Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-14 / 20. szám

PAVEL KOYS:

A névtelén

Mint színes álomkép villanása, tudatunkban mindig ott van ő, mint egy ismert dal melódiája — egy szépséges, egy gyönyörű, nö.

Eperajka, szeme, a telt mellek — egész teste olyan ismerős.

És mégis: előttünk örökre rejtett, nem ismerjük igazán meg öt.

Alakja teljes összhang,-csupa zene. Tudjuk, valahol együtt voltunk vele a mennyben, a poklok kapuja előtt?,

Vágyaink" lobogva, kéjjel égnek, ö talán már régés rég bennük égett. Voltaképpen sose láttuk őt.

(KULCSÁR TIBOR fordítása)

w

Születésnap, avagy változó világképünk

* - Cseng a telefon. Anya lehalklt- < Ja a rádiót. Amióta egyedül él, ß mindig nyitva a rádió, este a te- • levízió. Néha fáj a csend,, ami körülveszi. Felveszi a telefont.

— Szia, Anya, hogy vagy?.

>— Megvagyok. És ti?

*— Hát megvagyunk. Sok a dolgunk, de azért, ha utólag is, szeretnénk megünnepelni a születésnapodat. Mikor érsz rá?

— Eljönnétek? — kérdi az anya reménykedő hangon.

Fia hümmög, zavart. Az anya már várja a szokásos választ, „majd megkérdem a feleségemet“. A fiú most nem ezt mondta.

Nem jönnél inkább te el hozzánk?

— Hát Jól van, fiam, ha nektek ez könnyebb, elmehetek, de mikor? Péntek este jó?

— Az nem jó, színházba megyünk.

— Szombat?

— Az sem jó. Jutka házibulira megy délután, délelőtt meg az iskolában van.

i— Vasárnap mit csináltok?

6— Kimegyünk a vityillóba. s— Hát akkor...?

— Esetleg eljöhetnél szombaton ebédre, akkor együtt a család.

Az anya érzi fia hangjában a bizonytalanságot. A tervezett program még nincs egyeztetve a menyével, de csak ennyit mond:

— Jól van, fiam, elmegyek.

Szombaton együtt a család. Az

anya, a fia, a menye és a két szeretett unoka. Mami sohasem jön üres kézzel, most is hozott a- jándékokat. Vidéken vásárolt Jutkának tavaszi holmit, Tamásnak egy könyvet. A gyerekek alig vetnek pillantást a vásárolt ajándékra. Az utóbbi időben az anya érzi, hogy inkább csak ő örül, ha ajándékot adhat szeretteinek.

Mielőtt asztalhoz ülnek, koccint a házaspár a „nagyi“ egészségére. Fia a család nevében néhány piros szegfűvel köszönti az anyát, és átnyújtja az ajándéknak szánt fényképeket, amiket ő készített az unokákról. Az anya jóleső érzéssel fogadja a gratulációt és pironkodva szól:

— Ugyan, hagyjátok, elég baj az nekem, hogy ismét egy évvel idősebb lettem.

A család befejezte az étkezést. A háziasszony közli, hogy ő álmos és ledől egy kicsit. Az anyós nem csodálkozik, már megszokta. A nagyobbik unoka veszi a kabátját,

elrohan valahová. A tízéves kis- unoka készülődik a „házibulira“, öltözködik.' Apja elkíséri, egyéb: ként is le kellene vinni a kutyát, egyúttal ezt a feladatát is elvégezheti. Az anya érzi, felesleges, már menne is, de fia marasztalja.

— Ne siess, .maradj itt egy kicsit, nemsokára visszajövök. Olvass addig.

— Mit csináljak? Egyedül otthon is lehetek.

Az anya ottmarad, és kutyául érzi magát. Eszébe jut, hogy családja nemrégen ünnepelte Aidának, a kedvenc kutyának a születésnapját. Erre az alkalomra csokoládétortát sütöttek, amin öt szál gyertya égett. Jót mulatott az anya, amikor az „ünnepségről“ készült képeket megmutatták. Gondolatban mentegeti a fiát. Ez is szép tőle. Maradt még egy kis családi érzés benne, pedig olyan hajszolt szegény. Erőltetett volt ez az „ünnepség“, de nem lehetett visszautasítani.

Az anyát csend veszi körül. Mit is csináljon itt egyedül? Otthon annyi dolga lenne. Az újságtartő- ból kiemel egy újságot, a szeme megakad a cikken, amely éppen a magányról szól. M. B.