érezni fog­ják. Konrád József érdemes művész ren­dezése alkalmazkodik a mese világá­hoz és a közönség értelmi színvona­lához. Sok mókás helyzetet teremtve a darab nagy részében a pergő rit­must is meg tudja teremteni. Talán el kellene gondolkodni a darab viszony­lag hosszú mivoltán, talán jobban fel kellene mérni a gyerekek „ülőképes­ségét“. Egykét azonban a rendező mintha megfeledkezne, ki is van a nézőtéren. Például amikor a Fürge Marci sült egeret varázsol a kiéhe­zett lmert lusta) uraságnak, a színész csak jelzi az egeret, tehát üres ke­zet húz ki a zsebéből. Nehéz elkép­zelni, hogy a gyerekek _ a „semmit“ reális ,,valaminek“ higgyék el. Meg is van azonnal a reakció: a közönség becsapva érzi magát. Nem beszélve arról, hogy a sült egérnél talán ízlése­sebb asszociációkat keltő eledelt is ki lehetett volna találni, meg a vízipus­kából is igazi víz lövelhetne. Viszont jó ötletnek tartjuk a kifestő színlapot, amelyeket ha visszaküldenek, kisor­solják. A nyeremény; a színészek au­tógrammal ellátott fényképe. —hr— A rock ma már óriás polipként hálózza be a világ ifjúságát, a- mely e műfaj iránt hatalmas ér­deklődést tanúsít. A szovjet fiatalok ugyancsak bő­ven válogathatnak a popzenei írá­sokból, lemezkritikákból, hiszen több ifjúsági lap foglalkozik e sokat sze­rint ízlésromboló, igénytelen kultú- rálódási formával. Pedig, hogy ez mennyire nem így van, tudjuk mi fia­talok, de tudják az illetékesek is. A Moszkovszkij Komszomolec című lap már több éve hétről hétre siker­listát közöl a legnépszerűbb leme­zekről, dalokról. A külföldi popzene sem ismeretlen a szovjet fiatalok előtt, hiszen a Sztugyencseszkij Meridian sok híres­séggel ismerteti meg az olvasót. Nem­rég méltatta Cliff Richard, Elton John, Joe Dassin, a Beatles és Elvis Presley munkásságát, tevékenységét. A Rovesznyik a Smokie együttesről közölt érdekes írást, amely azt bon­colgatja, hogy az utóbbi időben va­jon miért lehet oly keveset hallani a csapatról. Ebben a cikkben leltem rá az együttes vezetőjének figyelem­reméltó kijelentésére: „Egyáltalán nem hiányzik nekünk, hogy a legna­gyobbakhoz hasonlítsanak bennün­ket. Hiszen a becsületes, kitartó mun­ka tiszteletet érdemel. És mi már több mint tíz éve dolgozunk.“ Nézzük, az egyes lapok alapján, va­A ROCK nincs halálra ítélve ___ jón jelenleg melyik rockelőadők a legsikeresebbek a Szovjetunióban. A sikerlisták szinte állandó szerep­lője a Masina Vremenyi együttes, a- mely joggal nevezhető a szovjet rock megalapítójának. Legelső átütő sike­rüket 1980-ban Tbilisziben aratták. Az énekesnők közül a hazánkban is már többször szereplő Álla Pugacso- va a legnépszerűbb, aki már több nyugat-európai országot is bejárt. A Veszjolie Rebjata az idén Szlová­kia fővárosába is ellátogat, hogy részt vegyen a külföldi rockelőadók sereg­szemléjén, a Bratislavai Lírán. A Komszomol központi lapja, a Komszomolszkaja Pravda elemző cik­ket jelentetett meg a szovjet fiatal­ság könnyűzenei igényéről, sorba vé­ve más ifjúsági lapok e műfajjal fog­lalkozó írásait. A szerző leszögezi: „A szovjet ifjúság szereti a zenét. Művelése vagy hallgatása jelentős he­lyet foglal el a fiatalok szabadidejé­ben.“ A lap bemutatja az Estonia hard- rock Zenét játszó csapatot és a moszkvai új hullámos Karnyeval e- gyüttest. A lap cikkírója továbbá azt is hangsúlyozza, hogy a szerkesztő­ségek nagy hibát követnek el, ami­kor mellőzik a hazai és külföldi ze­nei élet újdonságainak bemutatását és értékelését. A szovjet rock az elmúlt hónapok­ban hatalmas közönségsikert és nem­zetközi elismerést vívott ki magának. Több más rockoperához hasonlóan megszületett az első szovjet rockope­ra is,- amelynek címe: Juno és Avosz. A darabban nem is a történet a rend­kívüli, szokatlan, hanem a modern elemekkel tarkított lendületes rock­zene. Párizsban ez a mű elsöprő si­kert aratott, s hamarosan Londonban és New Yorkban is bemutatják. Nem­sokára a budapesti Fővárisi Operett­színház is műsorára tűzi az említett művet. Mint ahogy azt a szovjet mozgal­mas zenei élet is bizonyítja, a rock nincs halálra ítélve, sőt fejlődik, és ezáltal a mai fiatalok jelentős kultu­rális igényévé vált. Az idei moszkvai VIT sok rockze­nésznek ad majd otthont, nem be­szélve a sok ezer fiatalról, akik ér­zésvilágukat, békeóhajukat ily mó­don tudják legmegfelelőbben kifejez­ni. KOLLER SÁNDOR SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS — Természetes, hogy szívügyemnek tartom községünk fiatalságának kulturális életét, hiszen valamennyi tizen- -huszonévest jól ismerem. Tanítványaink voltak, néhány évvel ezelőtt még iskolánk padjait koptatták, s a tan­anyag elsajátításán kívül igyekeztünk bennük kifejlesz­teni egy bizonyos szintű kulturális igényt is. Ezt szol­gálták iskolánk kulturális szakkörei, színjátszó csopor­tunk, citeraegyüttesünk, furulyacsoportunk. S nagyon örülök, hogy az iskolából kikerülve, SZISZ-tagokként is él bennük a vágy, hogy ha más körülmények között, más szinten is, de azért tegyenek valamit saját és em­bertársaik szellemi igényeinek kielégítéséért — mondta Benda Kálmán, a Perbetei (Pribeta) Alapiskola igazga­tója, aki egyben a CSEMADOK helyi szervezetének elnö­ke is. Pedagógusként pedig állandó figyelemmel kíséri a SZISZ helyi szervezetének tevékenységét, a fiatalok életét, s a két szervezet kapcsolatát is fontosnak tartja. A CSEMADOK perbetei helyi szervezetének 470 tagja van, akiknek negyven százaléka fiatal. Ezek a fiatalok pedig mindkét szervezetben jó munkát végeznek. Kecs­kés Erzsébet, a SZISZ helyi szervezetének elnöke gyak­ran találkozik, beszélget Benda Kálmánnal, s közös el­határozásaik eredményeként több sikeres rendezvény­nyel dicsekedhetnek már. Különösen említésreméltó a klubtevékenységük. Az előadások rendkívül népszerűek, sok embert vonzanak, mert érdekesek, hatásosak és hasznosak. Jogászok bevonásával szerveztek már előadás- sorozatot a jogszabályokról és rendeletekről, az állam­polgárok kötelességeiről, s az állam biztosította jogaik­ról. Az egészségügyi előadásokat és vitaesteket úgyszin­tén sokan látogatták. Érdekes volt a község krónika­írójának, Pinke Miklósnak az előadása a falu történeté­ről, múltjáról. Levéltári anyagokat és adatokat felhasz­nálva szerkesztette meg előadását, amely elhangzása után a kérdések garmadát kapta és válaszolta meg. Meglepő volt mind a szervezők, mind az előadó számá­ra, mennyire érdekli a község fiataljait lakóhelyük múltja, keletkezése, történelmi jelentősége. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy egy-egy érdekes előadás is lehet olyan vonzó a fiatalok számára, mint a diszkó vagy egyéb szórakoztató program. — Nagyon örülünk, hogy az ifjúság szép számban és rendszeresen látogatja a helyi könyvtárat. Bár sokan eljárnak a faluból, a városok, az ipar sok fiatal mun­kaerőt elszippant tőlünk, többen az érsekújvári (Nővé Zámky), komáromi (Komárno), hurbanovói középisko­lák és szaktanintézetek tanulói, mégis találnak időt az olvasásra, hogy betérjenek a könyvtárba, Iskolánknak is gazdag diákkönyvtára van, s talán éppen mi, illetve az itt tanító pedagógusok szerettettük meg velük még gyerekkorukban az olvasást. S hogy érdemes volt, az nyilvánvaló, így életük természetes része lett az olva­sás, az önművelés. Ezért látogatják legnagyobb száza­lékban a tizen-huszonéves fiatalok községünk könyvtárát — folytatta Benda Kálmán. Tánccsoportjuk ugyancsak fiatalokból alakult; Szabó Csiila egészségügyi nővér vállalta a táncok betanítását, a műsorok összeállítását, a fellépések megszervezését. Természetesen sokan segítenek neki, hiszen munkája mellett végzi mindezt, és segítség nélkül aligha men­ne minden olyan simán a tizenhattagú tánccsoport kö­rül. Kecskés Erzsébet, Geleta Szilvia, Nagy Zoltán a legügyesebbek a csoportban. S nemcsak szívesen tán­colnak, hanem a népművészet nagy szerelmesei is. ösz- szegyűjtik a még fellelhető régi használati tárgyakat, eszközöket, dísztárgyakat csakúgy, mint a régi tánclé­péseket, népdalokat, mondőkákat, történeteket. Tánc­tudásukat a tömegszervezetek évzáróin, május 1-én, tár­sadalmi események alkalmával bizonyították már nem­egyszer. Ugyancsak sikeres az éneklő csoportjuk, a- mely Brath Tibor pedagógus irányításával működik. A nótaestek, esztrádműsorok állandó szereplői ők. S ter­mészetesen akárcsak a tánccsoportnak, az éneklő cso­portnak is főleg fiatalok a tagjai. Utánpótlásuk pedig mindig lesz elég, arról gondoskodnak az iskolában, ahol most is nagyszerűen működnek a kulturális szakkörök, együttesek. Benyák Mária Kocsis Érnő: Duna menti táj, 1983, szénrajz Több kiállítás után végre eljutottam Ko­máromba fKomárno) a CSEMADOK Galériá­jába, és megvallom, nemcsak Kocsis Ernő jestményei vonzottak, hanem maga a kép­tár is. Amikor ugyanis először hallottam róla, jelmerült bennem a kérdés: szükség van-e a Dunamenti Múzeum, a Szakszerve­zetek Háza, az Ifjúsági Klub és más intéz­mények kiállításai után vagy mellett egy újabb kiállítóteremre Komáromban? Azok, akik természetszerűleg üdvözölnek minden fajta kulturális gyarapodást — köz­tük e sorok írója is —, különösen örülnek, legyen bármilyen kicsi is ez a gyarapodás, ha egy új galéria születik. De itt talán más­ról van szó. Nevezetesen arról, hogy a né­pesebb apparátussal, nagyobb horderejű mű­velődési és politikai kküldetéssel dolgozó fenti intézmények mellett az ilyen, inkább helyi, speciális, létesítmények nagyságukat messze felülmúló szerepet tölthetnek be' nemcsak a város, hanem a művészek életé­ben is. Azon túl ugyanis, hogy az említett na­gyobb intézmények haladnak a maguk út­ján, a kis galéria módot ad a művészeknek arra, hogy beszámolhassanak a részered­ményeikről, és olykor előtérbe állíthassák munkásságuk ilyen vagy olyan vonatkozá­sait, és külön is aktivizálódhassanak. Mindezt azért bocsátom előre, mert ilyen kiállításnak találom a CSEMADOK Galériá­jában március-áprilisban megrendezett „Vá­rosom, Komárom...“ című kiállítást. A ké­pek alkotója, Kocsis Ernő — aki talán az ország, de minden bizonnyal Komárom egyik legaktívabb művésze — számtalan kiállítása után a várossal, Komárommal való kapcso­latáról vallott ezen a tárlaton. Képein Ko­márom utcái, tornyai, kikötője villan elő. A teljesítménye egyenletes, önálló, sajáto­san temperamentumos. Vagyis: a sokszor megfigyelt, szemében s talán a szívében is hordott képeket úsztatja fel elénk. A kiál­lítás legsikeresebb darabjai a legapróbb, majdhogynem vázaltszerű kis képei, ame­lyek tiszta, parányi vallomások, ragyogó, minden részletükben megoldott villanások arról, ahogyan ő látja színekben, fények villódzása közepette a várost és részleteit. A kiállítás arra is példa, hogy még az ilyen mikrovilág is a mindenséggel határos, és egy művész számára kiapadhatatlan for­rás, hiszen mint ahogy az erkélyről meg­festett téli, tavaszi, nyári, éjszakai képek is mutatják, nemcsak a városból, a szobá­jából sem kell elmozdulnia annak, aki lát és láttatni tud. Ráadásul Kocsis Ernő festőművész nem szülővárosáról, hanem az őt befogadó, hoz­zá ragaszkodó városról vall. De ez mitsem von le a vallomás értékéből. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvétele / Vallomás a városról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents